Frankl Aliona jelen képei
a téglára, e ritkának még ma sem mondható városi tárgyra összpontosítanak.
Ám hiába van rengeteg belőlük, a város építőköveiként már régiség-számba
mennek a beton, a fémek, az üveg és a különféle műanyagok korában. Mindig
is szépnek láttam őket, gyönyörködtem a tökéletes formájukban, építeni
támad kedvem, ha akár egyetlen elhajított darabot is látok, a bontott tégláról
– amelynek nem véletlen virágzik manapság a kereskedelme -, ma is gyermeki
örömmel kapirgálom le a maltert. Olykor fél napon át állok a felújítás
céljából vakolatuktól megfosztott házak előtt, és nézem, mint sütkérezik
a fény a drapp, puha rajzolaton, melynek meztelensége középkori boldogsággal
tölt el.
Aliona téglái azonban nem
csak a forma és a technika – római korig visszanyúló – archaizmusát hordozzák,
de nekünk szóló külön üzeneteket is. Rég nem elő pesti emberek rajzait,
neveit, névjegyeit nézegethetjük és olvashatjuk a felületükön, megannyi
megkövült levelet, amelyeknek kétségkívül a címzettjei vagyunk. Tekintélyes
részük az első világháború előtti évekből való, a koravén metropolisz fiatal
éveiből, minden okunk megvan hát arra, hogy megbecsüljük őket. Nincsen
sok belőlük, náluk korábbi pedig alig akad. Falba vésőik végtére semmi
egyebet nem akarnak közölni velünk, mint hogy a világon voltak, s e tényt
a névjegyükkel szavatolják. A gesztusuk ugyan nem ok nélkül idézi eszünkbe
mai társaikat, a falfirkálókat, ám e rokonságnál mai szemmel sokkal fontosabbnak
tűnnek a különbségek. Nem is az öndokumentálás technikai eltérései miatt
– akkurátus betűvésetek és rajzok állnak szemben festékes flakonokból odakent
krix-kraxokkal -, hanem épp az indítékok sokat mondó elmozdulása okán.
Szerény és sokszor bájos jeladás amott, idiotizmus és roncsolásvágy emitt.
Ám nézzük a képek keletkezésének
három helyszínét! A fotóművész nem véletlenül találkozott velük épp a Múzeum
körúton, az egyetem 1882-re elkészült Ásványtani Intézete, az 1898-ban
megnyílt Szent János kórház, valamint az Angyalföldön 1899-ben használatba
vett Huba utcai karmelita templom oldalfalain.
Mindhárom épületet a dualizmus
kori középületek jellegzetes burkolóanyaga, az úgynevezett nyerstégla fedi.
Gyakorta találkozunk vele így ma is a korszakban emelt kórházak, iskolák,
közüzemek és -raktárak, piaci csarnokok, laktanyák vagy templomok felületein,
s olcsósága, látványossága és tisztán tarhatósága miatt mára ipari műemlékké
szépült gyárépületeink nagy többségének falait is ez fedi. Az elnevezése
megtévesztő, hiszen fényes felülete és a közönséges tégla szilárdságát
fölülmúló keménysége épp a nyerstégla magasabb hőfokon való kiégetése révén
áll elő. Nem értelmetlen mindemellett, mert épp a belőle épített falfelület
vakolásának szükségtelenségére utal. Bár építészeti üzenete a közfunkció
látványos különbözésének hangsúlyozása volt, a valóban komoly tekintélyt
sugározni kívánó középületeken már nem alkalmazták. Számunkra – és persze
a firkákat, rajzokat rájuk vésők számára – mindebből annyi fontos, hogy
az időjárás viszontagságait jól tűrő felülete kiválóan alkalmassá teszi
az utókornak szóló üzenetek megőrzésére. E kiállítás befogadóképessége
véges, aki azonban türelmes szemmel nézegeti más ilyen épületek falait,
további becses üzenetekre akadhat.
