Klió 2009/4.

18. évfolyam

KORA ÚJKOR ÉS ÚJKOR

A mongúz és a kígyó Kipling őserdejében

A hagyományos politikatörténeti megközelítésben a gyarmati problematika annak ellenére sem kap érdemi figyelmet, hogy az ún. post-colonial theory az irodalomtudomány és az antropológia mellett a történettudományos gondolkodás főáramát is átszínezte az elmúlt két évtizedben. Ennek következtében a Brit Birodalom és India kapcsolatáról folyó vita itthon épp annyira észrevétlen maradt, mint a nyári mangószezon. Nicholas B. Dirks az ezredforduló egyik jelentős történésze, aki a gyarmatosítást pozitív folyamatnak tekintő revizionista iránnyal szembehelyezkedve a britek dél-indiai tevékenységének számos ellentmondására hívta már fel a figyelmet.

Legutóbbi monográfiájában a Warren Hastings elleni parlamenti eljárást állítja narratívájának középpontjába. A bíróságon kívüli alkotmányos vádemelést az angolszász világ „impeachment”-nek nevezi. A Dirks által elemzett procedúra során Hastingset, Bengál korábbi főkormányzóját vádolták meg az angol alsóházban, a House of Commons-ban korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel.

Dirks a „The Scandal of Empire” (kb. A birodalom mint botrány) megírásával igen összetett feladatra vállalkozott. Egyrészt ahhoz, hogy a Warren Hastings elleni parlamenti eljárást elhelyezze az olvasó koordináta rendszerében, egyszerre követhető formában kellett szintetizálnia néhány bonyolult évtized politikatörténetét, s fel kellett tárnia a XVIII. század utolsó harmada nagy-britanniai politikájának diskurzív keretét. Másfelől szembe kellett helyezkednie egy olyan historiográfiai tradícióval, amelyből ma is bestsellerek születnek az angolszász világ öldöklő könyvpiacán.

A legnagyobb kihívást mindazonáltal annak a történészi szerepfelfogásnak a konzekvens és explicit érvényesítése jelentette, amely a szerzőt, mint a közösen megélt narratívát befolyásoló szereplőt, felelősnek tekinti a jelen állapotainak alakításáért. Ez a szerepfelfogás első olvasatra igen messze esik a nyugati professzionális tudományosság hagyományaitól. Dirks azonban a brit gyarmat-narratíva mély és sodró elemzésével olyannyira meggyőzi az olvasót arról, hogy a gyarmati lét lényegét a brit történészek kórosan félreértelmezték, hogy a Bush-kormányzat külpolitikai szerepfelfogásával szemben megfogalmazott éles bírálat inkább tűnik szükségszerűnek mint kirívónak. Amint Dirks írja az első fejezetben: „A legnagyobb botrány más szóval az, hogy a birodalom, mint fogalom kitöröltetett Európa történelmi tudatából…” (29. o.)

A háromszázötven oldalnyi szöveg kilenc fejezete logikailag három nagyobb egységre bontható. Az első gondolati egység, vagyis a „Scandal” (Botrány), a „Corruption” (Korrupció) és a „Spectacle” (Látványosság) című fejezetekből álló első harmad témája a szűken vett impeachment eljárás, a Hastings ellen az angol parlamentben folyó évtizedes per. A fő tézis szerint Edmund Burke fellépése nyomán a procedúra alapjaiban változtatta meg a britek fejében a távoli East-India Company által játszott szerepről alkotott képet. Burke, miközben elkeseredett, s végül mindkét főszereplő életét megkeserítő háborúját vívta Hastings ellen, meggyőzte a közvéleményt arról, hogy nem önmagában az indiai jelenlét okoz erkölcsi problémát, sokkal inkább az, ha a távoli területeken nem a brit fogalmak szerinti kormányzás folyik. India valójában nem az 1772–73-as tőzsdekrach miatt vált közüggyé. A döntő pillanat akkor jött el, amikor a politikai közvélemény meggyőződött afelől, hogy (a tágan értelmezett) Bengált kormányozni kell. Ezt a felismerést hordozta az 1788 februárja és 1794 tavasza között, a nagy francia forradalom árnyékában nyújtózó, s végül Hastings felmentését eredményező sikertelen impeachment. „Valójában Hastings pere folytatása volt azoknak a parlamenti törekvéseknek, amelyek arra irányultak, hogy Nagy-Britannia számára biztosítsanak egy angol „rogue state” fölötti birodalmi fennhatóságot, s ezzel járó gazdagságot. Amint ez megvalósult, a birodalom léte nem volt már többé szégyellnivaló botrány.” (21. o.)

