Klió 1994/2.

3. évfolyam

ÓKOR

Művészet és társadalom az ókori Rómában

(Szerkesztette: E. K. Gazda)

Tudvalevő, hogy a hivatalos római művészet igen erőteljesen politikai-ideológiai irányultságú volt. Tanulmányozásában fontos támpontot jelentenek tehát az aktuális történelmi események, a pillanatnyi császári politika. Más a helyzet a római magánművészet esetében, ahol a megrendelőről többnyire semmit sem tudunk. Nem könnyű megmondani, mit jelentettek ezek a műalkotások megrendelőiknek és nézőiknek.

Az eddigi kutatások homlokterében a kronológiai, tipológiai, stilisztikai, technikai és monográfiai kérdések álltak, nem pedig a szociális összefüggések. A római művészetben a görög modellek utánzását látták. Ez azonban nem volt szolgai függőség, mert a római művészek integrálták saját kulturális környezetükbe mintáikat, s azokat eredeti értelmezéssel látták el. Mind egyértelműbb, hogy a római magánművészet a római kulturális és szociális értékek fontos megtestesítője. Egyre gyakoribb a magánművészet alkotásainak értékelése a megrendelő kívánalmainak és szociális környezetének fényében. Erre tesz kísérletet egy újabb, az Egyesült Államokban megjelent kötet. Tanulmányai a köztársaság korának végétől a késő császárkorig terjedő időszakot ölelik fel.

A tanulmányokból kiderül, hogy a jómódú magánházak architektúráját és művészi díszítését a szociális rend és a sajátos római értékrendszer mennyire meghatározta. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a korabeli költészetben (főleg Statiusnál) ugyanazoknak az elemeknek a hangsúlyozását találjuk meg, mint a villáknál, a ragyogó kilátást, az értékes építőanyagok használatát, oszlopcsarnokok és galériák kialakítását. Ezek az építtető virtusát – ami itt már nem elsősorban katonai erény – dicsérik, mellyel a természet egy részét meghódította és a civilizáció részévé tette.

Az eklekticizmus, leginkább a villák szobrászati díszítésére jellemző, tartalmi program itt állapítható meg legkevésbé. A szobrok gyűjtésénél ez másodlagos szempont volt, ahogy az esztétikai értékek és az eredetiség is. Birtoklásuk a tulajdonos képzettségét és a kulturált elithez való tartozást bizonyította. Megfigyelhető azonban az is, hogy az ambiciózus villatulajdonosok tematikai, esztétikai rendet igyekeztek kialakítani a festmények, mozaikok, szobrok összeválogatásában.

A császárkori villák egyik legjellemzőbb díszítőeszköze a mozaik. A fennmaradt mozaikok többsége a provinciákból származik és ott is készült, bár a kisebb méretű betéteket szállították is. A megrendelő választása, beleszólása ezek tematikájába nagyobb volt, mint a szobrok esetében. Ezekben tükröződhetett a provinciák romanizáltsága, s a tulajdonos politikai és társadalmi státusa, sajátos érdeklődése, pl. állat- és gladiátorviadalok, nyilvános játékok és népünnepélyek iránt, amiket esetleg ő maga rendeztetett, és ezzel juttatta kifejezésre nagyvonalú jótékonyságát.

A késő római társadalomban a villa szerepe gyökeres változáson ment keresztül. Bár nem szűnik meg az az életérzés, mely szerint a tulajdonos a nagy építtető, a természeti környezetmegszelídítője, a római világrend képviselője, az otium-villa (a zavartalan pihenés helye) egyre inkább fikcióvá válik, mert a villák a negotium (megélhetési tevékenység) központjaivá váltak.

A kötet valamennyi szerzője egyetért abban, hogy az e1ithez tartozók házaikat tudatosan alakították ki és díszítették, hogy érdeklődésüknek és igényeiknek leginkább megfeleljenek. Ezzel kifejezésre juttatták jótékony, vendégszerető voltukat, gazdagságukat, képzettségüket, nagyvonalúságukat, egyszóval státusukat a társadalmi és politikai hierarchiában. A magánházak státusdemonstrációk és önábrázolások voltak.

A vizsgálati módszerről megállapíthatjuk, hogy a római művészet esetében alkalmazása különösen indokolt és gyümölcsöző. Ráirányítja figyelmünket eddig kevéssé vizsgált kérdésekre. Ugyanakkor látni kell korlátait is. A műalkotások értéke1ésénél figyelembe kell venni a műfaji sajátosságokat és a toposzokat, melyeket a mester (művész) a megrende1őtől függetlenül is érvényesített. A megrendelő választásában sokszor esetleges tényezők is szerepet játszottak. Korlátozott a módszer szociális alkalmazhatósága is, a szegényebb városi és falusi lakosság lakásairól, illetve ezek díszítettségéről nagyon keveset tudunk.

Roman Art in the Private Sphere. New Perspectives on the Architecture and Decor of the Domus, Villa and Insula (A római művészet a magánéletben. A magánházak, villák és szigetek építészetének és díszítésének új vizsgálati kilátásai) Ed. E. K. Gazda. Ann Arbor, 1991.

Gesztelyi Tamás