Május elsô vasárnapján egy társasház kertjébe voltam hivatalos baráti beszélgetésre 15 kisgyerekes család társaságában. Mi a frissen lenyírt fűre állított padokra vagy gyékényre ültünk, a gyerekek pedig ott futkároztak a bokrok között, vagy négykézláb csúsztak-másztak körülöttünk. A kert a XI. kerület többszintes társasházakkal évtizedekkel ezelôtt beépített részén található, csendes mellékutcában, a Móricz Zsigmond körtértôl másfél villamos megállóra.
Felüdülve az orgonavirágos napsütésben immáron sokadszor tűnôdtem azon, hogyha ilyen kevés eszközzel kellemes lakókörzetet lehet kialakítani, akkor miért akarnak mindent túlépíteni? Talán egy gonosz varázsló által kevert bájital hatására rendeznek irtóhadjáratot a várostervezôk, önkormányzatok, képviselôtestületek és az ingatlanfejlesztôk minden meglevô vagy azzá alakítható zöldterület ellen?
Nem elôször, és félô, hogy nem is utoljára kerestek meg bennünket szinte egyidejűleg az elmúlt hetekben az elkeseredett lakosok.
Jellegzetes esetek a VI. kerületbôl: különféle, sokszor utólag már alig követhetô beépíthetôségi ígéretek után a befektetô felvásárolja egy tömb néhány telkét, majd részletes rendezési tervet készíttet. Jobbik esetben a kész terveket testületi döntés elôtt (de még véletlenül sem a tervezés kezdeti stádiumában) a közvetlen környezetben lakóknak megmutatják. A tervezett létesítmények általában többszintes mélygarázsok, parkolóházak, kisebb-nagyobb bevásárlóközpontok, esetleg irodaházak. A lakosság rendkívül türelmes, kompromisszumokra kész. Negyven éves kézi vezérlést, majd az éretlen piacgazdaság farkastörvényeit megtapasztalva nincsenek illúziói afelôl, hogy kinek az érdekeit szolgálja majd a tömb rendezése. De amikor a képviselô arról beszél, hogy milyen elônyös számukra annak a foghíjnak a beépítése többszintes, mélygarázsos irodaházzal, ahonnan eddig egy kis szellô fújt, és némi nap sütött a szemben álló házakra, többen feszengeni kezdenek. Mi a jó abban, ha a viszonylag csendes utcába ezentúl naponta több száz autó hajt be a mélygarázsba?
Van egy másik telek is a tömb belsejében, amely évtizedekig egy iskola udvaraként szolgált. Most arra is egy nagy házat építenek. A tervezô övezetre, beépítési elôírásokra hivatkozik. Végül méltatlankodva teszi fel a költôinek szánt kérdést: „Szabad-e, hogy egyetlen teleknek is csorbuljon az a szent joga, hogy a területre engedélyezett maximum megépítésre kerüljön?" Hogy a kerületben a zöldfelületi minimum ötvened része sincs meg, és a légszennyezési mutatók tartósan az egészségügyi határérték felett vannak, az legkevésbé sem érdekli. Mint ahogy az sem, hogy lassan minden gyerekes család, ha teheti, elmenekül a környékrôl, és autóval hozza be a gyerekeket a még mindig színvonalas iskolákba.
Pesti belsô kerületek, megszületett-e már az a lánglelkű városatya, aki lakhatóvá varázsol benneteket?
B. E.