Klió 1998/1.

7. évfolyam

Karthago a legújabb leletek tükrében

A Kr. e. IX. század végén alapított föníciai kereskedőváros kitűnő fekvésének, termékeny földjének köszönhetően igen gyorsan a Földközi-tenger nyugati medencéjének meghatározó hatalmává vált. Emiatt volt elkerülhetetlen, hogy az ugyancsak nagyhatalommá váló Rómával összeütközésbe kerüljön, és váltakozó hadiszerencse után végleg elpusztuljon. Karthago ugyanis nem rendelkezett akkora emberi és anyagi tartalékokkal, mint Róma, ugyanakkor a Római Birodalomba való beépülést nem volt hajlandó vállalni. A rómaiak Kr. e. 146-ban a meghódított várost kirabolták, felgyújtották és a földdel tették egyenlővé. A császárkor elején (Kr. e. 29) római colonia emelkedett a romokon, virágzó várossá nőtt, míg a római uralom megszűntével el nem pusztult maga is. Ma a modern nagyvárossá váló Tunisz kebelezi be mindinkább az egykori romterületet. A még feltárható területek megmentésére az UNESCO 1974-ben szervezett nemzetközi összefogást. Több mint 10 ország osztotta fel egymás között a kereskedelmi és hadi kikötő, a lakónegyedek és a fellegvár (Byrsa) feltárását. Ennek során kerültek először napvilágra a korai Karthago maradványai kb. 2 m mélységből.

Ebben a rétegben a VIII. századtól nyomon követhető falmaradványok mellett a legjelentősebb leletanyagot a kerámia jelenti. A kevéssé látványos töredékek értékes információkat hordoznak a város korai kereskedelmi kapcsolatairól. A VIII–VII. századra a föníciai importkerámia, és az azt utánzó, még korong nélkül előállított helyi kerámia jellemző. Ebben az időben a föníciai kapcsolat még igen erős volt, de már megjelenik a görög, itáliai és ibér kerámia is. A geometrikus és korinthosi vázák mellett feltűnő az Ischia-szigeti Pithekusaiból származó leletek mennyisége. A görög vázák jelenléte a továbbiakban is folyamatos: előbb Attikából, majd Campaniából.

A Német Régészeti Intézet elmúlt években végzett ásatásainak legszenzációsabb lelete a pun városközpontban feltárt templom volt, melyet a Kr. e. VI. század végén valószínűleg Baal Hamonnak és Tanitnak állítottak. A romok közül ugyanis több ezer darab agyagbulla került elő. Egyiptomi papiruszleletekből tudjuk, hogy a feltekercselt papiruszt háromrétre összehajtották, átkötötték, és a zsinegre kb. 2 cm átmérőjű agyagkorongot helyeztek, és lágy felületükre az érdekelt felek pecsétjeiket rányomták. Ezek után az okiratot a pecsét megsértése nélkül nem lehetett felbontani, érintetlensége tehát ellenőrizhető volt. Az épület elpusztulásakor a tűz a bullákat keményre kiégette, így örökre megőrizték egykori állapotukat. Hátoldalukon jól látható a papirusz rácsos szerkezete és a zsinegek nyoma, az előoldalukon pedig a pecsétlők ábrázolásai.

A papiruszok természetesen elpusztultak, a maradványok elhelyezkedéséből azonban megállapítható volt, hogy minden okiratot két agyagbulla zárt le. Az egyiken egyéni pecsét volt, a másikon pedig mindig ugyanaz az ábrázolás: III. Thutmoszisz (Kr. e. kb. 1480–1430) kartusa. Ez nyilvánvalóan az archívum pecsétje volt, de nem eredeti újbirodalom kori, hanem annak másolata. A templom tehát nem pusztán archívum volt, hanem az egyik szerződő fél. Más esetek alapján is megállapítható, hogy a szentélyek földbirtokkal, letétekkel rendelkeztek, melyek különféle gazdasági és pénzügyi tevékenységeket vontak maguk után. Emellett a kultikus tevékenység is megkívánhatta a szerződések készítését, pl. áldozati felajánlás, adományozás, rabszolgafelszabadítás. A szerződő egyének a pun vezető réteg tagjaiból kerülhettek ki.

