VISSZA A CAFÉHOZ
VISSZA A MANAMANÁHOZ
TERRA FORMING
DOWNLOAD MUSIC
A FUZIÓ RÁDIÓ BESZÉLGETÉSE JANUÁR HERCEGGEL, 2005
KÉT BESZÉLGETÉS JANUÁR HERCEGGEL
- melyet a Terra Forming képei illusztrálnak
1. ZENGŐ EMBER
(Az alábbi szöveg a teljes, szerkesztetlen változata annak a hangfelvételnek, melyet Szkárosi Endre a Világgége című rádióműsora számára rögzített. A felvétel kivonatos változata elhangzott a Világgége 45., Homos Sonorus című számában 2001. október 6-án, 22:00-tól a Petőfi Rádióban)
Szkárosi Endre: No. Szóval azért ostromoltalak és próbáltam élni mindenképpen azzal a lehetőséggel, hogy találkozzunk és halljalak, hogy mások is hallgathassanak. Mikor ennek a számunknak a profilja kiderült – ami röviden homos sonorus, „hangzó ember”, de ha akarom, akkor ugye a sonorus az zengést is jelent -, egész egyszerűen az jelent meg, hogy a „zengő ember”, az nekem szubjektíven te vagy: a hangzó ember. Namost, mindazok a felvételek, azok a munkák, amiket tőled hallottam, bennem ezt erősítik meg, és a kiállításod is, amit a múltkor – jónéhány évvel ezelőtt – a Dorottya Galériában láttam, szintén valahogy ezt erősítették meg. Szóval van-e benned zengés? Mióta van zengés? S ma is van-e zengés?
Január herceg: Szervusz Endre! Itt ülök melletted az autóban, értem a kérdésedet. Ezt a kérdést el tudom helyezni a térben több helyre. Nem tudom, most pont melyikre gondoltál. Mert így mindegyiknek van igaza. Ezt telepatiának is szokták mondani régebben, meg ilyen áthallatszódásnak is. Hogy értsék az embertársaink, hogy miről beszélünk, ezt úgy kell értenünk, hogy az állatoknál, a bogaraknál, a növényeknél, az ásványoknál, és általában az Univerzumban is, minden érzékeli egymást. Létezik egy kialakult fogalmi nyelv, ami az egész Univerzumban érvényes. Ebben mi emberek, amikor még állatok voltunk, mi is benne voltunk. Aztán kifejlődtünk belőle, amiért azt gondolná az ember, hogy rögtön okos is lett – ha kifejlődött az állatokból –, de ez nem így van, mert egy teljesen új iskolát kellett kitanulnunk, az Ember-Iskolát, amihez meg még 20 méter hiányzik nekünk.
Nem vagyunk kifejlődve, ezért ez a hallás, ez a kozmikus hallás – vagy a kozmikus-nyelv értése így belül is, mivel nem ismerjük a fogalmakat –, ez még nincs meg. De sok embertársunknál, így hébe-hóba már jelentkezik. Célunk az, hogy mindenki nyilvánvalóan kifejlett legyen. Az emberiség, tehát mindannyian. Ez nem lehet egy privilég így, hogy ki hall, ki nem.
Én olyan szakmában vagyok – a művész szakma –, ami egyesítői szakma, tehát mindent egyesít. Nekem szerencsém volt, mert 27 éve rátaláltam egy kozmikus útra ebben a munkában, ami azt jelenti, hogy egy olyan értelmes művészeti úton kezdtem el dolgozni, ami kivezetett az Univerzumba, és teljesen érthetővé tett sok mindent. Meg az állatokhoz is elvitt engemet, a bogarakhoz, a növényekhez, embertársaimhoz. Sikerült sokkal jobban megérteni tiszta színeket, tiszta színskálával, tiszta zenei hangokat, ahol érzelmeket tudtam használni. Milliárdnyi felfedezéseken mentem keresztül – mint Kolombusz –, így a művészetben, ami nagyon bátorító volt, meg büszkévé tett, mert öröm-érzés volt elsőnek megismerni dolgokat, amiknek jó hasznát tudjuk venni, és így egy teljesen összetett munkát végezni. Nagyon sok embertársamnak, akiknek van képességük, sokan nem is tudják, hogy mi ez a képesség, meg miről van szó, mert ennek még nincs Tudománya, meg egyedül is vagy vele. Úgyhogy nem általános. Szóval azt hiszik, hogy telepata vagy, vagy valami…SzE: különleges…
Jh: …és úgy, elvagy vele. Nekem ez nem okozott nehézséget.
