Klió 2008/3.
17. évfolyam
XX. SZÁZAD
Új életrajz George Lansburyről a XXI. században
Furcsa.
és elgondolkoztató, hogy Nagy-Britanniában a Tony Blair-évtized
felfelé
ívelő korszakában, amelyről a magyar média még később is nagy
elismeréssel
írt, a régi Munkáspártot teljesen elhantolva, Oxfordban, vagyis
minősített
kiadónál jelenik meg egy életrajz arról a Lansburyről, aki minden
tekintetben
pontosan az ellentéte volt Tony Blairnek. Lansbury „alulról”
jött,
sok foglalkozást kipróbált, egy időben fizikai munkás is volt, és a Munkáspárt
„alsó
lépcsőfokait’’ megjárva került a parlamentbe, majd politikai
felelős
posztokra, s végül a Munkáspárt élére. Tony Blairrel szemben, az
olyannyira
kritikus első világháború éveiben Lansbury azon kevesek közé
tartozott,
akik pacifisták tudtak maradni, és ennek hangot ÍS adtak. Akkor
került
a munkáspárt élére, 1931-ben, amikor a munkáspárt korábbi vezető
emberei
(Ramsay McDonald, Snowden, James Tomas) a párt többségének
véleményével
szemben a második Munkáspárt élén, a liberálisokkal szövetségben
elfogadtatták
a parlametben azt a „gazdasági szigor-politikát”,
amelynek
révén megkurtították a munkanélküli segélyeket, ami miatt szembekerültek
a
párt többségével. Ekkor ők kiváltak a pártból, illetőleg őket ki
is
zárták a párból, és ekkor tekintették a morálisan legtisztább és
legmegbecsültebb
emberként
Lansburyt alkalmasnak arra, hogy a Munkáspártot
kivezesse
a válságból és így a nagyobb politikai kudarcból.
Lansburyről
hajdanán, 1951-ben Reynond Postgate, a munkásmozgalom
régi
résztvevője és sokszoros, sokkönyves történetírója írt kitűnő életrajzot.
Részemről
szerencsém volt Lansbury terjedelmes levelezésében kutathatni,
S
részben ennek az archivális anyagnak alapján is jelentethettem meg A
nemzetközi
munkásmozgalom történetéből. Az Évkönyv 1984-es kötetében
a
magam kis életrajzát Lansburyről.
Lansbury
életében azután éppen akkor, amikor pártvezér lett, új történeti
korszak
kezdődött Európában Hitler hatalomra jutásával. Lansbury az új
helyzetben
is régi, kialakult meggyőződését követte, pacifista maradt, s ez-
zel
kezdetben elszigetelődött a Munkáspárton belül, majd a fasiszta országok
ismétlődő
aggreszív háborús politikájába beleütközve, a Munkáspártban
az
1935. évi kongresszuson vezetői (leader) posztjáról leváltották. Lansbury
ezután
is, még a leglehetetlenebb években, 1938–1939-ben is a béke követeként
közvetíteni
próbált, Hitlernél is megfordult, amit a német birodalmi
politika
igyekezett is kihasználni – mindezzel Lansbury teljesen elszigetelődött.
Mindez
annak ellenére is így történt, hogy személyes jószándékát és
tisztességét
senki nem vonta kétségbe, ámde életútjának mégsem ezek az
évek
adták meg az értelmét; és a baloldal, beleértve az akkor erősödő nagy-britanniai
baloldali
értelmiséget is, számára világos volt, hogy Lansbury
tévesen
értékelte a nemzetközi helyzetet, és ezért kellett félreállítani.
Az
új, 2002-ben megjelent könyvet a Socialist History 25. számú kötetében,
2004-ben
az ismertető brit recenzens mindjárt az első mondatában,
éppen
az egész életutat szem előtt tartva, aláhúzta, hogy Lansbury „a brit
szocializmus
első és legjelentősebb úttörői közé tartozott”. A recenzens,
Matthew
Vorley (a Readingi Egyetem oktatója) a bevezetőmondat után már
az
életrajzot ismerteti, és azt emeli ki, hogy Lansbury London híres-hirhedt
keleti
negyedében (az Eastenden) kezdte meg politikai pályafutását, itt a
Poplar
kerületben lett városi tanácsos, amit sokáig megőrzött, és innen került
be
azután a parlamentbe is mint képviselő. A recenzens hangsúlyozza
azt
is, hogy mint több Labour-pionír, ő is a gladstoni években, egy ideig
még
a liberálisokkal együttműködve kezdte meg pályáját, majd éppen
a
szociális kérdésekben – amelyek Gladston szívéhez oly közel álltak és
munkásságának
jó ideig középpontjában maradtak – került szembe azután a
liberálisokkal.
