Klió 1997/1.

6. évfolyam

A havaselvi oklevéltár legfrissebb kötete

A havaselvi okleveleket a második világháború előtt többnyire a különböző időszaki kiadványokban tették közzé. Csak a harmincas években tevékenységét kibontakoztató és a Revista Istorică Româna című folyóirat köré csoportosuló „új történeti iskola” képviselői (C. C. Giurescu, P. P. Panaitescu, D. Bodin, Constantin Grecescu, Victor Papacostea, Damian P. Bogdan, Gh. I. Bratianu és mások) dolgozták ki az oklevelek rendszeres közlését célzó corpus megjelentetésének programját. Ennek keretében látott nyomdafestéket 1938-ban P. P. Panaitescu összeállításában a Documentele Tării Româneşti című kiadvány első kötete, amely magában foglalta a havaselvi vajdai kancellária 1369 és 1490 között kibocsátott okleveleit. Ioan Bogdan neves szlavista példáját követve, P. P. Panaitescu az okleveleket eredeti, ószláv nyelvükön és cirill betűkkel szedve tette közzé, amit követett a szövegek román nyelvű fordítása és a részletes jegyzetek. Az említett kötetben 179 oklevél szövege jelent meg. A háború miatt megszakadt corpus folytatását az 1948-ban átszervezett Román Akadémia keretében felállított Történettudományi Intézet munkatársai vállalták magukra. Alig pár év alatt, 1950 és 1953 között, a legjobb szakemberek bevonásával több mint 25 kötet jelent meg a Documente privind istoriă României című sorozatban. Nagy hiánya volt ennek az, hogy felsőbb utasításra csak román fordításban közölte az oklevelek szövegét. Ezt kiküszöbölendő, a bukaresti Történettudományi Intézet kezdeményezésére az erdélyi és a moldvai szakemberekkel karöltve visszatértek az eredeti elgondoláshoz, vagyis az oklevelek ószláv vagy latin nyelvű szövegeinek kiadásához és azok román nyelvű fordításához. Így született meg a legrangosabb román forráskiadás a Documenta Romaniae Historica négy (havaselvi, erdélyi, moldvai és kapcsolataik) sorozata A, B, C és D betűk alatt.

Időközben természetesen sok addig ismeretlen oklevelet találtak. Ez és a csak román fordításban kiadott oklevelek szükségessé tették az újrakezdést, a forráskiadvány folytatását új alapokon, azzal a szándékkal, hogy 1700-ig kiadjanak minden olyan oklevelet, amelyet a havaselvi és moldvai vajdai kancellária vagy más intézmények, illetve magánszemélyek bocsátottak ki. A munka tehát két irányban haladt. Folytatták a feltárást az 1625 utáni korszakra vonatkozóan (ti. 1953-ig eddig jutott el a Documente-sorozat), de egyben újrakezdték az ezt megelőző századok havaselvi történetére vonatkozó oklevelek közlését. Ez utóbbi keretében eddig nyolc kötet látott napvilágot, közöttük a nemrég megjelent utolsó kötet is Damaschin Mioc és Ioana Constantinescu szerkesztésében. A 623 oldal terjedelmű kötet 334 eredeti és három hamis, illetve kétes eredetű oklevél szövegét foglalja megában.

Kronológiailag a kötet az 1576 és 1580 közötti időszak okleveleit tartalmazza. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy csak az ún. belső, azaz a havaselvi vajdai kancellária által kibocsátott okleveleket vették fel a kötetbe.

Az 1952-ben megjelent Documente privind istoria României ugyanazt az időszakot felölelő kötetéhez viszonyítva a frissen megjelent kötetben 62 oklevéllel van több, s közülük 46 oklevél szövegét első ízben közlik. Ugyanakkor 250 eddig csak román fordításban közölt oklevél eredeti ószláv nyelvű szövege is most lát először nyomdafestéket.

A közölt oklevelek túlnyomó része ószláv nyelvű. A kötetbe felvett 337 oklevélből 275 ószláv nyelven maradt ránk (249 eredetiben és 26 korabeli vagy későbbi másolatban). Igaz ugyan, hogy 62 oklevél román nyelvű, ám ezekből csak három az eredeti, a többi 59 oklevél román szövege későbbi fordítás. Jelzi ez is, hogy Havaselvén még a XVI. század hetvenes éveinek második felében is egyeduralmi helyzetben volt az ószláv nyelv.

A ránk maradt 249 eredeti oklevélből 112 pergamenre és 137 papírra íródott.

