Klió 2008/3.

17. évfolyam

ÖSSZEFOGLALÁSOK

Új irányzatok és eredmények a russzisztikában

Hagyományt teremtve negyedik alkalommal gyűltek össze neves russzisták

Budapesten, hogy összegezzék, bemutassák és megvitassák az elmúlt két

évtizedben született kutatási eredményeket. A 2004 nyarán megrendezett

nemzetközi konferencián, amelyet az ELTE Russzisztikai Központja szervezett,

25 előadás hangzott el angol és orosz nyelven. A történészek az Amerikai

Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Kanadából, Olaszországból,

Oroszországból érkeztek a tudományos rendezvényre. A konferencia előadásait

a Russzisztikai Könyvek XVI. köteteként megjelent Új irányzatok

és eredmények a russzisztikában című konferenciakiadványban adták közre

2005-ben. A könyvet Szvák Gyula szerkesztette, aki egyben a szervezője

volt ennek, illetve az ezt megelőző három nemzetközi konferenciának

is, amelyeket az orosz fejlődés vizsgálatának (1998 és 2000), valamint a

Moszkvai Oroszország fejlődési specifikumainak (2002) szenteltek.

Jelen konferenciakötetben különböző iskolák képviseltetik magukat

és eltérő megközelítési módon mutatják be vizsgált témájukat. E gazdag

anyagból, szám szerint 23 tanulmányból szemlézve csupán néhány írás

részletesebb ismertetésére kerül sor, annak reményében, hogy a figyelmet a

többi szerző munkája iránt is felkeltettük a segítségükkel.

A kötet első tanulmánya Szvák Gyula (Budapest) előadásának bővített

változata, amely A rendszerváltó évtized magyar történeti russzisztikája címet

viseli. A szerző a munkája elején azt hangsúlyozza, hogy „az 1990-es

évek, amelyek a kelet-európai térségben a rendszerváltó évtized elnevezést

kapták, az egész világ történetírásában egy új, lehet, hogy csak átmeneti

korszakot jelölnek. Sokan a történettudomány válságának is tekintik ezt az

időszakot.” Szerinte viszont ez az évtized pezsgést hozott a történetírásban,

új megközelítések, témák, műfajok, kutatási módszerek és koncepciók sokasága

született meg. Szvák Gyula szerint a történeti russzisztikára is igaz ez

a helyzetértékelés – lényegi különbségekkel. Az ezredfordulón új műfajok

és módszerek bevonásával, valamint részben az angolszász russzisztika ha-

tására az orosz történetírásban is új eredmények születtek. A magyar történetírás,

amely nem volt olyan mértékben átpolitizált és átideologizált, mint

a szovjet, már a rendszerváltás előtt megújult a szemléletében. A szerző

kiemeli, hogy a magyar történeti russzisztika a tradicionális történeti iskolák

közé tartozik. A jelentős változás az 1970-es évek második felétől következett

be, amikor egy fiatal történész nemzedék kezdte kutatni az orosz történelmet.

A rendszerváltó évtized elsősorban tudományszervezési téren hozott

fordulatot, létrejött a Russzisztikai Intézet önkéntes tudományos társulás

formájában, majd 1996-tól az ELTE önálló szervezeti egységeként Russzisztikai

Központ néven vált a magyar történettudomány első, csak Oroszország

történetének kutatására szakosodott kutatóműhelyévé.

A 90-es évek végére a hazai russzisztikai kutatások regionálisan is bővültek

(Pécs, Szombathely) és megszülettek az első kézikönyvek, monográfiák

is. Szvák Gyula a következőkben a magyar ruszisták munkáiról és kutatási

témáiról ad összegzést. Végezetül leszögezi, hogy nem létezik különállónemzeti russzisztika. A russzisztika – mint tudomány – globalizált. És van értelme

annak, hogy a magyar russzisztika keresi a helyét a nem orosz nyelvű

és az orosz nyelvű russzisztika között.

A magyar kutatók – Czövek István (Nyíregyháza), Filippov Szergej

(Budapest), Gebei Sándor (Eger), Krausz Tamás (Budapest), Szili Sándor

(Budapest), V. Molnár László (Pécs), Varga Beáta (Szeged), Vásáry István

(Budapest) – jelen kötetben megjelent tanulmányai is híven tükrözik, hogy

témájában és kutatási eredményeiben mennyire gazdag és színes a hazai

russzisztika.

Az olasz történész, Vittorio Strada (Velence) egy régi probléma újragondolásának:

Oroszország és Európa kapcsolatának a bemutatására törekszik

a tanulmányában. Kiemeli, hogy a téma jelentőségét sosem veszíti el, mindig

aktuális marad, de időben változik, ahogyan változik a világ, Európa és

Oroszország. Szerinte Oroszország és Európa szembeállításának vizsgálatát

nehezíti az, hogy a kérdés történeti elemzése szorosan összefonódik a filozófiai

reflexiókkal és a politikai nézetekkel, függetlenül attól, hogy oroszok

vagy nem oroszok végzik a kutatást. Strada végül úgy összegez, hogy a kérdést/

problémát eldönteni nem lehet, de annak egyre pontosabb értelmezését

adhatjuk azáltal, ha összetevőit számba vesszük és azokat újra átgondoljuk.

Az orosz történelem kiváló kutatója, Je. V. Anyiszimov (Szentpétervár)

a tanulmányában a mindennapok életmód- és kultúrakutatásának historiográfiai

eredményeit veszi számba. Hangsúlyozza, hogy a probléma iránti

kutatási vonzalom nem újkeletű, a forradalom előtti orosz történészek, és a

szovjet korszak kutatói is kedvelték ezt a témát. Lotman, Gurevics iskolát

teremtettek az 1970-es években, de a modern orosz történetírás is nagy nevekkel

büszkélkedhet.

