Klió 1996/3.

5. évfolyam

Varsó 1920-ban

A lengyelek az 1920. augusztus 13. és 25. közötti varsói csatát történetük legnagyobb csatájának tekintik. Itt a lengyelek nem csak Varsóért, hanem az 1795 és 1918 között felosztott Lengyelország újrafelállításáért is harcoltak. Azonkívül az a veszély is fennállt, hogy Varsóra rákényszerítik az idegen (bolsevista) rendszert. A csatának tulajdonképpen európai jelentősége volt, mint azt a szerző is hangsúlyozza. A bolsevisták terve Varsónál szertefoszlott; ők ugyanis a forradalom nyugat-európai exportjának kiindulópontját látták Varsóban. A szovjet Vörös Hadsereg ellen nem csak a rendes hadsereg harcolt, hanem önkéntesek tízezrei is; az egész társadalom bekapcsolódott erkölcsileg és anyagilag. Jellemző a fiatalok részvételére, hogy a varsó csata után Pilsudski elnök kitüntetett vitézségéért egy 12 éves fiút.

Amint a könyv előszava kiemeli, ennek a fontos csatának ez ideig a lengyel történetírás még viszonylag kevés figyelmet szentelt, a világ pedig alig tud róla valamit. Csak a franciák, angolok és németek foglalkoztak vele.

A bolsevikok stratégiai terve az volt, hogy átviszik a bolsevista forradalmat Nyugatra. A könyv többször hangsúlyozza, hogy az oroszok részéről Varsó csak az első lépés lett volna. Lenin, Trockij és Kalinin aláírt egy felhívást: „Halál a lengyel urakra!” címmel. Az orosz vezetők mentalitására jellemző volt Lenin beszéde a II. Kommunista Internacionálé kongresszusán: „A szovjetek feladata a világproletariátus, mégpedig az úgynevezett forradalmi világproletariátus egyesítése.” Ez a Szovjet Világszövetség megalakulását jelentette volna.

A Vörös Hadseregnek 1920. augusztus 1-jén kb. 5 millió katonája volt, ebből rengeteget küldtek a nyugati frontra. Sok volt az oroszok mellett az ukrán és a fehérorosz katona is; közöttük – a lengyelek szerencséjére – többször komoly nézeteltérések, sokszor egészen ellenséges hangulat uralkodott. Az ukránok és a fehéroroszok az oroszokban olykor nem szövetségest, hanem ellenséget láttak.

A nyugati államokban a varsói csata igen kevés érdeklődést váltott ki, talán a franciák képviseltek leginkább rokonszenvező álláspontot, pedig a nyugatiak elismerték, hogy Lengyelország nemcsak a saját szuverenitásáért harcol, hanem Európáért is. Érdekes volt, hogy Németország és Csehszlovákia nem engedte meg, hogy területükön keresztül fegyvert és hadianyagot szállítsanak a lengyeleknek.

Tulajdonképpen egyedül a római pápa ismerte fel idejében a lengyel probléma veszélyét, és még a harcok megkezdése előtt, 1920 júliusában egyik nyilatkozatában – amelyet levélben is megismételt – többek között megállapította: „Amennyiben Lengyelország bolsevik hatalom alá kerül, ez (ti. a bolsevik hatalom) az egész világot fogja fenyegetni”.

Varsóban a csata előtt hirtelen megalakult az ún. Nemzetvédelmi Kormány. Hadiszolgálatra hivatalosan csak a 17 éven felülieket hívták be, de számos fiatal lépett be önként, sőt megalakult az Önkéntes Női Légió is. A lengyel politika is jól működött: idejében felismerte az oroszok részéről közeledő veszélyt. Megalakították az Államvédelmi Tanácsot (ROP) 19 taggal, Pilsudski elnöklete alatt. A tanács felhívta az összes harcképes lengyelt az önkéntes belépésre. A felhívás igen sikeres volt.

A lengyelek nem akartak háborút, őket a szovjet csapatok ebbe belekényszerítették. Közvetlenül a varsói csata előtt lengyel delegáció utazott Moszkvába, hogy az oroszok támadó hadjáratának befejezéséről tárgyaljanak. Jellemző volt a szovjet magatartásra, hogy míg a lengyelek hajlandók lettek volna több engedményt is tenni az oroszoknak, hogy elkerüljék a háborút, a moszkvaiak eltitkolták előttük, hogy Lengyelországban kitört a harc. Nem is tudták, hogy mi történt Varsóban és Varsó körül.

A könyv legnagyobb része a szovjet hódító tervek kialakításáról és azokról a kísérletekről szól, amelyek ezek megvalósítását szolgálták.

Végül, azt hiszem, fontos hangsúlyozni: Magyarországon is nagyon kevés embert foglalkoztatott akkoriban a lengyelországi, illetve a varsói csata, ami – tekintettel az akkori magyarországi helyzetre – viszonylag érthető. Sajnos a későbbi időkben is nagyon keveset foglalkoztak ezzel. Ezt e recenzió szerzője – aki 1938-ban egy éven át ösztöndíjasként a krakkói egyetemen tanult – személyesen is tudja bizonyítani.

Lech Wyszczelski: Warszawa 1920 (Varsó 1920-ban) Bellona Kiadó, Varsó, 1995. 295 p., számos fénykép, térkép stb.

Révész László