Klió 1996/2.

5. évfolyam

Ki volt Wacho? A langobard királyi ház személyneveinek vizsgálata

 

A korai középkor történetéről mindmáig hiányosak ismereteink. A szűkös forrásanyagból legtöbbször csak mozaik jellegű képeket tudunk összerakni, így magától értetődően számtalan új és új kérdés vetődik fel, fogalmazódik meg. Ilyen problematikus és némileg homályos kérdés a langobard királyi ház története és a langobard belső hatalmi viszonyok változásának problematikája a VI. század első felében, hiszen a század második felétől ez a kérdéskör már sokkal jobban dokumentált.

Az Origo gentis Langobardorum vagy Paulus diaconus tudósítása szerint a VI. század első felében egy Wacho nevű előkelő szerezte meg a langobard koronát. A hatalom megszerzése azonban korántsem volt egyszerű, békés ügy. Wacho meggyilkolta az addigi királyt, Tatót, és fegyveres győzelmet aratott Tato fia, Hildichs felett, aki a langobardok ellenségénél, a gepidáknál keresett menedéket, s haláláig ott is élt. Procopius leírása viszont arról szól, hogy Tato fia Risiwulf volt, ellene kellett harcolna Wachónak. Risiwulf a varnokhoz menekült, két fiát azonban kénytelen volt hátrahagyni. Egyik fia betegségben viszonylag korán elhunyt, a másik, Hildichs pedig szintén elmenekült, és gepida segítséggel többször is megkísérelte visszaszerezni a langobard koronát.

A langobard források (Origo gentis Langobardorum, Paulus Diaconus) és Procopius tudósítása tehát megegyezik abban, hogy Wacho erőszakos úton szerezte meg Tato koronáját, majd ezt követően a meggyilkolt király rokonával vagy rokonaival (fiával? unokájával?) harcolni kényszerült. Tato leszármazottai és hívei gepida segítséggel akarták visszaszerezni a hatalmat. Figyelemre méltó, hogy jóllehet Wacho erőszakkal szerezte meg a koronát, emiatt azonban mégsem robbant ki belháború a langobardok között. Egyedül csak Tato rokonai és hívei ragadtak fegyvert az új királlyal szemben. Ez arra utal, hogy a langobardok számára megalapozott és jogos volt Wacho trónigénye. Francesco Vianello úgy véli, hogy Wacho is a langobard királyi családhoz tartozott. Apja, Unirichs, Tato testvére volt (s valószínűleg ő lehetett az idősebb is), aki viszonylag korán meghalt, így Cleph király halála után a koronát Tato örökölte. A langobardok 508-ban nagy győzelmet arattak a herulok felett (e csatában esett el Chrodwulf herul király is), ám a források csak Tato nevét említik, Unirichsét nem. Feltételezhető, hogy Wacho apja ekkorra már meghalt, Tato tehát Wacho nagybátyja volt.

Wacho körülbelül 510 és 540 között uralkodott. Ekkoriban a langobardok „Beowindi” (Böhmen = Cseh-medence) földjén éltek. (A források szerint a cseh területeken még a IX. század elején is állt Wacho „palotája”.) A nyugati germánokhoz tartozó langobardok 450 körül hagyták el az Elba-vidékét, amit számos kutató egyúttal „őshazájuknak” is tekint, jóllehet a források által megőrzött eredetmítosz Skandináviát tartja őshazának. 489 körül már Alsó-Ausztria („Rugiland”) területén tűnnek fel, tehát nem sokkal ezt megelőzően szállhatták meg a Cseh-medencét is. Az alsó-ausztriai térség ekkor politikai értelemben „üres” területnek számított, ugyanis 487–488-ban Odoaker, Itália ura legyőzte az itt élő germánokat, a rugiereket, így ezt követően a megjelenő langobardok már nem ütköztek számottevő ellenállásba. Alig három évtized elteltével pedig megkezdték a beköltözést Pannóniába.

A VI. század első felében a Dunától nyugatra eső térség történetét a frankok expanziója határozta meg. Chlodvig fiai nagy ütemben folytatták a hódító politikát, és 530–540 között számos népet győztek le vagy vetettek uralmuk alá. Maguk a langobardok ugyancsak expanzív politikát folytattak: 508-ban, Tato uralma idején szétzúzták a herul királyságot, Wacho idejében pedig legyőzték és uralmuk alá vetették a szvébeket. A korabeli források tanúsága szerint a VI. század első felében számtalan esetben került sor langobard–gepida összecsapásra. A langobard hatalom súlyát és jelentőségét tanúsítja, hogy Witigis osztrogót király 539-ben a Kelet-Római Birodalmon kívülre két követséget küldött: egyiket a perzsa uralkodóhoz, a másikat pedig Wacho langobard királyhoz.

