Klió 1998/1.

7. évfolyam

Szent Jakab kultusza Dániában

A középkori peregrinációkkal, zarándokutakkal, illetve Szent Jakab kultuszával, a Galíciába vezető utakkal foglalkozó irodalom napjainkban egyre bővül és e témának a kutatása kiterjed a Santiago de Compostelától sokszor oly távol fekvő országokra is, mint Dánia. Vicente Almazán könyve feltárja a Szent Jakab kultusz nyomait, és a zarándoklatokat Dánia történelmében, művészetében és irodalmában.

A szerző tizennégy fejezeten keresztül, rendkívül izgalmas és figyelemreméltó módon tárgyalja Santiago kultuszának dániai kialakulását, virágzását és hatását, nyomait a mai dán kultúrában, nyelvben és szóhasználatban. A könyvet számtalan kép, illusztráció, pecsétminta, térkép stb. díszíti, illetve egészíti ki, még inkább megfoghatóvá, érdekesebbé téve a leírtakat. Nem (csak) történészeknek íródott ez a könyv, hiszen a szerző lépten-nyomon, sokszor már fölöslegesnek tűnő magyarázatokat ad a leírt eseményekre, fogalmakat, terminusokat tisztáz és a könnyebbség kedvéért a dán, latin, illetve egyéb idegennyelvű idézeteket is spanyolra – az olvasó anyanyelvére – fordítja.

Almazán már az előszóban utalásokat tesz a spanyol és a dán (illetve skandináv) történelmi kapcsolódásokra és legfontosabbként emeli ki itt is (a IX–XI. századi viking-kalandozásokon túl) a dán zarándoklást Santiago de Compostelába, mely mintegy hét évszázadon át fűzi szoros kötelékbe e két országot.

A bevezetőben a szerző fontosnak látja néhány név, hely és fogalom, (mint pl. Dánia, Skandinávia, Dannevirke) tisztázását, etimologizálását, és ugyanez történik majd a második fejezetben, amikor olyan alapfogalmakat próbál az olvasó számára világossá tenni, mint szent, vagy relikvia. Valójában az effajta kitérők elhanyagolhatóak lennének a téma szempontjából, és nem is tűnnek igazán indokoltnak ezek a magyarázatok.

Az első fejezet olvasása során tanúi lehetünk, hogyan és mikor is érkezett a kereszténység Dániába. Itt a szerző megemlíti a tárgy szempontjából elengedhetetlen adatokat (neveket, helyeket és évszámokat), de mindebbe csak vázlatos betekintést nyújt – a könyv fő motívumához kapcsolódóan talán nincs is ennél többre szükség.

Kékfogú Harald király vezette be Dániába a kereszténységet 986-ban, ennek az eseménynek állít emléket a Jelling-kő Jütland középső részén. Érdekes észrevétele itt a szerzőnek, hogy Dániában a kereszténység felvétele „felülről”, a felsőbb rétegek és a király irányításával ment végbe. De Dánia már 985 előtt is különböző misszionárius tevékenységek színhelye volt: az első térítő Szent Willibrord (658–739) angol bencés szerzetes, akinek mintegy harminc dánt sikerült megtéríteni és segítségükkel a hitet tovább terjesztenie az országban. 826-ban egy másik bencés szerzetes, Ansgar (vagy Anskar/Oskar, 801–865) érkezett Dániába, aki négy évig élt a király udvarában és eközben számos dánt megtérített. Később Szent Ansgar a Hamburg–Bréma-egyházközség püspöke lett és eközben beutazta egész Dániát és Svédországot, ezért is nevezik Észak Apostolának. Ansgar tevékenysége révén és a ribei és hedebyi templomalapításokkal végérvényesen megszilárdult a kereszténység Dániában.

A viszonylag rövid második fejezet a Dániában kialakult szentek kultuszát, a róluk őrzött relikviákat veszi számba. A szentek kultuszával megindult természetesen a relikviák „vadászata”, a keresztes hadjáratok és a peregrinációk révén számos mártír és szent hagyatéka került Európába a szent helyekről, pl. Dániában is őriznek Szent Jakab-hagyatékokat a koppenhágai Szent Mária templomban, illetve a ferencesek roskildei és koppenhágai rendházában. Fontos érdeme itt a szerzőnek, hogy a témában érdekelt olvasóknak segítendő, közli a mártírok és szentek életét kutató dániai tudósok nevét és műveik címét, azok megtalálási helyét. (A legjelentősebb dán kutatók a témában: Ellen Jörgensen, Jörgen Raasted és Niels-Knud Liebgott.)

