Klió 1996/3.

5. évfolyam

Ukrajna pravoszláv egyházai

 

Ukrajna kétségkívül Kelet-Európához tartozik geológiai, politikai, társadalmi és gazdasági tekintetben egyaránt. Annak ellenére, hogy szomszédunk több nemzetiségű és több vallású ország, a politikai elit körében mind a mai napig nem szűntek meg a törekvések, melyek, ha nem is államvallású, de mindenkép­pen különleges státuszt biztosítanának a pravoszláviának, s ezen belül is a világ pravoszlávjai által kánonjogilag el nem ismert Kijevi Patriarchátusnak. Az ukrán társadalom egyes körei a kijevi patriarchátust az ukránság és az ukrán hazafiság szinonimájaként tekintik.

Az 1995. évre vonatkozó ukrajnai statisztikák közel 40 egyházat, szektát, felekezetet, ún. vallási szervezetet tartanak nyilván, Kárpátalján 21-et. Érdekességként említem meg, hogy a szomszédos országban Jehova tanúinak 458 közössége van, 1346 baptista és 380 adventista gyülekezete, továbbá 66 zsidó és 77 muzulmán egyházközséget tartanak nyilván. A ma bejegyzett több mint 17 000 egyházközség (vallási közösség) 52%-a valamelyik pravoszláv jurisdictio alá tartozik, Kárpátalján ez az arány 37%.

Az egykori Szovjetunióban az egyház volt az egyetlen olyan legális intézmény, amely tagadta a hivatalos leninista-sztálinista ideológiát. A totalitárius államban a közvélemény a pravoszláv hierarchia és az állami vezetés szoros kapcsolatai ellenére sem azonosította az egyházat a hivatalos doktrínával és politikai gyakorlattal. A Szovjetunió válságának elmélyülé­sével a társadalom óriási bizalommal fordult az egyház felé, ami a társadalom egyfajta előlegét, koncentrált bizalmát jelentette arra  nézve, hogy amit a hivatalos struktúrák képtelenek megoldani, megoldja az egyház. Az emberek meg voltak győződve arról, hogy a vallás hasznos az országnak.

A peresztrojka idején a helyi, a kijevi pártapparátus a Kremlből érkező innovációk többségét szabotálta. Váltás csak az 1988–89-es évek határán következett be, amikor nagyobb jogokat terveztek adni a Moszkvai Patriarchátus Kijevi Egzarchatusának. Az egyházi és a pártelit két kérdésben szövetséget kötött: 1) megakadályozni a görög katolikus egyház ukrajnai újjászületését; 2) lehetetlenné tenni az autokefál ukrán pravoszláv egyház létrejöttét. Egyik céljukat sem érték el. A görög katolikusok legalizálódtak Ukrajnában is. Lemberg központtal 1989–90-ben visszaállították hierarchiájukat. A görög katolikusok ellen 1989 végéig tartó kampány során a pravoszlávokban kisebb veszélyt látó hatalom Galíciában több mint 800 templomot átjátszott a pravoszlávok kezére. Ma Galícia lakosságának 3/4 része görög katolikus vallású. Bonyolultabb a helyzet az Ukrán Autokefál Pravoszláv Egyházzal. A Moszkvától 1990-ben kinyilvánított teljes függetlenséghez csak a papok kisebb része csatlakozott, ezek is főleg galíciaiak vagy galíciai származásúak voltak, görög katolikus gyökerekkel. Az Ukrán Autokefál Pravoszláv Egyház létrejötte hatással volt a Moszkvai Patriarchátus Kijevi Egzarchátusára is, mely 1990-től Ukrán Pravoszláv Egyháznak nevezi magát, s az ukrajnai belső ügyeket illetően teljes autonómiát kapott Moszkvától ügyei intézésére, beleértve új egyházmegyék létesítését és főpapok kinevezé­sét, áthelyezését is. Kanonikus tekintetben azonban az Ukrán Pravoszláv Egyház a moszkvai patriarchátus fennhatósága alatt maradt: a püspökök által választott ukrajnai egyházfőt, az egzarchát (metropolitát) a moszkvai patriarcha erősíti meg, a liturgiák során a moszkvai patriarcháért is imádkoznak, a pravoszláv külvilággal Moszkván keresztül tartják a kapcsolatot, stb. Többszöri kísérletezés után 1992-ben, jelentős állami segédlettel létrejött a pravoszláv világ által kánonjogilag el nem ismert Kijevi Pravoszláv Patriarchátus. A hivatalos Kijev, az ukrán politikai elit a Kijevi Patriarchátust favorizálta a „Független egyház a független államban!” jelszót hangoztatva. Így ma pl. Galíciában a görög katolikus egyháznak három, joghatóságilag különböző pravoszláv egyházzal szemben kell érdekeit érvényesíteni.

