Klió 1994/2.

3. évfolyam

KORA ÚJKOR

A szultáni tanács jegyzőkönyvei

Az Oszmán Birodalom 16. századi döntéshozatali mechanizmusát, az államvezetést leginkább foglalkoztató kérdéseket legjobban az úgynevezett mühimme defterikben (fontos ügyek deftere) rögzített parancskivonatokból ismerhetjük meg. Ezek a gyakran igen vaskos, máskor vékonyabb kötetek a szultáni tanácsban, azaz a dívánban megtárgyalt ügyekke1 kapcsolatos határozatok nyomán született nagyúri fermánok rövidített változatait tartalmazzák. Az e század vége felé előtérbe kerülő telhiszek megjelenéséig nincs még egy ehhez fogható forrás, hisz napról napra haladva, az egész birodalom területén felmerült kérdéseket magukba foglalják, akár felterjesztésre adott válasz, akár központi kezdeményezés volt a leirat kiváltó oka.

Rögtön utalni kell arra, hogy az általánosan használt megnevezés nem egészen pontos. A 17. század közepéig ugyanis egyetlen e kategóriába tartozó defter sem mondja magát mühimme defterinek. A leggyakoribb önmegjelölés ahkám-i mírí defteri, azaz uralkodói parancsok regesztruma volt, már amennyiben egyáltalán odaírtak valamit az első bejegyzés elé.

Akkor bukkan fel a mühimme defteri formula a címlapon, amikor az alaptípusból kiválik a panaszdefter (sikájet defteri) altípus, s ahhoz viszonyítva szükséges a másik megkülönböztetése (más kérdés, hogy máig nem tudjuk, mi alapján döntötték el, melyik ügy melyik csoportba tartozik). E terminológiai bizonytalanság ellenére jól körülhatárolható forrásfajtáról van szó, még akkor is, ha az Isztambulban őrzött anyagba több más provinenciájú kézirat is bekerült, így többek között 9 ruúsz defteri. Elég sok a téves sorrendű bekötés is, ami rossz datálásokhoz vezethet - így adódik, hogy a miniszterelnökségi levéltár (Basbakanlik Osmanli Arsivi) katalógusában feltüntetett kezdő és záró dátum nem egy kötet esetében hibás.

A sorozat ma meglévő két legkorábbi darabja 1544–1545-ből, illetve 1551–1552-ből a Topkapi Sarayi Levéltárában található, a többi a miniszterelnökségiben. Ezek közül az első a 3-as sorszámot viseli, ugyanis a megelőző kettő valójában ruúsz defteri. Amikor tehát a levéltár főigazgatósága az alá tartozó intézményben lévő mühimme anyag publikálásához hozzákezdett, jogosan vette elő ezt adeftert. Nehezebb megérteni a Világtörökség Alapítvány (Türk Dünyasi Vakfi) motivációját, de valószínűleg nem is kell keresni ilyet, hisz az előszó szerint találomra választották ki a főleg 1646-nak megfelelő, de 1647-re is átnyúló 1056. mohamedán évet magában foglaló 90-es számú kötetet.

A kiadások érdekessége, hogy mindkettőt munkaközösség végezte, melynek tagjaiból jó néhány személy azonos. Nezihi Aykut, idris Bostan, Feridun Emecen, Mehmet Ípsirli, Abdülkadir Özcan és Ilhan Sahin neve ismétlődik a címlapokon – valamennyien isztambuli történészek, akik az elmúlt években fáradhatatlanságukról váltak szakmai körökben ismertté (többségük az új török iszlám enciklopédia munkálataiban is részt vesz, szerkesztőként és szerzőként egyaránt).

Az ankarainak jelzett kiadvány rövid címet és átírást ad (kivéve pár arab nyelvű bejegyzést, melyeket lefordítottak), külön kötetbe téve a fakszimilét. Az isztambuli publikációban a defter egy-egy tétele az alábbi sorrendben követi egymást: fakszimile, átírás, mai török verzió (ez Mertol Tulum tollából). Az alapítvány tehát szélesebb olvasóközönséget célzott meg, hiszen a 16. századi nyelv számos fordulatát ma már a műveltebb rétegek sem feltétlenül értik. A mutató egyik forrásközlésből sem maradt el, ami természetesen nagyban megkönnyíti a használatot. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a hatalmas birodalom minden szögletét nem ismerhetik egyaránt a transzkripció készítői. Ezért a helynevek esetében itt-ott nem kevés fejtörésre van szüksége a magyar adatokat keresőknek. A 3-as sz. defterben pl. Munkácsot

Memefádzsnak, Husztot Hösztnek nézték (629. oldal, 1451. bejegyzés). A 90-es defter forgatója Gyulát Göle alatt találja meg az indexben, de vigyáznia kell, mert az ott jelzettekből a 370-es parancs már nem erre a helységre, hanem az Anatóliában fekvő Göl nevű településre utal. Feltehetőleg hasonló gondok merülnek fel más Európai területeken is. Ebben az összefüggésben sajnálatos, hogy egy olyan szakmában, ahol mindenki ismeri egymást, nem tud megvalósulni a nemzetközi együttműködés még ilyen, viszonylag egyszerű esetben sem.

Az anyag értelmezésére – többé-kevésbé érthetően – nem történt kísérlet. Így bőven marad csemegézni valója a kutatóknak. A jég azonban megtört: mintegy húsz évvel azután, hogy Göyünf; professzor rövid levéltárvezetői megbízatása során eltervezte a mühimmék kiadását, egyszerre két kötet is megjelent belőlük. Csak remélni lehet, hogy az első fecskéket újabbak is követik majd...

3 numarali mühimme defteri (966–968 / 1558–1560) (I–III) <Özet ve transkripsiyon>, <Tipkibasim>. Ankara, 1993. 816, 570 oldal (T. C. Basbakanlik Devlet Arsivleri Genel Müdürlügü, Osmanli Arsivi Daire Baskanligi, Yayin Nu: 12. Divan-i Hümayun Sicilleri Dizisi: I). – Mühimme defteri 90. Istanbul, 1993, 440 oldal (Türk Dünyasi Arastirmalari Vakfi Yayinlari: 55)

Dávid Géza