A könyv egyik tényleges témája, a peregrináció csak a harmadik fejezetben jut főszerephez. Magának a zarándoklás fogalmának az értelmezése után Almazán csoportosítja a dán peregrinációkat, okuk és földrajzi irányultságuk alapján. (Megkülönbözteti eszerint a Dánián belül és az ország határain kívül zajlott zarándokutakat. A nemzeti határokon belül mintegy 47 zarándokközpont létezett, ezen adat említésénél azonban nem nevez meg konkrét helyeket a szerző. A XIII., XIV., XV. századi zarándokutak célpontjait térképeken tünteti fel.) A zarándokutak okai „nemzetköziek”, vagyis általánosnak mondhatók: vagy gyógyulás reményében keresték fel a szent helyeket a zarándokok, esetleg személyes problémák orvoslására, néhányan valamiféle fogadalomból tették meg a hosszú utakat, vagy pedig bűnbocsánat reményében penitenciaként rótták le. Az első zarándokok a felsőbb rétegekhez tartoztak: királyok, nemesek, egyháziak, és útjuk gyakran tavasszal „kezdődött”, hogy elkerüljék a havat és a hideget Dánia és Galícia között. A zarándoklatok első szakaszában, a XI–XIII. század folyamán nagyobb csoportokban zarándokoltak, majd a XIV. század után jelennek meg a peregrinációk világában is a „kóbor lovagok”, akik sokszor csak kalandvágytól vezéreltetve egyedül teszik meg a fáradságos utakat. (Ennek egy tipikus példáját említi meg a szerző Arnold von Harff XV. századi német lovag személyében.)

Egy egész fejezet mutatja be nagy részletességgel, színes fotók kíséretében a különböző zarándokútvonalakat tengeren és szárazföldön. A legfontosabb dán szárazföldi zarándokútvonal az ún. Haervej („a törzs útja”), mely Jütland északi részétől a déli, ún. Dannevirke vonaláig húzódik, mely a viking kor óta a fő szárazföldi utat jelentette az északi régió és a Dániától délre fekvő európai országok között. Ezt az útvonalat Santiago (Szent Jakab) útjának is nevezték, mivel csak ezen haladhattak a skandinávok a galíciai zarándokhely felé. Természetesen más utak is léteztek Dániában a Haervej mellett, de ezek jóval kisebb jelentőséggel bírtak.

Ezután századokra lebontva veszi lajstromba a szerző az első skandinávokat, akik hispán földön megfordultak: számos viking betörés után az első keresztény skandináv, aki meglátogatta „Szent Jakab országát”, Sigurd, norvég király volt (1088). 1151-ben a szintén norvég Szent III. Rögnvald érkezett Galíciába, de említi a szerző, hogy egy Absolon nevű dán pap is járt Santiagoban 1181 körül. De mindezen személyek, legyenek akár királyok is, „eltörpülnek” Slagelsei Szent András személye mellett, akinek a szerző egy egész újabb fejezetet szentel. A könyv hatodik fejezete tehát a dánok legjelentősebb nemzeti szentjének, Szent Andrásnak az életéről és csodálatos zarándokútjáról számol be. Slagelsei András valóban létező személy volt, a slagelsei Szent Péter kolostor szerzetese, aki ellátogatott többek között Santiago de Compostelába, majd 1205-ben halt meg. A legenda szerint András Slagelse városának közelében elvesztette kesztyűjét és annak helyén forrás fakadt, amely még ma is látható. De a legérdekesebb „hőstettei” csodálatos „égi” utazásai voltak Trondheimbe és Santiago de Compostelába. 1200 körül, húsvétkor ellátogatott néhány emberének a kíséretében a Szentföldre, de ő még ugyanazon a napon „visszarepült” Slagelsébe, másnap ellátogatott Santiago de Compostelába, és visszatértekor megnézte Szent Olaf sírját Norvégiában. Sok csodatételét emlegetik még Szent Andrásnak, de a repülése valószínűleg a germán mitológia hatásának tudható be.