Ukrajna vallási térképén azonban ennél több pravoszlav jurisdictio létezik. Tekintsük át ismét őket az adatok tükrében.

1) A moszkvai patriarchátus fennhatósága alatt álló Ukrán Pravoszláv Egyházhoz 31 egyházmegyében több mint 6000 egyházközség tartozik, 64 monostora van, 10 teológiai felsőfokú intézményt működtet. A papok száma megközelítőleg 5000. Az elmúlt évi adatok szerint, a szomszédos Kárpátalján 464 egyházközség tartozik e jurisdictio alá.

2) Az Ukrán Autokefál Pravoszláv Egyháznak mintegy 300 parókiája van, ezek 84%-a Lemberg (Lviv) megye területén található. Az 1990-ben létrehozott egyháznak közel 200 papja van. Az Ukrán Autokefál Pravoszláv Egyháznak Kárpátalján nincs bejegyzett egyházközsége.

3) Az ún. Kijevi Patriarchátus fennhatósága alá 24 püspökségben közel 2000 parókia tartozik, a monostorok száma: 15, a lelkészek száma: 1300. Az 1992-ben létrehozott alakulat 11 teológiai intézményt működtetet. Az ún. patriarchátusnak Kárpátalján nincs bejegyzett egyházközsége.

4) Az ószertartású (sztaroobrjadci) pravoszláv egyházhoz mintegy 80 egyházközség tartozik.

A dolgozat részletesebben foglalkozik az új ukrán politikai elit egyházpolitikai felfogásával. Többek között kiemeli, hogy a Kijevi Patriarchátus politikai, jogi, szociál-pszichológiai és egyházi kánonjogi következményekkel nem számoló, egyoldalú kikiáltása az új ukrán politikai elit érdeke volt, amelyik a „közeli külföldi”, a moszkvai vallási központ szerepét igyekezett visszaszorítani. Az egyházi függetlenséget ez az elit úgyanúgy az államiság és a szuverenitás kritériumának tekintette, mint pl. az önálló hadsereget, külügyminisztériumot, vámrendszert stb. Az ukrajnai posztszovjet vezetés érdeklődése az egyház iránt több szempontból érthető, megmagyarázható jelenség, az elnökök csókolózása a főpapokkal jól kiszámított, hatásos lépései a politikának. A politikai elit a poszttotalitárius rendszerben az egyháznak a rendszert legitimáló, politikai és etnikai, nemzeti mozgósító szerepet szán.

Érthető, hogy az 1994-es ukrajnai elnök- és parlamenti választásokon az egyházak a választási csatározások középpontjába kerültek. A hívő állampolgárok szavazatait megcélozva, mindegyik politikai párt megfogal-mazta és deklarálta egyházpolitikáját is, különös tekintettel az egyházi ingatlanokra.

Egy olyan államban azonban, ahol az egyházközségeknek csak kétharmada bír szakrális épülettel, ahol a templomok százaira két, olykor három eltérő jurisdictio alá eső egyházközség pályázik, s ahol nem ritka, hogy egyik-másik egyházi ingatlan 6–8-szor cserélt gazdát, az ígéreteknek rendkívül tág tere volt és van. Ukrajnában ma is számos híve van a vallási egységnek, amit egyesek úgy képzelnek el, hogy a Moszkva jurisdictioja alá tartozó pravo-szlávok kivonnák magukat Moszkva fősége alól, a görög katolikusok pedig Róma joghatósága alól, s a kijevi patriarchátusban egyesülnének. Az ukrán politikai elit egy része ennek szellemében kedvez a Kijevi Patriarchátus­nak.

Ukrajna geopolitikai helyzetével összefüggésben az ukránok országukban a Kelet és Nyugat közötti szintézis megteremtésében érdekeltek. Egyházi-vallási viszonylatban ez az érdek legvilágosabban az unióban, a Rómával való egyesülésben mutatkozik meg, bár a nyugati értékorientáció nem kizárólagosan csak a görög katolikus ukránokra jellemző. (A görög katolikusoknak 8 egyházmegyében, több mint 3000 parókiája van, ezeknek közel 1/10-e Kárpátalján található. Monostoraik száma: 39, a szemináriumok száma: 6; a lelkészek száma: 1720. A Munkács-Ungvári Egyházmegye közvetlenül Róma fennhatósága alá tartozik, míg a többi egyházmegye a lembergi metropolitán keresztül kapcsolódik Rómához. Kárpátalján húsz ezret meghaladó a magyar anyanyelvű görög katolikus hívők száma).

 

V. J. Jelenszkij: Cerkva i politika u poszttotalitarnomu szociumi: Ukrajina. (Egyház és politika a poszttotalitárius társadalomban: Ukrajna), in: Prava ljudini v Ukrajini. Vip. 13. Human Rights in Ukraine. Nş 13. Kijev–Harkov, 1995. 31–50. p.

 

Udvari István