Klió 1997/1.

6. évfolyam

Mocsáry Lajos és a románok

A szerző könyve első lapjain előrebocsátja, hogy Mocsáry Lajos politikai tevékenységével több magyar történész foglalkozott. Kiemeli Kemény G. Gábor dualizmus kori dokumentumkötetét, szól Tóth Ede Mocsáry Lajos életrajzi könyvéről. Megemlíti továbbá, hogy Kemény G. Gábor tanulmányainak egy része Romániában is megjelent magyar nyelven. (Mocsáry Lajos a népek barátságáért címmel.) A dualizmus kori magyar politikusnak a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos írásait, országgyűlési felszólalásait szinte mindegyik korabeli erdélyi román folyóirat (Gazeta Transilvaniei, Telegraful Romin, Tribuna, Luminatorul, Familia) közölte. Így Mocsáry Lajos tevékenysége többé-kevésbé ismert a román történetírásban. Ezért könyve megírásának legfőbb célja, hogy „újra időszerűvé tegye a román olvasók körében Mocsáry Lajos – minden habozás nélkül – hősiesnek nevezett alakját”. A kiadvány félszáz oldalas bevezető tanulmánya is a fenti sajtóforrásokra hivatkozik. A további másfélszáz oldalas terjedelem a dokumentumoké.

A szerző szerint Mocsáry első, nem magyar népekkel kapcsolatos parlamenti felszólalását 1874-ben tette, a választójogi törvényjavaslat átltalános vitája alkalmával. Ezt megelőzően a könyv írója kitér az 1868. évi nemzetiségi törvény cikkelyenkénti magyarázatára, majd néhány kritikai megjegyzést tesz az 1892. évi Memorandumból vett idézetekkel.

Mocsáry 1874-től kezdve szinte minden lényegesebb parlamenti vitát felhasznált arra, hogy bírálja a kormány nemzetiségi politikáját. Hosszú felszólalásában, 1879. április utolsó napján, az ún. Trefort-féle törvény általános vitájában, elítélte a magyar nyelv tantárgyként való kötelező tanítását valamennyi (nemzetiségi) népiskolában és tanítóképző intézetben.

A parlamenten kívül Mocsáry néhány, az akkori olvasóközönséget érdeklő brosúrában is a nemzetiségek védelmére kelt. Ezek az 1886-ban megjelentetett A közművelődési egyletek és a nemzetiségi kérdés és a Néhány szó a nemzetiségi kérdésről című kiadványok. Az elsőben a szerző kiemeli a múlt századi politikusnak a hazaszeretetről alkotott véleményét, illetve a hazaszeretetnek azon vonását, amely a nemzetiségi létnek is része. „A nemzetiségeknek otthon kell érezniük magukat – mondja Mocsáry – a magyar államban, ezért garantálni kell szabadságukat és jólétüket!”

Az 1886. évi költségvetési javaslat vitája volt a másik alkalom, amikor ismét támadta a kormány nemzetiségi politikáját, nevezetesen, hogy nem biztosította a nemzetiségi kulturális intézményeknek az 1868. évi törvény által előírt támogatást. Mocsáry országgyűlési felszólalását bőven kivonatolták mind az erdélyi mind a regáti román lapok, de üdvözölte a politikus felszólalását a szerb Zastava című újság is.

A könyv írója külön fejezetben idézi az erdélyi Román Nemzeti Párt két hivatalos lapját, a Gazeta Transilvaniei-t és a Tribuna-t, amelyek merész lépésnek tartották Mocsáry 1886. évi országgyűlési beszédét, idéz a románok által küldött üdvözlő táviratokból, amelyekben köszönetet mondanak a politikusnak a kitartó és önzetlen, a nemzetiségek érdekeit védő fellépésért. A következő év elején a Tisza-kormány nemzetiségellenes iskolapolitikáját ostorozó parlamenti felszólalása után Irányi Dániel – aki Mocsáry után lett a Függetlenségi Párt elnöke – kellemetlenül érezte magát, amikor be kellett jelentenie: bár az általa irányított párt fontosnak tartja a nemzetiségek jogegyenlőségét, mégsem ért egyet Mocsáry felszólalásával. Mocsáry – aki ekkor éppen Kiskunhalas ellenzéki választókerület megbízásából volt tagja az országgyűlésnek – nyílt levélben kérte választóinak a nyilatkozatát. A kiskunhalasi függetlenségi párt az „Egyetértésben” közölte elvi állásfoglalását, mely szerint egyetért képviselője 1887. február 15-i parlamenti állásfoglalásával. Az ez év tavaszi választásokon Mocsáryt nem jelölték. Ezután egy évre visszavonult, majd kilépett a párt országgyűlési klubjából, és 1888-ban elfogadta a színtiszta román karánsebesi választókerület jelölését. Megválasztása után így lett Mocsáry Lajos a románok képviselője. A könyv tanulmányi része ennek rövid ismertetésével fejeződik be.

