Klió 1993/2.

2. évfolyam

ÓKOR

Túlvilágkép Római szarkofágokon

A szarkofágos temetkezés a Kr. u. II. század közepétől terjedt el a rómaiaknál, és a III. században érte el virágkorát, persze az anyagilag tehetősebbek körében. Főleg a nagy városok területéről maradtak fenn azok a szarkofágok, melyek oldalait teljesen beborították a domborművek. Mivel így is tetemes leletek vannak, egy sokkötetes corpusban folyik megjelentetésük az ábrázolások témakörei szerint csoportosítva. A leggyakoribbak a különféle mitológiai jelenetek, történetek, melyek egyik alapmotívuma az elragadás (pl. Persephoné elrablása), az elszenderülés (pl. Selené és Endymion).

A legújabban megjelent kötet a magánélet témakörét öleli fel. Az ikonográfiai és tipológiai kérdések mellett – melyeket most mellőzünk – a szerző a jelenetek értelmezésével is behatóan foglalkozik. Ennek során képet kapunk arról, hogy az egyébként pontosan meg nem határozott római al- és túlvilágban milyen létre számítottak a szarkofágok tulajdonosai.

A leggyakoribb téma a lakoma. Eredetileg búcsúvételt jelentett az elhunyttól. Az idilli, bukolikus környezetben, földre heveredve, falusi birtok mellett, vadászat után zajló lakoma azonban már nem erre az aktusra emlékeztet, hanem a jómódú villatulajdonosok kellemes időtöltésére. Ugyanakkor nem kell feltétlenül arra gondolnunk, hogy az eltemetett – akiről többnyire semmit sem tudunk – villatulajdonos lett volna. A kellemes lakoma a túlvilágon zajlott, ahogy ezt a híres Vibia-sírkamra freskóinak feliratai alapján feltételezni lehet. Akár a szarkofágokon ugyancsak kedvelt vadászjelenetek kiegészítő párjának is tekinthetők ezek a lakomák. Az elhunyt virtusát megmutató vadászat után a kiérdemelt pihenés következik. Keresztény szarkofágokon is gyakori a lakomajelenet, legtöbbször a tökinda alatt pihenő Jónással párosítva. Ő ugyancsak a megpróbáltatások utáni megpihenést példázza, mégpedig isteni közreműködés eredményeként.

A második témakör az utazás kocsin vagy hajón. Az utazás városból vidéki birtokra történik. A kocsi utasai – többnyire kettő – élénk társalgást folytatnak egymással, körülöttük szolgaszemélyzet szorgoskodik. Ennek szepulchralis jellegét a szerző háttérelemekben véli felfedezni, mint az út mellett látható napóra, mérföldkő, sírépítmény. Ezek azonban a városból kivezető utak tényleges kísérői, nem biztos, hogy külön jelentést is kell tulajdonítanunk nekik. A jelenetek jellegét talán nem az elmúlásra utaló képelemekben kellene keresni, hanem az utazás céljában, mely az otiumot ígérő vidéki villa, és amelynek élvezetes életét már előre vetíti az útitárssal elkezdett kellemes beszélgetés. Ez tehát szellemileg igényesebb túlvilág-elképzelésre utalhat.

A hajón utazásnak adott esetben konkrét értelme is lehet, amennyiben az eltemetett hajós vagy hajótulajdonos volt. Általánosabb érvényű azonban a jelenet metaforikus értelmezése a halál mint kikötő az élet bolyongásai után, hazatérés, megpihenés.

A harmadik témakör egy gyermek curriculum vitae-je. Az életút bemutatásának értelmezéséhez egy Louvre-ban őrzött szarkofág nyújt fogódzót. A gyermeket Múzsák veszik körül, de nem mint tanítómesterek, hanem mint akik a trónoló, irattekercset tartó fiú szavaira figyelnek. A tanulási, olvasási jelenetek hangsúlyozását az magyarázza, hogy szellemi teljesítménnyel is elérhetőnek tartották a megistenülést. Más esetben a Múzsák siratóasszonyokként vannak jelen, de csak nyolcan, mert kilencedik társuk maga az ifjú. Ez már az apotheozis, mely más esetben úgy jut kifejezésre, hogy a gyermeket Hadés ragadja el, de a fogat nem az alvilágba, hanem az ég felé tart,

A következő nagy témakör a foglalkozásjelenetek. Különösen Ostiában volt kedvelt sírtáblán, majd szarkofágokon is az elhunyt foglalkozását bemutatni. Sok esetben azonban nem erről van szó. A pásztor, a halász, a földműves tevékenysége esetében eleve valószínűtlen, hogy az eltemetett foglalkozására utalna, hisz azok szegényebbek és igénytelenebbek voltak annál, minthogy domborműves szarkofágba temetkeztek volna. A képek tényleges mondanivalója a bukolikus hangulat kifejezése, mely megint csak a túlvilágra értendő.

A girlandkötés gyakrabban jelenik meg a szarkofágokon annál, minthogy minden esetben girlandkötőt feltételezzünk mögötte. Ez a művelet valójában a lakoma gondos előkészítésének a jele. A bevásárlási jelenetekben sem a kereskedő megörökítését keresik azóta, amióta kiderült, hogy egy ilyen szarkofágban egy magasrangú katona volt eltemetve. Itt is lakoma-előkészületről van szó.

A vizsgált ábrázolásokból az derül ki, hogy nem az elválás szomorúsága, vagy a halál utáni lét félelme volt jellemző rájuk, hanem a földi lét legkellemesebb időtöltéseinek gondtalan és korlátlan élvezete. Talán nem véletlen, hogy e szarkofágok többsége a Kr. u. III. sz. második felében készült, amikor a római birodalom történetének egyik legválságosabb időszakát élte át.

R. Amedick, Vita Privata auf Sarkophagen. Die antiken Sarkophagreliefs (Magánélet a szarkofágokon. Az antik szarkofágreliefek) I. 4. Berlin 1991. 186 oldal, 120 tábla.

Gesztelyi Tamás