A második logikai egység az „Economy” (Gazdaság), a „Sovereignity” (Szuverenitás), valamint a „State” (Állam) című fejezetek alkotta száztíz oldalt foglalja magában. Dirks e részben a gyarmati Indiával kapcsolatban használt alapfogalmak torzulását mutatja ki. A gazdaság kapcsán az ún. drain theory körüli vita értelmezése áll a szöveg középpontjában. Az India kifosztásával kapcsolatos számításokat elutasító, a historiográfiai kontextusban revizionistának számító érvelések mögött rendre India teljesítőképességét implicit módon lebecsülő, s így a birodalmat, mint berendezkedést alapvetően elfogadó szerzők állnak. Ezt az irányt követve könnyedén eljuthatunk odáig, hogy a brit uralomra úgy tekintünk, mint morális kényszerre. A gyarmati India gazdaságának paradoxona éppen abban rejlik, hogy a kereskedelmi sikerek jegyében ünnepelt szabadpiaci versenyt a brit politika csak akkor engedhette meg magának, amikor elég nagy ellenőrzést gyakorolt az ország egésze fölött.

Dirks könyvének egyik legfontosabb tézise, hogy a szuverenitás fogalma jórészt a brit terjeszkedés és uralom XVIII. század végi igényeinek megfelelően alakult ki, nem utolsósorban éppen Hastings pere idején. Burke lényegében végig azzal vádolta Hastingset, hogy Anglia ősi, „jó” alkotmánya helyett Indiában más politikai logikát léptetett életbe. Más szóval a tárgyalás során egy jó despotikus – hangsúlyozottan nem szerződéselvű – uralmi forma állt szemben egy zavaros, rossz despotizmussal. A jó despotizmus, vagyis a birodalom ideáját Burkenek sikerült összhangba hoznia a szuverenitás absztrakt, konzervatív képzetével, s ezáltal a birodalmat biztonságos keretté tette a brit politika és a közvélemény számára.

A könyv gondolatmenetének ívét azok a fejezetek teszik teljessé, amelyek a birodalom jelenségének változó történészi értelmezését elemzik. A záró rész központi narratívájának értelmében a hódítás és a terjeszkedés kérdését a kortárs szerzők még meglehetős távolságtartással kezelték, a XIX. század közepére a múlt azonban drasztikus átértelmezésen ment keresztül. Hastings belépett a hősi pantheonba, miközben a birodalmi múlt nehéz misszióvá alakult a történetírók keze között. A felvilágosodás korának zavarát és gyűjtőszenvedélyét felváltotta egy olyan diskurzus, amelynek keretében a keleti dekadencia kényszerítette a kontinens rendbetételére a brit korona alattvalóit. A birodalom természetessé, normalitássá vált, amelynek sikereit ünnepelni, sérülékenységét bizonyítani kellett. Ennek a történetírói hagyománynak volt szüksége olyan legendákra mint a Fekete Lyuk, s botrányokra, amelyhez az ún. szipolylázadás szolgáltatta az alapanyagot.

Az „Empire” (Birodalom) című zárófejezetben Dirks meggyőzően mutatja ki, hogy a fenti keret konzerválódott a téma legfontosabb és legolvasottabb jelenkori feldolgozásaiban, mint amilyen a Cambridge History of India, David Cannadine: Ornamentalism című kötete, vagy a rendkívül népszerű Niall Ferguson Empire-a.

A „The Scandal of Empire” erőteljes, határozott, jól informált, kiforrott írás. Mindamellett akad néhány zavaró tényező. Az első fejezetek ugyanis kissé nehézkessé válnak a számos epizódtól, a bekezdések túlságosan laza kapcsolásától, az olvasóban a szerző által közvetíteni kívánt kép gyakran csak többszöri olvasás után áll össze. Az áttekintést nem könnyíti meg a jegyzetelés módja sem. A végjegyzetekben számos érdekes gondolat van elrejtve, amelyek túl távol kerültek a főszövegtől.

Összességében Dirks olyan monográfiát írt, amely egyszerre képes alakítani az egyszerű olvasó történelemképét, s vitát provokálni egy olyan történeti problémáról, amelynek aktuális politikai jelentősége is van. Ezen jellemzői alkalmassá teszik a könyvet arra, hogy beköltözzön a hazai egyetemek polcaira és szemináriumaira – mangószezonon innen és túl.

Nicholas B. Dirks: The Scandal of Empire. India and the Creation of Imperial Britain (A birodalom mint botrány – India és a Brit Birodalom létrehozása). The Belknap Press of Harvard University Press, London, 2006. 416 old.

Balogh Róbert