Várnagy Tibor: TV-kontaktok (részlet), 1985-1988

FÉNYKÉPEK, KAMERA NÉLKÜL / 1985-ben készítettem az első szériát, úgy, hogy adás közben a TV képernyőjére tettem a fotópapírokat. Az így nyert kontakt-felvéte-lek természetesen elveszítették azt a fotográfiai élességet, ami miatt mi egyedieknek, vagy konkrétaknak látjuk őket. Kiderült, hogy a képeknek azon rétege mögött, amelyek a dokumentumként értékelt információkat hordozzák, közönséges emblémák vannak. / Ezt követően fotópapírokat gyújtottam meg, és előhívtam az öntüze által megvilágított és még az égést követően megmaradt félületeket. Meglepően formagazdag, helyenként grafikai hatású, tónusait tekintve ugyancsak változatos képek keletkeztek. Mindkét széria esetében nagyon hangsúlyossá vált e művek gesztus-értéke. / A Fekete Négyszögeket 1988-ban készítettem. Itt az üres nagyitókereten keresztül világítottam meg a fotópapírt. Mindez felfogható Malevics parafrázisként, ahol a különbségeket éppen egy másfajta médium eltérő lehetőségei hozzák magukkal. Az ő művével szemben én négyszögeket csináltam, mivel a fotópapír a sztenderd kereskedelmi forgalomban téglalap alakú. Ezt álló formátumként használtam. Az így kapott négyszöget szükségesnek tartottam túlexponálni, destruálva ezzel a geometrikus mozzanatát, s fölvetve egy új dimenzió lehetőségét. Ugyancsak magából a médiumból következő ambivalencia a pozitív, illetve a negatív kérdésének értelmezése, és végül, de nem utolsósorban a sokszorosíthatóság, vagyis a mű mennyiségének a problémája. / VÁRNAGYTIBOR 1989

PHOTOGRAPHS WITHOUT A CAMERA / In 1985 I made my first series of photographs by placing photographic paper on the television screen during broadcasts. Prints made this way lost the photographic sharpness that makes them appear specific or concrete. It seemed that behind the surface of the photographs, where the documentary value is carried, common symbols exist. Later I turned to burning the unexposed photographic paper, developing the remaining surface that had been exposed by its own flame. The resulting images were surprisingly rich formally, in places graphic, and rich in tonal variations. In both series the gesture became significant. I made the black squares in 1988 by illuminating the photographic paper through the empty negative holder. AH these may be taken as paraphrases of Malevich, in which the variations are caused by the possibilities of another medium. In contrast to his pieces, I made rectangles because the standard, commercially available photographic paper comes in the shape of an elongated rectangle. I used these vertically. I found it necessary to overexpose these rectangles, a process that destroyed their geometric movement, introducing the possibility of a new dimension. The ambivalence resulting from this process is positive, or the interpretation of a negative statement; and, finally, but not least importantly, the process addresses the issue of multiplicability or the problem of quantity./ TIBORVÁRNAGY 1989