Elek Is (polgári nevén
Elek István), vagy ahogy barátai
hívták, Kada még a kortárs
művészeti szcénán belül se egy
igazán jól ismert alkotó. Holott nemcsak
alapítója, de keresztapja
(névadója) is a Hejettes
Szomlyazók csoportnak (1984-1992), ugyancsak
alapítója A
Négy Nagy Gazdag művészcsoportnak
(1993-1995), s utóbb - dr.Máriás, Antal
Juszuf, és Tgnoise (Tóth Gábor)
társaságában - tagja a Tito
Quartettnek. Költő, performansz-, és
képzőművész, akinek tavaly augusztusban, 67
éves korában bekövetkezett
haláláig nem jelent meg hivatalos kiadó
által publikált kötete, de saját
maga által, kis példányszámban
kiadott könyvei, füzetei annál inkább
(Élek Is, 1986; Érzelmi Naplóm
I-II, 1987/88; A
rábaszás káma-szutráját
ki írja meg? 1988). Művei 1984-től
rendszeresen szerepeltek a Hejettes Szomlyazók
által publikált Világnézettségi
Magazin című art-szamizdat
folyóiratban, majd azt követően a Szkárosi
Endre és Bernáthy Sándor által
szerkesztett Új
Hölgyfutárban, Tóth Gábor Laza Lapok című
efemera ansamblage kiadványaiban, miközben
úgy nevezett plakátterveit heti
rendszerességgel hozta a rendszerváltás
első éveiben a kisgazdák Kis
Újságja, publikált a Magyar Narancsban, a
Kapuban, a Szabad Népben, a Magyar Műhelyben, az
Élő Vízben, a Pergő Képekben,
s egy időben a Tilos
Rádió adásainak is
visszatérő vendége volt, ahol a felnőtteknek
írt meséit
olvasta föl.
Ma már az idők
homályába vész kik, és mikor
nevezték el Kadának, arról a
kőbányai utcáról, ahol gyermekkora
óta kisebb-nagyobb megszakításokkal
haláláig élt. Mindenesetre így
jöhetett létre az a helyzet, hogy őt
nevezték el arról az utcáról, ahol
élt, megspórolva ezzel azt a
fáradtságot, hogy most, halála
után kelljen a hatóságoknak elnevezni azt
az utcát róla, melyben élt és
dolgozott. Kada egy kőbányai alsó
középosztálybeli, katolikus
családban született. A Kádár
rendszerben nem igazán tipikus módon papnak
készült, ahonnan azért rúgták
ki, mert - a legenda szerint - egyszer egy
néhány soros Weöres Sándor vers
elmondásával próbálta megoldani
egy prédikáció
megalkotásának feladatát. Ezen időkre
nyúlik vissza barátsága a 70-es
évektől grafikusként, majd a 80-as
évektől festőként ismert Somogyi
Győzővel, akinek rajzkörét 1980-tól
kezdve annak feloszlásáig látogatta.
