BEUYS MAGYARUL - VÉGRE!!
    Volker Harlan: Mi a művészet? / Műhelybeszélgetés Beuysszal
    - Metronom Kiadó, Budapest 2001

     Az első magyar nyelvű Beuys kötetnek borzasztóan lehet örülni, de azért ne felejtsük el, hogy amennyiben mi egy normális országban élünk, akkor e könyvnek tíz évvel ezelőtt kellett volna megjelenjennie, s akkor is úgy, hogy már nem is ez az első magyarul kiadott kötet. Mert - s amennyiben ez egy normális ország, úgy - minimum a 80-as évek első felében illett volna kiadni az első Beuys könyvet, mondjuk a Soziale Plastik-ot, vagy Adriani-Konnertz-Thomas monográfiáját. Ezt azért állíthatom ilyen határozottan, mert egyébként a hazai neoavantgarde olyan személyiségei, mint Szentjóby, Erdély, Beke, Hajas, Körner és mások - bizonyíthatóan - a 60-as évek végétől, 70-es évek elejétől tisztában voltak Joseph Beuys jelentőségével, és mert a korabeli második nyilvánosságban valóban történtek is kísérletek Beuys műveinek és gondolatainak bemutatására.
Hogy milyen lehetett volna annak idején megismerkedni Beuys-szal, arra vonatkozóan hadd idézzem fel egy Baksa-Soós Krisztinával és Medve Andrással készített beszélgetésem részletét.*
.
Baksa Soós Krisztina: ... az öcsém, Jancsi megkapta Szentjóbytól - aki mindig nagyon tájékozott volt - Beuys címét, hogy oda kell elmenni. Elmegy András a Beuyshoz, ebbôl a 16 négyzetméteres lakásból..
Medve András: Egy vadonatúj szürke öltönyben és nyakkendôben. Az embertelen, hogy néztem ki!  Ezek meg körbeálltak ottan...
Krisztina: Közben látja, hogy az akadémián meg egy hatalmas vöröscsillag van kitéve. 71-ben ott mindenki Baader-Meinhof szimpatizáns volt, az Immendorf meg egyenesen kommunista. Mi pedig a létezô szocializmusból érkeztünk. Hát én mikor odamentem, rosszul lettem! Engem ez túl rosszra emlékeztetett. Nem érdekelt! Nem akartam érteni! Nahát az Andris meg elôbb érkezett, s Beuys a portársfülkénél fogadta. Mutatta neki a fotókat...
András: ...a galériából, ahol kiállítottam, és ami nem volt messze. Egy-két szobor volt rajtuk, megnézte és azt mondta, jó dolgok.
Krisztina: „Fiú ez jó! Tudod, hogy ezek nagyon jó dolgok!”
András: Hát mondom, nem arról van szó, hanemhogy egy kis szükséglakásban lakom és valami munkalehetôséget keresek. Arra gondoltam, hogy adhatna esetleg itt az akadémián nekem valami termet, vagy valamit. Jól van - azt mondja -, megbeszéltük, holnap gyere ide. És mondom, hát hol dolgozzak? Azt mondja, hát itt - a portásfülke elôtt. Na gondoltam, ez bolond! Mondtam neki, köszönöm szépen, viszlát és eljöttem.
Krisztina: Halálosan meg volt sértôdve, hogy letegezték.
András: Ja igen, még le is tegezett!
Krisztina: Jópár évig tartott míg egyszer rájött, hogy visszamegy Beuyshoz. Mert a szükséglakásból te azt hiszed, hogy meg akartak sérteni. Túl érzékeny vagy, hát hülye, egyszerüen simán hülye az ember. Az viszont döbbenetes, hogy milyen iszonyatosan pezsgô élet volt akkor Düsseldorfban. Mikor odamentünk, nemsokkal késôbb tették ki  Beuys-t a fôiskoláról. Kirúgták és aztán a tanítványai a Werkstadtban csinálták ezeket az akciókat, meg mindenféle bemutatókat.** Hogy ebbôl hogy lehetett megélni és hogy hogy jut el mindez a polgárokhoz, azt egyáltalán nem tudtam átlátni. Szóval, hogy hogy egzisztál itt egy művész?
András: Ez tulajdonképpen magukat a művészeket nem is érdekelte. Annál forradalmibb, pezsgôbb volt az élet. Az eladás, mint szempont, egyáltalán nem létezett.
Várnagy Tibor: Politikai gondolkodásotok is Beuys hatására oldódott fel?
András: Hát nézd, én nem jártam oda. Késôbb beszélgettem Beuys-szal művészeti nevelésrôl, meg sokmindenrôl, politikai dolgokról is. Például emlékszem, egyszer azt mondtam neki, hogy a ház, ahol a műtermem van, tele van baloldaliakkal. Azt mondja: mit beszélsz? Hol? Hogy ô már régóta nem látott ilyet: van még baloldal?

