Ocztos István: Ha melegedni szeretnél
Megnyitó után
Ocztos István: H. A. L.
Ocztos István: Csónak
Ocztos István: Az ártatlanság elvesztése
Ocztos István: Keréknyomok
Csizmadia Alexa: Élet - Rajz
Ocztos István: ...és az Élet-Rajzoló
Ocztos István rajzai, a Fészek Galériában rendezett kiállításból - 2005.02.
Élet-rajz - Ocztos István újabb rajzai - 2005.12.
 

LEVÉL

 Ennek az anyagnak van egy zenéje, ami valahol belül szól.

Kavarok, buzog, burjánzik, mozog. Nagyon élö, nagyon eleven. Testes.
Mindig sokan vannak rajta, megsokasodnak a figurák, kiteljesednek, vagy csak megtöbbszörözödnek, de élnek.
Sokszor fordul elö a hármas formáció. Hármas fej, három táncoló alak, három hal. A család. A csókolózó halaknál, olyan az alsó hal, mint egy helyes lány szoknyácskában. Látom a lány típust is, aki ott áll. A száj elé tett kezek, mintha az elején azt mondanák, pszt, szabad ezt egyáltalán?

Ilyen vitalitással mozogni mélyen?

Sok organikus, természetközeli eleme van, virág, hal, kör, folyondár,
de emellet látható az építész tiszta egyenes vonalvezetése is. Az a szép az egészben, hogy ez a két elem természetesen ötvözödik. Jellemzöek a meglepö összekötések. Azaz a nem várt részletek, mi mivel kapcsolódik egy vonalon keresztül.
Ez ad egy sajátos humort és könnyedséget a képeknek, még akkor is, ha nehezebben emészthetö témát bont ki.

Itt nem egy gyermek rajzol, hanem egy férfi ember, aki viszont megörizte magában a belsö mozgékonyságot, a felfedezö kedvet, aki már tudatosan engedi ki a kezén keresztül a vonalakat, még akkor is, ha a müvészi folyamatot tudatalatti folyamatok befolyásolják. A rajzok lüktetése és elevensége egy nyugodt, tiszta kiállításban tekinthetö meg a legjobban.

Ezt te biztos ilyenre fogod csinálni. A zene szerintem igaz és talán nem lenne rossz, ha gondolkoznál valami zenén, még ha gépböl is jön és nem élö zene. De nem akarok belekontárkodni, csak most így délelött annyira megtetszettek a rajzok.
 

Ceruza – papír
 

Nevezhetjük azt a tökéletlen tevékenységet, hogy rajzolok tehetségnek, vagy monomániás ôrültségnek, egyremegy.

Azonban, valami miatt, ez így van. Én rajzolok.

A tevékenység maga, nem indokolja azt, hogy ezt rajtam kívül más is lássa, nem is azért szoktam hozzáfogni. Mindenesetre, elvarázsol, amíg csinálom, örömet és békességet okoz.

Szinte elkerülhetetlen az, hogy ezt hozzám közelálló, emberek, lássák, és ez nem is esik nehezemre. Rajtuk keresztül jutottam el odáig, hogy ezeket a személyes és mélyröl jövö rajzokat most itt meg is mutatom. Tudatosodott, hogy néhányan, akik megnézik, azoknak ez szintén jó.
 

Ez, egyfajta kapcsolatteremtés is. Nem olyan, mint általában a hétköznapokban történik, hanem, lassabb, bonyolultabb, szokatlanabb.

Mindazonáltal, azt gondolom, ha valami miatt, ez a képesség adódott, vagy adatott valaki által, akár a természet hozta így, nem érdemes kihasználatlanül hagyni, akkor sem, ha sokszor nem látszik ez a tevékenység életrevalónak.

Az a tapasztalatom, hogy aki nézegeti a rajzokat, felcsillan a szeme, gondolkodni, vagy érezni kezd, ha ketten nézegetik, beszélgetni kezdenek és mutogatnak. Ez nagy örömet jelent nekem.

Ezek a rajzok a tudat olyan rétegéböl jönnek, amivel a hétköznapok során nem nagyon foglalkozik senki, de mindenki ismeri, vagy legalábbis ismerös neki.

Úgy gondolom, van abban valami bátorság is, hogy ragaszkodom ehhez a tevékenységhez, annak ellenére is, hogy ezáltal más munkáim, más dolgok, számomra fontos emberek is a háttérbe kerülnek.

A rajzok zenéje a csend. E zene kiséretében ajánlom nagy szeretettel a figyelmetekbe a rajzokat.
Külön köszönet jár azoknak, akik értö és figyelmes szemmel kísérték eddigi munkáimat.