Klió 1994/1.

3. évfolyam

A XX. SZÁZAD TÖRTÉNETE

A csehszlovákiai „bársonyos forradalom” műhelytitkai

Ez a terjedelmes, ötszáz oldalas könyv az 1989. november 17. után kezdődő csehszlovákiai – „bársonyos forradalomnak” elnevezett – népmozgalom nyomására megtartott azon tárgyalások autentikus jegyzőkönyve, melyek az államhatalom képviselői, valamint a cseh Polgári Fórum (a továbbiakban OF) és a szlovák Nyilvánosság az Erőszak Ellen (a továbbiakban VPN) vezetői között folytak 1989 novemberében és decemberében az új szövetségi kormány, a Nemzeti Megegyezés Kormánya 1989. december 10-i kinevezéséig és Gustáv Husák államelnök lemondásáig. A kötet a szerző szerint „10 tárgyalás reális drámáját” tartalmazza. Kiadásával a tárgyalások tisztességességét illető kételyeket kívánták eloszlatni. V. Hanzel, Václav Havel személyi titkára a kb. 17 magnókazettányi anyagot a szövetségi köztársasági elnökké lett Havel kívánságára hozta nyilvánosságra.

A könyv tükrözi az akkori légkört, az improvizációk tényét, cáfolva azt a vádat, hogy a mozgalomnak volt előre elkészített forgatókönyve. A szenzációs leleplezések helyett kevéssé szenzációs, de valódi kép bontakozik ki arról, hogy mi rejlett e néhány nap alatt kiadott rövid kommünikék és képes hírek mögött. A tárgyalások folyamatában nyomon követhető, hogyan formálódnak politikusokká az ellenzék tagjai, hogyan tanulják meg az új helyzet adta kényszerűségükben a politikai tárgyalások fogásait, hogyan ismerik meg – keserű tapasztalatok és dicstelen percek árán is – a politikai kompromisszumok mibenlétét, s hogy mit jelent, ha nem adhatunk egyértelmű nyilatkozatokat, ha rébuszokban, általánosságokban kell kifejeznünk fontos dolgokat. Leckét kaptak abból, mit tesz a simulékony politikai nyelvezet, mely a problémákat elkendőzi, élüket inkább tompítja, mintsem hangsúlyozná.

A tárgyalások egy része a szövetségi kormányelnök, Ladislav Adamec és küldöttsége, valamint az OF és VPN küldöttsége között folyt, amelyet Václav Havel vezetett. A tárgyalási készség és kényszerűség oka az volt, hogy az államhatalom képviselői megijedtek a nagy sebességgel és elemi erővel terjedő tüntetéseken és nagygyűléseken megnyilvánuló követelésektől, melyeknek az általános sztrájk kihirdetésével és állandó sztrájkkészültséggel adtak folyamatosan nyomatékot. A diákság és a munkásság a sztrájkkészültséget mindvégig fenntartotta, amíg Havel nem lett az ideiglenes köztársaság elnöke 1989. december 29-én. A követelések folyamatosan növekedtek és a teljesítési készség hiányában egyre radikálisabbak lettek: főként a társadalmi-politikai rend megváltozására irányultak.

A követelések a következők voltak: azonnal meg kell szüntetni az alkotmány azon három pontját, melyek a CSKP vezető szerepére, mint vezető erőre, a marxizmus-leninizmus szellemében való oktatásra és a Nemzeti Frontnak a CSKP-val való szoros egységére vonatkoznak (a Nemzeti Frontban az a két cseh és két szlovák párt tömörült, melyek csak látszatra léteztek); az államhatalmi struktúrában határozott személyi változások szükségesek: a kompromittálódott embereknek és a nomenklatúrának távoznia kell; a név szerint nevezetteknek le kell mondaniuk, Követelték, hogy az 1981. november l7-i véres események okozóit, a parancsadókat kutassák fel és büntessék meg; ezt parlamenti bizottság vizsgálja ki, amelyben a diákok képviselője is jelen legyen; a politikai foglyokat (lista alapján) szabadon kell bocsátani. Az általános sztrájk követelése volt a sajtó; és szólásszabadság, az információs szabadság és a gyülekezési jog bevezetése; a parlament vezető funkcióiból el kell távolítani a bolsevikokat; december l2-ig új kormányt kell felállítani, új politikai alapelvekkel és reformprogrammal; alkotmánymódosítás kell parlamenti képviselet módosításához is, hogy új képviselőket kooptálhassanak a szabad parlamenti választásokig. Követelték a népi milíciák feloszlatását, s hogy a kommunista párt munkahelyi jelenlétét szüntessék meg. Az általános sztrájk egyik fontos követelése a köztársasági elnök lemondása és ú j elnök választása: az OF és a VPN megfelelő legalizálása volt.