Tegnap hallottam – mondta egy kollegám, s ez nagyon szimpatikus volt –, hogy szellem-táj, vagy gondolat-táj. Én hívtam ezt már nagy-medencének is, de van egy kollegám, akinek a lélek egy felfedezése volt az, hogy hullámból áll ez az Egész. Most a hullám, a hullám az nem egy anyag, de nem is nem anyag. Szóval egy ilyen hullámzás, ami telis-tele van információval. Most egy újabb eredményünk itt a Földön, hogy atom-magot tudtak, atomot tudtak porlasztani. Szó szerint hullámosították, és ez azt jelenti, hogy a hullám viszont ki tud csengeni. Hogy az anyagot el lehetett így tüntetni az abszolút páratlan, példa nélküli. Eddig úgy tudtuk, hogy nem lehet.
Itt az én munkáim során kiderült az is, hogy végtelen VAN. S, hogy az Élet végtelen. Az Univerzum-golyó, az 1 db a sok közül. És nemcsak a Galaktika, hanem az Univerzum-golyó is, amiben a galaktikák vannak és a szélén gyorsabban megy, de úgy megy gyorsabban, hogy gyorsabban, mint innen az űrhajó. Ez a hullám valószínüleg maga az Univerzum. Hullámként érkezett, és az materializálódott. Ma délelőtt gondoltam rá, hogy az élet is – azt mondjuk, sejtosztódás –, de lehet, hogy mégsem sejtosztódás. Lehet, hogy rossz szót használunk, és nem osztodik a sejt, hanem van egy sejt, ami hullámokat kap (mi információknak is nevezzük), s most ez az antenna (egy fél élet) az, ami fölfogja ezt a kis hullámot ami jön, s ettől megduplázódik. Ami mondjuk nem azt jelenti, hogy megduplázódik, hanem azt, hogy térben lesz okos.SzE: Most mégiscsak, hogy közelebb vigyük a…
Jh: a dolgunkhoz…
SzE:…a dolgunkhoz, pontosabban az emberekhez, nálad – említed ezt a kozmikus-vonalat, amin 27 éves korod óta rajta vagy. Idézz fel, említs meg, tegyél érzékelhetővé számunkra néhány fontos fejezetet, vagy nagyon fontos felismerést, számodra fontos munkát, ahogyan te ezt görgeted.
Jh: Nekem az első munkám… Én kaptam egy könyvet a feleségemtől – L. Ágitól (ő is művésznő volt, gyönyörű szép ember, és csodajó élettárs, szóval nagyon jó volt vele) -, és szerelemben úszva egy ilyen csillagászati könyvet olvastam át. Most ez „a szerelemben úszva”, ezt így megduplázta. Szó szerint. És ott is volt valami ilyesmi, s még egy eredmény: hogy, a Teremtés is egy ilyen házastársi dolog. Szóval nem egyéni, hanem az is a térben van. Tehát itt a férj és itt a nő, és akkor teremtenek kettőjük között egy életet.
Szóval kaptam egy könyvet, elég az hozzá, kaptam egy könyvet tőle, és ebben a könyven az ősrobbanás volt levezetve. Különféle robbanások, belső robbanások, ahogy kialakult a Nap-család, és a hélium-wasserstopf ködből tömörülés által zsugorodott, majd kigyulladt a proton, és Planéták keletkeztek. Ez előttem nagyon logikus volt, és én egyébként is egy ilyen indián gyerek voltam, szóval ilyen kirándulós barát, meg egy ilyen bogarászós… És bátor is a gondolataimban, ahogy a logikát használtam. Nagyon jó művész volt az édesapám, meg az édesanyám, a nagybátyám – tiszta, jó emberek voltak, és a feleségem is – szóval szerencsés helyzetben voltam, és így ki tudtam olyan dolgokat következtetni – akkor így könnyedén – az életről, ami egész bámulatos volt.
