Klió 1997/1.

6. évfolyam

Miért vonultak vissza a mongolok Kelet-Közép-Európából?

A bloomingtoni egyetem tanára, Greg S. Rogers szerint az 1241-es kelet-közép-európai tatárjárásnak két fontos és különös vonása volt: támadásaik kegyetlensége és hirtelen-váratlan kivonulásuk Európából. Ez utóbbi kérdés különösen fontos, mert eleddig igazán megnyugtató magyarázatot nem találtak rá a történészek. Szerzőnk a visszavonulás témáját járja körül; először ismerteti a mongol invázió történetét, majd négy magyarázatot mutat be, végül a négy elmélet ellen szóló érveket vonultatja fel.

A mongolok Kelet-Közép-Európa ellen már számos, tőlünk keletre sikeresen végrehajtott támadó hadjárat után indultak meg. Győzelmeiket 1236–39 között a volgai Bolgár Fejedelemség, Rjazany, Szuzdal és a kun törzszövetség eleste, illetve széthullása, majd 1240-ben Kijev, Csernigov, Galícia leigázása jelezte. Ezután indult meg a nagyszabású támadás Közép-Európa ellen. A mongol erők Galíciából legalább három csoportra szakadva, különböző irányokba indultak: az első északnyugatra, Lengyelország ellen; a második Ögödej nagykán fiának, Kadannak vezetésével Erdélybe vonult, hogy délkeletről lépjen be a Kárpát-medencébe; a fő erők, Dzsingisz kán unokájának, Batu kánnak irányítása alatt, nyugat felé haladva, a Vereckei-hágón léptek be, s érték el a magyar alföldet.

Az északi csoport gyorsan elfoglalta Krakkót és Wroclawot, majd 1241. április 9-én Legnicánál megsemmisítő csapást mért a lengyel–cseh és a német lovag-rend seregére. Ezután dél felé elhagyta a területet, Morvaország és a Duna-völgy irányában. A Batu vezette főerők április 11-én a Muhi pusztán szétverték a magyar hadakat. IV. Béla királynak, mint ismeretes, menekülnie kellett, az osztrák hercegség, Zágráb, Split majd Trau vára voltak a fő állomásai. Béla kétségbeesett segélykérésére sem jött segítség sem IX. Gergely pápától, sem a pápával konfliktusban lévő II. Frigyes német–római császártól. Ezalatt Kadan csapataival végigpusztította Erdélyt, átkelt a Tiszán, és Pest közelében csatlakozott Batuhoz. Az északi csoport szintén végigrabolta Morvaországot, és április végére Észak-Magyarországra érkezett. A nyár beköszöntével, amikor elérte a Duna vonalát, Batu megállt, hogy felkészülhessen a télre, s a további hódításokra. A Duna december vége felé befagyott, s Batu csapatai átkeltek rajta. Kadan és harcosai viszont dél felé indultak, nyilvánvalóan Béla király üldözésére. Bélát és kíséretét azonban megvédte a Trau várát körülvevő mocsár. Kadan erre végigdúlta Horvátország és Dalmácia partjait, majd Boszniába és Szerbiába vonult, s végül Bulgáriában egyesítette csapatát Batuéval, aki időközben Magyarországot a Duna mentén elhagyva szintén ideérkezett. Innen az egyesült mongol csapatok, miután valószínűleg adót róttak ki az országra, továbbvonultak a dél-orosz sztyeppékre, a Volga közelébe.

Mi lehetett az oka a mongolok kelet-közép-európai inváziójának? A történészek (Fennell, Vernadsky) s a korabeli források (Julianus barát) úgy tudják, a mongolok előre elhatározták, hogy az 1220-as, 30-as években megtámadják Európát. Ez része volt birodalmi terveiknek. A másik ok az volt, hogy a kunoknak egy kb. 40 000 fős csoportja a tatárok elől Magyarországra menekült. A tatárok végigpusztították azokat a területeket, ahol ez a nép menedéket talált. Ezt a két motivációt általában elfogadják a tatár támadások magyarázatául a kutatók. Abban viszont nincs egyetértés, miért hagyták el szinte hanyatt-homlok Kelet-Közép-Európát, miután leigázták. Négyféle okot-magyarázatot vetettek fel a tudósok.