Adamec szövetségi kormányelnök azt várta el az OF és VPN küldöttségétől, hogy úgy befolyásolja az általános sztrájkot, hogy az csak politikai és figyelmeztető jellegű legyen, s ne legyenek gazdasági következményei.

A tárgyalások menetére az volt jellemző, hogy amikor az állami és párthatalom nem akart engedni, akkor az OF vezetői a tömegek hangulatára és a válsághelyzetre hivatkoztak, és azzal fenyegetőztek, hogy nem lesznek képesek uralni a kinti helyzetet. Adamec folyamatosan kifogásolta ezt a nyomásgyakorlást, ultimátumot emlegetett, amit az OF vezetői visszautasítottak. Az államvezetés az általános sztrájk gazdasági következményeitől rettegett, és a rend és nyugalom megőrzésére, a törvények szellemében való cselekedetekre apellált, az OF és VPN vezetősége pedig a tömegek nyomását tolmácsolva, de hátszélként is használva adta elő követeléseit. Adamec minden esetben megpróbált kibújni az azonnali teljesítés nyomása alól, a jogrendre és az idő szükségességére hivatkozva. A tömeg nyomását támogatólag és fenyegetőleg is a háta mögött érezve, az OF és a VPN vezetése azonnali döntést és cselekvést követelt. A kommunista államvezetés arroganciája többször megnyilványult, különösen, amikor a köztársasági elnök, Husák leváltásáról volt szó. Az improvizációt, az amatőrséget Adamec többször tárgyalópartnerei szemére vetette, különösen, amikor az új kormányba javasoltak személyeket; figyelmeztette őket, hogy a kormány nem önkéntesek és amatőrök klubja. Kétségbe vonta, hogy az OF és a VPN képviseli-e népakaratot, s sok más független szervezetet és pártot emlegetett.

Az OF küldöttsége a tárgyalások- során többször meghatározta az OF szerepét és feladatát. Eszerint ÓK nem politikai párt, hanem a népakarat, a mozgalom szószólói, és tolmácsolják, amit az követel. Csak ilyen értelemben tudják tehát befolyásolni a közvéleményt, a közhangulatot, azaz nem mindenhatóak. Céljuk, hogy ezen alapvető követelésekkel megteremtsék az ország politikai, gazdasági és társadalmi átalakításának feltételeit, s hogy elvezessék az országot az első szabad választásokig, amikor majd a lakosság dönt arról, hogy kire bízza a kormányzást.

Az ellenzék a fenti követelések teljesítéséről a cseh kormány és a CSKP, valamint a csehszlovák hadsereg és védelmi minisztérium vezetőivel is tárgyalt. A CSKP-vel való tárgyalások eredménye értelmében a kommunisták csak egyike lesznek a sok pártnak, feloszlatják a népi milíciát, kivonulnak a munkahelyekről. A kommunisták magukra vállalták, hogy ők „kérik meg” Husák köztársasági elnököt, hogy mondjon le. A CSKP-vel és a védelmi miniszterrel való tárgyaláson tudta meg az ellenzéki delegáció, hogy „felsőbb utasításra” a Varsói Szerződés miatt kommunistának kell lennie a védelmi miniszternek. A védelmi miniszterrel folytatott tárgyaláson az ellenzéki delegáció garanciát kapott arra, hogy a hadsereg nem fog fellépni ellenük és a népmozgalom ellen, bár ebben az időben harci készültségben tartották.

