Klió 2010/3.

19. évfolyam

FEJEZETEK KÖZÉP-, KELET- ÉS DÉLKELET-EURÓPA TÖRTÉNETÉBŐL

Kálvin és a magyarországi és erdélyi reformátusság

A kötet a tübingeni egyetemen 2008-ban megrendezett konferencia kapcsán született. A német-magyar együttműködéssel rendezett tanácskozás célja Kálvin és a reformátusság Kárpát-medencében betöltött szerepének bemutatása volt. A reformátor teológiájának elemzése mellett fontos szerepet kapott a magyarság és a helvét hitvallás kapcsolatának vizsgálata. Jelentős szereppel bírt Kálvin társadalmi kérdésekről alkotott véleménye, amely Mohács után különösen is bonyolulttá vált politikai életben különböző módon jelent meg a korabeli Magyarországon. A vizsgálat tárgyát képezte az is, hogy miként nyertek teret a későbbi korok kálvini irányzatai Magyarországon, illetve milyen hatással voltak a kálvini tanok a többi felekezetre. A nyugat-európai kálvinizmus-kutatás gyakran figyelmen kívül hagyja a kelet-, és kelet-közép-európai területeket (Magyarországot, Lengyelországot és Litvániát). Ez azért is különösen sajnálatos, mivel a kálvinizmus kezdeteitől fogva erős nemzetközi szolidaritással bíró közösség volt. A kálvinizmus másik jellemzője volt a társadalmi reformfolyamatokra gyakorolt hatása. Míg Nyugat-Európában a kálvinizmus a modernizáció egyik előmozdítója volt, addig ez hazánkban nem valósult meg. A három részre szakadt országban megmaradt a rendi társadalom, és ebben a közegben a reformátusság a konzervativizmus felé fordult.

A kötet anyagát öt nagy témakör köré csoportosították a szerkesztők: 1. Kálvin befolyása Magyarországon és Erdélyben. 2. A nemzetiség és felekezet viszonya. 3. A kapcsolatok formái és útjai. 4. A szabadságtörekvések és a kálvinizmus lehetséges összefüggései. 5. Hatástörténet. Heinz Schilling bevezető tanulmányában azt hangsúlyozza, hogy a lutheránusokhoz képest a kálvinisták sokkal jobban el voltak választva az államtól. Talán ez is indokolja, hogy Kálvin korántsem vált olyan nemzeti hőssé, mint Luther. Nem is jöttek létre tartósan református nemzeti zsinatok, mindössze egy nemzetközi jelentőségű zsinat ült össze Dordrechtben. A reformátusságot a szerző inkább menekült és kisebbségi egyházként látja. Ezzel függ össze, hogy a szigorú egyházfegyelem a menekült egyházak számára rendkívül fontos volt, mivel így tudtak idegenként a másvallásúakkal szemben éberek lenni, és befelé nagyobb egységet kiépíteni. Így határolták el másoktól magukat, ami az identitás formálásához kellett.

Juhász Tamás azt hangsúlyozza, hogy a magyarországi és erdélyi kálvinizmus sajátsága, hogy ott a helvét irányzat nem közvetlenül Kálvinon keresztül érvényesül, hanem Philipp Melanchthon, David Pareus és Heinrich Bullinger közvetítésével. Ők minden valószínűség szerint azért válhattak döntő hatásúvá, mivel olyan teológiát képviseltek, amely az egységet követte és kerülte az éles vitákat a szétszakított Magyarországon. Az eddigi kutatások még nem tudták kielégítően megmagyarázni, hogy miért nem vált itt Kálvin központi figurává. Figyelemre méltó, hogy a II. Helvét Hitvallás hitirata lett a magyarországi református egyháznak, de Kálvin katekizmusai nem!