1) Az utódlás kérdése volt az ok, mert 1241 decemberében meghalt a mongolok nagykánja, Ögödej. Azok a történészek (J. Fletcher, G. Vernadsky), akik ezt a „politikai” elméletet vallották, állítják, Batu azért fordult vissza Magyarországról, mert maga szeretett volna Ögödej utóda lenni, vagy legalábbis befolyásolni akarta a nagykánválasztásra összehívott kuriltaj (a kánok és törzsi vezetők gyűlése) döntését. Batunak azért is fontos lehetett ez, mert Ögödej fia, Gujuk és Dzsingisz kán unokája, Buri – akikkel korábban nézeteltérései voltak a kijevi Rusz pusztáin – most összefoghattak ellene. Ezt a „politikai” teóriát támasztja alá egy kortársnak, IV. Ince pápa követének, Carpininek néhány sora arról, hogy a nagykánt megmérgezték. A nagykán végül Gujuk lett.

2) A „földrajzi” magyarázat: ezt az elméletet 1972-ben bocsátotta közzé D. Sinor. Eszerint azért vonultak vissza a mongol hadak, mert nem találtak elég legelőt Magyarországon a lovaiknak. A kutató fontosabb érvei: a nomád népek életében a lovak rendkívül fontos szerepet töltenek be; a tatároknak igen sok lóra volt szükségük, mert szokásuk szerint egy-egy hátaslovat a kimerülésig hajszoltak, majd a három-négyszeres tartalékból pótolták; kínai források szerint a tatárok nem adtak takarmányt az állataiknak, hanem csak legeltették őket. Sinor számításai szerint (melyekben XIX. századi kínai, 1918-as mongol és amerikai lótartási adatokra támaszkodott) 2–300 000 lovat tarthatott el a magyar síkság. A kisebbik adat esetén, tekintetbe véve, hogy egy harcosnak legalább 3 lóra volt szüksége, 68 000 lovas harcos tudott volna megélni a magyar legelőkön. Ez pedig azt bizonyítja – állapítja meg Sinor -, hogy egy korabeli nomád „nagyhatalom” nem választhatta bázisául Magyarországot. Ezt a következtetést támasztja alá, hogy a mongol invázió éhínséget okozott ezen a tájon, valamint az is, hogy más ideérkező nomád népek (hunok, avarok, magyarok) vagy eltűntek, vagy feladni kényszerültek pásztorkodó-nomád életmódjukat.

3) A „katonai gyengeség” elméletének hívei úgy vélik, 1241-re a mongol hadakat már kimerítették korábbi, a volgai bolgárok és a kunok ellen, s a kijevi Rusz területein vívott harcaik. Ehhez még hozzáadódtak kelet-közép-európai veszteségeik, s a meghódított területek népeinek állandó lázadásai. Batu kán nem tudott volna további területeket megtartani, ezért vonult volna vissza. Ezt az elgondolást különösképpen szovjet és kelet-európai történészek hangoztatják (S. L. Tikvinszkij, V. T. Pasuto s maga Engels is), mondván, a szláv népek és a magyarok mentették meg a Nyugatot a mongol veszedelemtől. Egyes szerzők egyenesen saját nemzetük kiemelésére használták fel ezt az elméletet (pl. Václav Benes és Norman Pounds Lengyelországról szóló munkájukban azt írják, a mongolokat a legnicai csatában tartóztatták fel és győzték le). A mongol hadak legyengülésének teóriáját erősítik a kortársak, Carpini, Rogerius mester és spalatói Tamás feljegyzései.

4) Más történészek úgy vélik, a tatárok nem is szándékoztak véglegesen elfoglalni Magyarországot, csupán felderíteni jöttek a terepet. Feltevésüket elsősorban a mongolok hasonló taktikájára alapozzák, melyet más hadjárataik során is alkalmaztak 1241 előtt és után egyaránt. A mongol gyakorlat az volt, hogy első támadásaik során csupán megfélemlítették a lakosságot, s a végső hódítást későbbre hagyták. Ez a „fokozatos hódoltatás” elmélete. Ezt vallja pl. V. P. Susarin szovjet történész. Korea, a Kaukázus és Rusz területén a mongolok által alkalmazott hasonló stratégiára hivatkoznak. Korabeli feljegyzéseket ezen elmélet igazolására nem lehet felsorakoztatni.

A szerző ezek után sorban áttekinti, milyen érvek, adatok szólnak a négy magyarázat ellen. (Zárójelben az egyes állítások szerzőinek neve.)

1) A politikai teória bírálata. A korabeli források ellentmondásosan szólnak arról, hogy Batu az Ögödej halálát követő utódlás gondja miatt távozott volna oly sietősen Magyarországról. Batu ugyanis sohasem jelent meg a kuriltai gyűlésén, hiszen nem volt esélyes a nagykáni címre. Egyrészt mert Dzsingisz kán három fia között súlyos konfliktus dúlt, másrészt mert valószínű volt, hogy Gujuk lesz a nagykán. Harmadrészt talán azért is húzódott vissza Batu az utódlási küzdelmektől, mert így is óriási területek fölött uralkodott. Inkább megerősítette hatalmát az orosz és kun sztyeppéken, várost létesített az alsó Volga mentén, megalapítva ezzel az Arany Horda központját (Saunders, Boyle, Schütz, Fletcher).

