Klió 1996/2.

5. évfolyam

Lengyelország 1919–1920-ban

 

A lengyel Oficyna Wydawnicza kiadó „O wolność i niepodleglość”, vagyis „A szabadságért és a függetlenségért” címmel új, elsősorban a XIX. és a XX. század legfőbb lengyelországi problémáit tárgyaló sorozat kiadását kezdte meg a kilencvenes évek elején Varsóban. A már megjelent művek: A Lengyelor­szág függetlenségéért folytatott küzdelem elemzése 1905 és 1918 között Waclaw Lipiński tollából, illetve a Lwow első világháború alatti védelméről írott kétkötetes tanulmánygyűjtemény. A korábbi évszázadok eseményeit dolgozza fel Waclaw Tokarz a bari konföderációról készült művében, míg Walerian Kalinka az ország felosztásának az időszakát mutatja be a „Négyéves szejm” című monográfiájában. A közeljövőben az 1830–31-es lengyel–orosz háború eseményeit, illetve Lengyelország második világháborúban betöltött pozícióját tárgyaló műveket szeretnének kiadni. Emellett a Lwowról szóló tanulmánykötet harmadik része is megjelenés előtt áll. Úgy véljük, minden Közép-Európa, és ezen belül Lengyelország története iránt érdeklődő számára imponáló a fent felsorolt lista, hiszen ezek a művek éppen azokat a történelmi csomópontokat tárgyalják, amelyek, mint történelmi tradíciók, mélyen beleivódtak a lengyelség gondolatvilágába és további tettek kiindulási pontjaiként szerepelhetnek.

Skaradziński ismertetendő műve a lengyelség számára igen fontos időszakot tárgyal nagy alapossággal: az első világháború befejezésének, illetve az újjáalakuló, független Lengyelország első éveinek történetét. Mindenképpen imponáló a szerző teljesítménye, hiszen azon túl, hogy hosszú idő óta ez az első, a korszakról szóló monográfia, igen részletes témakifejtéssel (maga a mű két kötetből áll, összesen mintegy 800 oldalból), valamint meglehetősen gazdag képanyaggal találkozhatunk lapjain. Ami a szerkezeti felépítését illeti, a sok pozitívum mellett egy kissé zavaró hiányosságra is fel szeretnénk hívni a figyelmet; a mű: végéről hiányzik a részletes bibliográfia, ami ilyen nagysza­bású monográfia esetén szükséges lenne.

A mű két nagyobb szerkezeti egységre tagolódik. Az első rész, az első kötet még a nyolcvanas évek második felében látott először napvilágot, de tekintettel a téma akkori „kényes” voltára, a szerző csak álnéven publikálhatta könyvét. A kilencvenes évekig még további kiadásokat ért meg, ezek döntő többsége azonban Nyugat-Európában jelent meg, az egyik – érdekes módon – ukrán nyelven. A kilencvenes évek elején egészítette ki Skaradziński a monográfiát a második résszel, tehát a jelenlegi második kötettel, melyben kizárólag az 1920-as év eseményeit taglalja „Az 1920-as év isteni ítélete” címmel.

Magyarországi olvasóként egy lényeges körülményre szeretnénk felhívni a figyelmet. Eddig is lehetőségünk nyílt az első világháborút lezáró esemé­nyek­ről olvasni, azonban ezekben a művekben döntően az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásának körülményeiről tudtunk meg több részletet, míg jelen esetben egy újonnan létrejövő, közel 150 évi tetszhalott állapotból életre kelő állam megalakulásának körülményeiről olvashatunk. Bár a szerző eredetileg közgazdaságot hallgatott és csak ezt követően választotta a történészi hivatást, jelen alkotásában a kialakuló Lengyelország gazdasági és társadalmi helyzetének bemutatása éppúgy helyet kap, mint ahogy a politikai események, az 1920-ban vívott lengyel–orosz háború körülményei­nek és indítékainak leírása, valamint az első világháború és a rigai béke lengyel szempontból történő értékelése.

Lengyelország győztesen és függetlenségét visszaszerezve került ki az első világháborúból. 1918. november 11-én az önálló Lengyelország megszüle­tésével egy több mint évszázados álom vált valóra. A kezdeti eufória elmúltával azonban szembe kellett nézni a gyakorlati problémákkal is, nevezetesen határokat kellett szabni az új államnak. A könyv első része tulajdonképpen ezt a „magára találási” folyamatot elemzi. Az előszóban Skaradziński éppen azt a kérdést vizsgálja, melyet az első kiadás óta igen sokan feltettek neki, nevezetesen, hogy miért 1919-cel kezdi Lengyelország történetének bemutatását, hiszen ez volt az az év, amikor de jure igazából nem sok dolog történt. Az ország 1918-ban vált önállóvá, a pontosan kijelölt határok is csak 1920-ra, illetve 1921-re váltak véglegessé. Skaradziński azonban megállapítja, hogy – ahogyan általános érvénnyel John Lukács szintén megfogalmazta „A XX. század és az újkor vége” című könyvében – az igencsak rövidre sikeredett XX. század a lengyelek számára tulajdonképpen csak 1919-ben köszöntött be, hiszen a világháború lezárását követően a tennivalók sokaságával csak ekkor kezdtek el foglalkozni. Az előző év közel ötven napja inkább csak az öröm időszaka volt, a ráeszmélés és a tennivalók sokasága a következő évre tolódott.

