Klió 2008/3.

17. évfolyam

XIX. SZÁZAD

Szomorú napok Poroszország történetében

Egy igen érdekes és emlékezetes kettős ütközetről számol be e könyv szerzőgárdája.

A jénai és auerstadti ütközet századik évfordulójára született

eme német nyelvű emlékkönyv. A mű e pár napot négy fejezeten keresztül

tárgyalja, melyek közül az első foglalkozik a konfliktushoz vezető úttal, a

második az ütközeteket megelőző néhány nappal – a seregek felvonulási

útvonalának tárgyalásával, a területek, magaslatok elfoglalásával – a harmadik

a jénai, és a negyedik fejezet az auerstadti csatával.

Az előzményeket olvashatjuk az első fejezetben. A szerzők nem csupán

a politikai viszonyokat emelték ki a bevezetőben, hanem ugyanúgy

hangsúlyozzák a gazdasági, társadalmi háttér fontosságát is, valamint a

katonai felszerelések, egyenruhák, hadvezérek részletes ismertetését sem

mellőzik. Külön varázsa a kötetnek, hogy az 1806-ban használt fegyverek,

egyenruhák, dobok és zászlók fényképeit is megtekinthetjük a könyv

hasábjain, mellyel még inkább a napóleoni háborúkban érezhetjük magunkat.

Az 1805. december 2-án vívott austerlitzi ütközet Napóleon ütközeteinek

csúcsát jelentette. Levelében, melyet Napóleon „jelentésként” írt Josephinnek,

diadalról beszél: „az austerlitzi ütközet csatáim legnagyobbika: 45

zászló, több mint 150 löveg, az orosz cári gárda zászlói, 20 tábornok, 30

000 fogoly, több mint 20 000 halott…” Modern korunkban szinte hihetetlen,

hogy ilyen méretű emberpusztítás örömöt, dicsőséget jelentsen valaki

számára: 20 000 halott, 2390 elvesztett végtag, 4400 pszichikai nyomorult,

24 000 meggyilkolt gyermek apja. Ám a győzelem nem az ő számukra vált

fontossá. Napóleon megvédte uralmát Franciaország felett, s a jogot, hogy

maga diktálja a feltételeket a béketárgyaláson. A porosz király, III. Frigyes

Vilmos, akit kortársai melankolikussága miatt alkalmatlannak tartottak a

trónra, nem vett részt e csatában. Amennyiben csatlakozott volna uralkodótársaihoz,

akkor a porosz szárny, igen komoly bonyodalmat okozhatott

volna Napóleonnak. A béketárgyalásokon Pressburgban, ahol Európa tér-

képét készültek átrajzolni, megszűnt létezni a Német-Római Császárság és

helyére, Napóleon védnöksége alatt megszervezték a német államokból álló

Rajnai Szövetséget. E terület felvonulási útként szolgálhatott Poroszország

felé. Az aláírt szerződés Közép-Európa feletti hatalmat francia kézbe helyezte.

Európa még nem feledte el Nagy Frigyes emlékét s a porosz drill szerint

kiképzett katonáit. A győztes lovasrohamokat Rossbachnál még mindig

emlegették. Franciaország sem feledte a porosz lovasság legendás rohamát,

mely 32 svadront jelentett. A gyilkos porosz muskétasortüzet nem is említve.

Ám ami hátránya volt e nagyszerű seregnek, az a vezetők idős korában

keresendő. Maga a főparancsnok, Braunschweig herceg is 71. életévét töltötte

be, továbbá a magas rangú tisztek sorában számos 60 és 50 közötti nemest

találhatunk. Fiatalokat csak elvétve. Ezek az idős katonatisztek még II.

Frigyes alatt tanulták a katonai mesterséget, ami Napóleonnal szemben már

hátránynak számított. A francia hadviselés felrúgott minden XVIII. századi

katonai szabályt. Semleges területek nem léteztek, a cselvetés természetes

volt, a tökéletes francia tüzérség nem kegyelmezett a rohamozó porosz gyalogságnak,

lovasságnak, a tirailleur taktika pedig egyenesen újnak számított

a XIX. század küszöbén. Mindezek mellett Napóleon hadviselését a gyors

menetelés jellemezte, illetve az eltérő irányból történő felvonulás, s az egy

helyen való összpontosítás.

