Klió 1997/1.

6. évfolyam

Az Augustus-kori kultúra

A római történelem és kultúra legnagyobb érdeklődést kiváltó korszaka kétségtelenül Augustus uralma volt. Monográfiák sora (V. Gardthausen, W. Weber, R. Syme, H. Bengtson, D. Kienast, E. Simon, P. Zanker művei) foglalkozik a korszak történeti, művészeti, irodalmi és vallási kérdéseivel. Ennek magyarázata részben abban rejlik, hogy a római kultúra legtermékenyebb időszaka volt, részben abban, hogy a nyugati civilizációra ez gyakorolta a legnagyobb hatást. Mindemellett megítélése rendkívül ellentmondásos, ami nemcsak a korszak ellentmondásosságából fakad, hanem a mindenkori kutatók sajátos történelmi környezetéből is.

A monográfia-szerzők neveit látva azonnal feltűnik, hogy mind a mai napig a németek dominálnak köztük. Augustus a múlt század második fele óta a német történetkutatás kedvelt történeti személyisége volt birodalomteremtő és határozott birodalomirányító tevékenysége következtében. Az ő impériuma és imperátorsága volt a mintája a 20-as, 30-as évek Európája torzult hatalmi törekvéseinek is. Nehéz volt ennek hatása alól kivonni magukat a kor történészeinek. Ennek a következménye, hogy R. Syme a nagy történelmi korszakváltás elemzése során (Roman Revolution. Oxford, 1939) Augustusban csupán egy sikeres pártvezért lát, akinek legfőbb célja a hatalom megszerzése és megőrzése, nem pedig az állam megmentése. Szerinte minden morális és kulturális törekvése csupán az előbb említett célok elérését szolgálta. (Emlékeztetőül jegyezzük meg, hogy a könyv megjelenése előtt két évvel ünnepelték Rómában Augustus születésének bimillenáriumát óriási rendezvényekkel és nyilvánvaló politikai célzattal.)

Bár már elég távol vagyunk ezektől az eseményektől, a német és az angolszász kutatás közt kialakult nézetkülönbség máig érezteti hatását. (Ennek egyik jellemző példája volt az Aeneis főhősének, Aeneasnak gyökeresen eltérő megítélése.) Mivel a német szakemberek mindig is az augustusi kultúra gazdagságát, sokoldalúságát vallották, érthető, hogy azóta is több ilyen szellemben készült monográfiát jelentettek meg, különösen a 80-as években. Ennek hiánya az angolszászoknál bizonyára azzal magyarázható, hogy nehezen tudnak túllépni a 30-as években kialakult előítéletükön. Fokozódó érdeklődésük jele – elsősorban az Egyesült Államokban – több, gyűjteményes kötet megjelentetése, ugyancsak főleg a 80-as években (F. Millar és E. Segal; T. Woodman és D. West; R. Winkes; K. A. Raaflaub és M. Toher szerkesztésében). K. Galinsky monográfiája az augustusi kultúráról tehát nem előzmények nélküli, mégis úttörő jellegű a maga nemében és szemléletmódjában az angolszász nyelvterületen.

Ami a nemét illeti: szinoptikus monográfia, mely a korszak eszméinek (I-III. fejezet), képzőművészeti (IV. fejezet), irodalmi (V. fejezet) és vallási (VI. fejezet) jelenségeinek párhuzamos elemzését adja. Ez az egyébként kézenfekvő vizsgálati módszer azért valósul meg ritkán, mert a filológusi és a régészi felkészültség a legritkább esetben találkozik olyan szinten egy személyben, hogy mindkettőt szuverén módon tudja használni. Galinsky esetében ez fennáll. Monográfiájának bármelyik fejezetét olvassuk, érdekes és eredeti megfigyelésekkel találkozhatunk benne, melyek ugyanakkor mértéktartók és távol állnak az extremitásoktól.

Ami szemléletmódját illeti: gyökeresen szakít a Syme-ival, amit bevezető fejezete címével is kifejezésre juttat (The Augustan Evolution). Augustusban nem a köztársasági értékek felszámolóját látja, hanem éppen megmentőjét annak, ami még menthető volt. A res publica eredményes működésének feltétele az irányításban résztvevők jó szándéka és együttműködési készsége. A köztársaság kor végén ez már nem működött. Az irányításnak ezen a struktúráján tehát változtatni kellett. Augustus ezt úgy igyekezett megoldani, hogy közben tudatosan állította vissza a hagyományos erkölcsi és társadalmi értékeket. A mores maiorum meghirdetése és érvényesítése mellett a legfontosabb a magántulajdon és az egyén védelme és létbiztonsága, a polgárháborúk folyamán oly gyakori visszaélések felszámolása volt. Ezekből fakadt Augustus auctoritas-a, melyet ő hatalma alapjának tartott. Ezek voltak a principátus népszerűségének és legitimitásának igazi forrásai, nem pedig a hadsereg, még ha fontossága kétségbevonhatatlan is. Az augustusi program nem volt más, mint azon problémák sikeres és innovatív megoldása (hadsereg, városi plebs, provinciák, birodalomirányítás), melyeket a szenátori arisztokrácia nem tudott vagy nem akart megoldani.

