Klió 1993/1.
2. évfolyam
XX. SZÁZAD
A Karta '77 és a Munkásvédelmi Bizottság. Küzdelem az emberi jogokért Csehszlovákiában és Lengyelországban
E két országban
1976. szeptember és 1977. január között érte el egyik kimagasló pontját az a
küzdelem, amelyet a kelet-európai országokban az ellenzék a „civil társadalom”
megteremtéséért vívott. Ekkorra már sorra elbuktak a korábbi erőfeszítések: az
1953-as kelet-német, az 1956-os magyar, az 1968-as csehszlovák és az 1956-os,
68-as és 1970-es lengyel felkelések.
A cseheknél
1968-ban az ellenzék 6s a párt reformszárnya a következőket követelte: békés
áttérés a kommunizmusról az „emberarcú szocializmusra”, amely biztosítaná a
gazdaság hatékonyságát, a politikai igazságosságot és bizonyos
elidegeníthetetlen emberi jogokat. A „prágai tavasz” programjának két pontja –
a kommunista párt vezető szerepének lazítása és az akadálytalan
információáramlás – azonban elfogadhatatlan volt Moszkva számára. A Varsói
Szerződés tagállamainak 1968-as bevonulása, majd az azt követő, Gustav Husak
nevéhez fűződő, brutális megtorlás azonban csak olaj volt a tűzre. 1969-ben az
értelmiség kibocsátotta a Tízpontos Kiáltványt, 1970-ben folytatódtak a
letartóztatások, majd 1973 decemberében az ENSZ emberi jogokra vonatkozó
egyezményeinek ratifikálása újabb ellenzéki megmozdulásokra adott alkalmat. Az
ellenzék nyílt levélben követelte minden politikai fogoly szabadon bocsátását,
a politikai manipulációk, törvénytelen bírói eljárások, a jogtalan
letartóztatások és más, az emberi jogokat sértő intézkedések azonnali beszüntetését.
A Karta ’77 ezeken a követeléseken alapult.
A lengyeleknél az
első utcai tüntetésekre 1968 márciusában került sor, tiltakozásul a varsói színház
bezárása s Adam Mickiewicz ősök című darabjának betiltása miatt. Ellenzéki
csoportok, klubok alakultak, s a fiatalok 1976 júniusában megszervezték a
Munkásvédelmi Bizottságot (KOR).
Az események
közvetlen előzménye az volt, hogy 1976 februárjában Edward Gierek bejelentette:
módosítják a lengyel alkotmányt, s az állampolgárok ezután csak akkor gyakorolhatják
jogaikat, ha eleget tettek az állam iránti kötelezettségeiknek. Az alkotmány
egyúttal ismét megerősítette a Szovjetunióhoz fűződő szövetséget és a párt vezető
szerepét. Az emberek árulásnak tekintették e módosításokat. Ugyanakkor növelte
a lelkesedést a nemzetközi jogi egyezményekhez csatlakozás, de fokozta az
elkeseredést az 1976. júniusi 46 százalékos élelmiszer-áremelés. Hatalmas
sztrájkhullám öntötte el az országot. A milícia gépesített egységei brutálisan
rátörtek a sztrájkolókra, s a következő napokban több mint 2500 embert
tartóztattak le, 373-at börtönre ítéltek, sokakat megvertek. Az értelmiségi
ellenzék újult erővel tömörült a munkások védelmére; így született meg a KOR.
Létrejöttét elősegítette, hogy ezentúl az ENSZ nemzetközi jogi egyezményeire,
és a Helsinki Záróokmányra lehetett hivatkozni.
Mind a Karta, mind
a KOR tehát a társadalom különböző rétegeit egyesítő, a terror ellen tiltakozó
mozgalmakból nőtt ki. Mindkét mozgalom arra a felismerésre épített, hogy az
olyan államokban, ahol a hatóságok a független intézményeitől megfosztott,
védtelen társadalommal szemben önkényt alkalmaznak, a leghatásosabb fegyver az
állampolgárok tevékeny szolidaritása.
Lengyelországban a
KOR ténykedése 1967. július 17-én a radomi és a varsói Ursus gyári sztrájkolók
tárgyalása alapján kezdődött. Az „ursusi csoport” tagjai, egyetemisták,
értelmiségiek információkat, tanúkat, bizonyítékokat gyűjtöttek a vád alá
helyezett munkások védelmére; pénzt a letartóztatottak családjai számára. A
küzdelem napok alatt széles társadalmi mozgalommá növekedett. A KOR kommünikéje
szerint a bizottság feladata jogi, anyagi és egészségügyi segítséget nyújtani
az elnyomás áldozatainak. Minden közösségnek, gyárnak, intézménynek, önkéntes
csoportnak a hatalom által zaklatottak segítségére kell sietnie.
A következő
hónapokban a KOR tagjainak különféle zaklatásokat kellett elszenvedniük.
Betörtek hozzájuk, letartóztatták; elbocsátották az egyetemekről,
munkahelyekről, börtönbe vetették őket, sőt néhányukat meg is gyilkolták.
