Klió 1995/2.

4. évfolyam

KORA ÚJKOR

G. Brătescu:

Az első román orvosi nyomtatványok (1581–1820)

Az egészségvédelem emberi jog, amelynek kezelése ugyancsak minősíti a hatalmat. A történelem, tudjuk, nem ismétlődik, de tanulságokban gazdag. Elénk tárul benne a máig aktuális kérdések iránti fogékonyság változása, ha van, ki megszólaltassa. G. Brătescu közéjük tartozik. Ez alkalommal kötetbe foglalta azokat a régi román nyomtatványokat, illetve azokból egy-egy részletet, amelyek az egészségről való gondoskodásról, annak igényéről adnak számot.

Orvostörténeti antológia – mondanánk a könyvre vetett első pillantás után –, és megjegyzésünkben keveredik korunk egészségvédelmi demagógiájától és valóságától való szívszorító érzésünk az egészséges kíváncsisággal. És hamar meggyőződhetünk arról, ami boldogabb tájakon természetes, nincs minőségi hierarchikus különbség történeti diszciplinák között. Ami az emberrel foglalkozik az egyenrangú. Sőt, ha van mérce, ami rangsorol, akkor az az, mi ad többet az emberről az embernek. Mert, mint arra Spielmann József az erdélyi művelődéstörténet egyik legsikerültebb tanulmánykötetében „A közjó szolgálatában” figyelmeztetett még 1976-ban: „Ne csak hangoztassuk, hanem a természettudományos művek megismerésével, elemzéséve1 bizonyítsuk, hogy azokat is a hazai egységes kultúra szerves részének tekintjük. Hisz a humanista és a természettudományos kultúra egyaránt a külső és belső valóság meghódítására törö emberi szellem terméke.” Brátescu szöveggyűjteménye reprezentatívnak és teljességre törőnek tekinthető. Időhatárai: 1581–1820. (1821-ben jelent meg román orvos első román nyelvű munkája: Vasile Popp írta az árapataki, bodoki és kovásznai ásványvizekről). Mindaddig 61 szemelvényt sikerült összegyűjteni. Ezeket a következő tematikai csoportosításban adja közre Brátescu: A) hivatalos rendeletek (12), B) orvosi, higiénikus és járvány elleni tanácsadások, oktatások (15), C) egészségügyi törvénytan és tünettan (4), D) szemelvények kalendáriumokból (11), E) receptek (3), F) moralizáló és erkölcsnemesítő írások (10), G) szépirodalmi termékek (4).

Táji megoszlásuk a megjelenési hely szerint a következő: Erdély és Magyarország: Nagyszeben – 20, Buda – 11, Kolozsvár – 7, Brassó – 3, Szászsebes – 1, Balázsfalva – l;

Moldva: Iasi – 7, Roman – 1,; Havaselföld: Bukarest – 1, Tírgoviste – 1, Rímnic – 1; Galícia és Bukovina: Lemberg – 1, Csernovic – 1; Oroszország: (Besszarábia) Kisinyov – 3; Ausztria: Bécs – 2.

Ezen írások túlnyomó része az államhatalom és a vele összefonódó egyház oktató-nevelő szándékainak eredményeként született, persze alkalmazkodva a helyi feltételekhez, azokat tükrözve. A bizánci törvényekből összeállított 1646. évi moldvai törvénykönyv szerint, aki fiát kórházban helyezi el, elveszti pater familiasi hatalmát, azért ha az ilyen fiú apját megöli, nem tekinthető atyagyilkosnak, ügyét úgy kezelik, mint azét, aki hirtelen felindulásból oltott ki életet. A kórházba való elhelyezést úgy tekintették mint a családi kötelékek széttépését. Más alkalommal azt jelzi Brătescu, hogy a teológiai szemlélet miként hatotta át a betegség megítélését.