Mocsáry, miután kilépett a párt országgyűlési klubjából, az újvidéki szerb ellenzék támogatásával itt is fellépett, de sikertelenül. Karánsebesi választási sikerével viszont több napon át a lapok első oldalára került. Az ellenzék – elsősorban az erdélyi román sajtó – fényes, egyedülálló sikernek könyvelte el az esetet; a kormánylapok, a mérsékelt ellenzék szócsövei botrányról, bűnös cselekedetről írtak. A szerző lapidézetekkel érzékelteti a korabeli ellentétes sajtóvéleményeket.

Mocsáry mint karánsebesi képviselő, 1888. május 30-án jelent meg először a képviselőházban, de csak tíz hónap múlva, a következő év márciusában szólalt fel a véderővitában. Az előző év novembere óta zajló vitának ahhoz a részéhez kapcsolódott, amely az önkéntesek tiszti vizsgáját német, majd később magyar nyelvtudáshoz kötötte. A szerző Mocsáry hozzászólásának azon részét emeli ki, amelyben azt javasolta, hogy a jelölt a tisztivizsgát azon nyelven tehesse le, amelyen iskoláit végezte.

A következő évben kemény vitába keveredett két képviselőtársával a naszádi román határőrezred vagyonát szabályozó törvényjavaslatban. A 44 határőrközség tulajdonában és használatában lévő erdő- és legelőtulajdonról volt szó, amelyet a benyújtott törvényjavaslat csökkenteni akart. Itt Mocsáry ismét védelmére kelt a két képviselő által „idegeneknek” nevezett naszádiaknak, akiket nem lehet kizárni abból a közösségból, amely hazafias kötelességének tesz eleget.

Mocsáry utolsó képviselőházi fellépése 1891 elején volt, amikor interpellált a kisdedóvó-törvényjavaslat részletes vitájában. Ebben azt kifogásolta, hogy a kisdedovó-intézetekben és az ideiglenes (nyári) gyermekmenedékházakban csak a magyar nyelvet bíró óvónőket és dajkákat alkalmazhattak.

1892. elején a képviselőház feloszlatásakor elhatározta, hogy visszavonul az aktív politikai szerepléstől. A kilencvenes évek második felétől csak ritkán megjelenő írásaival veteti észre magát a hazai politikai életben, egészen 1916 elejéig. Mocsáry Lajos 92 éves korában halt meg, a szerző szerint szinte észrevétlenül. Csak a bukaresti Tribuna vállalkozott gyászoló méltatásra: „... hosszú életén át Mocsáry a magyarok és románok megbékélése érdekében beszélt és írt, mind a Parlamentben, mind a sajtóban. Mi mindig barátunknak tekintettük.” – hangzik a sajtóidézet.

Nálunk, legutóbb halálának 80. évfordulója alkalmával jelent meg rövid méltató cikk Mocsáryról Elek István tollából.Ő a múlt századi nemzeti liberálizmus jelentős alakjának nevezi a politikust (Magyar Nemzet 1996. június 1.), aki „a nemzeti egyenjogúság híve volt, ugyanakkor magyar patrióta”. Akinél „a nemzeti látószöggel nemcsak összefér a szabadelvűség és a nemzeti egyenjoguság gondolatának őszinte képviselete, hanem egyenesen parancsoló erővel következik belőle”.

Az ismertetett könyv Mocsáryt elsősorban a nemzetiségi egyenjogúságért küzdő politikusként jellemzi, beszédeiből és írásaiból a szerző az ezt hangsúlyozó részleteket emeli ki. Igaz, a könyv címében is csak erről szól: a soknemzetiségű ország egyik tagjának és Mocsárynak a kapcsolatáról.

István Csucsuja: Lajos Mocsáry şi románii. (Mocsáry Lajos és a románok) Presa Universitară Clujeană. Cluj-Napoca. 1994.

Bogyirka Emil