Klió 1998/2.

7. évfolyam

Vallási pluralizmus a György-kori Angliában

 

 

A kontinentális Európa országaiban – kivéve a porosz „Nagy Választó” 1685. évi potsdami ediktumának toleráns szellemiségét – az abszolutista államok a vallásegység megteremtésére törekedtek, és üldözték a hivatalos katolikus államegyház nézeteivel szembenálló protestáns vallásfelekezeteket. Csupán a centralizációt megvalósítani képtelen Német-Római Császárság kényszerült rá az evangélikus (1555) és református (1648) irányzatok hivatalos elismerésére. A „dicsőséges forradalmat” megvívó Anglia parlamentje 1689-ben elfogadja a „Toleration Act”-et. Penelope J. Corfield professzor véleménye szerint az anglikán egyház dominanciája ellenére, a törvény lehetővé tette a vallási szempontból pluralista Nagy-Britannia (1707-től) kialakulását.

A „Toleration Act” biztosította a szabad vallásgyakorlatot mindazon protestáns vallásfelekezetek számára, amelyek elfogadták a szentháromság dogmáját. A törvényt 1712-ben kiterjesztették Skóciára és 1719-ben Írországra is. A nonkonformisták vagy régi disszenterek (presbiteriánusok, independensek, kvékerek, baptisták) számára és a hivatalos anglikán államegyház lelkészei által megteremtett arminiánus metodisták (John Wesley) és kálvinista metodisták (George Whitefield) részére is nyilvános istentiszteleti jogot biztosítottak. A tolerancia-törvény értelmében nem csupán az unitáriusok és a nem keresztény vallások nem élveztek szabadságot, hanem a katolikusok sem. A VI. Edward és a protestáns Erzsébet királynő uralkodása alatt lutheri szellemben „megreformált” anglikán egyház ragaszkodott a Thomas Cranmer által megalkotott Imádságos Könyv, (1549, 1552) tartalmához, a hittételeket összefoglaló 39 cikkelyhez és a Nagy Bibliához (1539). A Stuartok katoli­cizmust erősítő, az abszolutisztikus kormányzati módszerekkel, továbbá a spanyol és francia külpolitikai orieniációval összekapcsolt politikája a parlament alsóházának éles elutasítására talált. II. Károlynak a Toleration Act bevezetésére irányuló szándékát a toryk és a whigek együttesen akadályozták meg a Test Act elfogadásával (1673). A Test Act – amely a katolikusokat kizárta a hivatalvise­lésből – 1689 után is érvényben maradt, a toryk csak 1828-ban hajlandók eltörlésére.

A tanulmány szerzője azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az angol kormányzati politika a katolikusok emancipációját biztosító törvény elfogadása előtt is tett engedményeket. Írország esete a leginkább figyelemre méltó. A zömében katolikus lakosságú Írországot Anglia a XVIII. században gyarmatosította. A földtulajdon háromnegyede angol kézben volt, a körülbelül 2 millió fős lakosság közel négyötöde a rabszolgasághoz közeli szinten élt, szavazati joggal a katolikusok nem rendelkeztek, és az oktatásból is ki voltak zárva. Az angol kormányzat merkantilista politikája az ír gyapjú- és vászonipar elsorvadásához, a földárak emelkedéséhez és a parasztok földjükről történő elűzéséhez vezetett. Az 1737–1740 közötti hatalmas éhínség után az írek tömegei indultak el Amerikába. A kialakuló zavargások hatására az angol kormányzat – tekintettel amerikai gyarmataival folytatott háborújára – hajlott az engedményekre. 1780-ban visszavonta az 1704-es Ír Test Act-et és az 1780-ban függetlenné váló ír törvényhozás képviselőinek megválasztásában az ír katolikusok is részt vehettek (1793). Maynoothban megalapítják az első ír katolikus egyetemet (1795). Ennek ellenére az angol–ír ellentétek az akut gazdasági problémák, a kereskedelmi unió megoldatlansága miatt nem enyhültek.