    Számos hasonló történetet lehetne idézni. Köztük sok olyat is, amelyekről a zen példázatok, vagy Tao te king verseinek ama tulajdonsága juthat eszünkbe, hogy vajon mi lehetett az, amit Lao-Ce komolyan gondolt, és mi az, amit provokációnak szánt. Joseph Beuys most lenne 80 éves. Annyi mint Jancsó, Mészöly Miklós vagy az ugyancsak a 21-es születésű - 81-ben elhunyt - Pilinszky. Első magyar nyelvű Beuys kötetünket azonban mégsem annyira az évfordulónak  köszönhetjük - bár ki lát a mecénások szívébe -, mint inkább a tavalyi Beuys-szimpozionnak. Nem kis részben a Németországban élő Pathy Zsókának - aki a budapesti szimpozion előkészítésében is fontos szerepet játszott -, s nem utolsó sorban annak, hogy tavaly októberben Volker Harlan - a drezdai születésű, de 1965 óta Bochumban élő - plébános és egyetemi docens is előadást tartott a Műcsarnokban. Így a könyv impresszumában az ő önzetlen segítségükért mondott köszönet egyebek közt arra is utal, hogy a szerzői jogdíjakért nem ugyanannyit kellett fizetnunk, mint mikor majd mi is egy gazdag és művelt nép leszünk.
    A kötet - Volker Harlan bevezetője, és Karátson Gábor utószava között - két hosszabb szöveget tartalmaz. Mindenek előtt a Mi a művészet? címmel a bochumi Johanneskirche egyik helyiségében, 1979 április 23-án megrendezett műhelybeszélgetés magnófelvételről lejegyzett szövegét, és az ezen beszélgetést szervező - a kötetet szerkesztő - Volker Harlan Művészet a transzcendens határán című Beuys-esszéjét. Aki hallotta októberben a lelkész úr Alkímia és plasztikai elmélet a kibővített művészetfogalom alapján című előadását a Műcsarnokban - ami a szimpozion sok kitűnő előadása közt is az egyik legizgalmasabb volt -, az sejtheti, hogy ez az írás sem magáról Beuysról szól, hanem a beuys-i - részben természettudományos, részben "ellen-természettudományos" - ismeretelméletről: "Ahogy a materializmus minden tárgyiasult anyag és érzéki jelenség alapját keresi, s ezt erősebb vagy gyengébb "kölcsönhatások" formájában írja le, úgy kutatja Beuys azokat a "szubsztanciafolyamatokat" és "erőkonstellációkat", amelyek a természeti birodalmak formálódásának alapjául szolgálnak, és magukban foglalják az embert, az emberi konstellációkat és a kultúra történetét, végül pedig a társadalmi és megismerési folyamatokat is." S, ha ez valakinek túlságosan szárazon hangzik, annak igencsak ajánlhatom e könyvet, mert ebben Beuys például a személygépkocsik formatervezése, a beszélgetés helyszínén álló faládák, meg a coca-colás üvegek példáin keresztül világítja meg az üreges plasztika, s konkrétan a Mézpumpa a munkahelyen című installációjának forma-problémáit. Volker Harlan esszéje nem kevésbé szellemes és szemléletes, s így itt ezek a megértés szempontjából olykor komolyabb szellemi erőfeszítést igénylő elméleti fejtegetések is megelevenednek.
    A Beuys-nál bő másfél évtizeddel fiatalabb Harlan - aki festészetet, biológiát, teológiát és művészettörténetet tanult -, 1972 óta tartozott abba a Németországot és Európát átfogó népes baráti társaságba, amelyet a düsseldorfi művész közvetlen szellemi közegének tekinthetünk. Felsorolni is nehéz lenne, ki mindenki tartozott ide, de azért - legalább jelzés-szerűen - szeretném megemlíteni a korabeli német jobboldal által rengeteget támadott katolikus író, Heinrich Böll nevét - akivel Beuys Nemzetközi Szabadegyetemét hozta létre (Free International University, azaz F.I.U. 1974-től) -, s a német zöldek mozgalmának első éveiben kulcsszerepet játszó Petra Kellyét (önálló tanulmányt érdemelne Beuys részvétele a mozgalomban, majd eltávolodása attól).
    Az eredetileg 1986-ban kiadott Mi a művészet? (Was ist Kunst?), azon kötetek sorába illeszkedik, amelyek a Volker Harlan, Rainer Rappmann, és Peter Schata által írt és - Beuys közreműködésével - összeállított Társadalmi plasztika (Soziale Plastik) című könyvvel kezdődtek. A Soziale Plastik (Achberger Verlag 1976) volt az első olyan kötet, amely nem Beuys valamely művét, vagy kiállítási anyagát próbálta interpretálni, hanem kiterjesztett művészet-fogalmát mutatta be***. Ezzel összefüggésben persze tudnunk kell, hogy Beuys már akadémiai tanulmányainak befejezése előtt - vagyis az 50-es évek elején - belekezd plasztikai elméletének kidolgozásába, ami a szobor és a plasztika fogalmainak megkülönböztetéséből indul ki, és amiről mi itt most a Plasztikai tárgyak a természetben című fejezetben olvashatunk bővebben. Vagyis Beuys az első pillanattól kezdve nem csupán műtárgyakat alkot, hanem ezekkel szoros összefüggésben a művészetre vonatkozó elveket is. "Kandinszkij, Malevics, Mondrian és Klee óta nem fogalmazott meg művész hasonló horderejű művészetfelfogást, mint amelyet Joseph Beuys fejt ki itt és másutt" - állítja ezzel összefüggésben Harlan. Mint eme műhelybeszélgetés során Beuys maga is többször hangsúlyozza, egész pályája során rendkívűl fontos volt számára, hogy műveivel gondolatokat, vitákat provokáljon, s ahol szükséges, ott az általunk használt fogalmak tisztázására és újraértelmezésére késztessen. Épp ezért életművének értelmezése szempontjából legalább olyan fontosak, s legalább annyira izgalmasak az egyes műveit kísérő, a művészetre, kultúrára, gazdaságra, társadalomra, jogra, politikára vonatkozó, és olykor ugyancsak meghökkentő gondolatai, mint az általa alkotott műtárgyak.
    A Mi a művészet? első német kiadására Beuys halála után, de még 1986 folyamán került sor, s így e kötet az egyik első darabja azon könyveknek, amelyek a későbbiekben Beuys előadásainak, beszédeinek és pódiumbeszélgetéseinek szövegeit adták közre, mint a Művészet és Politika (Kunst und Politik) 1989; a Mi a pénz? (Was ist Geld?) 1991, a Művészet=Tőke (Kunst=Kapital) 1992 stb. Ami a hazai könyvkiadást illeti, a Beuys-irodalommal való foglalkozás mindenképpen régi adósságunk, s ezt mi sem mutatja jobban, hogy miközben túl vagyunk az ötödik Duchamp köteten - s a Taschen sorozat jóvoltából 1994 óta Warhol könyvünk is van -, Beuystól és Beuysról az 1972 óta létező folyóirat-publikációkon, és a Budapest Galéria 1989-es "Polentransport 1981" katalógusán kívűl mindeddig semmi sem jelent meg magyarul. Ezért is örülhetünk annak, hogy az e kötettel debütáló Metronóm Kiadó a közeljövőben két másik Beuys könyvet is szeretne kiadni. Ami pedig az évfordulót illeti, ezt azok fogják tudni igazán kihasználni, akik az elkövetkező hónapokban külföldre utaznak, mert valószínűleg kevés olyan számottevő kortárs művészeti múzeum létezik ma Nyugaton, ahol erről ne emlékeznének meg egy-egy kisebb-nagyobb kiállítással. Ahogy ezt a budapesti Goethe Intézet is tette, mikor a könyvbemutató alkalmából újabb előadásra hívta meg Volker Harlan urat, miközben Beuys plakátjait mutatta be az Eckerman kávéházban.
 