Szóval egy olyan telepatikus útra kerültem, ahol vettem a tudományos lapot is, meg mindent, s így az Univerzum-golyónak a teljes sorsát tudtam visszamenűleg és előrefelé ábrázolni. Ezeket ilyen pasztell krétával… Ki is állítottam a Dorottya Galériában. Nem gyerekmunka egyébként, hanem egy 27 éves ember látnoki munkája, amiben azért nagyon sokaknak az összteljesítménye is benne volt. És az volt az első ilyen jellegű kozmikus munkám, ahol így egy ilyen Univerzum-golyónak a múltja – hogy hogyan keletkezett –, és a jövője is benne van. Tehát ez a rózsás jövő, és a múlt, meg a jelen is.
Ezután végeztem el… Szóval különféle más ilyen helyekre kerültem. Volt egy sorozatom, ami szintén 40, vagy 50, vagy 100 képből állt – közben mindig írtam, meg zenéltem, és aztán elkezdtem sportolni is –, aztán találkoztam… Így Indiába került a szellemem. Ott egy selyemsál sorozat jött ki. Az is nagyon érdekes volt. Olyan volt, mintha diktálta volna valahonnan valaki. Az egész mindig ilyen… Mintha én mindig teljesen hidegen mindent megcsináltam volna. Aztán kerültem Mexikóba. Akkor jött egy árnyékvilág. Az ugye magának az embernek a kisugárzása, és hogyha vesszük a sötét lilát, és magamat meg mondjuk kékre, akkor az mind a kettő él, de egy kicsit mégis más. Érted, szóval ez az imaginérikus világ…SzE: És – ne haragudj, hogy közbevágok –, a hangzó szférában… Mondtad, hogy zenéltél, írtál – ergo szöveget írtál, zenével együtt –, tehát hogyan jelentkezett nálad, vagy hogy…
Jh: Zenei úton ez az átjövés ez a hangzó-világba, az nem nagyon. Nekem sajnos az embertársaim nagy része miatt kellemetlenségem van a hangzó-világban, mert úgy tűnik – hát nem is úgy tűnik –, hogy ez nem szakemberek kezében van. Bizonyos értelemben egy kisebbség uralja. Bizonyos kisebbségek uralják, akik – szinte azt is mondhatnám, hogy lelki terroristáknak is fölfoghatom őket –, akiket nagyon nehéz kordában, vagy így a…
SzE: a helyükre tenni…
Jh: …a helyükre tenni. Most ez azért lehetséges, mert a lelkész-nép – akik mi m?vészek lennénk, akik a Bibliát, meg az Új Bibliát írják, és ezt ápolják, meg kultiválják – nincs még meg. És mivel nincs egy közös szabályunk, és egy technológiánk, ezért az anarchia ebben a hangzó-világban – vagy lelki-világban – óriási nagy. Valószínűleg más országokban is, de itt Kelet-Európában meg kifejezetten durva. Namost itt vannak aztán ilyen rossz varázslók, akik olyan módszerekkel közelítenek, és olyan dolgokat csinálnak emberekkel – akik aztán kénytelenek védekezni, csapatba tömörülni stb –, hát kaotikus a helyzet. De ez nem marad így. Szóval nem fog így maradni, mert nekünk lesz egy népünk, lesz technológiánk, és rendbe fogunk jönni. Ezt tudom igérni is az embereknek, mert ez látszik is, hogy…
SzE: Emlékszem évekkel ezelőtt kaptam tőled az „Elől a test, utána a szellem” címmel egy kazettát, és azon – azt tudom mondani –, hogy azon viszont nyugalom volt és békesség.