Wacho hatalma és tekintélye nemcsak a langobard katonai sikereknek volt köszönhető, hanem dinasztikus házassági politikájának is. Első felesége, Radegunda Basin thüring király lánya volt, így sógorságba került a thüring királyi családdal. Erre a házasságra még valószínűleg Tato meggyilkolása előtt sor kerülhetett, s a hatalom megszerzéséhez Wacho thüring támogatással is rendelkezett. E feltevést erősítheti az a tény, hogy Tato rokonai sohasem találtak szövetségesre a thüringeknél. A langobard–thüring szövetség tartósnak bizonyult, még Wacho után is sokáig fennmaradt. Wacho második felesége, Austrigusa, egy gepida király lánya volt. (Gepidia ekkoriban ugyanis két önálló király hatalma alatt politikai értelemben megosztott volt.) A gepida kapcsolattal vélhetően Hildichis hatalmi törekvéseit akarta megakadályozni. Harmadik felesége – a források szerint – Silinga herul királylány volt. Kérdés azonban, hogy vajon milyen herul királyról van szó, hiszen 568-ban Tato már legyőzte a helulokat. Az 508. évi vereséget követően a herulok egy része visszatért északra, a monda szerinti „őshazába”, másik része viszont a Balkánra húzódott, ahol 512-ben Anastasius kelet-római császár saját királyuk uralma alatt foederátiként letelepítette őket. Silinga ez utóbbi herulok vezérének, Rodolfnak lehetett a lánya. Ezzel a házassággal – közvetve ugyan – a Bizánchoz fűződő kapcsolatokat igyekezett erősíteni, és a gepidákkal szemben a langobard pozíciókat javítani.

A Wacho első házasságából származó gyermekekről nem szólnak a források. Austrigusától született lánya, Giselgarde 537-ben Theudebert frank király felesége lett. Másik lánya, Waldrada ugyancsak egy frank királyhoz, Theudebaldhoz ment feleségül. Wacho – lányai házasságai révén – a langobard–frank kapcsolatokat igyekezett erősíteni. Egyetlen fia, Waldhari, harmadik házasságából származott. žApja halála után, még kiskorúként került a trónra. A tényleges kormányzást és hatalmat gyámja, Audoin (vagy Audwin) gyakorolta. A betegségben korán elhunyt Waldhari halálával a korona a Lething-Adeling dinasztiától, az eddigi királyi családtól Audoin kezébe került, aki azonban – származását tekintve – tágabb értelemben ugyancsak a királyi család rokonának számított. Anyja, Menia, Basin thüring király első felesége volt, így Radegunde (Wacho első felesége) mostohatestvéreként a király rokonának tekintették. Audoin Hermannafried thüring király (Basin fia) lányát vette feleségül, így legalább olyan erős thüring kapcsolatokkal rendelkezett, mint az előző királyi család.

Egyes feltételezések szerint a szoros langobard–thüring kapcsolatokból arra következtethetünk, hogy a langobardok lényegében a thüringek egyik ágát alkották. Paulus Diaconus leírásában ugyanis egy helyen az szerepel, hogy a langobardok, miután elhagyták Skandináviát, egy Gungingorum nemből származó előkelőt királyukká választottak. Ezt egyesek Thuringorum­nak értelmezik. Tagadhatatlan azonban, hogy a thüringek és a langobardok közötti szoros kapcsolatot számos régészeti lelet is megerősíti.

A szerző, Francesco Vianello szerint a Wacho-nemzetség és Audoin (vagy Audwin) közötti kapcsolatra magából a személynevekből is következtet­hetünk, hiszen a -win, illetve az -uni/oin tag Wacho apjának Unichis (vagy Winchis?) és Audoin (Audwin?) nevében egyaránt előfordul.

Összességében a tanulmány újabb fontos adalékokkal szolgál a langobardok történetének megértéséhez, a korai középkorról alkotott kép pontosításához.

 

Francesco Vianello: Wer war Wacho? Namenglieder im Langobardischen Königshaus (Ki volt Wacho? A langobard királyi ház személyneveinek vizsgálata). In: Zeitschrift für Geschichtswissenschaft, 43. Jahrgang Heft 5. 1995. 389–404. p.

 

Pósán László