* A Liget Galéria 1990/1995 című kiadványban közreadott beszélgetés szövegében ez a részlet - mint egy nem szorosan a tárgyhoz, Medve András pályájához tartozó epizód - végülis nem szerepelt

** csupán példaként, a Medvéék által emlegetett Immendorf 1965-ben - Beuys növendékeként - csinálja meg Klotz (tuskó, tőke, kolonc) című munkáját, mely egy 32x14x16 cm-es, a német nemzeti zászlónak megfelelően, fekete-piros-sárga sávokkal kifestett, és a LIDL felirattal ellátott fakocka. A lidl egyfajta hangutánzó, jelentés nélküli szó, ami a csecsemőkkel való társalgásban használatos. 1968 januárjában ezt a kockát egy spárgán húzva maga után sétálja körbe Immendorf a bonni parlament épületét, mely akcióját egy egész sorozat egyéb Lidl-esemény, s egy éveken át folytatott Lidl-kampány követi (Lidlváros, Lidlolympia etc). Beuyst akadémiai professzori állásából egyébként 1972-ben távolították el, ahova egy hosszas munkajogi per nyomán 1978-ban kerülhetett csak vissza.

***  örömmel újságolhatom, hogy a Soziale Plastik magyar kiadásán a Balassi Kiadó már dolgozik, ahogy a Műcsarnokban rendezett szimpozion előadásainak könyv alakban történő megjelentetése is előkészítés alatt áll