A recenzens ugyancsak hangsúlyozza Lansbury keresztényi
meggyőződésének
vonulatát – ami ugyancsak nem volt egyedi ebben az
időben
a brit szocializmus pionírjainak körében. Az 1880-as években Lansbury
még
a brit Szociáldemokrata Föderációhoz csatlakozott és mintegy tíz
éven
át „keményen dolgozott” annak érdekében, hogy az SDF befolyását
Londonban
megerősítse és tömegbefolyását növelje. (Zárójelben meg kell
jegyeznünk,
illetőleg emlékeztetnünk kell arra, hogy Marxnak és Engelsnek
elég
rossz véleménye volt az SDF szektarianizmusáról, amelynek több
levelükben.
is hangot adtak. Ezek a kritikai írások elég széles körben ismeretesek
voltak
már ekkor is, később még inkább.)
Még
egy vonást ki lehet emelni Lansbury korai tevékenységéből, amit a
szerző
és a recenzens is megtesz, nevezetesen, hogy Lansbury azon kevés
brit
szocialista vezetők közé tartozott, mint James Keirhardie is, akik korán
felkarolták
a női emancipációs mozgalmat, sőt szélesebb értelemben a női
egyenjogúság
ügyét.
1901-ben
(tehát majd egy évtizedes késéssel) Lansbury csatlakozott az
ILP-hez
(a Független Munkáspárthoz), és miként az ILP alapítója és vezére,
Hardie,
Lansbury is megőrizte mind keresztényi meggyőződését, mind
legalább
ennyire erős és meghatározó szocialista „hitvallását”. Az 1900-as
évektől
Lansbury is előkészítője a Labour Party (a Munkáspárt) megalakításának
(1906),
majd a párt tagja, és mint már írtuk, később egyik vezetője.
1910-től
lett parlamentí képviselő. Lansbury 1912-ben tüntetően mondott le
mandátumáról,
mert ellentétbe került az akkori liberális kormánnyal, amely
változatlanul
megtagadta a nőktől a választójogot. Noha 1922-ig nem is
került
képviselőként vissza a parlamentbe, Lansbury már ebben az időben
is
az LP egyik vezető személyisége lett. 1913-tól szerepet játszott az LP
orgánumának,
a Daily Heraldnak a megteremtésében. Az első világháború
éveiben
pacifizmusának a Herald és a Lansbury’s Labour Weekly hasábjain
adott
hangot.
Ami
a mai olvasók jelentős számának alighanem meghökkentő, Lansbury
1917-ben
üdvözölte mindkét orosz forradalmat, sőt később, az 1920-as
évek
végéig azt is támogatta, hogy a Nagy-Britanniában is megalakuló Brit
Kommunista
Párt (CPGB) csatlakozó szervezete lehessen az LP-nek.
Ezekben
az 1920-as években Lansbury elsősorban a Poplar kerületben
végzett
széles szociális-kulturális tevékenységéről volt nevezetes, valamint
arról,
hogy országosan a legkeményebben küzdött a munkanélküliek megsegítéséért.
Lansbury
soha nem volt a McDonald-i vezetéshez közelálló politikus,
éppen
ezért sem az 1924. évi első LP-kormánynak, sem az 1929. évben
megalakuló
második LP-kormánynak sem lett tagja, ámde 1929-ben Mc-
Donaldnek
mégis már ki kellett neveznie kormánybiztosnak, azzal, hogy
a
munkanélküliek ügyében kell tevékenykednie. Lansbury életútjának további
kiemelkedő
fordulatáról már megemlékeztünk. Zárásként ismételten
fontosnak
érzem, hogy egy ilyen életrajz egy ilyen életműről megjelenik,
ráadásul
a patinás Oxford Egyetemi Kiadónál, holott semmiképp sem illeszkedik
sem
az életút, sem a könyv abba az új gondolkodási rendszerbe,
amely
napjainkban oly divatossá vált. A könyv szerzője maga is éppen ezért
hangsúlyozta,
hogy Lansbury a „Régi Labour” új szívéhez állt közel.
John
Shepherd: George Lansbury; At the Heart of Old Labour (George Lansbury a régi
Munkáspárt
szívében)
Oxford University PRESS, Oxford, 2002. 407 pp.