Jh: Jó, a munkámban szakember vagyok, és életegyenleteket készítek. A jól elvégzett munkát azt úgy képzelem, szóval a jól elvégzett munka az az, hogy abban JÓ van. Tehát én, mint művész nem azt interpretálom, hogy rossz az élet, vagy még kialakulatlan. A terrorizmust, vagy ezt az anarchiát a lélekben nem ábrázolom le, eszem ágában sincs! Én teljesen mást ábrázolok, a harmoniát. Erről most csak beszélek veled, hogy ez a problémánk itt a Földünkön, és nemcsak Magyarországon, hanem más helyeken is. És ez egy nagyon nagy probléma, mert a politikusok is bizonyos értelemben magukra vannak ezzel hagyva, mert ők nem tudják a lelket megszervezni, mert ők más szakmában dolgoznak. Ezért így – hát hogy mondjam –, egy tömeg hülyeség is okozhat egy tömeg depressziót. S nekünk művészeknek meg össze kell szedni magunkat. És ezért kell nagyon jól dolgozni, és okosnak lenni, és egyesíteni a népünket az egész Világon. Tudod? Szóval most vannak politikusok, a politikai szakma megvan már, de a művész-szakmát – és egy népnek is kell kezelnünk a művészeket –, s nekünk egy új kultúrát kell felépítenünk. Egyenlőre csak ilyen irányban tudom elképzelni ezt.
Aztán meg azt képzelem, hogy a Galaktika, az is… A tudományos eredményeket fel kell dolgoznunk, és részt kell vennünk a Galaktika meséjében. Tehát hagynunk kell ezt az Ádám/Éva ügyet. Itt van ez az egész zsidó-keresztény-protestáns-mohamedán, magyar-szerb-horvát-lengyel-portugál és nem tudom még mik, nekünk pedig egy Emberiség-testben kell összejönnünk. És különösen a művész-népnek meg egy technológiában is találkozni, ahol viruló dolgokat készítünk, ahogy más szakmák is – a kémia, a fizika, biológia –, szóval kiépítjük jóra.SzE: Beszélgetésünk előtt említetted, hogy 35 éve dolgozol, és 27 éve vagy kozmikus pályán. Az előtte lévő 8 éved mennyire van benned most? Hogy éled meg? Elraktad-e valahova? Vagy dolgozik az is?
Jh: Amikor még nem voltam ezen a…
SzE: Igen.
Jh: Hát, nem tünt föl. Az átmenet föltünt. Az, hogy olyan dolgokat tudtam megcsinálni, amiket azelőtt nem tudtam. És nem tudtam, hogy honnan jön ez. Szóval én korábban csak azt tudtam készíteni, ami az én agyamban volt. Aztán most, hogy erről beszélünk, még azt is tudom neked mondani, hogy az ember megszületik, és aztán nem rögtön, hanem úgy 20-26-27 éves korában kinyílik a társadalom felé. Ez azt jelenti, hogy szerves része lesz a társadalomnak. Azt jelenti, hogy itt volt az én agyam nekem 27 évig, és aztán a saját agyam részt vesz a társadalmi fejben. És így a többi – mint egy ilyen fő kompjuter -, ebben a közös fejben, közös logikával, közös...
Előtte pedig a gyerek-kor. Az azt jelenti, hogy az ember még nem született bele. Most nagyon sok embernek van ilyen születési fájdalmai, amiről azt hittük, hogy valami rossz. Olyan mint egy szülés. Szinte a születés, nem azt mondanám, hogy felnőttnek, hanem így a lélekben megszületni. Erről sincs sajnos irodalmunk, és ebben sincsenek segítve a gyerekek. Sokan nem tudják, hogy mi történik velük. És ezért ezt is föl kell tárnunk – gondolom –, meg úgy rendesen kezelnünk. Megünnepelnünk velük, meg szeretetben tartani.SzE: Említetted, hogy lesz egy kis kiállításod 20-án*.
Jh: Ez egy pici kiállítás az Éri Galériában, olyan 20-30 kép. Egy kolleganőmmel együtt állítunk ki, mert nekem tetszik ez így, együtt kiállítani, és szeretnék a jövőben is kolleganőkkel kiállítani.
SzE: Tehát páros kiállítás lesz.
Jh: Igen. Az, hogy férfi-nő, férfi és női nemű személy együtt, ezt a jövőben is meg akarom így tartani.
SzE: És éneklés, zengés, gitár? Van ez még? Múltkor egy gitárral láttalak.