Ebből a társaságból
verbuválódott a Hejettes
Szomlyazók alapítóinak csapata,
melynek 1984-es első, alapító
manifesztumát ugyancsak ő írta Fekete
Balázzsal együtt. Kada rajzkörös
tagsága azért érdemel külön
figyelmet, mert a többiekhez képest ő ezt
elég későn, 35 éves korának
elmúltával kezdte, és
természetesen annak ambíciója
nélkül, hogy valaha is felvételizni
szeretett volna a Képzőművészeti (akkor
még) Főiskolára. Amihez tudni kell, hogy ez az
eredetileg az Orfeo
csoporttal induló Bálványos
Huba által létrehozott, majd tőle Somogyi
Győző által átvett rajzkör nagyon nem
tartozott a korabeli főváros klasszikus rajzkörei
közé. Nem hasonlított se a
felvételire előkészítő Dési,
Ferenczy, és Vasutas rajzkörökre, de a Szabados
Árpád, vagy az Erdély
Miklós által vezetett, a
kreatívitásra alapozó műhelyekre sem. A
velük szemben létrejövő legjellegzetesebb
különbség az lehetett, hogy a
képzőművészeti érdeklődés mellett
itt nagyon hamar, és igen erőteljesen megjelent a
társművészetek, és
különböző társadalomtudományok
iránti érdeklődés. Ennek megfelelően a
beszélgetések, a viták, úgy
egymással, mint az alkalmanként meghívott
vendégekkel (Cseh Tamás, Erdély
Miklós, Ferge Zsuzsa stb.) folytatott disputák,
a mindenféle közös kirándulások
olykor fontosabbá váltak, mint maga a
festés, rajzolás, mintázás,
fotózás. Az intenzív
közösségi életnek
stimuláló szerepe lehetett abban, hogy a
késő 70-es évektől rendszeressé
váltak rajzkörön belül a
performatív események, kisebb-nagyobb,
rövidebb-hosszabb előadások, akciók, ami
nagyon rövid időn belül oda vezetett, hogy Somogyi
Győző kijelentette, ő nem a rajzkör vezetője, hanem maga
is a rajzkör tagja.
Kada első művei mindenesetre nem a
Hejettes Szomlyazók művészcsoport
megalapításakor, vagy azt követően
születtek, hanem az azt megelőző években. Itt
két műcsoport volt megkülönböztethető,
egyrészt az általa tusfestményeknek
nevezett grafikái, másrészt a
plakáttervei. Ezek képezték első
önálló
kiállításának
törzsanyagát, amit a Liget Galéria mutatott
be - de már a Hejettes Szomlyazók csoport
megalakulása után - 1986-ban. Ezen a ponton,
úgy is, mint a Liget vezetője, úgy is, mint a
Szomjazók alapító tagja (és
Somogyi Győző rajzkörének tagja), muszáj
lelepleznem magam, mert mindezt én belülről
láttam. És, ha lehetek őszinte, első
látásra nekem Kada tusfestményei nem
tűntek különösebben érdekesnek. Amihez
persze hozzá kell tennem, hogy akkor még csak
nagyon felületesen ismertem Erdély
és Tandori indigó rajzait-,
és frottázsait, illetve
egyáltalán nem ismertem John
Cage festményeit. Nem mellesleg, akkor még
Kada sem, így tehát utólag azt
mondhatnám, ma már többre
értékelem e korai munkáit, mint mikor
először láttam őket. Plakáttervei jobban
tetszettek, és nyilván azért, mert ezek
minden darabja reklám-paródia volt, ha
úgy tetszik anti-reklám, meglehetősen erőteljes
társadalmi-, és társadalomkritikai
üzenetekkel. Hogy illusztráljam, ilyesféle
szövegek voltak olvashatók plakáttervein: ma
dogmakoncert lesz / minden jegy elkelt; beh
szétültettek minket a műsorruhás nők
kezelői; szeretne
boldognak látni minket? akarna? akar?; nyald
ki a szívemet
E színes papírokból
kivágott, egyszerű formákból
építkező, minimalista plakátok
néha tipográfiai poénokon alapultak, mint
a műsor cola feliratot
viselő darab, ahol a cola
felirat természetesen a coca-cola
logójából meríett
tipográfiai idézet volt.