A trónért folyó küzdelem nem lehetett oka Batu kivonulásának azért sem, mert másutt tovább folyt a mongol hódítás 1242–43-ban is, pl. elfoglalták a szeldzsuk szultanátus központját, Rumot (Pasuto). Végül az is kétséges, vajon eljutott-e egyáltalán Ögödej halálhíre Batuhoz (Schütz).

2) A „földrajzi” elméletet szintén többen bírálják. Úgy gondolják, nemigen törődtek a mongolok azzal, lesz-e elegendő legelő az állataiknak vagy sem, hiszen nem tartotta vissza őket ez a gond a hódításoktól Palesztina, Egyiptom vagy Délkelet-Ázsia és Japán (Halperin), illetve Dél-Kína, Vietnam és Burma esetében sem (Fletcher). Mások arra hivatkozva vetik el ezt a magyarázatot, hogy a magyar puszta ideális kiinduló terület lehetett volna a nyugati irányú mongol katonai műveletek számára (Vernadsky, Saunders). Igaz, ezek a kutatók nem végeztek olyan alapos számításokat, mint a „földrajzi” elmélet képviselője, D. Sinor.

3) A „katonai gyengeség” elméletét éppen a mongol haderők nagy létszámával és szervezettségével szokták cáfolni. Charles Halperin pl. azt állítja, nem az orosz vér mentette meg az európai civilizációt, hiszen a mongol hadak sohasem gyengültek meg, mindig legyőzték az európai lovagokat és tüzérséget, valahányszor csak megütköztek velük. Képesek voltak győzni a XIII. század másik legerősebb hadseregével, a kínaival szemben is, nem érezhették tehát magukat gyengének (Fletcher). Sinor szerint a mongol gyengeség hangoztatása valamelyik európai nemzet dicsérete, hogy az ő hősiessége mentette volna meg Európát – a történelem eltorzítására szolgál. 4) A „fokozatos hódítás” elméletével szintén szemben áll néhány ellenérv és tény. Vásáry István Rogerius alapján említi, hogy a tatárok ügyintézőket állítottak a magyar falvakba, hogy megszervezzék az adórendszert, s begyűjtsék az ajándékokat a tatár előkelőségek számára. David Morgan pedig azt állítja, a tatárok pénzt vertek ezen a területen. Mindkét példa a tatárok állandó berendezkedési szándékára utalhat.

Összegezésül a szerző leszögezi, hogy a mongolok gyors visszavonulása Kelet-Közép-Európából igen különös eseménye a történelemnek. A négyféle magyarázat igen erősen különbözik egymástól. Kérdés, vajon a négy magyarázat valamiféle kombinációja érthetővé tenné-e Batu döntését. Továbbá: össze kell-e kapcsolni a kivonulásukat azzal a ténnyel, hogy soha nem tértek vissza Kelet-Közép-Európába teljessé tenni hódításukat. A két kérdést a szerző a történészekre hagyja, de megjegyzi: a második félrevezető. Ugyanis a dél-orosz sztyeppékre visszavonuló tatárok sarcot vetettek ki Bulgáriára, tehát tulajdonképpen nem hagyták el véglegesen a területet. Hogy miért éppen és miért csak Bulgáriát vonták be a mongol adórendszerbe, erre még nincs magyarázat, pedig ez segítene megfejteni a „miért vonultak ki?” kérdést. A szerző felveti, hogy a visszavonulást esetleg össze lehet kapcsolni a kunokkal. A kunok közvetlenül a muhi csata előtt menekültek ki az országból Erdély és Bulgária felé futva, ugyanarra, amerre később Batu és csapatai is elhagyták az országot. A Második Bolgár Birodalom állapotát, eseményeit is jobban kellene ismerni, kutatni, valamint ellenőrizni kellene a perzsa, latin és más nyelvű források fordításainak helyességét, hogy a megnyugtató magyarázatot megtalálhassuk – mondja végezetül a tanulmány írója.

Greg S. Rogers: An Examination of Historians Explanations for the Mongol Withdrawal from East Central Europe. (A mongolok Kelet-Közép-Európából való visszavonulása. A történészek magyarázatainak áttekintése.) East European Quarterly, XXX. évf., 1. szám, 1996 tavasza, 3–26 old.

Fodor Mihályné