Jh: Most ezen a kazettán rajta is van egyfajta ének. Dal. Nagy szakmai sikerem lett így az elmúlt években. A gitározással elértem egy szintet, meg az énekléssel. De nem is annyira erre célzok, hanem sikerült egy olyan világot összefoglalnom, ami méretében már nagyobb egy kicsivel, mint egy ember vagy tíz ember. Sikerült egy adott zenei anyagon belül körülbelül 5 percig egy elemet – a vizet –, vagy a Planétát is egy pillanatra, meg a Holdat is egy pillanatra úgy érzékeltetni, szóval– nem megidézni, hanem – olyan közel kerülni hozzá, a szellemét úgy átvennem, hogy vissza tudjam tükrözni. Nekem ez azért nagy szakmai siker, vagy igazolás, mert egy olyan zenei, vagy művészeti jövőt látok benne, ahol mi majd a templomainkban – amiket építeni fogunk az új technológiával – valószínűleg így tudjuk majd a Planéta-személyiséghez közelebb vinni az embertársainkat. Vagy közel vinni őket a tűzhöz. Közel vinni a kontinenshez, közel vinni a növényekhez. Tehát olyan hangokat, olyan zenét komponálni és megszólaltatni, hogy az emberek úgy érezzék, hogy az összes növény énekel nekik. Olyan érzés ez, mintha egy kvantummal nagyobb területen szólalna meg a hang, mint amit ismerünk. És ez nekem pillanatokra sikerült, viszont én – mivel mérnök-művész vagyok – ebből tudom, hogy akkor nekünk művészeknek – mivel tudom azt, hogy az egész népünk tehetséges, mert ez nem egy ilyen egy-emberes poén, hogy ki jut a Mennyországba, hanem itt az egész népünkről van szó –, tehát akkor számunkra is elérhető ez a szinvonal, hogy így dolgozzunk majd a jövőben. És ez egy öröm, mert akkor tudunk templomokban lenni, mert akkor hirtelen ott lesz az Egész – a Nap, a Hold, tehát a Planéták, a Föld –, és boldoggá tudjuk tenni az embereket. Nagy mennyiségben, jól. Jól tudunk dolgozni. Ez öröm egy mérnöknek – mert neked is, te is mérnök vagy, művész-mérnök –, egy siker.
SzE: És úgy érzed, hogy ezek az új technológiák épülnek?
Jh: Ezek épülnek, mert építhetők, és így – hogy mondjam -, még ha ez most nem is általánosan, de ha azt kérdezzük mi a művészet, így egyszerű is rá a válasz. Mert a művészet az mindennek amit itt megismerhetünk az egyesített anyaga. Így nézve ez a művészet. Namost hogyha mi mindannyian jól egyesítünk, akkor nagyjából ugyanaz jön ki a laborban. És abból pedig ugyanolyan eredményekre jutunk, hasonló eredményekre, és ugyanúgy tudunk tanulni belőle. Tehát végülis ez a Biblia így ilyen értelemben tudományosan is megindokolható, hogy ez egy, és nem kettő vagy több. Szóval nagyon jó lesz, jól látom a jövőnket.
Túl kell tenni magunkat ezen az állat-tenyésztésen, ami rémes. Ez a hatmilliárd nyomorék állat… Kreténeket eszünk, ugye. Meg egy sor másik dolgot rendbe kell hoznunk. Szóval így kezdjük is az életet, meg takarítanunk is kell. Megcsináljuk majd. Én erről 28000 oldal irodalmat írtam összesen amióta élek, abból az utolsó 5000, az például kifejezetten nagyon jó. Szóval tudom ajánlani nekünk, és át is akarom vinni nekünk. Meg van vagy 3-400 szobrom, azok is gyönyörűek, azok is nagyon sokat mondanak el. Sok rajzom van, van 1000 festményem, meg diáim. Ezek számítanak, ez a mennyiség is, mert mennyiségre is szükségünk van. Sokat dolgoztam, 17 órát dolgoztam minden nap, szombat-vasárnap is az elmúlt évtizedekben. És – neked megmondhatom –, nem is lehetett abba hagyni, mert rendkívűl izgalmas a szakmánk. Nagyon izgalmas, és nagyon szép. Szóval jól tettem, végülis jól sikerült.SzE: Hála Istennek. Hát figyelj, gondolom, hogy ez úgy nagyjából teljes és kerek. És nagyon köszi.
