Klió 1996/2.

5. évfolyam

Az erdélyi román iskolaalapítás nagy korszaka

Simion Retegan, a Kolozsvári Történelmi Intézet főmunkatársa az erdélyi román falu iskolaalapító tevékenységét kutatja a neoabszolutizmus korában. Retegan könyve azért is figyelmet érdemel, mert ezzel indul a Történelmi Intézet új könyvsorozata Biblioteca Institutului de Istorie címmel. A könyv két részből áll. Első része a bevezető tanulmányt foglalja magában, a második 250 korabeli, 1850–67 között keltezett dokumentumot tartalmaz.

Simion Retegan, az abszolutizmus korának legismertebb kutatója, Kolozsvárt számos tanulmányt és három könyvet közölt a románok abszolutizmus (1848–59), illetve liberalizmus kori (1860–67) történetéből. Meglepő, hogy mennyire különbözik az említett korszak (mert a két időszak mégis csak egy korszakot alkot) általa feltárt s megrajzolt képe attól, amelyet a magyar történelemből ismerünk. A magyarság számára 1849–67 a megtorlást, a bosszút, a visszaesést hozta, a románok számára viszont – Retegan szerint – a felemelkedés korszaka volt, amikor román országgyűlést is sikerült szervezni. (Erről korábban önálló kötetet tett közzé Dieta românească din Transilvania címmel (Kolozsvár, 1978). Újabb könyve további forrásokat tár fel a románok történetéről, ezúttal az iskolaalapítás valóban nagy lendületét mutatja be. Retegan kutatásai egymagukban meggyőznek arról, hogy végképp el kell ejteni a magyar történetírásban még újabban is vissza-visszatérő azon megállapítást, hogy a nemzetiségek ugyanazt kapták Bécstől elismerésként az 1848–49-i szolgálatukért, mint a magyarok büntetésként a Habsburg-ellenes szabadságharcuk miatt. A nemzetiségeknek, köztük a románoknak ugyanis – bár néhány alkalommal 1849 végén és 1850–51-ben elutasításban is volt részük az abszolutista kormány részéről – Bécs megadta a társadalom szervezéséhez feltétlen szükséges cselekvési szabadságot. Mi több, az iskolaalapításra a forradalom után elsőként a központi állami szervek ösztönözték az erdélyi románságot, és az ő közreműködésükkel hozták létre Naszódon és Orláton már 1849 őszén a két román tanítóképzőt.

Visszatérve tulajdonképpeni témánkhoz, a bevezető tanulmányból néhány adatot és megállapítást emelünk ki. Mindenekelőtt azt, hogy 1840 és 1865 közt a történeti Erdély román egyházi iskoláinak a száma 691-ről 1483-ra növekedett, vagyis másfél évtized alatt több mint megkétszereződött (i. m., 7. p.). Ugyanott olvashatjuk, hogy a szélesebben értelmezett Erdélyben a román iskolák száma 1870-ben 2569 volt.

Mi tette lehetővé ezt a rendkívül gyors és látványos fejlődést?

A szerző több alkalommal nyomatékosan hangsúlyozza: a majdnem egészében paraszti jellegű román társadalmat ilyen nagy erőkifejtésre a jobbágyfelszabadítás tette képessé. Egyrészt, mert ezáltal javult a parasztság anyagi helyzete, másrészt, mert az új viszonyok közt hirtelen megnőtt a román ifjúság körében a tanulási kedv, melyet az is ösztönzött, hogy megnyílt a hivatali pályák elfoglalásának lehetősége a románok számára. Már a forradalom utáni első években annyira megrohanták a balázsfalvi gimnáziumot, hogy az képtelen volt befogadni az összes jelentkezőt. Ugyanakkor megugrott a római katolikus líceumok román tanulóinak a létszáma is. A szerző megemlíti ezzel kapcsolatban, hogy abban az időben a román gimnáziumok száma mindössze öt volt.

A szerző megállapítja, hogy az iskolaalapítási mozgalom az elemi iskolák kategóriájára szorítkozott, s az alapítók döntően nagy része maga a falu, a falusi közösség volt. A falusi közösségeket az állami szervek után a görög katolikus és görög keleti egyház serkentette az alapításokra. Különösen Sagune ortodox püspök tűnt ki abbéli igyekezetében, hogy egyházi iskolahálózatának lemaradását kiküszöbölje. Mindez nem jelenti azt, hogy az unitusok ne tettek volna meg mindent iskolai hálózatuk fejlesztésére és a hálózatnak rendszerré való alakítására. A rendszeres működés érdekében szükség volt épületek szerzésére, a tanítók fizetésének biztosítására és az iskolai munka ellenőrzésének a megszervezésére.

Az anyagi alapok előteremtése – állapítja meg a szerző – majdnem kizárólag a falvakra hárult. Ezzel kapcsolatos könyvének forrásközlő, második része. A főként egyházi levéltárakban feltárt, egy kivételével eddig nem ismert 250 dokumentum közlése igen jelentős hozzájárulás a korszak megismeréséhez és megismertetéséhez. Egy különleges forrástípust kutatott a szerző, amely adománylevelekből, a falvak és a tanítók közt létrejött szerződésekből, a felsőbb fórumokhoz intézett beadványokból áll össze. A szerző a forráspublikálás 1992. évi akadémiai szabályait alkalmazva adja közre az iratokat, amelyeket a szükséges jegyzetapparátussal is ellátott.

Simion Retegan könyve színvonalas és hasznos munka, ugyanakkor jó mérce a Kolozsvári Történeti Intézet új könyvsorozatának elindításához.

Simion Retegan: Satul românesc din Transilvania Ctitor de scoală (1850–1867). (Az erdélyi román iskolaalapítás nagy korszaka – 1850–1867) Editura Echinox. Cluj, 1994. 269 p.

Egyed Ákos