A másik neves orosz történész, A. B. Kamenszkij (Moszkva) a XVIII.

századi orosz történelem kutatásának néhány perspektíváját és problémáját

mutatja be. Hangsúlyozza, hogy az orosz történelem egyik legjobban kutatott

periódusáról van szó, a történészek munkáját megkönnyíti az, hogy a

korszak legjelentősebb forrásai nyomtatásban megjelentek. Az érdeklődés

a korszak történései iránt már a XVIII. század végén elkezdődött, mára az

orosz és külföldi tudósok közül többen specializálódtak ennek az időszaknak

a vizsgálatára, de a kutatás a mai napig nem mentes néhány rögzült

sztereotípiától (pl. Biron szerepének, II. Katalin szerelmi életének hangsúlyozása).

Kamenszkij fontosnak tartja annak a megválaszolását, vajon helyesen

értelmezzük a XVIII. századi orosz történelmet. Szerinte ezt a kérdést

feltehetjük az orosz történelemre általában, és vonatkoztathatjuk annak

más századára is. Kamenszkij úgy véli, fontos annak alaposabb vizsgálata

is, hogy I. Péter a svédek felett aratott poltavai győzelme után miért döntött

úgy, hogy Oroszország birodalom lesz. Továbbá hangsúlyozza azt, hogy a

szakirodalom a politikai elit körében történt változásoknak szentelt eddig

nagy figyelmet, viszont arról, hogy a társadalom többi rétegében milyen

átalakulások zajlottak le, kevés ismeretünk van. Ebből a szempontból O. Je

Koseleva és E. K. Virtsafter legújabb kutatási eredményeit tartja figyelemre

méltóaknak. Mindketten azt vizsgálják, miként változott az első pétervári

lakosok életmódja és viselkedése, a modernizáció hogyan hatott az emberek

mindennapi tevékenységére, életmódjára. Kamenszkij felhívja a figyelmet

arra, érdemes lenne kutatni azt is, hogy a modernizációs folyamat változtatott-

e a szexuális viselkedési normákon a XVIII. században.

Sz. A. Kozlov (Szentpétervár) a XVIII. századi orosz utazókkal és útleírásáikkal

foglalkozó angolszász kutatási eredményekről ad számot írásában.

Megállapítja, hogy a téma gazdag szakirodalommal és jól kimunkált

kutatási hagyománnyal rendelkezik, amelyben az angol kutatók nagy érdemeket

szereztek. Kozlov méltatja E. Cross munkáját, aki a XVIII. század

folyamán 500 Nagy-Britanniába látogató orosz személyt vizsgált meg, és a

könyve mellékletében közli a nevüket is. Köztük előfordulnak utazók, diplomaták,

diákok. Fontosnak tartja kiemelni, hogy az orosz utazók komentárokkal

ellátott angol nyelvű naplóit is kiadták Angliában. Ezek a források

rendkívül érdekes, hasznos információkat szolgáltatnak a XVII. század végi

és a XVIII. századi európai viszonyokról.

A. P. Korelin (Moszkva) a jobbágyfelszabadítást és a polgári reformokat

követően, a XIX. század második felében végbemenőorosz társadalmi-gaz-

dasági változások kulcsproblémáit elemző és bemutató történeti munkákat

tekinti át. Elsősorban azt mutatja be, hogy az angol és az amerikai szakirodalom

az orosz gazdaságról milyen képet rajzol, a gazdaságtörténészek

milyen statisztikai adatokat tesznek közzé. V. B. Zsiromszkaja (Moszkva)

hasonlóan adatgazdag tanulmányt publikál a XX. századi orosz népesség

kutatásának új megközelítéseit összegző munkákról.

Paul Dukes (Aberdeen) az orosz történelem neves angol kutatója az

1917-es forradalom historiográfiáját áttekintve azt emeli ki, bár számos

nemzetközi konferencia érintette az orosz forradalmak történetét, mára már

kevesebb figyelmet szentelnek a történészek e témának. Richard Pipes és

Orlando Figes műveinek elemzésével is hangsúlyozza, hogy kutatási eredményeik,

a témáról alkotott nézeteik a történetírásban (és nem csak az angolszászban)

meghatározóak maradtak.

Philip Longworth (Montreal) a szovjet korszakot követő orosz történetírásról

fejti ki saját véleményét, meglátásait. A változások pozitívumaként

emeli ki, hogy megnyíltak a levéltárak és nincs állami kontroll a kutatásban.

A gazdasági változások miatt viszont kevesebb pénz jut a történelemtudomány

támogatására. A számítógépek széles körű elterjedése és az internet

nagy lendületet adtak történelmi adatbázisok készítésének, de e munkák

tudományos megbízhatatlansága is megnőtt. Színes borítójú és népszerűsítő,

de színvonalukban kétes kiadványok nagy számban jelentek meg, keresettek

lettek a birodalmi időszakkal, valamint a dicső múlttal és hősökkel

foglalkozó munkák.

A konferenciakötet rövid bemutatásának lezárásaként összegzésképpen

elmondhatjuk, hogy egy újabb érdekes, fontos és hasznos könyvvel gazdagodtunk,

amelyet nem csak a russzisztika iránt érdeklődők forgathatnak

haszonnal.

Novije napravlenyija i rezultati v russzisztike/ New Directions and Results in Russistics, (Új

irányzatok és eredmények a russzisztikában), Szerk.: Szvák Gyula, Russzisztikai Könyvek XVI.,

Magyar Russzisztikai Intézet, Budapest, 2005. 201. p.

Bodnár Erzsébet