Lix Péter: Belső idő

Ránéztem az órára, és öt perccel kevesebbet mutatott, mint az előbb.

Számomra az idő a legdöbbenetesebb jelenség, amit a létezésben csak megtapasztalhatunk. Rés a valóságérzeten; mindenütt, mindenben jelenlévő, nyugtalanító kérdőjel.
Egyszer, éjjeli őrségben, álltam a csillagos eget nézve, és a zsigereimben éreztem, ahogy zuhanok át az időn és lehetetlen megkapaszkodnom. Álomból hirtelen felriadva bárki érezheti egy pillanatig, hogy minden időkön kívül, öröktől fogva létezik.

Kétségbeesetten kapaszkodunk egy konszenzuális valóságképbe és nagyon akarunk hinni abban, hogy az idővel minden rendben van. De a megbizonyosodást maga az időérzékelés teszi lehetetlenné. Antropomorf fogalmaink kényszerű alkalmazása miatt reménytelenül összekeveredik minden. Semmiben sem lehetünk igazán biztosak. Azzal a meghasonlottsággal kell élnünk, hogy létezésünknek épp a legelemibb aspektusát nem érthetjük meg.
 
 

A sorsukra hagyott, pusztuló ipartelepek másnak eldózerolni való romhalmazok – számomra kincsesbányák; kimeríthetetlen forrásai a vizuális változatosságnak. Emberkéz-tervezte, de már az anyag természete szerint erodáló felületek és kontúrok, káprázatos „rend” szerint kitört ablaküvegek. Árnyjátékok és kataton mozgássorok, melyek csendes szemlélődésre hívnak; szavakban megfogalmazhatatlan alapkérdésekre nem-verbális válaszokat adnak - én pedig a fényképezőgéppel jegyzetelek.

Peter Lix: The Time Within

I looked at the clock, and it was 5 minutes earlier than before.

To me, Time is the most incredible phenomena that we can ever experience in the 'existence'. A gap in one's sense of reality; the agitating question mark that is found everywhere, in everything.
One time, being on a patrol at night, I was staring at the starry sky and felt, in my veins, as though I'm tumbling through Time and there is no way to grab on to anything. Awaking suddenly, anyone can feel for a moment, that he or she exists outside of Time, and has always 'existed'.

We desperately hang on to a consensual reality and try hard to believe that everything is all right about Time. But it's our sensation of time that makes it impossible to be assured.
Because of the unavoidable use of our anthropomorphic terms, the whole thing definitely gets confused... hopelessly. We can not be really sure of anything. We have to live with the disintegrative world that we are unable to bridge the most elemental aspect of our being.