A KOR 4 pontban
foglalta össze programját: 1. a munkások együttesen követeljék az elbocsátottak
visszavételét; 2. nyújtsanak be panaszokat a biztonsági szolgálat és a
rendőrség ellen; 3. követeljék a radomi és ursusi események parlamenti
kivizsgálását; 4. érjék el a hamis hivatali információk és propaganda
helyreigazítását! A KOR-mozgalomban éppen annyira értékesnek tekintették a
munkásságot, mint az értelmiséget. Meg kell azonban jegyezni, hogy a munkásság
megnyerése nem volt igazán sikeres.
Végül a KOH-tagok
küzdelme eredményeként 1977. július 23-án a kormány amnesztiát hirdetett. A
mozgalom azonban még erőteljesebb lett. Ezentúl még inkább az emberi jogok
védelme került központba.
Érdemes a mozgalom
néhány elvére és működési rendszerére kitérni. Tagjai mindenkor a törvényesség
keretei között ténykedtek. Elutasították a politikai ambíciókat, ragaszkodtak a
nyilvánossághoz. Erkölcsi elvek irányították őket. Magának a bizottságnak 12–14
tagja volt, s köztük nem volt hierarchia; nem volt alapszabály, nem volt elnök,
sem tagsági díj. Minden határozattervezet felől közösen döntöttek. A tényleges
napi munkát a pártoló tagok tízezrei végezték egzisztenciájukat, életüket
kockáztatva.
A Karta 77 alapító
dokumentumát a hivatalos Csehszlovák Hírügynökség révén akarták megjelentetni
1977. január l-jén. Az alapító szóvivőket, Jan Patockát, Vaclav Hávelt és dr.
Jiri Hajeket azonban útban az állami és párthivatalok felé, ahol a dokumentumot
be akarták nyújtani – letartóztatták.
A Karta
ténymegállapítási kérelem és nyilatkozat volt egyben. Az emberi jogok
tisztelete csupán illúzió Csehszlovákiában – mondja a szöveg, s a jogsértések
számos megtörtént esetét ismerteti. Éles bírálattal szól a dokumentum a
kommunista párt mindenre kiterjedő hatalmáról, a rendőrség és az
állambiztonsági erők jogtipró ténykedéséről. Az emberi jogok tiszteletben
tartásáért azonban mindenkit felelősség terhel. A Karta aláírásával az egyén
magára nézve kötelezőnek ismeri el a „közös felelősséget”.
A Karta köré
szabad, nyitott közösség tömörült, aláírása a különböző meggyőződésű, hitű és
foglalkozású embereket csak arra kötelezte, hogy küzdjenek az emberi jogok
érvényesítéséért Csehszlovákiában és a világon. Mégis volt egy ötpontos
cselekvési program a Karta-tagság számára: felhívni a figyelmet az emberi jogok
megsértésének eseteire, dokumentálni azokat, orvoslást javasolni, megoldásokat
kidolgozni a jogok védelmére és közbenjáróként fellépni a
konfliktushelyzetekben. Ez a laza program a mozgalom politikamentességé kívánta
hangsúlyozni és a szakadástól akarta védeni a mozgalmat. Az apolitikusság
hangsúlyozása, persze, nem védte meg a Karta-mozgalom tagjait; Husak idején
kijutott nekik az üldöztetés minden formájából. A mozgalom kettészakadását
azonban sikerült elkerülniük, annak ellenére, hogy Jan Potocka (aki később
belehalt a kihallgatásokba) az erkölcsi magatartás fontosságát hangsúlyozta,
Vaclav Benda pedig aktív politikai küzdelmet hirdetett a totalitárius rendszer
ellen. Az idő múlásával a mozgalom inkább a Benda javasolta irányba mozdult el.
Később a KOR
feloszlott, hogy átadja helyét a Szolidaritás-mozgalomnak, a Karta viszont a
leghosszabb ideig működő emberi jogi mozgalom volt Kelet-Európában. 1989-ben
olvadt bele a Polgári Fórumba – anélkül, hogy hivatalosan feloszlatták volna.
Az 1970-es évek
közepén a szamizdat-kiadványok, a KOR- és a Karta-mozgalom jelentős szerepet
töltöttek be: a hivatalos tájékoztatás mellett valódi információkkal
szolgáltak. Mindkét mozgalom kívülről és alulról akarta megváltoztatni a
fennálló rendszert; elutasította a nyílt, politikai tevékenységet, ragaszkodott
a létezését alátámasztó törvényes igazoláshoz, és mindkettő hangsúlyozta az
egyén erkölcsi felelősségét. Míg azonban a Karta eleinte nem tükrözte a nép
általános hangulatát, így nem kapott akkora támogatást, a KOR elnyerte a
társadalom jóváhagyását, és sokkal több nehézséget okozott a hatóságoknak, mint
a csehszlovák mozgalom. A cseheknél megnehezítette az ellenzék helyzetét az
1968-as legyőzetés nyomasztó emléke, a KOR-mozgalomnak viszont nem kellett
szembenéznie az ellenállástól való idegenkedéssel.
Tenley Adams: Charter 77 and the Workers' Defence Conllnittee (KOR) The Struggle for Human Rights in Czechoslovakia and Poland (A Karta '77 és a Munkásvédelmi Bizottság. Küzdelem az emberi jogokért Csehszlovákiában és Lengyelországban) East European Quarterly, XXVI. kötet 2. szám, 1992. nyár, 219–238, p,