Ami a kibocsátókat illeti, a megoszlás a következő: 318 oklevelet a vajdai kancellária bocsátott ki, nyolcat különböző bojárok, négyet Bukarest város esküdtjei és bírója, hármat a szabad paraszti közösségek, kettőt a vajdai udvar külügyi képviselője (marele postelnic), egyet-egyet a krajovai bán és egy kolostori főapát. Havaselvén ezek szerint még a XVI. század utolsó negyedében is szűk volt az írástudók köre. A vajdai kancellária kis létszámú íródeák csoportja uralja a terepet.

Már sokkal nagyobb a szóródás az oklevelek tárgyát illetően. Ám ez esetben is meglepően nagy a vajdai megerősítést rögzítő oklevelek száma. Alig akad közöttük néhány adományozó vajdai oklevél, s ezek is kizárólag a kolostoroknak adományozott birtokokra, javakra, jobbágyokra vagy cigány szállásokra vonatkoznak. Számbeli sorrendben következnek a vajdai parancsok, a végrendeletek, a tanúvallomások és a bíráskodási döntések. Nyolc oklevél adás-vételi megegyezést rögzít, és végül egyben a vajda felmenti Buzau püspökét az ellene felhozott vádak alól.

A kötet összeállítói előszavukban két olyan oklevélre hívják fel figyelmünket, amelyek politikai jellegű eseményeket említenek meg. Az egyik közülük, az 1579. május 16-án Bukarestben kibocsátott vajdai oklevél megemlíti a parasztok felkelését Radu de la Afumati (megszakításokkal Havaselvén uralkodott 1524 és 1529 között) ellen, amikor azok egy Dragoslav nevű disznópásztort akartak a vajdai székbe ültetni. A második az eddig ismerteknél részletesebben utal a Ioan Vodă cel Cumplit moldvai és Alexandru Mircea havaselvi vajdák közötti ütközetre.

A látszatra egysíkú források mégis gazdagok bizonyos jellegű információkban. A vajdai megerősítő oklevelek részletes leírását adják a birtokok határainak, s ezért helység- és helynevekben roppant gazdagok. Ezen túl, akárcsak a vajdai adománylevelek, a legtöbbször név szerint sorolják fel az eladományozott parasztok és cigányok nevét. Különben sok az eladományozott, eladott vagy megvásárolt cigányszállásokra vonatkozó utalás. Egy-egy cigányszállás pénzben kifejezett értéke viszonylag magas.

A közölt oklevelek alapján nem csupán a nagybojárok és vajdai tisztségviselők archontológiája állapítható meg, hanem – ami ennél talán fontosabb is – rekonstruálható a vajdai kancellária működése, a vajdai tanács – az oklevelek fogalmával élve – a divan szerepe az igazságszolgáltatásban, a magas tisztségeket betöltő személyek részletes életútja.

Tanúskodnak a források a még javában folytatódó erdőirtásról és az irtásföldek viszonylag nagy arányáról, a falvak és birtokok erőszakos elfoglalásáról. Érdekes példának okáért, hogy még az ószláv nyelvű szövegekben is az erőszakos foglalás megjelölésére a magyar hatalom fogalmát használják.

Szó esik továbbá az éhínségről, a járványbetegségek pusztításáról, a hűbéri függőségben élő parasztok szökéséről, a sóaknákról, a büntetések elrettentő változatairól (karóba húzás, felakasztás, lefejezés stb.). A szabad parasztokat a mosneni fogalommal illetik, és nem egyszer utalnak arra, hogy mily konokul küzdenek az erőszakos jobbágyosítás ellen. A hűbéri függésben élő parasztokat a vecini (szomszéd) szóval jelölik, de előfordul az is, hogy őket a rumun fogalom alatt említik.

Nem hiányoznak az adatok a gabonatermesztésről, az állattartásról, a kertészetről vagy a gyümölcs- és szőlőtermelésről, de öltözködési tárgyakról, kelmékről, ékszerekről, vajdai vagy bojári kúriákról is esik szó.

Szakszerű hely- és személynév-, valamint tárgymutató könnyíti meg a kutatók számára a rangos kiadvány használatát. A kötet külső megjelenésében is jelzi, hogy a pár évig tartó megtorpanásból a román történetírás legalábbis a forráskiadás terén kezd kilábalni.

Documenta Romaniae Historica. B. Ţara Romanească (Havasalföld). Vol. VIII (1576–1580). Volum întocmit de Damaschin Mioc şi Ioana Constantinescu. Editura Academiei Române, Bucuresti 1996. XL + 632 o. + 10 fénykép

Demény Lajos