Már ez a történelmi szerep is elegendő volna ahhoz, hogy az augustusi korszak a római történelemben kitüntetett helyet kapjon. Legalább ekkora azonban a jelentősége kulturális szempontból. Az irodalom és a képzőművészet nem pusztán a hatalom eszközei és kiszolgálói voltak, mert ez esetben nem hoztak volna létre maradandó értékeket. A könyv szerzője azt bizonyítja, hogy ez a kultúra nem volt monolitikus, amely egy ember akaratától függött. A köztársaság kor második felének szerves fejlődéseként alakult ki. Az i. e. III. sz. végétől kezdett ugyanis Róma kulturálisan elgörögösödni. Ha egy görög turista Augustus idején meglátogatta Rómát, hellenisztikus városban érezhette magát. A kor költői is arra voltak büszkék, hogy ők Kallimachos, Homéros, Alkaios vagy Sapphó nyomdokain járnak, az ő költészetüket honosítják meg Rómában. Egy-egy újonnan készült szoborcsoport megtévesztésig hasonlított görög mintáira. Gyakran nehéz megállapítani, hogy egy műalkotásnak hol végződik görög, és hol kezdődik római volta.

A sok példa közül idézzük azt, amire már utaltunk: Aeneas alakjának vitatott megítélését. A szerző összetett, ellentmondásos egyéniségnek tartja, ami nyilván a költő szándékának megfelelően vált ilyenné. Egyrészről homérosi hős, a menekülő trójaiak legvitézebbike, másrészről lelkét a szociális felelősség etikája hatja át. Ennek hatása alatt vívódik az ifjú Lausus (Aen. 10, 825–830.) és a már kiszolgáltatott helyzetben lévő Turnus (12, 940–941.) megölésekor. Míg Achilleus Hektor holttestét a kutyák és keselyűk elé készül vetni, Aeneas maga segít Lausus holttestének kimentésében, hogy az azt megillető végtisztességben részesülhessen. Aeneas tehát nemcsak epikus hősként, hanem filozofikus ember módjára is viselkedik és gondolkodik.

Az Augustus-kor jellemzője a régi és az új között végbemenő változás rendkívüli intenzitása. Ez termékeny feszültséget teremtett, és tág teret biztosított a kísérletezésre (pl. a görög minták másolásától a teljes átdolgozásig terjedő fokozatok között). A görög elődökkel és a kortársakkal való versengés (aemulatio) vezetett a kor rendkívüli teljesítményeihez. Ennek a magas fokú szellemi pezsgésnek és alkotókedvnek a kormányzás stabilitása, illetve az emberek stabilitásba vetett hite biztosított megfelelő hátteret. Maga Augustus, még ha nem is volt karizmatikus egyéniség, alkalmas volt arra, hogy benne a béke, a biztonság és a rend megteremtőjét (auctor) lássák.

Az augustusi kultúra megismeréséhez és megértéséhez kiválóan használható könyv felhívja arra is a figyelmünket, hogy a történelmi folyamatokban nem csak a materiális tényezőknek – mint gazdaság, társadalom, politika, hadsereg – van szerepe, hanem a lelkieknek, illetve eszmeieknek is. Ez különösen az első fejezetben kifejtett auctoritas koncepcióból és az etikai értékekkel foglalkozó (Ideas, Ideals and Values) harmadik fejezetből derül ki. A történettudomány ezeket a propagandajelszavakat nem tekinti többnek, mint szépségtapasznak a burkolt katonai diktatúrán. Valójában viszont, ha ezek az eszmék át tudják hatni az egész társadalmat, Rómától a provinciákig, a szenátori arisztokráciától a plebsig (részint mert van alapjuk rá, részint mert hinni is akarják), akkor ez olyan hatóerővé tud válni, ami pótolhatja a hadsereget.

Karl Galinsky, Augustan Culture. An Interpretiv Introduction. Princeton University Press, Princeton, New Jersey 1996. XI + 474 p., 174 fekete-fehér ábra, 6 színes tábla.

Gesztelyi Tamás