A legtöbb tárgyalás és probléma az új kormány megalakítása körül alakult ki. Az új kormányt Adamecnek kellett volna felállítania, de ő Moszkvába utazott és tanácsot kért Gorbacsovtól, majd miután visszatért, kijelentette, hogy nem akar olyan kormányt, amelyben az OF és a VPN által javasolt személyek vannak, mert így ez nem az a gazdaságpolitika és reformpolitika lenne, amit Gorbacsov elképzelt, ezért nem akar ebben részt venni. Végül Marian Čalfa szövetségi kormányelnök-helyettes, CSKP-tag állította össze az új szövetségi kormányt, amelyben 50 százalékban kommunisták és egyéb párttagok, 50 százalékban pártokon kívüliek vettek részt. Az utóbbiakat az OF és a VPN javasolta.

A védelmi miniszterrel és a CSKP-val folytatott tárgyalások súlyos kompromisszuma mellett az OF és a VPN küldöttségének még két komoly kompromisszumot meg kellett kötnie, amelyek közül az egyik Magyarország szempontjából sem mellékes. Ezek a kormányalakítási vitában született meg. Az egyik a szövetségi kisebbségi minisztérium létrehozására, a másik a belügyminisztérium keretében működő állambiztonsági titkos szolgálat és elhárítás szervezetének feloszlatására irányuló erőfeszítéseiket vétózta meg.

A kisebbségi minisztérium létrehozásának javaslata a szlovák VPN vezetőitől származott; élére kezdetben Popély Gyulát, majd Duray Miklóst javasolták. Az új kormány alakításával megbízott M. Čalfa azonban ezt azzal utasította el, hogy emiatt alkotmányt kellene módosítani, mert új minisztériumot hoznának létre, másrészt egy „magyar nemzetiségű polgár magyar névvel a szövetségi kormányban, anélkül, hogy a többi kisebbséghez is fordulnának”, sértené a többi ott élő kisebbséget, és komoly problémát okozna; harmadrészt ő emiatt már komoly fizikai fenyegetéseket kapott a Matica Slovenskától.

Az állambiztonsági és elhárítási hálózat feloszlatásától és annak a lehetőségétől, hogy a belügyminisztérium élére nem kommunistát tesznek, Čalfa olyannyira megijedt, hogy azt a várható kemény provokációkra és olyan problémákra hivatkozva utasította vissza, amelyekből nemzetközi bonyodalmak is származhatnak. A megkötött kompromisszum szerint a belügyminisztériumot a kormányelnökség fogja irányítani addig, amíg az állambiztonság ügyét elrendezik.

A tárgyalások folyamán a cseh-szlovák ellentét alapproblémái is előbukkantak: a bevezetendő gazdasági reform szövetségi szintű legyen-e, vagy figyelembe vegyék-e a különbségeket; Havel szerint a differenciáltságnak meg kell jelennie, mert a tényleges föderáció autentikus, alulról építkező lesz; a szövetségi kormány reszortjainak elosztásakor a szlovákok és csehek közötti nemzeti reciprocitás arányai nem alakultak megfelelően.

A bársonyos forradalom tehát nem volt klasszikus értelemben vehető forradalom, csupán erős népmozgalom. Eredményei és következményei nem hoztak forradalmi, elsöprő változásokat; követeléseiket nyomásgyakorlással és súlyos kompromisszum okkal tudták csak megvalósítani. A tárgyalásokon gyakran arra törekedtek, hogy a másik fél ne tekintse ultimátumnak, amit kémek. A békés és fokozatos átmenetet tartották szem előtt, a jogrendszer alapvető megváltoztatása vagy „felforgatása” nélkül.

Vladmir Hanzel: Zrychleny tep dejin (A történelem gyorsuló érverése) Edice Fondu demokratickych iniciativ CSFR OK Centrum, Prága, 1991.

Hamberger Judit