A református Ioan Zoba „Aranykoporsó jának” (1683) egyik prédikációjában úgy képviseli a predesztináció tanát, hogy a betegséget az isteni harag, a földi halandó által kiismerhetetlen isteni akarat megnyilvánulásának tartja. Az 1810-es években a budai Egyetemi Nyomdánál dolgozó és korszakos jelentőségű munkásságot kifejtő görög katolikus Petru Maior szerint a betegség a vezeklés eszköze. Az ortodoxok viszont a betegség leküzdésének módjára figyelmeztetnek, a szenvedés tisztítóerejére, Istenjóságára, ami nem annyira teológiai racionalitásra utal, mint inkább az aritmetikai vallásosságra.

Önálló kérdéskört alkot az, hogy kihez szólnak ezek az írások. A kormányrendeletek részben a hivatalnokokhoz, nagyobbik részük a papokhoz, hiszen ők tették ki a román társadalom legnagyobb hatással bíró író-olvasó rétegét. Szőts András és Eckstein János 1806. évi, a szifilisz gyógymódjairól szóló brosúráját az ortodox papoknak még csak a kezükből sem volt szabad kiadniuk, nehogy az érdekeltek önmaguk kezdjék magukat „gyógyítani”. A papnak kellett abból tanácsokat adnia a hozzá fordulóknak. De egyáltalán, nemcsak az a kérdés, hogy kikhez jutottak el az okító könyvecskék, hanem sokkal inkább az, mit tanultak belőle. Van aki azt hangsúlyozza a korabeli könyvtermelés statisztikája kapcsán, hogy éppen ez a látszólag „banális” irodalom az érték, ez segítette az embert a mindennapok létharcában, míg a filozófiai értekezések kevesekhez szóltak, és még kevesebben olvasták. Ezzel szemben mások arra figyelmeztetnek, hogy a kenyérsütésre, selyemhernyó-tenyésztésre és a krumplitermesztésre tanító brosúrák gyakran ott felejtődtek a gubernium pincéjében. Ugyanakkor a burgonya terjedt, ha volt, ki példát adjon, könyvtől függetlenül. Mégis úgy látszik, könyve válogatja. Bene Ferenc és Michael Gottlieb Neustadter himlőoltási tanácsadóit nem hiába fordították le. Igaz, a kormányzat drákói szigorral igyekezett bevezetni és általánossá tenni a himlőoltást, miközben már „alulról” is jelentkezett annak igénye. Nyulas Ferenc kolozsvári tehénhimlő munkájában a századfordulón, jelezte az erdélyi román parasztok által alkalmazott variolizációs és empiriás tehénhimlő-oltási eljárásokat. Itt-ott persze kisebb-nagyobb csoportok olykor ellenálltak, de a himlőoltásnak nagy szerepe lett a népességnövekedés nekilendülésében. Így villan fel a jéghegy csúcsa Brătescu munkájában, és ez további kutatásokra ösztönöz. Félreértés ne essék, nem az ismertetett munka jelentőségét akarjuk kisebbíteni. Sőt ez, úgy érezzük, messzemenően megerősíti, amit egykor Spielmann József célként vallott, amikor bizonyítani akarta és bizonyította, hogy „igenis felbukkan egy természettudományos, művelődésünk szerves részét alkotó »elsüllyedt örökség«”. Igen, a mi

művelődésünk is az, amiről Brátescu számot ad. Életünk szorosan összefonódott. Másrészt a betegségek, amelyekkel szervezetünk küzd, nemzetközi jellegűek, a gyógymódok alkalmazásában vannak különbségek.

G. Brătescu: Grija pentru sănătăte. Primele tipărituri de interes medical în limba romănă 1581–1820 (Gondoskodás az egészségről. Az első román nyelvű orvosi vonatkozású nyomtatványok, 1581–1820) Selecţie, transcriere si comentarii de G. Brătescu, Bucuresti, 1988. Editura medicală. 412 p.

Miskolczy Ambrus