Klió 2006/1.

15. évfolyam

A történész mesterség – John Lukacs egy életpálya tükrében

 

 

Nem igényel külön magyarázatot, hogy a több mint 20 önálló kötettel rendelkező szerző életművének bemutatása szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik. A két szerkesztő, Mark G. Malvasi és Jeffrey O. Nelson nagyon tudatosan John Lukacs munkásságának kevésbé ismert aspektusaiból válogatta a több, mint 900 oldalas kötetet. A válogatás szempontját jól illusztrálja a szerkesztők következő gondolata: „Lukacs az egyik legnépszerűbb II. világháborúval foglalkozó történész, viszont mint a Historical Consciousness, a történeti gondolkodás természetét vizsgáló könyv szerzője, Lukács majdnem ismeretlen maradt.” (ix) Tény, hogy Lukacsnak a második világháborúval foglalkozó könyvei rendkívüli népszerűségre tettek szert. Magyarul is megjelent A párviadal, melyet 12 nyelven adtak ki. Az Öt nap Londonban-t nyolc nyelven, s ugyanilyen széles nyelvi spektrumban publikálták A történelmi Hitler-t is.  Mint több recenzens megjegyzi e művek angol kiadásaival kapcsolatban, a kiadók az új kiadásokkal nem tudnak lépést tartani az olvasók érdeklődésével, ezért az antikváriumokban az eredeti árnál drágábban kaphatók. E művek nemcsak népszerűségükkel tűnnek ki a második világháborúval foglalkozó könyvek közül. Tudományos elismertségüket jelzi, hogy az angol elit egyetemek történész hallgatói számára kiírt olvasmány listán is ott találhatók ezek a könyvek. Tény viszont, hogy A történelmi tudat: avagy a múlt emlékezeté-t csak magyarra fordították le.

A fentiek alapján több kérdés vetődik fel. Az egyik, milyen tudományos rangot szerzett Amerikában ez a magyar származású szerző. Az Egyesült Államokban, az akadémiai körökben már a munkahely, s nem mellékesen a lakhely is jelzi az adott személy elismertségét. 1946-ban Lukacs a philadelphiai Chesnut Hill College-ben kezdett tanítani. S ebben a kicsiny katolikus intéz­ményben maradt nyugdíjba vonulásáig.

Ennek a sikeres szerzőnek ez a „helyben maradása” már önmagában különösnek tűnhet a rendkívüli mértékű földrajzi mobilitással jellemezhető Amerikában. A magyarázatot talán abban kereshetjük, hogy „Lukács soha nem lépett be az amerikai történész szakma fő áramlatába”.1 Ennek viszont megvolt a maga előnye, nevezetesen Lukacsnak nem kellett olyan pálfor­dulásokat végrehajtani, mint az elit egyetemek „rózsaszínű” liberáli­sainak, akik a 60-as években még az akadémiai marxizmussal kacérkodtak, a 90-es évek elejétől – a szocialista világrendszer összeomlása után – pedig az antikommunizmus harcias képviselői lettek, sőt egyesek fundamentalista konzervativizmus zászlóvivőivé váltak.

A kötet szerkezete a következő: az első rész az eleve teoretikus szándékkal megirt fejezet, a történeti megismerés problémáit tárgyaló tanulmányokból áll. A történelem megismerésére adott válasz Lukacsnál szintén nem sorolható irányzatokhoz. Szerinte a történész nem nyilatkoztathat ki definitív történeti igazságokat. Neki az a fő módszertani vezérelve, hogy a nem igaz megálla­pításokat kell folyamatosan redukálni, úgy, hogy vizsgálnunk kell az ismeretszerzés és értelmezés korlátait. Lukacs egyetért Benedetto Croceval abban, hogy minden történelem, a múlt emlékezete olyan pontatlan, rendszer nélküli részleges ismeret, melyet az emberek egyik csoportja szerez egy másikról.

Lukacs ugyanakkor kezdettől élesen szemben állt a Social Science History irányzatával. Szerinte a történelem, mivel nem ismétlődő, s nem előre jelezhető jelenségeket vizsgál, így rá nem alkalmazható a természettudományok szemlélete és módszertana.

A második fejezet, a Recenzált történészek című, jól mutatja Lukacs rendkívül széles olvasottságát. Hiszen ebben a fejezetben olyan XIX. századi angol történészről olvashatunk, mint Acton, akinek a történetíráson kívül két további eszmei elkötelezettsége a liberalizmus és a katolicizmus. (Minden bizonnyal ez utóbbi kettősség keltette fel a szerző érdeklődését, ez iránt a saját korában nagy hatású történész iránt.)

Alexis de Tocqueville neve majdnem olyan gyakran szerepel a kötet végén szereplő indexben, mint Lukacs történeti munkáinak leggyakoribb főhőse, Churchill. Így nem véletlen, hogy Tocqueville-ről írott munka is szerepel a recenziók között. Nyilvánvaló Lukacs számára Tocqueville egyfajta példakép szerepét tölti be.