A szerző hangsúlyozza, hogy az 1919-20-as éveknek kulcsfontosságú szerepük volt a lengyel „második köztársaság” újjászerveződésében, hiszen 1919-cel kezdődött az a folyamat, amely a modern értelemben vett lengyel állam megszületését eredményezte a maga intézményrendszereivel. Ekkor kezdődött az újjáalakulás mind a gazdaság, mind pedig a társadalom életében. Ahogy Skaradziński megfogalmazza, az ezt követő évben – 1920-ban – Lengyelországnak „alá kellett vetnie magát a tűzpróbának”, amely jelen esetben egyszersmind a hadiállapot meg nem szűnését is jelentette. Ahogy a szerző egyhelyütt maliciózusan megjegyzi, Lengyelországnak azt kellett bebizonyítania saját maga és a külföld számára, hogy létrejöttét nem valamilyen véletlennek köszönhette, hanem hosszas politikai manőverezésnek, illetve egyes személyiségek elhivatottságtól vezérelt tevékenységének.

A kezdeti nehézségek minden szférában, így a gazdasági életben, a társadalomban, vallási és nemzetiségi téren is megmutatkoztak. Az új geopolitikai helyzet is tartogatott néhány kellemetlen meglepetést. Az első kötetben az első világháborúnak és következményeinek ábrázolására törekszik a szerző azzal a megjegyzéssel, hogy a háborús adathalmaz felsorolásával éppen azt kívánja alátámasztani, hogy Lengyelország létrejötte tulajdonképpen szükségszerű következménye a világháború befejezésének, azaz egy nemzetközi tendencia folytatása. Ezen a ponton mond ellent annak az általánosan elfogadott véleménynek, amely a lengyel romantika legnagyobb alakjától, Adam Mickiewicztől származik. Őt idézi azzal a megjegyzéssel, hogy bár a XIX. század minden megmozdulása a lengyel függetlenség visszaállítását tűzte zászlójára, amely a költő szerint egy háború következmé­nyeként valósulhatott volna meg, ennek megteremtése azonban távol állt bármilyen romantikus víziótól.

Míg az első kötet a konszolidáció megteremtésének folyamatát követi nyomon, kezdve a különböző részek felszabadításával és Lengyelországon belüli egyesítésével, valamint a belső stabilizációra vonatkozó próbálkozások elemzésével, addig a második már a tulajdonképpeni lengyel „keleti kérdés” problémáival foglalkozik. Egész fejezeteket szentel az egyes földrajzi egységeknek, például Ukrajnának és Tuhacsevszkij belorusz földön kifejtett tevékenységének. A varsói csata és Sikorski sikerei éppúgy kifejtésre kerülnek, akár Bugyonnij és a Nyemen menti ütközetek ismertetése. A rigai béke értékelésére is igen nagy teret szentel a szerző, részletesen vizsgálja a béke létrejöttének körülményeit éppúgy, mint a felek reményeit és jóslatait. Végül, mintegy epilógusként, hiszen a béke elfogadására tulajdonképppen csak 1921 márciusában került sor, elemzi a béke szövegét, tartalmát.

A könyv, illetve annak legális megjelenése hiánypótló vállalkozás Lengyelországban, hiszen ennek az időszaknak a bemutatása, alaposabb vizsgálata a XX. századi lengyel történet fehér foltjai közé tartozott a mindenki által jól ismert okok miatt. Éppen emiatt sokkal teljesebb az ismeretünk Lengyelország Piastok, illetve Jagellók alatti történelméről, mint századunk eseményeinek hátteréről.

A korszak értékelésével kapcsolatban érdemes ismét a szerző szavait előhívni, aki 1919 és 1920 időszakával kapcsolatban az alábbiakat jegyzi meg ajánlásában: „Az 1919-ben és 1920-ban lezajlott változásokra inkább a drámai a megfelelő kifejezés, mintsem a patrióta idill, mégis, mint minden dráma, hordoz magában szép és magasztos elemeket. Ezek közé tartozik a nép elégedettsége, amire igazán rászolgált az elmúlt időszakban, és az a tény, hogy hosszú idő után először most mindent a saját maga által megalkotott jogszabályoktól vezérelve csinálhatott, kormányozhatott, imádkozhatott, énekelhetett és könyvet, folyóiratot nyomtathatott, gondolkodhatott és cselekedhetett – mindent a saját elképzelése szerint. Végre megfürdethette az ulánus lovakat a Balti-tengerben, vagy akár az Oderában, megerősíthette Dnyeper és Nyemen menti várait, csinálhatott butaságokat, cselekedhetett meggondolatlanul, de mindezt már a saját kontójára.”

 

Bohdan Skaradziński: Polskie lata 1919–1920 I–II. (Lengyel évek 1919–1920. I-II.) Oficyna Wydawnicza Volumen, Varsó, 1993, 346+450 p.

 

Schmidt Andrea