Klió 1993/2.

2. évfolyam

XX. SZÁZAD

A szudétanémetek kitelepítése

Történelmi anekdota, hogya cseh történelem a németekkel vívott harcok sorozatából áll. Mind az első csehszlovák köztársaság, mind a népi demokratikus Csehszlovákia, sőt a frissen önálló Csehország is meg kell hogy küzdjön a „németektől való félelemmel”, a szélsőséges németellenességgel és a cseh sovinizmussa1. A német szomszédság és az egyre erősödő német gazdasági és politikai befolyás most is nehéz feladat elé állítja a cseh társadalmat, a cseh politikusokat és a cseh történészeket. Helyre kell tenniük magukban az 1945 és 1947 között végrehajtott akciósorozatot és következményeit, a szudétanémetek kitelepítését, ami 1990-ig tabutéma volt a kommunista Csehszlovákiában.

Tomáš Staněk professzor könyvet írt a németek Csehszlovákiából való kitelepítéséről, melyben ismerteti a kitelepítés előzményeit, a kitelepítés folyamatát és következményeit. Műve (107 oldalon) előtanulmány az 1992-ben megjelentetett azonos tárgyú, a Cseh Tudományos Akadémia által kiadott nagy monográfiájához.

Az 1918 és 1945 közötti előzményekből megtudhatjuk, hogy miért került sor a kitelepítésre, mint a „szemet szemért, fogat fogért” bosszúállás elvének beteljesítésére. Vázlatosan megismertet az 1918-1920 közötti határkijelölési tárgyalásokkal, melyek következtében „kezelhetetlenül” nagy létszámú német (valamint magyar és lengyel) lakosság maradt Csehszlovákia határvidékein. E kisebbségek minden szempontból az anyaországhoz húztak, így a fiatal Csehszlovákiának (és ezt még T. G. Masaryk elnök is beismerte, aki pedig a legtöbbet tette azért, hogy ilyen határok között szülessen meg a csehek és szlovákok közös állam a) nagy problémák elé kellett néznie emiatt. A szudétanémetek nem kívántak Csehszlovákiában kisebbségként élni, elutasították a csehszlovák államiságot.

A két háború között Csehszlovákiában kb. 3 millió 280 ezer német nemzetiségű csehszlovák állampolgár élt, a lakosság 23,3 százaléka; csak Csehországot tekintve azonban arányuk 29,5 százalék volt; itt 8471 községben éltek németek, ebből 2651-ben túlnyomó többségben voltak. A két háború között sorozatos jogtalanság érte őket: nyelvtörvény vonatkozott rájuk, kétnyelvű iskolákba kellett járniuk, meg kellett tanulniuk csehül, mert ez volt az állami és hivatalos nyelv. A német lakosság nyugtalanságát növelte, hogy számos más diszkrimináció is érte őket, S hogy a gazdasági válság a központi gazdaságpolitika miatt is őket sújtotta a leginkább. A jogrendszer is megkülönböztette őket: a csehekkel összehasonlítva korlátozott politikai jogokkal rendelkeztek, nem volt rájuk érvényes a földreform és hasonlók. A szociális és politikai feszültség növekedésévei sorra alakultak a német pártok, melyek között voltak nacionalista, autonomista, szeparatista programmal jelentkezők is. Megismerhetjük azokat a politikai eseményeket, amelyek a szudétanémet szeparatista pártok alakulásától elvezettek Hitler bevonulásáig, illetve a müncheni egyezményig, melynek következtében a szudétanémet területeken megnövekedett a németek létszáma, s elérte a 3,5 milliót.

A londoni csehszlovák emigráns kormány – E. Beneš köztársasági elnökkel az élen – 1939 és 1945 között azon dolgozott, hogyan lehet a háború után „véglegesen megoldani” a német kérdést. Beneš követelni kezdte a németek létszámának redukálását cseh területen. A szerző sorra veszi más cseh politikusok ilyen irányú terveit is, és figyelemmel kíséri ezek radikalizálódását. Kitelepítési terveik indoklásakor arra is hivatkoztak, hogy maga Hitler is áttelepített német kisebbséget más, távolabbi területekről. 1940-től megjelentek olyan cseh politikusi nyilatkozatok is, melyek szerint a csehországi németek egy részét ki kell irtani, másik részét ki kell telepíteni, a harmadik részétől pedig akár a határok módosítása árán is meg kell szabadulni. A határok módosítására kezdetben még Beneš is hajlandó volt, de az idő előrehaladtával mind határozottabban hangoztatta, hogy nem adnak egy darab földet sem, hanem mindenkit kitelepítenek. Erre vonatkozóan rendelkeztek minimális és maximális programmal. A teljes kitelepítést az angolok és az amerikaiak ellenezték, de Sztálin támogatta, így minél világosabbá vált, hogy Csehország és Szlovákia a szovjet befolyási övezetbe fog tartozni, annál halványabb lett az amerikai és az angol ellenállás. A szovjet támogatással a háttérben Beneš azt hangoztatta, hogy Csehszlovákiát a csehek és szlovákok nemzeti államaként építik újjá, nem szláv elemek nélkül (tehát a németekkel együtt a magyarokat is ki kell telepíteni!). Ebben 1944 végére minden cseh politikai erő egyetértett, és a lakosság is nagy örömmel fogadta. Beneš szerint otthoni harcuknak forradalmian és katonailag szervezettnek, erőszakosnak kell lennie, könyörtelen, nagy nemzeti-népi háborúnak.