Az emlékkönyvben a szerzők hangsúlyozzák a porosz sereg nemzetiségét.

Sok a dezertőr, a katonaszökevény már a hadmozdulatok kezdete

előtt. A katonák zsoldosok voltak, akiket nem mindig fizettek meg, így

érthető, hogy más szolgálat után néztek. A porosz reformokat megelőzően,

számos forrás bizonyítja, hogy a porosz katonatisztek sorában

akadtak, akik észrevették és megoldást kerestek a hiányosságok, a sebezhetőség

legyűrése céljából. Gerhard David von Scharnhorst, Gebard

Leberecht von Blücher az elsők, akik a Nemzeti Hadsereg felállítását

javasolták. A könyv remekül emel ki az események pontosabb megértéséhez

szükséges leveleket, idéz egyes tisztek megjegyzéseiből a hadsereg

minőségét illetően. Az írók a második fejezetben a két ütközet katonai

eseményeit tárgyalják. A sorok olvasásakor kiderül, hogy korántsem volt

egyetértés a porosz és a szász tisztek között, ami a hadmozdulatok célját

érintette. A szász Hohenlohe herceg csak akkor akarta seregét bevetni, amikor

már biztos volt a francia vereség. Ezért nem is nagyon szándékozott

elindulni a Saale völgyéből, Saalfeld mellől. Ezen ellentét oka, még a hétéves

háborúkban keresendő, ahol a porosz csapatok többször is megverték

a szász sereget.

A könyv – véleményem szerint – legérdekesebb tulajdonsága, hogy színes

fotókat találunk a hasábokon, melyek az ütközetek sorsdöntő pillanatait

mutatják be. A fényképek az emléknapon rendezett hagyományőrző játékok

fontosabb momentumait ábrázolják. Eredeti ruháikban láthatjuk a korsor

gyalogosait, gránátosait, marsalljait. Ám az egyszerű katonák és a helyi

lakosok visszaemlékezései is fontos források az események megértéséhez.

A harmadik fejezet tárgyalja a jénai ütközetet. A francia sereg a dombokról

ereszkedett alá, Jéna városával a háta mögött. A porosz sereg egy

széles völgyben elterülőfalvak között állt csatarendbe. A csata négy etapból

állt, melynek során az elsőfázisban Lannes marsall megtámadta Tauentzien

tábornok porosz csapatait és visszaszorította, egészen a Hohenlohe vezette

főseregig. A második fázis: Holtzendorff tábornok a balszárnyon kísérelt

meg támadást, de az itt felvonuló Soult marsall visszavetette a poroszokat,

akik Apolda irányába húzódtak vissza. A csata harmadik etapjában Hohenlohe

főserege Vierzehnheiligen és Isserstadt mellett harcolt a túlerő ellen.

A francia nyomás végül meghátrálásra késztette a porosz főerőt. Az utolsó

etap egy utolsó rohamot, a becsület megvédését tűzte ki célul. Rüchel 12–15

ezer emberrel manőverezett Kappellendorf és Groß-Romstedt között és próbálta

az ellenséget feltartóztatni. Ám ezt az egységet is szétszórta a francia

roham.

A könyv negyedik, egyben utolsó fejezete a másik híres ütközetről szól.

Auerstadt mellett a porosz sereg erőfölényben volt, a Davout marsall vezette

franciákkal szemben. Blücher, Scharnhorst, Von Boyen és más tisztek

visszaemlékezései, jelentései alapján ismerhetjük meg a csata apróbb részleteit.

Fontos, szinte valamennyi tiszt levelében azonos információ, hogy

sűrű köd zavarta a porosz csapatok tájékozódását, s ez által a francia vonal

hirtelen tűnt fel a Hassenhausen felé vonuló szász-porosz csapat orra előtt.

