Klió 1998/2.

7. évfolyam

Corneliu Copusu élete

 

A Bukaresti Katonai Ügyészség „a nép nevében” 1955. július 16-án egyhangú­lag bűnösnek találta Corneliu Coposut, a munkásosztály ellen elkövetett bűncselekményben; felmentő körülményt nem talált, ezért 15 év nehézbörtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A 876. sz. határozat alján balról Gheorghe Apostol, jobbról, a népi ülnökök neve áll: Cazaciuc Orest és Rosu Fănica.

Tudor Călin Zarojanu igényesen szerkesztett kismonográfiájában az egykori Szekuritate arhívumában található dokumentumok és Coposu feljegyzései alapján hármas célt követhetett: 1) nyolc évtized román történelmének áttekin-tése, és a Nemzeti Parasztpárt rövid kronlogikus ismertetése; 2) egy erdélyi román politikus karrierjén keresztül az emberi szenvedés és helytállás különbözö stációinak, és 3) a diktatúrák, mindenekelőtt a kommunista diktatúra erőszak-szervezete természetrajzának bemutatása.

Corneliu Coposu 1914-ben született a Szilágy megyei Bobolán, görög katoli­kus papi családból azok közül, amelyek a dualizmus korában az erdélyi románok nemzeti harcát vezették. A Vaida-Voevodok, Romulus Boilăk, a Zahariák, a Coposuk nemcsak elvbarátok voltak, de rokonságban vagy legalább szorosabb kapcsolatban álltak egymással.

Ami a Román Nemzeti Parasztpártot illeti, története 1920-ig, amíg kivette a liberálisok kezéből az ország kormányzását, a fúziók, szövetségeskeresések időszaka volt. Felvillan, ahogy a pártban hol eltűnik, hol felbukkan az egyesült Európa, illetve a délkelet-európai föderáció gondolata, valamint Juliu Maniu és II. Károly király több évtizedes ellentéte.

A király bosszújának tekinti Coposu, hogy Maniut is „belekeverte” a „Skoda-ügybe”, amely során Boilăt vádolták meg, hogy egy szerződés alkalmával 27 millió lejt fogadott el. Maniu fő kifogása: a király zavaros magánélete és diktatórikus hajlama volt.

Az erdélyi – főleg magyar – értelmiségi hagyományokhoz híven Coposu is a kolozsvári egyetemen végzett, a jogi karon. Itt hozta létre a NPP helyi szervezetét, 1937–40 között Maniu személyi titkára, majd 1940-ben politikai titkára, bizalmasa lett. 1939 februárjában, a királyi diktatúra idején „az állam biztonságát veszélyeztető írások megőrzése” vádjával két hónapra elítélték; ahhoz a körhöz tartozott, amely tiltakozott az ellen, hogy Romániát a német érdekeknek rendeljék alá. 1940. szeptember 2-án részt vett egy titkos találkozón, amelyen Maniu és Ion Antonescu előkészítette a király lemondatását, és természetes, hogy Maniu oldalán ő is résztvett 1942 januárjától a kiugrást előkészítő tárgyalásokon (1943 novemberében az ő lakásán találkozott Maniu és Pătrăşcanu). Coposu feljegyzéseiből, amelyet bőven idéz a szerző, a legújabbkori, egy karnyújtásnyira lévő román történelem így újabb és újabb mozaikkal egészül ki. Ez a módszer jellemző az egész műre, pontosabban az, hogy nem akar, nem tud – források hiányában – minden kérdést lezárni. Például Pătrăşcanu tájékoztatásából tudta meg Coposu – akit jó hazafinak tartott, de sohasem bocsátotta meg neki, hogy résztvett a pártok szétverésében, és „Románia szovjetizálásában” –, hogy Zsdanov arról tájékoztatta, nem ő, hanem Pauker és Luca lesz a kommunista párt irányítója.

Corneliu Coposu nyomán Zarajanu is a baloldal provokációjának tartja az 1945. november 8-i bukaresti véres esernényeket, mert ez alkalmat adott a NPP és a NLP vezetőinek letartóztatására. A kötet híven adja vissza Maniu erőfeszítéseit a többpártrendszer, az alkotmányos rend megőrzése érdekében 1944–47 között Romániában – e tény eddig az emigráns és külföldi szak-irodalomból volt ismeretes a történészek számára.

A két politikus, Maniu és Coposu sorsa szorosan összefonódott. Coposu kezdeményezése volt, hogy a történelmi pártok a ’46-os választási csalások miatt forduljanak a SZEB-hez; Besszarábia, Bukovina és Dobrudzsa hovatartozásának kérdésében memorandumot intézett a párizsi béketárgyalá-sokhoz; bár a hír tévesnek bizonyult, ő és Bocşa Mălin hangsúlyozta, hogy a választási propagandában fel kell használni, hogy Észak-Erdély egy része Magyarországhoz kerül. Coposu információja, hogy a magyarok, akik nem akarnak a baloldalra szavazni, inkább a NPP-re szavaznak a ’46-os novemberi választásokon. Kár, hogy többet nem tudunk meg arról, hogy a NPP-nek milyen elképzelése volt a romániai magyar közigazgatási önkormányzatról, amelyet maga Maniu vetett fel.

