Klió 1993/2.

2. évfolyam

ÖSSZEFOGLALÁSOK

Róma testének kialakulása – a romulusi asylum (menedékhely) kérdése

A modern kutatás régóta felismerte azt a tényt, hogy az Urbs Roma-t a görög városállamokhoz, a polisokhoz viszonyítva sokkal nagyobb fokú nyitottság jellemezte. Ez a nyitottság mind társadalmi, mind politikai, mind kulturális téren megmutatkozott. Mint ismeretes: az athéni szokással ellentétben, Rómában a rabszolga viszonylag zökkenőmentesen be tudott illeszkedni a társadalomba, hiszen a libertusok, vagy a libertinusok, vagyis a felszabadítottak gyermekei már egyenrangú, jogkorlátozás nélküli római polgárnak számítottak. Ami pedig az eredetileg nem római szabad lakosságot illeti, Róma nem ismerte az Athénben meglévő, hátrányosan megkülönböztetett státust, a metoikosokét, azaz a bevándoroltakét, úgyhogy bizonyos feltételek között a Rómába költöző szövetséges is ugyanazt a politikai karriert futhatta be, mint a populus Romanus ősi tagjai: a Quirites. Egy ilyen rugalmas és dinamikus rendszer szinte eleve több lehetőséget kínált a birodalom, azaz az imperium Romanum kiépítésére, mint a görög városállamok alapvetően jellemző zártsága. A görög városállamok között ugyan létrejöhettek szövetségek, amelyek szorossága, időtartama és ereje meglehetősen változó volt, de valódi birodalom megteremtésére önmagában a görögség az ókorban mindig is képtelennek bizonyult, mert a birodalomteremtő Makedónia valójában külső tényezőnek számított a tulajdonképpeni görög világban.

Rómának ezt a görög polisokhoz képest szembeszökő nyitottságát már több ókori szerző felismerte valamelyest; a leghatározottabban azonban talán a Kr. u. I. és II. század fordulóján élő Florus, aki ebben a vonatkozásban már azon asylumnak is jelentőséget tulajdonított, amelynek létrehozását a hagyomány az első római királynak: Romulusnak tulajdonította. A romulusi menedékhely ilyen funkciójának felismerése azonban valójában szintén Florus érdeme, mert más ókori szerzők közelről sem így ítélik meg ezt a kérdést.

Livius, akit Florus első számú forrásaként tartanak számon, a romulusi menedékhelynek azt a feladatot tulajdonítja, hogy a menekült idegen szabadok és nem utolsósorban a rabszolgák befogadásával biztosította a város fennmaradásához szükséges népességet, amihez a szabin nőknek a legendából ismert elrablása úgyszintén hozzájárult. Ez a római történetíró semmi kivetni valót nem talál abban, s ez is a római nyitottságot bizonyítja, hogy Róma megteremtésében még a rabszolgák is szerepet játszottak.

Teljesen eltérő Liviustól a vele kortárs görög Dionysziosz Halikarnasszeusz felfogása, aki tagadja, hogy Róma kezdetben valóban befogadta volna a rabszolgákat. Ennek az elutasításnak az lehet a magyarázata, hogy korábban, főleg Hannibal és Mithridatesz idején volt olyan Róma-ellenes görög propaganda, amely a történetírásban is helyet kapott, s amely azt próbálta kimutatni: Róma messze alatta marad a görögségnek, hiszen létrehozásában hitvány és bűnöző rabszolgák, mindenféle, a hellén kultúrától idegen elemek játszottak szerepet.

Ezektől a megközelítésektől eltérően Florus teljesen eltérő szempontot érvényesít. Szerinte Róma kezdettől fogva a népek olvasztó tégelye, amelyet Romulus részben a jó erkölcsű és a görög kultúrával érintkező őslakókból: a latinokból, etruszkokból, valamint a görög világból bevándorló, Aeneas vezetésével érkező trójaiakból és az Euanderrel benyomuló arkadiakból hozott létre mintegy eggyé forró testként, amely alapja és záloga lett a Római Birodalom elkövetkező nagyságának. Ezzel Florus ahhoz hasonló felismerésre jutott, mint amilyen ideológia később az USA kapcsán fogalmazódik meg. Florus tehát nem epigon szellem, nem Livius szolgai másolója, hanem a római történelem sz éleslátókörű, új távlatokat hozó elemzője.

Dominique Briquel: La formation du corps de Rome – Florus et la question de l' Asylum (Róma testének kialakulása - Florus és az asylum kérdése) Acta Classica, 1993, 1–14. p.

Havas László