Klió 1998/2.

7. évfolyam

A Kr. u. 235. esztendő február–márciusa

 

A római történelemben a március idusán történten kívül számos más császár­gyilkosság is ismert. Egyik sem jelentett olyan válaszvonalat, mint a Severus Alexanderé, akivel nemcsak a Severus-dinasztia, hanem a dinasztikus elv is megszűnt. A császárság intézménye ezzel az eseménnyel érte el legmélyrehatóbb változását, a következő uralkodók, az ún. katonacsászárok már nem kívánták hatalmukat dinasztikusan megalapozni, ami ennek megfelelően rövid életű és instabil is volt.

Severus Alexander, aki egész életén át nagyanyja, Julia Maesa és anyja, Julia Mamaea befolyása alatt állt, beteges fiú volt, gyenge és hajlítható természettel. Miután fiatal éveiben szülővárosában Baal papi címet viselt, váratlanul kiszakították Szíriából és Róma világpolitikai színpadára került. E hirtelen változásra az alapot unokafivére, Heliogabalus szolgáltatta, akit keleties kormányzása miatt Róma lakói és a provinciális seregek elutasítottak. Hogy a Severus-dinasztia fennmaradását biztosítsák, Alexandert léptették fel, mint a régi római hagyományok képviselőjét. Azonban ehhez az anti-Heliogabalus szerephez hiányoztak olyan fontos tulajdonságok, mint a keménység és az erő akaratának véghezviteléhez. Jellemének gyengeségeit hatalomra lépésekor elfedte még a kezdeti öröm, amelyet Heliogabalus rémuralmának vége váltott ki. Uralma második felében, a III. század 30-as éveinek kezdetén, amikor Rómára külpolitikai problémák özöne zúdult, e gyengeségek nyíltan felszínre kerültek. Pontosan ekkor, amikor a birodalom éléről hiányzott egy erőskezű katonai vezető, három hatalom is a Római Birodalom ellen fordult. Keleten a Szaszanidák sorakoztak fel, a dél-orosz területekről a gótok nyomása fokozódott, míg északon az alemannok fenyegették a limest. A római seregeknek 232-ben nagy nehézségek árán sikerült ellenállniuk a szaszanidáknak, és némiképp a keleti részek helyzetét is konszolidálni, de az alemannok betörtek a birodalomba, és fosztogatták a határvidéket 234-ben. Hogy a veszteségeket kiegyenlítsék, Pannóniából soroztak be katonákat és kiképzésüket C. Julius Maximinusra bízták. Még ez év közepén a germán hadjárat összes csapatát Mainz térségében vonták össze a következő évi ütközetre. A téli táborban való hosszú várakozás végzetes fejleményekhez vezetett, ami a császár és anyja meggyilkolásában csúcsosodott ki. A lökést ehhez a császár határozatlansága szolgáltatta, ami elkedvetlenítette a bevetésre váró csapatokat.

A helyzet drámaian kiéleződött, amikor Severus Alexander a háborús előkészületek helyett tárgyalásokat kezdett az alemannokkal, és a Rajna menti békét nagy pénzösszegekkel igyekezett megvásárolni. Ez felháborodást váltott ki a katonák soraiban, hisz a hosszú tétlen hónapok várakozása után elúszott a zsákmány reménye, és paradox módon az ellenséges csapat részesült pénz­javakban. Ez végtelen gyűlöletet váltott ki a katonákban, és a császár uralmának utolsó hónapjait rendkívül feszültté és konfliktusteljessé tette. Valamikor 235 februárja és márciusa körül történt a robbanás. Az írásos források egybehangzó állítása szerint a gyilkosság kezdeményezői a pannóniai katonák voltak, akik 60 éves kiképzőjüket, a Thrax melléknévvel ellátott Maximinust emelték császárrá. Neki nem volt nehéz a hangulatot kihasználva maga mellé állítani a többi egységet is, hisz dupla fizetést ígért nekik az alemannok elleni háborúért. Ez az átpártolás a császár és mindazok számára, akik hozzá hűségesek voltak, a halálos ítélettel volt egyenlő.

 

Theodor Kissel: Die antike Welt (Az antik világ).

 

Girászin János