Terjedelmes fejezetet szánt az író a Dániában található Szent Jakab tiszteletére felállított templomok, szentélyek, kápolnák és források tanulmányozásának is. A csatolt térképeken Szent Jakab kagylója jelzi, ha valahol tiszteletére valamilyen épületet emeltek, az elkövetkezendő oldalakon pedig e szent helyek városok szerinti regiszterét találhatjuk. Roskildében pl. találkozhatunk Szent Jakab utcával, de Szent Jakab templommal is, Hven szigetén (Dánia és Svédország között) szintén látható egy a XII. századból származó Szent Jakab templom. Vardében román stílusú Szent Jakab templom és róla elnevezett általános iskola is működik. A példákat még hosszasan sorolhatnánk, tény tehát, hogy rengeteg emlék, építmény őrzi Skandináviában Szent Jakab emlékét.

Említésre méltó a mű nyolcadik fejezete, amelyben Almazán a középkori céhek és vallási szervezetek kialakulásával, virágzásával, és ezeknek Szent Jakabbal való kapcsolatával foglalkozik. Bemutatja egyes céhek pecsétjeit, bélyegzőit is, melyeken Szent Jakab kagylóját, illetve magának a szentnek a képmását fedezhetjük fel. A középkorban rendkívül jelentős volt Dániában is az egyes mesteremberek „szövetkezete”, csak Ribe városában pl. 21 céh létezett. Sokan közülük választottak valamilyen szentet a céh védelmére, és ez a védőszent általában a céh címerén, pecsétjén is megjelent. Így, mivel az utazók és vándorok sok cipőt elkoptattak, a cipészek sokszor Szent Jakabot, mint a zarándokok egyik fő „célpontját” választották céhük védőszentjéül. (Szent Jakab jelképe, a kagyló látható pl. a XVI. századból származó svendborgi cipészek pecsétjén.)

Ennek kapcsán jut el a szerző a könyv következő egységében Szent Jakab jelképének, a kagylónak (Pecten jacobeus) az elemzéséhez. A szerző érdekes adata, hogy Dániában a kutatók mintegy 112 ilyen kagylót találtak sírokban, illetve különböző szent helyeken, és ezzel a számmal Dánia az első helyen áll az európai országok között.

Sok nemesi család címerén, illetve városcímereken is megjelenik Szent Jakab kagylója. (Ballerup város címerét pl. 1935-ben tervezte P. B. Greandjean heraldista. Szándéka a Szent Jakab-kultusz folytatása: a címeren két Jakab-kagyló, alatta pedig a maalövi Szent Jakab kút vizei láthatók. A szerző ezt az emblémát választotta a könyv borítójának fő motívumául is.

Az alcím igényeit kielégítendő, a mű következő fejezetei Szent Jakab megjelenését írják le a különböző művészeti ágakban: falfestményeken, szobrászatban, irodalomban. Ballerup, Flensborg és Höjby templomaiban láthatjuk Szent Jakab freskókon való kiváló megjelenítéseit. A szobrászatban általában nem egyedül jelenik meg Jakab, hanem leginkább más szentek társaságában. E szobrok nagy része az 1450–1525 közötti periódusból származik, legszebb példája pedig Skern templomában látható, ahol Jakab Szent Katalin és Szent György alakjával együtt látható.

Feltétlen érdekesek ezek a részek, hiszen sokan írtak már a zarándoklatokról, illetve Santiago jelentőségéről és mai hatásáról is, mégis keveseknek sikerült ily részletességgel bemutatni e szent szerteágazó megjelenési formáit. (Még az egyházi kelyhek is helyet kapnak ebben az analízisben, amelyeken szintén gyakran fölfedezhetjük Szent Jakab attribútumait, vagy magának a szentnek az alakját, más szentek kíséretében.) Almazán ebben az esetben is városonként szedi rendbe a jakabi művészeti vonatkozásokat és motívumokat. (Az említetteken kívül Kongsted, Roskilde, Skive és Vordingborg templomaiban jelentősek a Szent Jakab-ábrázolások.)