A vallási tolerancia érvényesülését az is elősegítette, hogy az anglikán egyház Magas Bizottságát nem állították vissza, és 1813-ban kiközösítési jogát is eltörölték. A katolikusoknak tett engedményekben minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy az ír katolikus bevándorlás hatására Angliában megnőtt a befolyásuk a XVIII. században. Robert Walpole kormánya az 1726-ban a parlamentnek beterjesztett és elfogadott Indemnity Act (= Felmentő Törvény) révén még egy területen enyhítette a Toleration Act korlátozó jellegét. Mivel a Corporation Acts (1662-ben fogadta el a „lovagi parlament”) eltörlése csak 1828-ban következett be, elvileg csak az anglikán egyházat elismerő személyek tölthettek be hivatalt a városi törvényhatóságokban és a grófságok önkormányzataiban. A Felmentő Törvény értelmében azonban esküt a főhatalomról szóló cikkelyre kellett tenni, amely a királyt ismeri el az anglikán egyház fejének. A törvény következtében a gazdasági prosperitásban fontos szerepet betöltő, nonkonformista kereskedő-tőkések és ipari vállalkozók is magas politikai pozíciót érhettek el.

Francis Bremer professzor véleménye szerint a vallási pluralizmus kialaku­lásához jelentősen hozzájárult az 1730–40-es években egész Nagy-Britanniában és az amerikai kolóniákon is óriási hatást kiváltó vallási megújulás, „a nagy ébredés”. Észak-Amerikában, Massachusetts államban Jonathan Edwards kezdemé­nye­zésére 1734-ben indul el a vallásos élményt előtérbe helyező metodista irányzat. Angliában a kálvinista metodista egyházat megalapító George Whitefield szerepe a meghatározó, aki nem csupán Angliában, hanem Wales-ben, Skóciában is hittérítő körutakat tett és hét alkalommal járt Észak-Amerikában is. A könyv írója szerint a mozgalom gyors terjedésében két tényező játszott szerepet. Egyrészt az, hogy az I. György-korabeli Angliában az anglikán egyház hanyatlása, a hitélet kiüresedése következett be, amely az erkölcsi normák lazulásához vezetett. Az evangeli­zációs mozgalom kiemelkedő képviselője John Wesley, erről a következőt mondta: „Mi jellemző ma az angol nemzetre? Az istentelenség. Ez a mi egyetemes, állandó, megkülönböztető jellemvonásunk”. Másrészt a mozgalom hatása lelkészeinek igehirdető tevékenységében, árvaházak és vasárnapi iskolák alapítását is magában foglaló jótékonysági mozgalmaiban, az indiánok körében is folytatott missziós tevékenységében rejlik. A lelkészek a hivatalos egyház intellektusra ható, száraz stílusú istentisztelete helyett meggyőző erejű, a nem képzett hívők mindennapi tapasztalataira építő, drámai hatású prédikációkat tartottak. A bibliai történetek színészi megjelenítése, a gesztikuláció, a mimika hatást keltő szerepe az igehirdetések jellemző vonásává vált. A nagyhatású prédikátorok mély érzelmi kitörésekre késztették a hívőket. Így George Whitefield honosította meg a szabad ég alatt tartott prédikációkat, melyeken hatalmas tömegek vettek részt (például Bostonban 1740. évi körútján több mint húszezer hívő hallhatta őt). Róla jegyezték le, hogy szülővárosában, Gloucesterben tartott igehirdetése alatt tizenöt hallgatója állítólag meghábo­rodott.

Francis Bremer professzor a metodisták drámai istentiszteletének forrását az Erzsébet-kori színjátszásban látja. Iskolamesterek és puritán lelkészek is tagjai voltak az ismert színtársulatoknak, tovább a lelkészek is írtak bibliai témájú drámákat, amelyeket iskolákban adtak elő (John Foxe: A győzedelmes Krisztus, 1563). A XVII. század híres puritán lektorai, így John Pogers, William Perkins és Thomas Hooker a szószékről elmondott evangélikus üzeneteikben is a drámai előadások technikáit alkalmazták. F. Bremer szerint ebből a hagyományból táplálkoznak az arminiánus és a kálvinista metodizmus extatikus hatást kiváltó igehirdetései. A metodista társaságok a XVIII. századi Angliában és Észak-Amerikában is kiemelkedő szerepet töltöttek be, amelyet az egyetemek és az ingyenes oktatást biztosító vasárnapi iskolák felállítása, kiterjedt missziós tevékenységük és szociális érzékenységük is bizonyít. John Wesley: Gondolatok a rabszolgaságról című művében (1774) már a rabszolgaság eltörlését tűzi zászlajára.

 

Penelope J. Corfield: Georgian England: One State, many Faiths (Egy állam, sok vallás). History Today, 1995. ápr. 14–22. p. – Francis Bremer: Shaping New Englands: Puritan Clergymen in Seventeeth-Century England and New England (Új-Angliák alakulása: puritán lelkészek a XVII. századi Angliában és Új-Angliában). Twayne, 1995. 23–77 p.

Aszalós Éva