Jan-Andrea Bernhard arra mutat rá, hogy egyrészt Kálvin jól tájékozott volt a magyarországi és erdélyi eseményekről, másrészt széles hazai közönséget érdekelt munkássága. Műveit 1550-től bizonyíthatóan nagyobb számban vásárolták. Kálvin művei megjelennek a magyarországi könyvtárakban pl. Perneszith György, Nádasdy Tamás jószágigazgatójánál, Johannes Dernschwam besztercebányai polgár könyvtárában a mintegy 1200 kötetből 328 Svájcból származik. Az Institutio-t már ekkor tananyagként forgatták. Műveit katolikus körökben is ismerték. Már 1551-ben megjelent Draskovich György tollából Kálvin úrvacsoratanának cáfolata Confutatio eorum quae dicta sunt a Joanne Caluino sacramentario, super verbis Domini Hoc est corpus meum címmel. A XVI. század második felének zsinatain és hitvitairodalmán lehet látni, hogy pl. Dévai Bíró Mátyás, Szegedi Kis István vagy Méliusz Juhász Péter miként fogadja Kálvin tanait. A soknemzetiségű Szent Korona országaiban más és más módon reagáltak az egyes etnikumok a reformáció tanaira. A horvátok például egyértelműen elutasították, míg az erdélyi szászok testületileg csatlakoztak hozzá. A többieknél nem volt hasonló egyöntetű döntés. A magyarok, németek és szlovákok részben megmaradtak katolikusnak, részben pedig csatlakoztak a reformáció egyik vagy másik ágához. A honi, Wittenberget megjárt diákokra tanáruk, Philipp Melanchthon volt a legnagyobb hatással. A kutatás mind a mai napig nem tudta tisztázni, hogy miért csatlakoztak hazatérésük után a magyarok a helvét irányzathoz, míg a németek és szlovákok túlnyomó többségben lutheránusok maradtak. Csak kevés vegyes lakosságú területen lévő szlovák református gyülekezet jött létre. A reformáció magyarországi elterjedését először a mágnásoknak tulajdonították, majd az 1950-es években Klaniczay Tibor és Makkai László a városok szerepét emelte ki – olvashatjuk Szabó András írásában. Eva Kowalska tanulmánya szerint ebben nem a nemzeti hovatartozás, hanem inkább a Bécstől való távolság volt a döntő. Ősz Sándor Előd szerint figyelemre méltó törekvéseknek lehetünk tanúi Erdélyben, ahol a magyarok megpróbálták Kálvin tanait a románok között anyanyelvükön terjeszteni. Ennek köszönhetőek az első román nyelvű nyomtatványok is. E törekvés jegyében több iskolát is hoznak létre, azonban ez nem volt átütő erejű. Szerény sikereket csak Lugos és Karánsebes környékén ért el a reformáció. Érdekes, hogy az ortodox-református együttélés, időnként közös templomhasználatban is megnyilvánult. A reformáció hatása azonban nem nyomtalan a románok között. Erdélyben 150 évvel hamarabb vezették be az anyanyelvi ortodox román istentiszteletet, mint a román fejedelemségekben.

Fata Márta szerint a homogén magyar reformátusságról alkotott képet módosítja a XVIII. századi német bevándorlás. Ennek kapcsán láthatjuk, hogy konfliktusok nem mindig a vallási csoportok között voltak elsősorban, hanem gyakran nyelvi, etnikai természetűek voltak. A német protestánsok időnként egy egyházközséget alkottak a felekezetek közti átjárás bizonyítékaként.

