Klió 2005/2.

14. évfolyam

XIX. SZÁZAD

Felvilágosodás női szemszögből, avagy hogy lett a háziasszonyból modern nő

Carla Hesse olvasmányos és érdekes könyve három kérdéskört vesz szemügyre a XVIII–XIX. századi Franciaországban: a nőket, a könyvet és az irodalmat. A szerző azt az elterjedt nézetet szeretné cáfolni, miszerint a francia ancien regime több lehetőséget adott a korabeli nőknek az önmegvalósításra, mint a liberális elveiről híres forradalmi időszak. Hesse ezt az álláspontot félrevezetőnek tartja. A félrevezető megállapítás azt mondja, hogy az ancien regime közéletét azok a szalonok uralták, amelyek jobbára híres nők befolyása alatt álltak, így a hölgyek közvetve irányítani tudták a közbeszédet. 1789 után a nyilvánosság a sajtó nyilvánossága volt – temérdek mennyiségű röpirat és újság jelent meg –, amelyet már a legritkább esetben írtak nők, azt inkább a férfiak fogalmazták és terjesztették. Ezzel együtt természetesen a nők hátérrbe szorultak, befolyásuk a közéletre lecsökkent. Hesse szerint ez a vélekedés a restauráció után terjedt el, elterjesztői pedig azok a jól körülhatárolható rojalista csoportok, akik még ezzel az érvvel is a forradalom jelentőségét akarták csökkenteni. A szerző könyvében számos dokumentumot citál annak a véleményének alátámasztására, hogy a női intelligencia jelenléte a forradalmi időszakban meghatározó maradt, sőt, a férfiakkal ellentétben publikációik száma nagy arányban növekedett.

Carla Hesse könyve második fejezetében mennyiségi mutatókkal támasztja alá állítását. Jóval több írás jelent meg női szerzőtől 1789 és 1800 között, mint az azt megelőző 35 évben, sőt a napoleoni időszakban ez a növekedés tovább folyt egészen a restaurációig. Összehasonlításul a szerző megállapítja, hogy ugyanebben a korszakban a férfiak által megjelentetett publikációk számában nincs jelentős változás az ancien regime időszakához képest, sőt, az 1784-es adatokat hasonlítva az 1820-as számokhoz, egyenesen csökkenés figyelhető meg. Ezekből az adatokból Hesse azt a következtetést vonja le, hogy a forra-dalom alatt a nők önmegvalósításában, önkifejezésében fordulat állt be annak ellenére, hogy a teljes politikai és polgári jogegyenlőség csak a huszadik században lesz elérhető.

Emellett a szerző cáfolja azt a korábban elterjedt nézetet is, hogy a forradalom alatt ismertté vált írónők a társadalom perifériájáról származtak, intellektuális disszidensek voltak, és azt is, hogy csak egy műfajban, a regényírásban jeleskedtek. Hesse szerint ezek a nők a felső középosztályba tartoztak és sokban hozzájárultak az egész francia kultúra jó értelemben vett kommercianizálódásához. Ezzel a megállapítással azokkal az álláspontokkal is vitatkozik, amelyek szerint a forradalom nem jelentett előrelépést, fejlődést a nők és más hátrányos hely-zetű társadalmi csoportok jogainak kiterjesztésében és nem érintette mély-rehatóan a francia gazdaságot sem. Hesse könyvének következő fejezetében az írói jogok alakulásáról értekezik. Az 1793-ban elfogadott törvény szerint a nők rendelkeztek azokkal a jogokkal, amelyek a regények kiadása után megillették őket. Ezt a tulajdonjogot a Code Napoleon-ban visszavonták, ezek után saját nevükben nem köthettek szerződést a kiadóval, csak házastársuk nevén rendel-kezhettek szerzői jogaikról.

Hesse könyvének második felében a kor ismert női írói: George Sand, Louis de Kéralio-Robert, Isabelle de Charriére, Germaine de Stael és Simone de Beauvoire kapcsán azt vizsgálja, hogy ők hogyan vélekedtek a kor jogi és tulajdonjogi helyzetéről. Bár új életrajzi adatokkal nem gazdagítja az egyébként is jól dokumentált írói pályákat, két nagyon fontos és merőben új szempontot vizsgál. Először is a nők forradalom alatti írói tevékenységével új lehetőséget és modellt alkottak a női önkifejezésben az addig kizárólag férfiak által művelt szakmai, tudományos életben. Carriére és Madame de Stael létrehozta a ‘regény mint morális önkifejezés’ (moral self-expression) műfaját. Ezzel Hesse nem kevesebbet állít, mint hogy az ekkor alkotó nők olyan stílust dolgoztak ki, amely hosszú időre női műfajjá tette a regényírást. George Sand és alkotótársai visel-kedésmintát, életszemléletet rajzoltak a modern nő számára, amely alternatívaként jelent meg a közéletben szereplő férfiideál mellett.

Ez az új, modern női ideál szembeszállt azzal a XIX. században létező vélekedéssel, hogy a nők biológiailag alacsonyabb rendűek és alkalmatlanok a közéleti szerepre. Hesse szerint azzal, hogy a női írók álnéven publikáltak, nem mértékletességről és szerénységről tettek tanúbizonyságot, éppen ellenkezőleg, új, modern szubjektivitást hoztak létre az irodalomban. Ezzel nemcsak arra dolgoztak ki stratégiát, hogy a XIX. századi modern nő hogyan fejezze ki magát, és ezzel hogyan jusson pénzhez, önálló keresethez, hanem megváltoztatták azt a képet is, amely addig a társadalomban élt a nőkkel kapcsolatban. Ez a másik fontos megállapítás, amit Carla Hesse a női írók pályaképéhez hozzáilleszt a tárgyalt tanulmányában. Ezzel mintegy a nők önálló alanyként jelennek meg a XIX. századi irodalomban.

Carla Hesse: The Other Enlightenment: How French Women Became Modern. (Másik felvilágosodás: hogy váltak a francia nők modernné.) Princeton University Press, Princeton, 2001. 249 o.

Iván Aurél