Klió 2005/2.

14. évfolyam

KÖZÉPKOR

A gemmák felmagasztosulása

 

 

Néhány évvel ezelőtt már hírt adtam egy tanulmánygyűjteményről, mely az antik gemmák utóéletével foglalkozott egészen a XIX. századig (Klió 2000/3. 59-62). A nem nagy számú tanulmány témái igen esetlegesek voltak, leginkább csak ízelítőt nyújthattak a lehetőségek gazdag tárházából. Jelen esetben is sokszerzős tanulmánygyűjteményről van szó, de a korszak és a koncepció úgy van körülhatárolva, hogy az eredmény egységes egésznek tekinthető. Ennek tartalma a bevezető tanulmány címéből válik világossá: a klasszikus gemmák újrafelhasználása a IV–X. század között, tehát a korai középkorban. Még ha a vizsgálatok egész Nyugat-Európa perspektívájában készültek is, alapvetően észak-itáliai anyagra épülnek, ami ebben az időszakban a leggazdagabbak közé tartozott. E megközelítés magyarázata az, hogy a munkát a milánói állami egyetem régészeti szekciójának tudományos iskolája végezte, mely feladatának tekinti Észak-Itália régészeti és művészeti emlékeinek minél átfogóbb feldolgozását. A gemmák kiemelt szerepének pedig az a magyarázata, hogy a munka irányítója Gemma Sena Chiesa (nomen est omen) professzornő, a gemmakutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye.

Az antik gemmametszés utolsó virágkora a IV. század volt. A gemmák iránti széleskörű keresletnek ekkor már vége volt, készítésük visszaszorult a császári udvarra. Feltámadt viszont az a vágy, hogy az Augustus kori klasszikus stílust és ikonográfiát újjáélesszék. Így vált ekkor a glyptika kifejezetten udvari művészetté, mely hozzátartozott az uralkodói reprezentációhoz. Már ekkor szokássá vált, hogy koracsászárkori kameókat, melyek a Iulius-Claudiusi dinasztia tagjait ábrázolták, átfaragták saját koruk uralkodóivá. Másfelől a társadalom tehetős rétege az új divatú, díszes aranygyűrűkbe rendszeresen I–II. századi gemmákat foglaltatott bele, minthogy ezekhez már könnyebben hozzá lehetett jutni, mint az újakhoz. Viseletük statuszszimbólum lett a késő antik arisztokrata társadalomban.

A VI–VII. században az előkelő öltözék részét képezték a díszes fibulák, melyekbe ugyancsak antik gemmákat foglalt a longobárd elit. Ezek előfordulnak magas rangú Merovingok sírjaiban is. A kor kereszténysége a klasszikus emlékeket saját hagyománya élő részének tekintette. A gemmák szemükben az egyház és Krisztus magasztosságát emelték: megjelentek Krisztus trónján, keresztjén (crux gemmata), öltözékén, kíséretének tagjain. A földi hatalom jelvényéből a mennyei hatalom jelvénye lett.

A VII–X. század között, különösen a Karolingok idején a legtöbb gemmát a liturgikus kellékek és az ereklyetartók díszítésére használták fel. A templomok és monostorok nemcsak vallási, hanem világi hatalommal is rendelkeznek, a társadalom előkelői és az uralkodók adományokkal halmozzák el őket. Ezek közé tartozik a monzai bazilika Evangelariuma, melyet a longobard Teodelinda adományozott a VII. század elején. A felületén elhelyezett 6 kameo növelte az adomány értékét. A kölni dóm hatalmas Háromkirályok ereklyetartójába több mint 300 gemma van belefoglalva. Valóságos gyűjtemény.