Jh: Ha meg tudjuk csinálni, hogy visszahallgatjuk, hogy fölvette-e…
SzE: Igen, meg hogy hallatszik-e? Az jó lenne, ha hallatszana.
Jh: Ha nem, akkor elmondjuk mégegyszer az egészet: Szervusz Endre
SzE: Hogy vagy?
*Január Herceg Tova ICY / ungár ágnes* : 2 CSILLAG 1-ET MOND 1+1=2; Éri Galéria, Budapest, 2001 október / november
2. INDIÁN ISKOLA
A beszélgetés résztvevői: Ungár Ágnes, Ujj Zsuzsi, Hajagos Andrea, Bihari László, és Várnagy Tibbi. A szöveget magnókazettáról jegyeztük le, de – s ezt szükséges jeleznünk - nem rögzítettük végig folyamatosan a több órás beszélgetést, hanem arra törekedtünk, hogy 90 perces kazettánkra az férjen rá, amit Január herceg tartott fontosnak elmondani. Ezért itt most elhagytunk minden olyan részletet, ami a felvételen szerepel, de a beszélgetés körülményeivel, környezetével, vagy egyéb – nem szorosan a tárgyhoz tartozó – ügyekkel függ össze.Végül, nem láttuk értelmét külön-külön jelezni, hogy mely közbevetést – kérdést, megjegyzést, kitérőt – melyikünk tette. Mindebből azokat igyekeztünk megtartani, amelyekről úgy véltük, hogy az olvasást, értelmezést segítik.
Jh:… Ezt az új művész-népet, és a lelkész-népet is – akik egy technológiában dolgoznak, mint a kémikusok és a fizikusok –, ezt az új művész-népet kell megvalósítani. Tehát az új vallást, ami a Földnek létfontos. Nemcsak a művészek számára, így az emberek számára, hanem politikai okokból, mert egyébként vallási háború van itt a világban. Hogyha egy vallásunk lenne, az azt jelenti, hogy egy mesés világképben lehetnénk együtt mi emberek. Erre van okunk, mert az űrhajózás korát éljük, a Galaktikában mindenhol élet van, mindenhol – milliárd –, az élet végtelen.
Meg lehet indokolni, hogy miért nincs keresztényizmus. Tudományosan is meg lehet indokolni, és nem kell tovább csinálni. Meg tudjuk a nacionalizmust is indokolni, hogy miért butaság. Segítenünk kell a politikusoknak, s így együtt dolgozni velük. Egy ragyogó új művészetet kell teremtenünk, ami templomokba torkollik, és befejezni a színházi életet. Segíteni Amerikát, hogy befejezze azt az új „ország-projektet”, amit nem fejezett be. Leállt vele egy kicsit, mert le lett érzékenykedve másoktól, meg nem szeretjük őket eléggé, nem értjük, hogy mi van.
Ezen kívűl meg teljesen másfajta modorban kell kezelni az életet. Az állatokat, növényeket, mindent. Szóval szaktudásra van szükségünk, ami tulajdonképpen egy tömeges továbbképzést igényel. A művészeknek kell megvédeni végülis az állatokat. Mert hát ezt se lehet hagyni – és nem a vegetarianizmusról van szó –, nem lehet hatmilliárd állatot szenvedtetni a Földön, naponta. Végülis lélekről beszélünk és közben gulyáslevesben úszunk. S hát mi művészek, ezt nem csinálhatjuk.
