szegő:
    Biofotók

     A fényképezés kezdeteinél a festészet volt a mérce. A fényképészek eleinte a természetet és annak festett mását utánozták.
Műtermeikhez a kémiai laboratóriumok is hozzátartoztak, maguk keverték ki ott az üveg-, majd a papíremulziókat, de a kezelésükhöz szükséges előhívó és rögzítő oldatokat, meg a színezőanyagokat is. Ahogyan a festők a festékeiket. Jó száz évvel később a festők utánozták a fényképészeket. Elirigyelték azok „tökéletes” realizmusát. Ezzel, legalábbis a látvány szempontjából bezárult a kör. Ugyanúgy alig lehetett megkülönböztetni a két leképező eljárást egymástól, mint a kezdetekkor.
 Ez a szinte varázslatos műfaji hamisság az oka talán annak, hogy a fotó a tömegek emlékező eszközévé vált. No meg az iparosított labormunka. Sőt, a polaroid eljárással az utóbbi látszólag meg is szűnt. A fényképezőgép-, a film- és fotópapír-ipari multinacionális cégek alakították a maguk képére, hisz nagy üzlet ez a számukra. Még nálunk is komoly gyár nőtt ki a földből. Terméke valódi világmárka, erre a mellételepített cementgyár füstje-pora a garancia.
     Nem csoda, hogy vannak, akik már nemcsak a pálinkát főzik odahaza kis alkímiai laboratóriumukban, de otthon sütik a kenyeret is, otthon szülnek, nem szednek gyári gyógyszereket, házi tejet isznak, cement helyett vályogból építkeznek, biokertészkednek. Egy barátom még a tintáját is maga gyártja, talán hogy azzal az igazat írhassa. Kaján mosollyal, de mégis jó szívvel, nekem is adott belőle. Most a fotólaboratóriumokba is beköszöntött a kezdetek aranykora.
     Minyó Szert Károly festői gesztussal otthon ecsettel hordja fel az emulziót azokra a fotópapírokra, amelyekre mostani, Liget galériabeli kiállításának képeit nagyította. Hogy így kizárja a technika manipulációit, és képes legyen az igazat láttatni. Tulajdonképpen feltalálja a valóságot megörökíteni képes biofotót. Eljárása igen egyszerű, még cementgyár se kell hozzá.
 Ez önmagában inkább még csak lehetőség. A kiállított képek látszólag nem sikerültek. Csakhogy a fotók szándékosan el-rontottak. Azt kívánják bizonyítani, hogy a fotó technológiája újra visszafordítható a festészet felé.
    A sfumátós-szemcsés képek ugyanakkor a xerox művekre is emlékeztetnek. A tudatos életlenség, nyűttség és homály formai minősége egyéni hangú kontextust képes teremteni a mi valóságunkkal. Az olvadt minyonok, borostás portrék, roncs-Wartburgok, sötét kultúrtermek és fénylő kocsmák szürke képei reálisabbak, mint a nagy világcégek színes fotócsodáin. A sajátos fotóeljárás hitelesnek bizonyul. Szóbeli üzenetté is alakíthatóak a képek. Bár az üzenet nem is nekünk, inkább az isteneknek szól: ne kísérletezgessenek multinacionális fotólaborjukban egy új világot teremteni, mert félő, hogy azt is elrontanák. És különben is, mi lenne akkor velünk, meg a mi meghitt kis házi laboratóriumainkkal itt, a biofotókon?
 

Magyar Nemzet, 1989. szeptember 13.