Day
1 Art megnyitó, 1985, Liget Galéria
(fotó: tbb)
Nem sokkal a 86 elején bemutatott
kiállítás után
készítette el Kada e plakátjainak
szitanyomással készített
változatait, melynek példányait a pesti
Belvárosban ragasztottunk ki
illegálisan. Ez utóbbit a
tényszerűség kedvéért
említem, s nem azért, hogy utólag
partizánnak állítsam be magunkat: akkor,
és már annak előtte is, minden
új-hullámos koncert-, és
kiállítás plakátja
illegálisan - nem a Magyar Hírdető nevű, ebben a
tekintetben kizárólagos állami
monopóliummal rendelkező cég által - lett
kiragasztva. És természetesen a
Bizottság, az URH, az Art Deco, a Hús és
a többi korabeli együttesek koncertplakátjain
is rengeteg társadalmi-, társadalomkritikai
üzenet volt olvasható. Hogy csak egyet
idézzek, a Bizottság és a Kontroll
közös koncertjét egy olyan plakát
hírdette, melynek felirata ez volt: Bizottság
konroll alatt / Kontroll bizottság előtt. Ami
Kada plakátjai esetében újdonság
volt, hogy az ő hírdetményei nem
kapcsolódtak semmiféle rendezvényhez,
és ilyen értelemben a street art és a
public art egyik korai, ha nem is a legkorábbi
megnyilvánulásainak tekinthetők. Akárcsak
az az 1985 novemberében bemutatott utcai
akciója, amikor a Liget Galéria egyik
megnyitója alkalmából egy hokedlira
állt a galéria előtti járdán, s
egy égő elemlámpát tartva a
kezében, egy Diogenészt keresek feliratú
táblát viselt a nyakában. A
következő nevezetesebb utcai akcióját
1988-ban csinálta, amikor belvárosi
aluljárokban állt ki egy kottatartó
állványon elhelyezett felirattal, és egy
a lábához helyezett kalappal. A tábla
szövege ez volt: rózsadombi
villára gyűjtök. Különös
módon a járókelők, és a
sajtó (és nem a szaksajtó, hanem a
rádió, és a napilapok
újságírói) számára
teljesen egyértelmű volt az, ami a korabeli rendőri
szervek számára nem: hogy tudniillik itt egy
közterületen zajló művészeti
akcióról van szó, és nem pedig
arról, hogy valaki kéreget. Mert a
hatóságok figyelmeztették Kadát,
ha még egyszer meglátják itt, beviszik az
őrszobára. Ezt követően indult meg az a
rabló-pandúr játék közte
és köztük, amikor ő mindig
megpróbálta jó időben áttenni
akciójának helyszínét egyik pesti
aluljáróból a másikba, mielőtt a
szervek elkaphatták volna. De eleinte még itt is
volt mozgástere, amennyiben az ötödik,
és a hetedik kerületi hatóságok
közt nem folyt kommunikáció. Tekintve, hogy
akcióinak szüneteiben hozzánk jött
föl pihenni, én próbáltam
óvni, mert számomra, és éppen az ő
elbeszélései nyomán vált
világossá, hogy amennyiben egy művészeti
rendezvény, egy kiállítás
megnyitója alkalmából akciózik az
utcán, úgy a rendőrök békén
fogják hagyni. De amennyiben nincs mögötte
ilyesféle intézményes
háttér, úgy előbb-utóbb
tényleg be fogják vinni, és
koldulás címén
szabálysértési eljárást
indítanak ellene. ő azonban annyira élvezte az
utca népével folytatott spontán
párbeszédeket, az azonnali
visszajelzéseket, hogy nem vette komolyan a
hatósági figyelmeztetéseket. Így
aztán el is kapták, és a szalai utcai
rendőrkapitányságon nagyon
megruházták. Méghozzá úgy,
hogy annak ne legyenek látható
külsérelmi nyomai, de rettenetesen fájjon.
És természetesen mindezen, meg a
Kapitányságon töltött
éjszakán felül, még
szabálysértési eljárást is
indítottak ellene. Mindez 1988 legelején
történt, a rendszerváltás
hajnalán, és ha átmenetileg kedvét
is szegte a rendőrállami brutalitás,
legalább a 90-es évek közepéig
töretlenül hitte, hogy az utcai, a
köztéri akciózáshoz az új
demokráciában magától
értetődően nem lesz többé
szükség semmiféle
adminisztrációra: szabadon ki lehet állni
bárhova, s nem kell hozzá művészeti
befogadóintézmény, erről
szóló nyilatkozat, engedély, illetve a
rendőrhatóságok intelligenciája,
autonómiája is úgy alakul, hogy minden
különösebb nehézség
nélkül meg fognak tudni
különböztetni egy köztéri
művészeti akciót a különféle
szokásos szabálysértésektől (ld. Butapest
visszafoglalása című
akcióját 1993-ban a Bartók 32
Galéria előtti Gárdonyi téren).