A pecsétek ábrázolásai magasszínvonalú gemmametszői munkáról tanúskodnak, és a Kr. e. V–II. század közötti időszakban készültek, így nagymértékben hozzájárulnak e korszak glyptikai ismereteinek gyarapításához. Nem kevésbé fontosak azonban Karthago kulturális életének vizsgálata szempontjából sem. A város archaikus és klasszikus korára vonatkozóan ugyanis rendkívül kevés régészeti forrással rendelkezünk. A pecsétlők képei pedig bepillantás nyújtanak tulajdonosaik gondolatvilágába, vallási elképzeléseikbe.

Vizsgálatukból az a meglepő eredmény született, hogy az ábrázolások jelentős részének nemcsak a stílusa görög, hanem a képvilága is: görög istenek és héroszok, görög használati tárgyak jelennek meg rajtuk. Ennek ellenére nem állítható, hogy ezek gazdái görög bevándorlók lettek volna, mert néhány esetben pun tulajdonos-felirat is megjelenik rajtuk. Módosításra szorul tehát az a feltételezés, hogy a punok görögellenesek lettek volna, az ábrázolásokból inkább filhellén magatartásra következtethetünk. A város vezető rétegében a hellénizálódási folyamat már az V. században megindult. A görög használati tárgyak mellett megállapítható a nyelv elterjedése is: az egyik pecsétlőn Hamilkar neve görög betűkkel van felírva. A Karthagóban letelepült föníciaiak mintája többé nem az egyiptomi és keleti művészet volt, hanem a görög, mégpedig annak dél-itáliai és szicíliai változata.

A görög minták átvételében bizonyosan szerepet játszott egyfajta interpretatio Punica is. A gyakori Athéné és Héraklés ábrázolások mögött a Tanittal és a Melkarttal való azonosítás húzódhat meg. Jelen vannak természetesen az egyértelműen pun témák is. Ezek közé tartoznak a mágikus jelentésű állat- és emberfej kombinációk és a Baal-, illetve Tanit-ábrázolások. Föníciai hagyomány őrzői az egyiptizáló pecsétlők, melyeken Bes, Horus vagy más állatfejű alakok jelennek meg.

A pecsétlők készítőiről semmi közelebbit megállapítani nem lehet. Több esetben feltűnik azonban a lenyomatok szoros kapcsolata a nyugati görög pénzérmék képeivel. Ezek az érmék a korai Karthago életében bizonyosan fontos szerepet játszottak, minthogy ennek a jelentős kereskedelmi központnak az V. század végéig nem volt saját pénzverése. Feltehető, hogy az érmék verőtöveinek és a pecsétlőknek a készítői – a technikai és méretbeli rokonság révén – sok esetben azonosak voltak.

A templom feltárói abban reménykednek, hogy az ötezret meghaladó agyagpecsét még korántsem jelenti a templomarchívum teljes anyagát, hisz 350 év alatt ennél több okirat gyűlhetett össze. A Déloszon, Cipruson és Seleukeiában feltárt archívumokból tízezrével kerültek elő hasonló agyagbullák. A szentélynek ezidáig még csak kis részét tárták fel.

A. Rindelaub–K. Schmidt: Karthago – Die alte Handelsmetropole am Mittelmeer (Karthago – a Földközi-tenger ősi kereskedelmi metropolisa). Antike Welt 1995/5, 389–395.

D. Berges: Siegel aus Karthago – Spiegelbilder des Lebens (Karthagói pecsétek – az élet tükörképei). Antike Welt 1997/5, 407–414.

Gesztelyi Tamás