A felszabadulás utáni első napokban sok mindennel nekik maguknak kell majd leszámolniuk, hogy minél több bűnös náci a forradalom első napjaiban elmeneküljön, és minél többet megöljenek.

Nem kívánnak semmilyen kisebbséget, és nem is akarnak kisebbségi jogokról hallani, annál kevésbé, mert éppen a kisebbségi kollektív jogok biztosítása vezetett el Csehszlovákia széteséséhez. Ez a németek és magyarok elleni program nyilvánult meg a kassai kormányprogramban és a beneši dekrétumokban.

1945-ben, a kitelepítés „szervezetlen” szakaszában megszámlálhatatlan gyilkosság és erőszak történt, amit erősített, hogy Beneš elnök támogatta a kitelepítést, a kiűzést, valamint hogy törvény is született, mely szerint a németekkel szembeni erőszakot nem szabad büntetni. Az önbíráskodások, fosztogatások és jogtalanságok, kegyetlenkedések sorozatából Karel Kachyňa cseh filmrendező adott ízelítőt Szekérrel Bécsbe és Éljen a Köztársaság című filmjeiben.

Szovjet segítséggel, s minden politikai párt egyetértésével, a cseh lakosság teljes támogatásával és követelésévei alá támasztva rendkívül gyors és erőszakos ütemben 1945 és 1947 között, hol szervezetten, hol szervezetlenül kitelepítettek kb. 2,5 millió szudétanémetet. A szerző ismerteti ennek technikai és gyakorlati lebonyolítását, miközben dokumentumokkal azt is bizonyítja, hogy a német lakosságot, miután megfosztották csehszlovák állampolgárságától és minden vagyonától, megfosztották mozgásszabadságától, emberi jogaitól, s végül elvették házát; személyenként 30 kg-os csomagot, valamint néhány száz márkát engedélyezve kategóriákra osztották és internáló táborokba vitték, majd a lehető legsürgősebben vagonokba zsuppolták és átszállították Németország vagy az amerikaiak, vagy a szovjetek által megszállt zónájába.

Kötete végén Staněk professzor összegzi, hogy mik voltak a kitelepítés pozitív és negatív jellemzői, következményei. A szervezett és szervezetlen erőszak, az önkényeskedés nagyban meghatározta a köztársaság további társadalmi fejlődését is. A gyenge nemzetközi visszhang, a tömeges kitelepítéssel szembeni csekély ellenállás legitimálni a folyamatot, megerősítette a jogosság érzetét; a németek kollektív bűnösségére hivatkozva vált lehetővé a nemzetállam kiépítése, a németekkel való együttélés minden terhétől való megszabadulás. Ezzel biztosították a köztársaság biztonságát és a közép-európai térség tartós békéjét. A német veszély elleni legbiztosabb garanciát Sztálin és a kommunisták jelentették, akik a kitelepítés idején végzett tevékenységükkel és propagandájukkal könnyen, választások útján hozzájutottak a teljhatalomhoz. Mind Beneš, mind a kommunisták a kész tények politikáját gyakorolták, amit a nagyhatalmak nem igazán elleneztek. A kitelepítést kísérő nemzeti és szociális radikalizmust így nemzeti forradalomnak lehetett nevezni. A kitelepített németek házaiba betelepítették a szociálisan legalacsonyabb szinten levő társadalmi rétegeket, ezért e vidékeken a mai napig itt a legerősebb a kommunista párt társadalmi bázisa. A betelepítettek rendszerint felélték az ott talált vagyont, de nem tudták fenntartani, továbbfejleszteni a vidéket, így itt több helyen most is a pusztulás és a pusztítás az úro Ez a terület civilizációs és általános kulturáltsági állapotát is lerombolta. A csehszlovák gazdaságnak is nagy veszteségeket okozott a kitelepítés, mert eltűntek a szakképzett emberek, egész iparágak, kézművesipari ágazatok, és a mezőgazdaság is nagy veszteségeket szenvedett. A határ menti területeken 1945-től pogromhangulat uralkodott. Így a jogállamiság alapjai is nagy csorbát szenvedtek. A „forradalmi viszonyokat” hangoztatva rejtették el a tényt, hogy a náci megszállás éveiért cserébe a cseh (és szlovák) lakosság megtorlásul „spontán” németellenes averzióval válaszolt, és tömeges leszámolásra került sor. A német integráló nacionalizmusra cseh integráló nacionalizmussal válaszoltak. A németellenes érzelmek vad megnyilvánulása talán érthető lehet a nácizmus évei után, de megdöbbent, hogy ezt osztották és támogatták az időszak legnagyobb cseh politikusai, Beneš és Gottwald, valamint – kevés kivétellel – a cseh újságírók is.

Tomáš Staněk: Vysídlení Nemcú z Československa. (A németek kitelepítése Csehsz1ovákiából), Amosium servis, Ostrava, 1992.

Hamberger Judit