Klió 1992/1.
1. évfolyam
A természet történelme
Napjaink környezeti krízise arra utal, hogy modem történelmet nem lehet írni ökológiai ismeretek nélkül, de ökológiát sem történelmi ismeretek nélkül. A természettörténelem ereje abban rejlik, hogy a tudásnak olyan részecskéit gyűjti egybe, amelyeket más tudományágak nem vettek figyelembe.
Az atomreaktorok és a széndioxid veszélye, az ózonpajzs sérülése, a szeméthegyek, a veszélyes hulladékok és a szennyezett vizek mind-mind katasztrófával fenyegetik a Földet. A modern természettörténet – bár igen fiatal tudományág – mégis legalább húsz éves múltra tekint.
Az USA-ban 1976-ban természettörténeti társaságot és Environmental History címmel önálló folyóiratot alapítottak, s elsősorban az ipari és városiasodott társadalom természettörténetével foglalkoznak. Jelentős iskola alakult ki Kanadában és Franciaországban is. 1989-ban létrehozták Bad Homburgban a The European Association for Environmental History nevű társaságot, amely Environmental History Newsletter címmel folyóiratot is ad ki. Ez a külsőleg szerény kiállítású kiadvány minden bizonnyal a világ vezető környezettörténelmi folyóirata lesz.
A környezettudomány a társadalmi és biológiai környezeti kutatásokat egyaránt magában foglalja. A társadalmi környezettörténet viszont a társadalom és a környezet egymásra hatását vizsgálja.
A környezettörténelem a természet és a kultúra egymásra hatását vizsgáló tudományág, amelynek felfogása szerint a természet mindaz a környezet, amelyet nem az ember alkotott elsődlegesen, a kultúra pedig az ember alkotta „mesterséges" világot jelenti.
Az amerikai környezettörténelem jelentős egyénisége, Donald Worster a környezettörténelem következő három szintjét vagy irányzatát állapította meg:
Az első a természet ökoszisztémájának történetét kutatja, miközben megpróbálja rekonstruálni a múlt természetes környezetét. Ez az ún. ökológiatörténelem ugyan igen közel áll a természettudományhoz, mégsem csupán a növényeket és az állatokat vizsgálja, hanem az embert és a kultúrát is, mint az ökoszisztéma részét.
A másik irányzat a környezet és a gazdaság, az ökológia és az ökonómia egymásra hatását vizsgálja, azaz a természetes környezetnek a változásait a történelmi termelési módok változásaival párhuzamosan kutatja. Karl Polányi a környezettörténelem szempontjából fontos művében (The Great Transformation) vázolta ezt a jelenséget.
A harmadik irányzat a környezetismeret eszmetörténetét tanulmányozza, pontosabban a természet hasznosításának és ábrázolásának történetét. A tudományos irányzatok, mítoszok, ideológiák, vallások és etikai nézetek mind hatottak a környezet megváltoztatására. E nézet képviselői közül különösen az amerikai Lynn White fejtegetése kavart nagy vihart, mert szerinte a keresztény hit fontos szerepet játszott a természetet romboló magatartás kialakításában. Ilmari Susiluoto tanulmányában arra is rámutat, hogyan próbálták a rablógazdálkodás nyomait eltüntetni, s a nagy környezeti károkat a szocializmus dinamikus fejlődésének tulajdonítani a kelet-európai országokban.
Worster szerint a környezettörténésznek e három különböző területet kell arányosan vizsgálni, hozzájuk véve a környezeti politika tanulmányozását is.
A rablógazdálkodás történetének feltárása például a környezettörténelem egyik ága, melyhez a gazdasági élet és a környezet egymásra hatásának vizsgálatával juthatunk el. A rablógazdálkodás ellentéte pedig az olyan gazdálkodás, amelyben igyekeznek megőrizni a természet organikus alapjait, és nem károsítják folyamatosan a természetet. A rablógazdálkodás történetének a nettó pusztítás mértékét kell feltárnia, amely a rablógazdálkodás mellett a természet önpusztító folyamatait, a környezetpolitikát és a természet megújulását is figyelembe veszi. Ez tehát az ember és a környezet hasznos és káros tevékenységét foglalja magába.
A rablógazdálkodás következtében a természet olykor véglegesen, máskor csak ideiglenesen változott meg, s ezeknek a változásoknak egy része veszélyeztetheti az ember boldogulását.
A Homo sapiens valószínűleg mindig rablógazdálkodást folytatott, de míg az iparosodás kezdetlegesebb szakaszában ez még csak helyi jellegű volt, addig az iparosodás egyre nagyobb mértéke igen nagy károkat okoz rendkívül széles körben.
A rablógazdálkodás történetének kutatói a hagyományos történetírói módszerekkel valószínűleg nem érhetnek el jelentős eredményt, mert minden bizonnyal az egész történelem újraírása válik szükségessé, hogy ezeket a folyamatokat megérthessük.
Historiallinen aikakauskirja
1991/4. 294-301. Ilmo Massa Ympáristöhistoria tutkimuskohteena