Bozzay Réka azt fejti ki, hogy mivel a protestánsoknak Magyarországon nem volt a kora újkorban lehetőségük egyetemet végezni, így kénytelenek voltak továbbra is Nyugat-Európában tanulni, ami nagymértékben hozzájárult az ottani eszmék gyors elterjedéséhez. Érdekesség, hogy a reformátusok 1592-ig nem református egyetemeken, hanem Wittenbergben tanultak, majd 1621-ig Heidelbergben, aztán pedig holland egyetemeken. A svájci felsőoktatás a XVIII. század elejéig kevésbé volt vonzó számukra. A protestáns nyugat-európai egyetemeken azonban nemcsak reformátusok, hanem lutheránusok, unitáriusok és katolikusok is tanultak pl. Leidenben. Sőt, az is előfordult, hogy katolikusok is hallgattak teológiát – állapítják meg Győri L. János és Sipos Gábor. A Nyugat-Európában tanult formálódó református értelmiség nagy hatással volt a magyar kultúrára. A külföldről a hazai kollégiumok katedráira került professzorok egy viszonylag modern tudásanyagot adhattak tovább. E közvetítő funkció tette lehetővé a református kollégiumok nemzetmegtartó szerepét az ország három részre szakadása idején, ami majd a XVIII. század folyamán konzervatív magatartássá alakult át. A református teológiai és kulturális eszmék külföldről idejött lelkészek, tanárok révén is meghonosodhattak. Erre példa a gyulafehérvári kollégium külföldi tanári kara, melynek külföldi kapcsolatrendszere a fejedelmi politikát is szolgálta, miként erről Viskolcz Noémi értekezett.

Géra Eleonóra Erzsébet szerint kevésbé kutatottak a reformátusok XIX. századi külföldi kapcsolatai, bár ez igen fontos volt a magyar társadalom modernizációja szempontjából. Amikor szerte Európában ébredések voltak, a református egyház a diakónia és a belmisszió területén újította fel tevékenységét. Ebben különösen nagy szerepet játszott a Budapesti Németajkú Református Egyházközség.

Heinz Schilling távlatos áttekintése szerint a nemzetközi kálvinizmussal általában össze szokták kapcsolni a szabadságtörekvéseket, így kapcsolódik ezzel össze a magyar protestantizmus is. Az 1671–1681 közötti különösen heves protestánsüldözések miatt itt is megerősödött az üldözött egyház képe. Bocskai és Bethlen a Habsburgok elleni harcait a zsarnok elleni lázadásként értelmezték.

Tőkéczki László és Balogh Zoltán arról értekezett, nem véletlen, hogy a Habsburgok az állam ellenségeként tekintettek a reformátusokra. Másik oldalon viszont a nemzeti identitás megőrzésében játszott szerepük megkérdőjelezhetetlen volt. A magyar reformátusság szigetszerű szerepe kapcsolatot jelentett számos felekezettel, hiszen közvetlenül sehol sem érintkezett hittestvéreivel. Ebben a közegben így válik érthetővé a püspöki rendszer megtartása, amely a katolikus hatást tükrözi. A nemzeti különbségeknek volt többek között köszönhető az is, hogy nem jött létre Magyarországon a lutheránusok és a kálvinisták uniója. A vallási téren mutatott feszültségek azonban nem gátolták meg azt, hogy a nemzeti sorskérdésekben a magyarok együttműködjenek.

A német példával szemben Magyarországon nem következett be a lutheránusok és kálvinisták közötti unió, írják Eva Kowalská és Kertész Botond. Katolikus szempontból nem utolsósorban Károlyi bibliafordítása és iskolarendszere miatt nagy kihívásnak tekintették a kálvinizmust. A honi viszonyokra jellemző, hogy Pázmány Péter a rekatolizáció vezetője is szót emelt a vallásszabadság érdekében – állapítja meg Bitskey István. Balog Zoltán úgy látja, mind a két oldal szükség esetén felül tudott kerekedni ellentétein, ha a nemzet érdekei azt kívánták. Ma a reformátusság az élet számos területén él a magyarság között. Sok esetben életformává válva.

A kötet egyik, a bevezetőben nem említett célja az volt, hogy a német nyelvű olvasóközönséggel megismertesse a magyar reformátusság sajátos fejlődését, amely Európa számszerűleg egyik legnagyobb kálvinista közössége.

Márta Fata–Anton Schindling (szerk.): Calvin und Reformiertentum in Ungarn und Siebenbürgen. Helvetisches Bekenntnis, Ethnie und Politik vom 16. Jahrhundert bis 1918. (Kálvin, a magyarországi és erdélyi reformátusság. Helvét hitvallás, etnikum és politika a XVI. századtól 1918-ig.) Aschendorff Verlag, Münster, 2010. 603 o.

Kovács Teofil