A felhasznált gemmák nagyobb részét valószínűleg antik sírokból, egykori települések területéről gyűjtötték össze. A VIII. század végétől azonban meg­-je­lentek rangosabb, értékesebb darabok is, melyek Róma császári udvarából kerülhettek az új fővárosnak, Constantinopolisnak a kincstárába, majd pedig onnan Nyugat-Európába. Ez összefügghet a Karolingok intenzívebbé váló keleti kapcsolataival, mely során nemcsak technológiai ismeretek, hanem értékes tárgyak is eljutottak nyugatra. (Ennek a folyamatnak drasztikus betetőzése volt Konstantinápoly 1204-es elfoglalása és kirablása a keresztes hadak részéről.) Az antik gemmák liturgikus kellékekbe való befoglalására azonban Bizáncban nem találunk példát. Európa új királyi dinasztiái talán szükségét érezték annak, hogy adományaikkal kifejezésre juttassák szimbolikus kötődésüket az antik uralkodói pompához.

Az értékes gemmák beszerzésének forrásai voltak még az antik nemesfém szobrok és edények, melyekből erőszakkal távolították el az ékköveket. Egy ilyen jelenetet őrzött meg a monzai dóm falfreskója, melyen Teodelinda királynő meglátogatja a mestereket, akik szétszedik a pogány szobrokat, hogy az új bazilika felszereléséhez aranyat és gemmákat gyűjtsenek. Az értékes tárgyak zsákmányolását a vizigót vezér, Alarik kezdte el az V. század elején Rómában, és az így felhalmozódott kincsek bizonyára átkerültek az újabb uralkodói udvarok kincstáraiba.

Gyakran fordult elő, hogy a római császárábrázolásokat megkülönböztetetten kezelik az újrafelhasználás során, mert bennük látták a mindenkori uralkodók saját hatalmuk tekintélyének megtestesítőit. A keresztény értelmezés még messzebb ment: természetesnek vélte, hogy a császárnő-ábrázolások valójában Szűz Máriával, a császárábrázolások pedig Krisztussal azonosak. A Lothar kereszt középpontjában pl. egy Augustust ábrázoló kameo van elhelyezve. Az ún. Nagy Francia Kameo Iulius-Claudiusi dinasztia tagjait ábrázoló jelenetét sokáig úgy értelmezték, mint József egyiptomi diadalát.

A gemmák elterjedésének felgyorsulása a XII–XIII. század folyamán bizo­nyára összefügg a keleti kereskedelmi kapcsolatok erősödésével, valamint a zarándokutakkal és a keresztes hadjáratokkal. A XV. századtól fokozatosan felhagytak a kegytárgyak ékkövekkel való díszítésével. A gemmák gyűjtése egyre inkább úri passzióvá vált.

A számos esettanulmány közül a legterjedelmesebb – a kötet harmadát kitevő – a Bresciában őrzött Desiderius-kereszttel foglalkozik. A hagyomány szerint a longobárdok utolsó uralkodója adományozta a Bresciában maga alapította Benedek-rendi kolostornak 753–760 között. A nagyméretű felvonulási kereszt felületén összesen 211 gemma van elhelyezve, melyek egy részét a koraközépkorban készítették, bizonyítva ezzel, hogy nemcsak fogyasztói voltak az ékköveknek. A kereszt alapos restaurálása és vizsgálata alapján megállapí­tották, hogy az észak-itáliai kézművességnek ez a kiemelkedő emléke a IX. század első felében, vagy a közepén készülhetett.

Nem hagyhatjuk említés nélkül a könyv csodálatos kivitelét. A nagyformá­tumú kiadványban egész oldalas színes illusztrációk sora található, szemet gyönyörködtető minőségben. Színes albumként is élvezet nézegetni, ugyan­akkor minden tanulmánya tudományos igénnyel készült, jegyzetekkel bősé­gesen ellátva. Ritka eset, amikor a belbecs és a külcsín ilyen magas szinten találkoznak egymással, méltóképpen egy mennyei udvarhoz.                                         

 

Gemme dalla corte imperiale alla corte celeste. (Gemmák a császári udvartól a mennyei udvarig) Cura scientifica di G. Sena Chiesa. Universitá degli Studi di Milano, 2002. 227 o.

 

Gesztelyi Tamás