Klió 1998/2.

7. évfolyam

Petrarca recepciója Csehországban

Jiří Pelán Petrarca csehországi fogadtatásáról írva arra a tényre keres magyarázatot, hogy a cseh recepció csak a szerző latin nyelvű, és e művek közül „középkoriasabb” szellemű írásait tartalmazza. Mielőtt a Pelán által javasolt megoldásról esne szó, lássuk röviden, miben áll pontosan a cseh Petrarca-recepció középkoriassága.

A XVI. száza elején megjelenő fordítások és Petrarca-műveket tartalmazó kódexek számbavétele alapján a következő írások mutatkoznak a legolvasottabbaknak: Psalmi penitentiales (Bűnbánó zsoltárok), De vita solitaria (A magányos életről), Bucolicum carmen (Bukolikus ének), De remediis utriusque fortunae (Mindkét szerencse orvosságairól), Invective contra medicum (Vádbeszédek az orvos ellen), Secretum. A felsorolásból kitűnik, hogy Petrarca Csehországban elsősorban nem humanista szellemű műveivel, sokkal inkább vallásos tárgyú írásaival volt jelen a kor tudós dialógusában. Arról, hogy a cseh Petrarca-recepció inkább a középkori tradíció lezárása, csúcspontja volt, mint valami újnak a kezdete, a műveknek a kódexekben való elhelyezése is tanúskodik. A Psalmi penitentiales például vagy Augustinus prédikációi vagy misztikus írások közelében található. Ebből a megállapításból kiindulva, Pelán számára megkérdőjeleződik annak a hagyományos elképzelésnek az érvényessége, amely szerint Petrarca a IV. Károly korabeli cseh protohumanizmus atyja lenne. Ivan Seidl ezt az ellentmondást a hagyományos Petrarca-kép és a Petrarca-recepció között a IV. Károly környezetében található közönségnek a petrarcai humanista eszmékre való felkészületlenségére hivatkozva próbálja feloldani.

Pelán szerint a Petrarca cseh fogadtatását tárgyaló irodalomban tapasztalható bizonytalanság Petrarca szerepének alapvető félreértéséből, a szerző humanizmusának túlbecsüléséből származik. Szerinte Petrarca még teljes egészében középkori jelenség, aki, szemben a Quattrocento humanistáival, magát még nem tartotta új kultúra hordozójának: a translatio studii elképzeléséhez kötődve ugyanis nem érzett választóvonalat az antikvitás és a középkor között, és magát Vergilius, Livius és Augustinus közvetlen utódjának érezte. Petrarca vallásossága természetesen nem a dantei vallásosság, és „ez a változás kétségkívül jelentékeny, mégis olyan változás, mely Aquinói Szent Tamástól Szent Ágoston felé mutat, és mely Petrarcát nem emeli ki a közép-kori kontextusból” (255. p.). Pelán Petrarca újdonságát és lényegét az író agustinusi vonásaiban látja, melyek sokkal inkább jellemzik, mint az oly sokszor hangsúlyozott ciceróiak, és amely vonások szerinte a Daloskönyvben ugyanúgy jelen vannak, mint a Secretumban. A cikk szerzője szerint tehát a Petrarca-életmű inkább a középkorhoz köthető, mint a humanizmushoz, és egységesen az egészre az „augustinusi” minősítés a legmegfelelőbb.

Ebből következik, hogy amennyiben Csehországban Petrarca nem antik ihletésű műveivel, hanem inkább az augustinusi soliloquiaszerű értekezéseivel hatott, akkor a cseh Petrarca-recepció éppen azt vette át az életműből, ami a legjellegzetesebben petrarcai. Ez pedig főleg azzal magyarázható, hogy az újfajta vallásosságra érzékeny XIV–XV. századi Csehországban (gondoljunk Huszra) Szent Ágoston recepciója és az általa képviselt személyesebb vallásosság megfelelő talajt biztosított az augustinusi alapokra építkező Petrarca befogadásához.

Jíří  Pelán, La fortuna di Francesco Petrarca in Boemia (Petrarca sorsa Csehországban), in Listy Filologické, Folia Philologica, Vol. 118 (1995) No. 3–4, Praha, 246–259. p.

Kiséry Zsuzsanna