Kada nagy élvezettel vett
rész a Szomjazók munkájában: a
Világnézettségi Magazin
létrehozásának legalább olyan
lelkes híve volt, mint a közösen festett
képeknek, akcióknak. Nem mellesleg a
Világnézettségi Magazin szöveges
oldalainak nyomtatása, melynek
sokszorosító technikája a
szitanyomás, és a stencilezés
sajátos kereszteződése volt (lebutított,
és ezáltal a lehető legolcsóbbá
tett szitanyomás), és a lapszámok
oldalainak összeállítása az ő
lakásukban folyt. Ez a technikai tudás tette
lehetővé számára, hogy
sokszorosítsa előbb említett
plakátterveit, majd első verseskötetét
(Élek Is, 1986). Ennek egyik legnevezetesebb
poémája talán a rohadt hazám!
című opus volt, melyben ginsbergi elánnal
olvassa fejünkre mindazon társadalmi
betegségeinket - szegénység, alkoholizmus
stb. -, melyekről nem szívesen veszünk
tudomást. Ennek párdarabja az 1-2 évvel
korábban a Világnézettségi
Magazinban publikált Hymnus című
költeménye, mely azt részletezte, mi
történik A szocializmus
alulmúlásának ünnepén? A
viszonylag terjedelmes költemény után egy rövid
kiegészítés következett, azzal
a öntudatosan
ironikus felütéssel: miért szép ez a versem?
- jól
felhasználja a gimnáziumi tananyagot
- az
érthetőség nem megy a sejthetőség
rovására
- nem
nagyképü, mégis elegánsan
ötvözi a magas műveltséget a baszással
...
-
szíven üt, ha nyakon is vágnak
érte
Költészet és
performanszművészet sajátos
találkozása volt, mikor 1986-ban a Cserések
és a Hejettes Szomjazók közös
előadásának keretében meztelen
férfiseggekre írta fel aforizmáit a
Kassák Klubban (a vesztesnek mindig igaza van;
élémény fedezékében
hihető-e az arany? stb).
A rendszerváltást
követő években, illetve a Hejettes
Szomlyazók 1992-ben történt
feloszlása után az ex Szomjazó Nagy
Attilával, és Hecker
Péterrel hozzák létre A Négy
Nagy Gazdag elnevezésű csoportot. A csoport tagjai a Második Kortárs
Magyar Epigonkiállításon,
Hamburgban kezdtek együtt dolgozni (1993 december). Itt
jegyzem meg, Elek Is a Majdnem
Harmadik Kortárs Magyar
Epigonkiállításon mutatta be
1994 januárjában az Újlak csoport
Tűzoltó utcai
kiállítótermében a Vasarely mamája
című rajzát (dúskeblű hölgy egy
szál kockás férfi ingben), s mellette egy
meglehetősen elhasznált állapotban lévő
vasvillát, melynek nyelére egy adidas
logót nyomtatott (ennek feliratát
alakította át adidasról adider-re). A
Négy Nagy Gazdag első önálló
kiállítását 1994-ben a Liget
Galéria mutatta be Igyál Magyar!
címmel, ahol a kiállítótermet Ilja
Kabakov stílusában, lomtalanított
bútorok segítségével a
végsőkig lepusztult kocsmává
alakították át, ahol a kármentő
hátterében az a felirat bíztatta a
vevőket egy falvédőről: Igyál komolyabban! A
megnyitón sört, bort, pálinkát,
és gyenge minőségű narancslét lehetett
vásárolni, a három művész
által átcímkézett üvegekben,
mint pl.:
Tócsázó
- bő sör; Szomjas
- A kis lépések és nagy tettek
söre; cudar a világ pálin-ka - a
többiek otthon ülő optimisták; Elrontott
életem
- asztal alatti bor (jó még
néhány évig); Igen,
miattad - cseresznyepálinka nőknek; Hüje a
kormány sör; Önsorsrontó strong - 52
fok borúra is derű stb.