Most mi, művészek nem szidhatjuk az embereket. Mi tudjuk megcsinálni – vagyunk húszmillióan a világon –, hogy egyesül a népünk és jól dolgozunk, egy technológiában. És itt ez a varázsolat, ez alatt komoly szaktudást kell értenünk, és nem egy-egy gurut, aki majd jön, megy, hanem rendesen oktatható technológiákat. Nem humbugozást, hogy hátha van Isten, vagy hátha nincs. Nyilvánvaló, hogy az embernek a papája, meg a mamája a teremtője, és az is nyilvánvaló, hogy a Planéta Személyiség egy csodálatos élőlény. És ez az élőlény, mikor azt mondom, hogy „jaj istenem, segíts a magyarokon, meg a svájciakon”, ezt ő így nem érti. Nem tud segíteni a svájciakon külön, mint ahogy hiába nyög föl két-három sejt bennem – érted –, hogy „a térd körül vagyunk, Január segíts nekünk!,” én sem tudok mit csinálni.Jh: Az első pillanatokban, ahogy az ember el akar kezdeni rendesen dolgozni, lenaívozzák, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy a művész az kritizáljon, kritizáljon és kritizáljon. Oktassa az embereket, kritizálja őket. Holott ez is teljesen egyszerű, mert nekünk kényeztetnünk kell őket, és eredményeket adnunk nekik. S az eredmények meg színesek és szépek. Tehát mondjuk így, jól dolgozni, az nem naívitás, hanem egy nagyobb munka, szépet készíteni. Kollégáink irigyek, mert hozzászoktak ehhez a kritikus műfajhoz és elkomorodnak, hogyha valami vidám. Vagy naív, vagy már kiesett a komolyságból, s akkor az nem számít. Szóval a mi népünkön belül kellene talán a legnagyobb rendet csinálni, és akkor menne a dolog. Mert a politikusok már mind főiskolát végeztek, és egységes a tudásuk.
– Hogy értetted azt, hogy be kell fejezni a színházi életet?
Jh: Ezek csak ilyen szlogenek. Úgy kell értenünk a cserét, hogy nekünk úticsillagokat kell alkotni és az úticsillagot elhelyezni a saját fejünkben, a kollegák fejében, meg a politikusok számára. Tehát, hogy ez a tervünk. A terv, az átépítés. Most ez, hogy mi templomokat építsünk föl Magyarországon, az így nem fog menni. Egyszóval fölépíteni valamit – egy új vallást -, az hosszabb idő. Azért kell nekünk összetartani, mert koordinációra is szükség van. Azért mondom, mert Magyarországon a nacionalizmus leépítését csak úgy tudom elképzelni, ha kulturálisan felszabadul egy sokkal nagyobb terület, ami magába foglalja ezt is. Tehát mint Európa, ha Európába tud oldódni. Ehhez nekünk új történelmi tudat is kell. A nacionalizmus helyett az egész Föld, az egész emberiség életrajza, tehát mindannyiunk életrajza, az állatok életrajza. Szóval más dolgokat kell megismerni. Érted? És akkor máshol tudunk lenni, így a fejünkben.
Amerikában is, Magyarországon is, és az egész világon egy ilyen masszív önéletrajzi oktatás van – szóval ilyen kis-nép-történetek –, amikből mi művészek nem tudunk okosan gondolkodni. Ez képtelenség, mert ebből nem jutsz el a Holdig, a csillagokig, az óceánig, vagy az űrhajózáshoz. A művészet kozmikus, egy kozmikus technológia. A világ, az állatok, és minden benne van. És mikor beérünk egy ilyen kozmikus technológiába – tehát kikerülünk ezekből a helyi dolgokból –, akkor az egészbe kerülünk bele, az utazás végtelen útjára.
Mikor azt mondom lelkész-nép, az azt jelenti, hogy bizonyos értelemben a jó kedv – nem a becsípettség, hanem a jó kedv –, egy high-állapot alapanyagát is mi készítjük. Nekünk kell egy olyan lelki mechanikát teremteni a Földön, amivel lehet repülni. S mivel mérnökök vagyunk, tehát olyat, amivel ez sikerülhet is. Folyton úgy fölfogni, minthogyha sorscsapás lenne az élet, ezt elfogadni nem lehet.
A közvéleménynek van egy olyanfajta mágikus ereje, ami mindenbe beleszól.– A művészetbe?