A három helyszín közül a Múzeum körúti falak hordozzák a legrégibb véseteket. A téglákat itt a megépülés után – sőt, már közben is: az első följegyzés 1878-as! -, nyomban birtokba vették a lóvasút ottani végállomásának váltóőrei. Rendre a nevüket közlik velünk, olykor csak a kezdőbetűiket, az időpont gondos rögzítésével. Megtudjuk azután, hogy hányas számú váltóőrrel van dolgunk, rajzaik visszatérő motívuma az indózászló és a sínpucolásra is alkalmas váltóállító bot, s néhányuk magát az indófülkét is megörökítette. Legkedvesebb rajzomon R. J. váltóőr egy fácska mellett állva tamburmajoros mozdulattal tartja jobbjában a váltóállító botot, míg baljában a zászlóval karcsú szerelvényt indít épp. Szolga J. 1884-ben hagyta az egyik téglán beszélő nevét, NAGY KÁROLY 48-as számú váltóőr királyi nagybetűket látott méltónak alkalmazni a neve bevésésekor, őrsapka nélkül senki sem mutatkozik. A 20. század mindkét politikai pestise nyomot hagyott a falon, MARTIN LÁSZLÓ a 69. vörös dandár I. ezrede I. százada I. szakaszának tagja 1919. május 10-én véste nevét a falba a PROLETÁRFORRADALOM EMLÉKÉ-re, pár téglával odébb pedig konok nyilaskereszt mellett a BÁTORSÁG felirat olvasható.
A Szent János kórház firkái
már mind a 20. századból valók. Ott a nevek és időpontok mellett a rajzok
témáiban közvetlenebb a testi vonatkozás. Ámor nyilával átlőtt szíveket
öreg tölgyeken is látni, ám ágyon szülő pucér nőt, kereszt árnyékában álló
`Dögölj meg` feliratot és pipázó félholdat csak itt. Meglepetés számba
mennek a hölgybetegek által falba vésett érzelmes versek, vajon miért gondoltuk,
hogy falra a háború előtt feltétlenül csak fiatal és alsóbb osztályú férfiak
firkáltak? Özv. Engelhardt Dezsőné mindenesetre 1932. okt. 1-én ott járt.
Megtudjuk még, hogy `Az irgalom` már 1909. július 1-én is `A szeretet virága`
volt, akadt, aki házacskát, volt, aki gőzőst, más malmot, megint más golyó
lyuggatta szívet, ismét más üres ágyat tartott szükségesnek halála esetére
az utókorra hagyni.
Furcsamód a Huba utcai templom
téglái mozdulnak el leginkább szabadszájúság felé, vajon helyesen tesszük-e,
ha épp mi hívjuk fel rá a plébánia figyelmét? Egy helyütt papsipkás alak
simul pajzán pózban egy ismeretlen – tudniillik le nem rajzolt, csak sejttetett
– nőalak mögé, odébb KOPASZ MARHA átlőtt szíve láttán aggódhatunk, vajon
mi lett 1968-ban a dologból, a közelben Pisa Misa és Kis Buza tudatja velünk,
hogy 1943. április 21-én ott jártak. BEBI, TAPI, LECSÓ, ÜKSI, VOMI, HUSI,
NYÚL és TUNYA 1954-ben látogattak el a falhoz, igazi talány, vajon mi közlendőjük
lehetett a `Csészeszar` felirattal. Semmiképp sem szívderítő VARGA J. vésete,
amely alatt – mintha sírkövön -, kötőjellel két évszám is áll: 1965-1981.
Feltűnik egy ismeretlen viking arc, feje fölött az ismert glóriával Angyal
indul a kalandjaira, s odébb két – bizonyára lelkek szállítására való -
repülő csészealj is látható.
Figyelmet érdemel még a
vésetek írásképe. Az olykor meghatóan szép vonalvezetésű folyóírás az első
világháborúval eltűnik, hogy lassan átadja a helyét a jóval egyszerűbben
fölvéshető nyomtatott kis- és nagybetűnek, majd a könnyű ceruzaírásnak.
A fönt említett 1981-es dátumnál korban hozzánk közelebb álló nem látható
e képeken. Száz év, nem nagy idő.
Nyerstéglák Budapest falában.