Első hallásra talán nehéz elképzelnünk, hogy Szent Jakabnak bármiféle köze is lehet a dán nemzeti lobogóhoz, mégis így van. A dán zászló a világ egyik legrégebbi nemzeti lobogója, és a legenda szerint a szóban forgó zászló szó szerint az „égből pottyant”. A dánok leghíresebb zászlaja 1427-ben veszett el Lübeck városában a Hanza ellen vívott harcban. Ezen a zászlón látható volt Szent Jakab, jobb kezében a kagylóval. Mindezt rendkívül érdekfeszítő módon meséli el a szerző, majd a történetek végén azt boncolgatja, mi lehet az oka, hogy Szent Jakab „helyet kapott” ezen a lobogón. Talán Pomerániai Erik védőszentje lehetett, vagy lévén tengeri csatáról szó, megeshet, hogy a hajót magát, vagy annak építtetőjét hívták Jakabnak.

Végül a könyv két utolsó fejezete Jakab előfordulási formáit taglalja a dán nyelvben, irodalomban és toponímiában. Itt ismét érdekes összefüggéseket tár fel a szerző az egyes művészeti ágak között, de alapos kutatás kellett a Jakabbal foglalkozó balladák, románcok feltárásához is.

Érdekes megállapítás, hogy a középkorban a Jákob volt a legelterjedtebb név egész Dániában és mintegy 91 formája rögzült ennek a névnek. (A Jacob névből származik a szintén elterjedt Ib változat, s így születtek a Jacobsen, Jakobsen, Ibsen vezetéknevek is.) A dán helynevek közül is nagyon sok tartalmazza a Szent Jakabra utaló Jakob-, Ib-, Jeppes-, vagy Jeps-töveket: Jeppebro, Ibsted, Jakobsminde, Jepsborg stb.

Feltétlen izgalmas az olvasónak a mai dán nyelv Jakab-elemeivel találkozni, hiszen mint ahogy azt a szerző leírja, egyes növénynevek, tárgyak, játékok stb. őrzik Jakab nevét. Csak hogy néhányat említsek a szerző által hozott példákból: a pékek nyelvezetében Fekete Jakabnak (Sorte Jakob) nevezik az egészen sötét színűre sütött, rozslisztből készült kétszersültet, Store Jakob pedig a múlt század tolvaj argójában egyfajta fegyver kaliberét jelentette.

Végül beszámol a könyv szerzője a Szent Jakabról szóló középkori románcokról, népdalokról, részleteket is közölve e forrásokból. A Den hellige Jakob (Szent Jakab) című népdal, mely balladai hosszúságú, nemcsak Dániában létezik, de Norvégiában is van négy változata, sőt megtaláljuk Svédországban, Finnországban és a Faeroeri-szigeteken is. A dal témája röviden összefoglalva a következő: Szent Jakab misszionáriusként egy távoli országba készül, de mivel nincs hajója, egy kövön hajózik el, tehát csoda történik. Végül Jakab találkozik az ország királyával, feltámasztja annak halott fiát. A feltámadott elmeséli, mit látott a pokolban, majd ezután mindenki üdvözli a keresztény hitet. (A könyv írója itt is a spanyol fordítást alkalmazza, megkönnyítve ezzel a dánul nem tudó olvasók dolgát.)

Már csak említés szintjén foglalkozik a régi kalendáriumokkal, illetve az 1500 körül népszerűnek számító imádságos könyvekkel, melyek szintén bővelkednek Szent Jakab-elemben.

Érdekes művet vesz az olvasó a kezébe, ha Vicente Almazán művéért nyúl, hiszen ezzel a tanulmánnyal jelentős lépést tesz a szerző a galíciai(spanyol)–skandináv kapcsolatok feltárásában. Nem csupán „száraz” adathalmazt kapunk az érintett témában, számtalan legenda, csoda, hagyomány leírásával, színes képek és motívumok felhasználásával teszi olvasmányossá a peregrinációk kiváló ismerője a könyvet. A Szent Jakab-motívumot rendkívül szerteágazóan, szinte minden létező szférájában alaposan ragadja meg a szerző, mely mindenképpen arra ösztönöz, hogy elolvassuk a művet.

Vicente Almazán: Dinamarca Jacobea. Historia, Arte y Literatura. Consellería de Cultura, Santiago de Compostela,1995. 164 p.

Ripszki Szabina