Klió 1994/2.

3. évfolyam

KÖZÉPKOR

Paul Freedman:

A paraszti szolgaság eredete a középkori Katalóniában

A történettudomány távol áll attól, hogy a szolgaság (tk. jobb lenne a szabadság hiányával jellemezni) problémáját Európában teljes terjedelmében felmérte volna. A jogtudósokat és teológusokat csaknem egy évezreden át foglalkoztatta ez a probléma, a nagy társadalmi konfliktusok radikális kiéleződését nem ritkán a személyi szabadság státuszának követelése jelentette. A szabadság, mint megfogalmazott emberi jog, az ember létéről folytatott, a kora újkorba és középkorba messze visszanyúló vitában gyökerezik. A természet jogot, a nemzetközi jogot és Krisztus megváltó halálát vették igénybe ahhoz, hogy a szolgaság jogi intézményét megtámadják.

Átfogó leírások hiányoznak nemzeti szinten – kivéve talán Rodney Hiltonnak tanulmányai összességét tekintve monumentális művét Angliáról –, nem is szólva a teljes európai áttekintésről. Freedman munkája ennek a fontos eszmecserének lényeges gazdagodását jelenti. Kiemelkedik széles látóköre segítségével (Európát mindig összehasonlítva veszi figyelembe, még akkor is, ha a nemzeti histográfiákhoz való hozzányúláskor olykor hiányzik a lényeg biztos megragadása) és azáltal, hogy eredményei szilárdan kötődnek a levéltári forrásokhoz.

A szolgaság története Katalóniában ilyen áttekintés a XI. és XV. század közötti 400 évről. A szolgaságot úgyszólván előzmény nélkül terjesztették ki a szabadokra (hiszen nem volt meg a rabszolgaság antik intézményéhez való kapcsolódási lehetőség). A XV. században pedig a nagy parasztfelkelések után a király által támogatott önmegváltások útján szűntek meg. Mintegy három elkülöníthető hullámban hozták létre, szigorították meg és szélesítették ki a Leibeigenschaftot (jobbágyságot), mint intézményt: a XI. század közepén, 1200 körül és a XIV. századi pestis után. A jobbágyság meghatározó vonása Katalóniában az a kötelezettség, hogy elköltözés esetén meg kellett váltaniuk magukat (a „redimentia" fizetésévei, ezt katalánul „remencának" nevezik, innen kapták a jobbágyok a „remences" elnevezésüket), a „mals usos"-ért (házasságtörés, gyilkosság) meg kellett bűnhődniük, és a „jus maltractandi"nak is kiszolgáltatták őket. Ez utóbbi egyrészt megengedte az úrnak, hogy jobbágyát bántalmazza, börtönbe vesse, javait elkobozza és őt megalázza, másrészt megtiltotta a jobbágynak, hogy a királynál vagy más idegen bíróságnál panaszt tegyen ura ellen. Hogy ez meddig élt a gyakorlatban, nem világos, alkotmányjogilag a XIII. század elején egy parlamenti törvény biztosította.

Freedman vonakodik attól, hogy a jobbágyság formáit a feudális termelés nézőpontjából magyarázza, ez számára gazdasági tényezőkre redukálódó szemléletmód. Az ő magyarázatának szempontja, tapasztalatilag hihetően alátámasztva, bonyolultabb és összetettebb. A nemesség és az egyházi intézmények számára a jobbágyság, a bírói joghatóság megszilárdítása és az adók kiegészítő biztosítására szolgált, de nem ezek fokozására. Kialakulása így csak nagyon feltételesen függ össze a gazdasági válságokkal. Megerősítései is magyarázhatók a római jog korai recepciójával, ami kedvezett a „szabad" és „szolga" világos fogalmi meghatározásának. A társadalom római jog alapján történő kategorizálásának csekély alkalmazkodóképessége is teret enged az elvi kritikának. Mindez oda vezetett, hogy a fennálló jog hosszú időn keresztül nem tudott boldogulni a parasztok és egyes teoretikusok (főleg jogászok) nyomásával.

Paul Freedman, The Origins of Peasant Servitude in Medieval Catalonia, (A paraszti szolgaság eredete a középkori Katalóniában) Cambridge University Press, Cambridge u. a. 1991, XX és 263 p.

Peter Blickle (Bern)

Fordította: Zsigóné Vincze Katalin