Klió 2006/3.

15. évfolyam

Stefan cel Mare: vezetés és védnökség

Randal H. Munsen, a Pima County Community College tagja, tanulmányában a tizenötödik századi Moldva kiemelkedő alakjával, Nagy Istvánnal, vagy más néven Stefan cel Mare-al foglalkozik. A szerző célja, hogy bemutassa a korabeli Moldva történetét, rávilágítva az uralkodó diplomáciai és katonai érdemeire, amelyek segítették, hogy az Oszmán Birodalom tőszomszédságában ötven évvel elodázza a szultán hatalmának kiterjedését az országra. Másodlagos célja emellett, hogy a királyi patronátus formáját összehasonlítsa a spanyol védnökséggel, amelyet a reconquista jegyében spanyol Izabella valósított meg.

Munsen Nagy István életútját, személyi jellemzőit, katonai pályafutását rajzolta meg érdekes és figyelmet felkeltő módon. Nagy István, Mátyás király kortársaként szoros kapcsolatban állt nem csupán a magyar, de lengyel állammal is, és ortodox keresztény vallása ellenére a pápa is nagy tiszteletet tanúsított iránta, amelyet az 1475-ben kivívott győzelméért a kitüntető Athleta Christi címmel bizonyított. A tanulmány öt fejezetre tagolódik, melyek Nagy István életét és jellemét, katonai és diplomáciai tevékenységét, Moldva korabeli helyzetét, a királyi védnökséget és a felhasznált források elemzését mutatják be. A mű érdeme, hogy számos más szerző munkáját felhasználta, hogy az egyes nézeteket párhuzamba állítva törekedjen a legteljesebb képet bemutatni a korabeli Moldváról és az uralkodóról.

Munsen egy olyan korszakot igyekszik bemutatni, amely a térségen kívül nem ismert szegmense a történelemnek. Részletes leírásai a csatákról és a diplomáciai manőverekről számos laikus és történész érdeklődésére is számot tarthat.

A történeti háttér mellett sokkal fontosabb azonban az egyház támogatását bemutató fejezet, amelyben a szerző a mai moldvai illetve román kultúra fennmaradásának gyökerét látja. A tanulmány írója az Arizonai Egyetemi Könyvtárban található Documente Privind Istoria Rominiei forrásgyűjteményben végzett kutatásokat, amelyben a korszakra vonatkozóan 803 dokumentumot talált s ebből 103 volt az, amelyet a jelen tanulmány megírásához felhasznált. A dokumentumokról azonban megjegyzi, hogy korántsem a legteljesebb gyűjtemény, sok forrás elveszett a háborúk alatt. A dokumentumok feldolgozása során Munsen arra a megállapításra jutott, hogy Nagy Istvánt erős szálak kötötték az egyházhoz, hiszen uralkodása alatt harmincnégy kolostort alapított, minden győzelme után egyet. A kolostorok nagy része ma is fennáll, és értékes kulturális adalékkal szolgálnak a török határvidék életéről. Az építészeti megoldásaik és a freskók kultúrtörténeti jelentősége vitathatatlan. A kutatás arra a megállapításra jutott, hogy mivel a 108 dokumentumból 32 Putna kolostorával foglalkozik, Istvánt erős szálak fűzhették ehhez a helyhez. A kolostorok építészete és a freskók jellegzetességeinek és funkcióinak rövid ismertetése után a szerző táblázatban vázolta fel a Putnára vonatkozó források tartalmát kiadási évük, tartalmuk és az adományozók neve szerint.

Az összegzésben az elemzett dokumentumokból levont következtetéseit összehasonlította spanyol Izabella egyháztámogató rendszerével és számos érdekes megállapításra jutott a hasonlóságok és eltérések kapcsán. Többek közt a jótékonyság mozgatórugójaként mindkét állam esetében annak politikai helyzetét és az egyház szerepét jelöli meg, mindkét esetben felülről indított a támogatás, ugyanakkor meglepő különbség az adományozók eltérő típusa. Spanyolországban minden esetben magánszemélyek az adományozók, míg Moldvában közösségek Az ortodox és a katolikus kereszténység eltérő formája ebben is megnyilvánul. A két állam gazdasági különbségét jelzi a pénzadományok elvétve történő megjelenése Moldvában, szemben Spanyolországgal, ahol ez dominált.

A kolostorok eltérő helye, az egyik városba, a másik vidékre települt, jelzi a politikai viszonyok állását is, amely áthatotta az emberek mindennapi életét is. A jól védhető kolostortemplomok nagyon sokszor voltak a későbbiekben kitéve támadásoknak, s végül Moldva sem kerülhette el sorsát, István még életében 1503-ban javasolta fiának, Bogdánnak, hogy válassza az oszmán vazallus státuszt, mert Moldva csak így maradhatott fenn.

Az értekezés sajátos szemszöge érdekes és elgondolkodtató párhuzamot von Európa eme két szeglete közé, amelyeket az iszlám államok elleni harc kapcsol össze. Függetlenül a térbeli elhelyezkedéstől, mindkét helyen jellegzetes módját fedezték fel az egyház segélyezésére, amely később az állam fontos támasza és a kultúra letéteményese lett. Ez a sajátságos nézőpont kapcsot jelent Európához egy olyan korból és régióból, amely sokak számára ma is kevéssé ismert és kutatott.

Munsen, Randal H. (2005): Stephen the Great: Leadership and Patronage on the Fifteenth-Century Ottoman Frontier (Nagy István: vezetés és védnökség a 15. századi oszmán határon). =East European Quarterly, XXXIX. 3. szeptember, 269-297.pp.

Kránicz Mónika Emese