Klió 1994/2.

3. évfolyam

ÓKOR

ÓKOR

Pierre Grimal:

Cicerone

A szónok, államférfi és filozófus Ciceróval foglalkozó munkáknak már a felsorolása is köteteket töltene meg, s ennek láttán nem sok remény lehet arra, hogy sikerül e témakörben még valami újat mondani.

A személyét, közéleti tevékenységét, sokrétű irodalmi és elméleti munkásságát tárgyaló művek hatalmas mennyiségén túl a századok folyamán mindezekről kialakult vélekedések változatossága késztette a szerzőt könyve megírására. Próbálkozásának lényege ugyanis az a törekvés, hogy a cicerói életművet és alkotóját behatóan tanulmányozó kutatók eredményeinek lehető legszélesebb áttekintésévei mintegy szintézist hozzon létre.

A szerző feladata fontos részének tartja, hogy megjelenítse a Kr. e. I. század történelmi hátterét, s ezen belül azokat az eseményeket, melyekkel Ciceró életének fordulatai, egészen tragikus haláláig oly szorosan összefonódtak. Az időrend szerint haladó előadásban kapnak helyet az ezekhez természetesen kapcsolódó, sőt alakulásuknak annyiszor jelentős mértékben irányt szabó beszédei csakúgy, mint retorikai és filozófiai vonatkozású munkásságának termései. Egy ilyen általános mű keretében sem lehetséges mindezek részletes ismertetésére és elemzésére vállalkozni, ehelyett legfőbb gondolataik rövidre fogott, de a stílus szárazságát kerülni igyekvő bemutatását találjuk. A könyv átfogó témájából adódó, sok területre kiterjedő tárgyalását összefogja a szerző azon törekvése, hogy Ciceró politikai törekvését, szónoki működését s kora valóságára adott filozófiai reflexióit ugyanazon körülményekből fakadó, tartalmi vonatkozású egységben láttassa; ennek jegyében világít rá pl. Cicerónak az igazságosság és a dicsőségvágy összeegyeztetésének nehézségeiről folytatott elmélkedésének s a Caesar fellépése nyomán előállott helyzet értékelésének kapcsolódására. E koncepciójának lényege a római szellem és görög kultúra integrációjára alapozott, nem kizárólagosan a régi arisztokratikus társadalom értékeihez kötött cicerói „új rómaiság”, a válságos kor által felvetett követelményeknek megfelelni kívánó, a négy legfőbb erényt (prudentia, azaz bölcsesség, iustitia, azaz igazságosság, temperantia, azaz mértékletesség és fortitudo, azaz bátorság) hordozó új mentalitás és morál képének felvázolása. Így szerzőnk is visszhangozza azt a gondolatot, amely Cicerónak a jövendő rendszer eszmei alapjaihoz való hozzájárulását hangsúlyozza, még ha óvakodik is attól, hogy Augustus principatusa ideológusának nevezze.

Az idők folyamán a Ciceróval kapcsolatosan kialakult nézetek a legvégletesebb eltéréseket személyiségének megítélésében mutatják, az idealizált portrétól egészen a saját érdekeit minden áron érvényesíteni igyekvő, de gyenge jellemű, határozatlan és rövidlátó politikus képéig: ezek az ingadozások főképpen a ránk maradt cicerói levelek hatásának tudhatók be. Szerzőnk a műve mottójául választott „in utramque partem” cicerói elvének követésével, vagyis az adott problémára adható különböző válaszok mellett és ellen szóló érveket egyaránt számba véve vizsgálja a kérdést is. Miként minden római, úgy Ciceró számára is a dignitas, és a glória, azaz a társadalmi rangot és elismerést jelentő méltóság és dicsőség szerzése volt acél, s ezeknek ő sajátos útját járta, születési előkelőségre, diadalmas hadjáratokra nem támaszkodva. Pályafutása magasra ívelésének okát a szerző többek között azon erkölcsi tekintély erejében véli megtalálni. mely mögött valóban ott állnak olyan erények, mint a mértéktartásból adódó bölcsesség és igazságosság; másrészt elismeri, hogy Ciceró cselekedetei közül olyanok is felhozhatók, melyekben nem éppen az említett virtusok munkálkodása érhető tetten, s ezek integrációja jóval kedvezőtlenebb portré megfestéséhez nyújthatna alapot.

Mielőtt azonban levonnánk a magunk következtetéseit, óvatosságra inthetnek azok a pozitív vélekedések, melyekkel kortársai és a következő nemzedékek viseltettek Ciceró iránt. A valóságos Ciceró, a szerző véleménye szerint, nem az események önmagukban való felszínes szemlélése nyomán állhat elénk, hanem az adott helyzetben kínálkoző választások között lehetséges következményeiket mérlegre téve dönteni képes szellemi-lelki alkatában kell őt megragadnunk. Így a némelykor jelentkező határozatlansága magyarázatakor különbséget kell tennünk az akarathiány és azon tanácstalanság közt, mikor az értelmes megfontolás nem tud segítséget hozni a döntés meghozatalához.

Másik fontos kérdéskör, melyre igen eltérő válaszok láttak már napvilágot, Ciceró filozófiai munkásságának problematikája. Gyakran illették olyan vádakkal, mint az eredetiség hiánya, elméleti laposság, gátlástalan eklekticizmus. Szerzőnk azonban a mélyebb kutatások eredményeit osztja. Eszerint a cicerói filozófia nem görög bölcselők kölcsönvett gondolatainak egymás mellé helyezése, hanem változatos olvasmányokból táplálkozó, de autonóm gondolkodásból született koherens szellemi produktum. Ez a filozófia annak a hatalmas erőfeszítésnek a gyümölcse, mellyel Ciceró más megvilágításban újragondolta mindazt, amit őelőtte filozófusok sokasága már kidolgozott, s ennek eredménye sem csak egyszerűen ismeretek, új tudás terjesztése volt. saját korát messzemenően befolyásoló géniusza Róma egész szellemi arculatára gyakorolt hatást.

E könyv, mint közelebbi megszorítás nélküli címe is sejteti, átfogó jellegű műnek van szánva, melynek témájába Ciceró kevéssé ismert költészete éppúgy beletartozik, mint nevét már antik vélekedés szerint is ékesszólással egyenlővé tevő beszédei. Ez az igény a terjedelem korlátozottságával párosulva természetesen inkább tudomány-népszerűsítő mű létrejöttét teszi lehetővé, mely sokszor az adott problémának csak egy bizonyos fontosnak tartott aspektusát szemlélheti és tanulmányozhatja viszonylag bővebben, mint pl. a filozófiai művek esetében ezek újszerű vonatkozásait és aktuális összefüggéseit, forrásaik inkább csak utalásszerű említése mellett; másrészt boncolgat olyan kérdéseket, mint amilyen az, hogy vajon Ciceró hitt-e a lélek halhatatlanságában, vagy az istenek jótékony közreműködése megnyerésének lehetőségében.

Mindenesetre a felhasznált tudományos szakirodalom bizalmat ébreszthet e mű megbízhatóságát illetően, s felhasználását a részletes névmutató és a

Ciceró főbb művei keletkezésének, élete és a korszak történelme jelentősebb eseményeinek időrendjét megmutató, függelékben szereplő kronológia segíti.

Pierre Grimal: Cicerone. (Ciceró) Garzanti Editore s. p. a. 1987. Cicéron 1986, Libraire Artheme Fayard.

Szűcs Gábor