Nem véletlen, hogy 1946 májusától sorra érkeztek a titkos ügynökök jelentései az állambiztonsági szolgálathoz, amely ettől kezdve egészen az 1989-as eseményekig Copusu valóban minden lépését, minden kapcsolatát a lehetséges összes titkosszolgálati eszközzel figyelte. 1947. július 14. fekete- nap a parasztpárt történetében. A Sziguranca egyik beépített ügynöke révén, aki a korábban moszkvai diplomataként tevékenykedő Gafencu rokonának adta ki magát, letartóztatták a párt egész vezérkarát; Corneliu Coposut például nyolc évig tartották fogva anélkül, hogy pert folytattak volna le ellene. Erre csak 1955-ben került sor, abban az évben, amikor a Magyar Népi Szövetség bebörtönzött vezetőinek többségét szabadlábra helyezték (Kurkót, valamint egyéb magyarellenes koncepciós perek áldozatait kivéve). A per után ujabb hét évi börtön következett, majd kényszerlakhely és állandó megfigyelés. Emlékei szerint 80–100 embert zsúfoltak be egy cellába. A módszerek, az eszközök visszaköszönnek Szolzsenyicin, Szász Béla és Artur London visszaemlékezéseiből.

Coposu szerint a Nemzeti Parasztpártnak 2 millió 125 ezer tagja volt. Ebből 272 ezren kerültek börtönbe. Sajnálatosnak tartotta, hogy kihallgatói nemcsak az NKVD-ből és romániai fiókszervezetéből kerültek ki, hanem olyanok közül is, akik személyükben vagy családi kapcsolataik révén a NPP-hez kötődtek.

1962. július 9. a szabadlábra helyezés napja, de a személyi szabadság teljes visszanyerése még messze volt. Önkéntes és hivatalos besúgók vették körül, mindenekelőtt a külföldi és hazai kapcsolatain kívül a hatalmat az érdekelte, megtört-e Coposu, az ellenzéki politikus, mennyiben veszélyes a számára továbbra is. Coposu pedig nem tört meg. Bátran és nyíltan politizált. A Szekuritate egyik informátora tudni vélte, hogy 1970-ben kidolgozta a Nemzeti Parasztpárt újjászervezésének programját. Egy másik azt tartotta szükségesnek jelenteni, hogy 1973 decemberében politikai vicceket beszéltek társaságában; az 1976. január 15-i szigorúan titkos jelentés szerint: Ivasiuc Alexandru íróval való beszélgetésekor Coposu aggasztónak nevezte az ország erőszakos iparosítását. 1980-ban Ion Diaconescuval találkozott, 1985-ben tovább folytatta levelezését az emigrációban lévő Ioan Raţiuval. Ezekben a levelekben Coposu gyakorta tett szemrehányást a román emigrációnak, hogy nem foglalkozik eleget az elcsatolt román területekkel és Erdéllyel. 1987-ben – mondhatni a Szekuritate szeme láttára – sikerült felvennie a kapcsolatot a Keresztény Demokrata Európai Unió elnökhelyettesével.

Corneliu Coposu, akivel kapcsolatban hosszú évtizedekig a romániai magyarság képviselői elsősorban a párt lapjában, a Dreptateben 1944. október 10-én megjelent, „És a MADOSZ is be akar lépni a kormányba” című írását emlegették; akiről az egyik kihallgatója annyit jegyzett fel, hogy beszélt nyelvtudása a magyar; külföldi útjai: Magyarország és Csehszlovákia; aki nem tudott elszakadni Erdélyért aggódó román politikus elődeitől, 1989 decembere után teljesítette Maniunak a börtönben tett ígéretét, hogy „nem hagyja meghalni a pártot”.

Amint egyik – 1995-ben a Szabad Európa Rádióban elhangzott – interjúban mondotta, „Megkíséreltem”. Ezentúl oroszlánrésze volt a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt újjászevezésében. Halálával 1995. november 11-én egy igazi román hazafi távozott, egy ma már szokatlan tartású, a konzervatív és kereszténydemokrata értékeket a gyakorlati politizálásban szigorúan megköve-telő politikus, akinek románként elsőrendű hazája Erdély volt, a Szilágyság vegyes lakosú, sajátos régiója. Kár, hogy nem találhattak egymásra azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik – bizonyos történelmi helyzetekben – szintén azt vallották, előbb erdélyiek, akárcsak ő, és csak utána magyarok, szászok vagy románok.

 

Tudor Călin Zarojanu: Viaţa lui Corneliu Copusu (Corneliu Copusu élete). Bukarest, Editura Maşina de scrip, 1996. 222 p.

 

Lipcsey Ildikó