A legnagyobb harc e körül a kis falu körül dúlt, mely a nap folyamán többször

is gazdát cserélt. A porosz tisztek egymás után vezényelték legjobb

vértes lovasságukat a francia négyszögek ellen. A lovasrohamokat a francia

kartácstűz is lelassította. A könyv fontos információként húzza alá, hogy 80

lovas svadron állt készenlétben az ütközet megvívásakor. Ám, mint az ütközetben

elkövetett hibák felsorolásakor olvashatjuk, sokukat be sem vetették

a harcba, hanem ide-oda vezényelték őket a csatatér körül. Mi ennek az

oka? Tulajdonképpen csak az, hogy a tisztek egymás ellen intrikáltak, féltékenyek

voltak a másik sikerére, s örültek, ha a másik megszégyenül. Ezért

nem is segítették egymást pihent csapatokkal, lovassági támogatással, így

csapataik kimerültségük és veszteségeik miatt kénytelenek voltak – hősies

tusa után – állásaikat feladni.

Az auerstadti csatában ott harcolt a reformok idején fontos szerepet betöltő

Gneisenau, Scharnhorst, von Boyen, Blücher is. Mindannyian tapasztalták

a porosz haderő gyengeségét, s első kézből tudták, mi a feladata az

elkövetkező éveknek. Az ő memoárjukat is felhasználja a könyv az események

ismertetésekor.

A fejezet végén egy helyi lakos emlékiratából idéznek a szerzők. A

szemtanú leírása szerint a porosz sebesültek nem remélhettek ápolást, mivel

csapataik, vezéreikkel már messze jártak. A francia katonák a környező

településekben szállásolták el magukat, ahol durván bántak a környékbeliekkel.

Fosztogattak, minden fát – szokatlanul hamar köszöntött be a hideg

idő – bútort, valamint éghető tárgyat eltüzeltek.

A francia győzelemkor figyelembe kell venni, hogy Davout drágán

fizetett legnagyobb diadaláért. 6794 embere esett el vagy sebesült meg.

Csapata létszáma az ütközet kezdetekor 28 ezer fő volt. A francia siker

a porosz tisztek tanácstalanságának és bizonytalanságának volt köszönhető.

A porosz tisztikar elegendő tartalékkal bírt, hogy visszaszorítsa és

megfutamodásra késztesse a francia haderőt. Ám tájékozatlanságuk és

az egymás iránt érzett féltékenységük eluralkodott szellemükön, s kiengedték

a győzelmet a kezük közül. Csapataikat egy olyan bevehetetlen

terület ellen vezényelték, ahol a francia gyalogság négyszögei a védelemhez

tökéletes terepadottságokkal rendelkeztek s onnan kimozdíthatatlanok

voltak.

A könyv legfontosabb különlegessége a számtalan visszaemlékezés,

forrás, melyek hűen tükrözik a két ütközet cselekményét. A tisztek, sorkatonák,

az egyszerű emberek érzéseit, gondolatait, tetteit ismerjük meg

belőlük, melyek nélkülözhetetlen elemek a történelem megismeréséhez, s

megértéséhez.

A könyv méltó emléket állít mind a francia, mind a porosz csapatoknak.

A francia sereg a Nagy Frigyes által megszervezett, legendás haderőt győzte

le. A porosz seregnek pedig komoly tanulság volt, mely bebizonyította

hadszervezetük és a sereg kiképzésének hibáit, hiányosságait. A dicsőség

a poroszoknak később adatott meg, 1813-ban, amikor is a felszabadító háborúkban

revanst vehettek a franciákon, ezúttal már egy jól megszervezett,

megfelelően kiképzett sereggel.

Robert Heyne–Rolf-Peter Graf–Jörg Nogohsek–Frank Hartmann–Alexander Böhm–Hans

Pohle: Die Schlachten bei Jena und Auerstadt (A jénai és auerstadti ütközetek), Verlag Hans

Pohle, Leipzig, 2006. 132. p.

Varga Ákos