A
Négy Nagy Gazdag: Igyál Magyar! -
megnyitó, Liget Galéria 1994 (videó: tgnoise)
A
megnyitó másnapjára nem lettek
eltakarítva a helyiségből az üres
üvegek, és a csikkekkel teli hamutartók,
így a látogatókat egy meglehetősen
apokaliptikus installáció látványa
fogadta: rozoga asztalok, telis-tele üres üvegekkel,
felborult székek, sarokba elgurult palackok, a falakon
megsárgult plakátok, a pulton tűsarkú
cipő alakú műanyag kisrádió, a
kármentő rácsozatán
távolból küldött képes
üdvözlőlapok. Az 1996-ig működő csoport
további szóló
kiállításain túl csoportos
kiállításokon is bemutatkozott (Art Expo,
Gallery by Night - 95; Médiawave 95/96), rendezett
nagyszabású köztéri akciót (A szabadság
meghívja a magyar művészeket a
Városligetbe, 1995), és
számos videóetüdöt
készített.
Elek Is 1996-ban mutatta be
Bibliaillusztrációit az Óbudai
Társaskör Galériájában, majd
1997-ben a
Bartók 32 Galériában rendezett
újabb önálló
kiállítást. Ez utóbbin nagy
méretű, a falnak támasztott
fénymásolt képek fogadták a
látogatókat. A fotók
többségükben Budapest lakótelepi
házait ábrázolták, s csak ritka
ellenpontként tűntek föl Duna parti,
Belvárosi részletek. Az így bemutatott
épületek tetején, mint lehetséges
neonfeliratok, kerültek elhelyezésre Elek Is
szlogenjei, mint: Gyönyörű alma van a
zsebemben; Érzelmi
gyarmat?; Fáradtnak
látszol stb. A
kiállítóterem küszöbét a
művész egy fából épített
dobogóval torlaszolta el, melynek
korlátjára kukkert akasztott. A
kilátó-szerűen kialakított
konstrukció nem csak a belépést,
és a képek közelebbről történő
megtekintését akadályozta meg, de azt
sugallta, e városkép utópiát
egységes panorámaként kell
szemlélnünk. Mint Elek Is megannyi korábbi
műve, különféle intézményeknek
benyújtott javaslata ez is azt feszegette, miért
ne jelenhetnének meg köztereinken a politikai-,
és üzleti hírdetések mellett
ugyanilyen méretben, mennyiségben tisztán
költészeti üzenetek?
1997-től, A Négy Nagy Gazdag
feloszlása után Elek Is a Tito Quartett-tel,
és dr.
Máriás Bélával kezdett
dolgozni, miközben egyénileg is gyakran
lépett fel úgy a szombathelyi Blooms Day, mint a
ráday utcai Könyvutca programjainak
keretében. 2010. októberében az ÉS
publikált rajzaiból egy csokorra valót,
melyhez dr. Máriás írt
ajánló sorokat.
Most, egy évvel halála
után három budapesti kisgaléria - az
Óbudai Társaskör, a Magyar Műhely,
és a Liget Galéria - próbál meg
betekintést nyújtani Elek Is
életművébe. Munka közben az derült ki
számunkra, Kada életműve jóval
terjedelmesebb annál, semmint az három kisebb
kiállítással bemutatható lenne.
Mindazonáltal bízunk benne, az általunk
bemutatásra kerülő anyagok fölkeltik a
szakértők, és az érdeklődők
figyelmét, és hozzájárulhatnak
ahhoz, hogy elkezdődjön Elek
Is életművének tudományos
feldolgozása.