Pálos Miklós: FRÍZ

Ezt a kiállítást egy papírcsík nyugtalanító létezése inspirálta.

Történt egyszer, valamikor a kilencvenes évek elején, hogy elkészült egy munka, melyen Illés Anna jellegzetes grafikai motívumai sorakoztak. A mű a szitanyomó technika legegyszerűbb használatával készült, fekete festékkel, barna csomagolópapírra. A külsőségeiben szegényes alkotást készítője hamar megszerette. Szakszerűen fogalmazva: fölismerte emblematikus jelentőségét. Ám hiába, mert a kulcsmű kiállíthatatlannak bizonyult. A megismertetés legfőbb akadályát a csíkszerű formátum jelentette: nem illeszkedett a tévéképernyők, mozivásznak és könyvoldalak mintaarányaihoz. Baj volt a komponálással is. Az egyetlen pillantással átlátható képek között a fölsoroló elrendezés menthetetlenül idegen maradt. Mindez csak fokozta a mű jelentőségét. Mert semmi sem használ jobban egy képzőművészeti alkotás presztízsének, mint a bemutathatatlanság.

Végül megszületett a gondolat, hogy a makacsul ellenálló formát önállóan kell megjeleníteni. De erre már a nevezetes munka kevésnek bizonyult. Mennyi mindennel vagyunk így! Kezdetben azt gondoljuk, hogy alkalmatlanul hosszú, és végül rádöbbenünk, hogy elszomorítóan rövid. Illés Anna kinézte magának a Liget galéria három üres falát, céltudatosan barna csomagolópapírt vásárolt tekercsben, majd a váci grafikai műhelyben sorra rányomtatta eddigi munkásságának egyszerű fekete mintáit. Úgy döntött, hogy igazodások és csorbítások nélkül a legalkalmasabb formában mutatja be mindazt, amit régóta fontosnak tart.

Az új papírcsíkok egy részét most körbefutó frízként látja a Nagyérdemű. A műforma föloldja az arányok, az összeállítás, az ismétlődő gesztusok feszültségét, és értelmes kapcsolatba helyezi a mű motívumait. A fríz szó jelentése: képszék, képszalag. A képszék inkább a kép helyére utal, amit eredetileg a görög templom párkányzatának elemei jelöltek ki, a képszalag a díszítmények körbefutó keskeny sávjára, amely abroncsként fogta át az épületet. Olyan ábrázolásmód ez, amelyben az időnek, a mozgásnak, az ismétlődő folyamatoknak meghatározó szerepük van. A kellemesen körülhatárolt képmezővel szemben a fríz mozgás, amit olvasni kell, szemmel végigkövetni, mert egyszerre az egész nem látható. Így sorolódnak évezredek óta, ütemes egymásutánban a harc és az ünnep jelenetei. A kezdet és a vég egymásba ér, összekapaszkodik, újra indul. Mint egy hatalmas kerék, mint egy örökké mormolt zsolozsma, mint egy rettenetes futószalag.

 A szalag fut, és futunk vele mi is. Időtlen időkig, végzettől végzetig.