A hazai baloldali-liberális elkötelezettségűek számára nyilván botrány­kőnek számít Lukacsnak, Hannah Arendtról írott esszéje. A totalitárius rendszerek eredetéről írott munkát „elejétől a végéig hibás, tisztességtelen könyvnek” nevezi. „Hibás, mert a totalitarizmus elemzése értelmetlen, tisztességtelen azért, mert miután egyik kiadó a másik után utasította el (Arendt) kéziratát, ő gyorsan hozzárakott két fejezetet a könyv végére Sztálinról.”2 ,,A könyvnek a megírása utáni több évtizedes elismertségét az amerikai intellektuális élet mélyen gyökerező „érelmeszesedésével” magyarázza.3

Bár Lukacs könyveinek zöme a XX. század politikatörténetével foglalkozik, a válogatás szerkesztői egy társadalom-történeti blokkot is beillesztettek a kötetbe – teljes joggal. Ez a rész a nálunk jól ismert  Budapesl, 1900: A város és kultúrája című kötetéből tartalmaz egy részletet. A másik nagyobb terjedelmű fejezet: Philadelphia: Patricians and philistines, 1900–1950. Philadelphia olyan kiemelkedő amerikai város, amelyet a szerző legjobban ismer, s valószínűleg leginkább kedvel. A századfordulós Budapest kötetéhez hasonlóan itt „amerikai Krúdyként” ábrázolja ennek a Boston mellett a leginkább európai városnak a fénykorát. Szinte személyes ismerősként mutatja be a különböző etnikumok és vallások képviselőit, ezen belül kiemelten a város gazdasági életében fontos szerepet játszó kvékereket, s a helyi társadalom középső és alsó szegmenseiből felemelkedni vágyó íreket és magyarokat. A befejező dátum, 1950 már a morális-kulturális hanyatlást jelzi. Lukacs szerint az „újabb” újgazdagok, szemben a régi városi patríciusokkal a kultúra támogatására csak akkor szánják rá magukat, ha adózási előnyökhöz jutnak. Amerika és Nyugat-Európa morális-kulturális hanyatlása került egyébként az utóbbi évtizedekben Lukacs érdeklődésének a középpontjába, s nyilván nem véletlenül, hiszen a városi burzsoá kultúra jutott – szerinte – végveszélybe.                                                                       

The Bourgeois Interior című tanulmányában fejti ki, mit ért a városi burzsoá kultúrán. ,,Az elmúlt 300 évben a meghatározó szerepet játszó gondolkodók, írók, művészek, költők és feltalálók szociográfiája azt mutatja, hogy óriási többségük burzsoá háttérrel rendelkezett.”4 Az 1970-ben írott tanulmányában a manapság divatos és gyakran öncélú irányzatot megelőzve elemzi, milyen új kifejezések születtek meg a „burzsoá korban”. Olyan szavak, mint önszeretet, önbizalom, önfegyelem, önbecsülés, önismeret, önrajzolat... modern értelemben véve csak két-háromszáz éve jelentek meg az angol, vagy francia nyelvben.5

A kötet befejező része, természetes módon – figyelembe véve a több évtizedes egyetemi oktatói pályát – elsősorban a történelem oktatásának tapasztalataihoz kapcsolódik. A hazai felsőoktatásunk hamarosan bekövetkező totális amerikanizálódásának várható következményeire is következtethetünk Lukacs ez utóbbi írásaiból.

A Lukacs életművéből összeállított válogatás szinte lehetetlen feladat elé állítja a recenzenst. Az igazi nehézséget nem is annyira a kötet terjedelme, hanem inkább a szerző történeti érdeklődésének sokrétűsége jelenti. Nyílván egy politikatörténet iránt érdeklődő más részleteket emelt volna ki Lukács műveiből, mint az elit társadalomtörténetet kedvelő.

A népszerű történész értékelése – áttekintve a könyveiről írt recenziókat – egészen szélsőséges skálán mozog. Ezen persze nem kell csodálkoznunk, hiszen Lukacs sohasem az akadémikus történész céh íratlan szabályait követte. Kétségtelen, hogy érvei nincsenek mindig egyformán kiérlelve, azonban kikre tudnának hatni egyáltalán a történészek, ha csak egymásnak írnának?

 

John Lukacs: Remembered Past (A megélt múlt). Eds: Mark G. Malvasi and Jeffrey O. Nelson. ISI Books, Wilmington, 2005. 922 o.

 

Timár Lajos

1. At the End of antge? Review essay. Written by William H. McNeill. History and Theory. 42. 2003. május, 246.

2. U. o. 570.

3. U. o. 337.

4. U. o. 617.

5. U. o. 620.