A kérdést mindenki másképp teszi fel.
Ha észreveszi, amiről kérdezni kell.
Ha megáll, és figyel...
Ha óvatosan nyúl a finoman fogalmazott tárgyhoz.
Mert a cérnarajzokba könnyű belegabalyodni! Ám, ha megtaláljuk a cérnaszál végét, ügyesen felfejtődik a mű. A gondolati labirintusból kivezet a szál...
Ha a fonal végét egy tűbe fűzve találjuk, mellyel szorgos női kezek dolgoznak, az irány jó.
Visszarepülünk az időben: apró varróműhelyek csendes félhomályában időzünk, konyhákban álldogálunk, kerti padokon ülőket nézünk - nőket, akik varrnak...
Gyerekkoromban mindent megadtam volna érte, ha turkálhatok nagyanyám holmijai között. Ha legalább egy fél napra magamra maradhattam volna a kincsekkel teli, nagy, sötétbarna szekrényekkel. Elképzeltem, mit rejthetnek a robusztus bútorok: gyönyörű ruhákat, menyasszonyit, bálit - valamit, amit magamra véve eljátszhatom, hogy királylány vagyok. De nagyanyám szigorú, kemény asszony volt, nem tűrte az ilyesmit.
Amikor meghalt, ott maradt minden úgy, ahogy hagyta. Anyámmal órákig botorkáltunk a házban, mire el tudtuk kezdeni a pakolást. A szekrényekből előkerültek a kincsek: nagyanyám saját kezűleg varrt lánykori ruhái bársonyból, selyemből...
...és a ruhák rámsimultak, mint egy második bőr. Valaha-volt nagymamám illatával.
A múlt héten beugrottam a sarki turkálóba, és túrtam egy nagyon jó dzsekit. Bevágtam a mosógépbe, másnap már rajtam is volt. Baktattam benne a Körúton, és közben azon gondolkoztam, vajon ki varrhatta? Milyen lehet a keze, az arca, a mozdulatai?
Márkás cucc, Kínában készült. Egy ázsiai nő varrta. VALAKINEK...

Most itt állunk birodalmi lépegetőket idéző ipari varrógép-monstrumok cérnarajzai között, itt van valahol a dzsekim is, és most megint ez az ázsiai nő jutott az eszembe...

Torma Éva