Jh: Mindenbe! Hogy mit csináljunk, hogyan csináljuk. Ez egy szinte Rákosi-szerű fenomén – amiről azt hittük, hogy kommunizmus –, de végülis nem az. S ugyanezt csinálják most bizonyos művészek, kollegák, és politikusok is. A politikusokat nem szidhatjuk, mert nem mi látjuk el őket lelkész-anyaggal. Nekik van ez a főiskolájuk – s ott az a munka-anyag, amit betanulnak –, utána meg ez a „lenni, vagy nem lenni”, aztán át a templomba, hogy „jaj de kár, nagyon sajnálom, de szégyenlem magam”. Vagyis amit kap – így kulturális anyagot –, abból nem jön ki más, mint az ahogy most viselkednek. Ha mást kapna, akkor más lenne. És ezt a mást kell előteremtenünk.
Jh: ...Amerika, New York balesetét nekünk művészeknek úgy kell felfogni, hogy valamit megidéztünk, s valamilyen hülyeséget mi készítettünk elő. Szóval nem parodizáltuk ki ezeket, s így mi is hozzájárultunk, hogy elterjedjen valami, ami provokálja az embereket. Rambo-filmek mentek például Szarajevó ostroma alatt is. Mikor kinyitottam a tévét, akkor ezeket az albán felkelőket ugyanolyan Rambo-ruhában láttam, mint most az afgán kamasz-gyerekeket is. És ez ment, ment – mint ez a Rambo film is –, paralell. Nem azt mondom, hogy ez a hibás, de mikor most ezeket kriminál filmeket resesáljuk, akkor kénytelenek vagyunk adminisztrálni, hogy a kár elég számottevő. Tulajdonképpen az egész munkásságunkat érdemes lenne felülvizsgálnunk és letisztítanunk, hogy mit csinálunk rosszul, és mik azok a hibák, amik itt összejöttek.
A politikusok gúnyolása az körülbelül húsz éven keresztül volt divat, de játék-szinten is olyan ijesztgetések mentek, hogy az fantasztikus. Az állatoknak, és az állatok képének elvadítása is ide tartozik. Mennyi állat-ellenes film készült? Például a dinoszauruszokról. Ufo-filmek, bogár-ellenes filmek. S hány millió gyerek retteg bizonyos filmek hatására a darazsaktól? Ezek a hollywoodi ötletek mind olyan távolra vittek bennünket az élettől, hogy nagyon. És most van egy elég nagy számla, és ez a távolság, hogy milyen távol vagyunk az élettől. Nekünk művészeknek az életet megszerettetni a feladatunk, de ezt csak szaktudással lehet. Ez nem egy ilyen „jaj, de kedves mindenki”, hanem értenünk kell hozzá, s így az Indiánt újra kell létesítenünk. Itt pedig nem szabad a hentes-indiánokra gondolni – nem állattenyésztőt kell indián alatt érteni –, hanem minden és mindenki barátját. S azért lehet mondani, hogy „minden”, mert olyan mennyiségű az élet, hogy nem fogom azt mondani, hogy csak 90 vagy 99%-a, mert ez így hülyén hangzik.
S nekünk ezt is rendbe kell hoznunk, a saját népünk hibáit. És főleg azt, hogy egy népnek kezelni. Ez is egy… Mi művészek alatt, egy-egy embert képzelünk, s nem pedig egy közös technológiát, ami egy közösségi ügy és feladat is. Az, hogy egy konyhára dolgozni, hogy egy helyre fusson be az összes értelme, eredménye, amivel a többi művész is tud gazdálkodni. Amíg nem így csináljuk, addig bármilyen kis vonalka van, már fölordítanak hárman, hogy kitől loptad? Na és képzelj el egy üzemet, ahol naponta nyolc-millió találmány van, és ott egymásra orrolnak, hogy kitől lopta azt a drótot, vagy bármit… Ebbe bele lehet kukulni.Jh: Mi itt hülyeségekben vagyunk benne. Itt van ez az egész színész gárda. Tulajdonképpen nincs szakmájuk. Vagy ez az újságírói dolog, ami szintén nincs úgy megbeszélve, hogy jó legyen. Azok is kényszerítve vannak – ezt csinálni, azt csinálni –, holott nagyon sok mindent tudunk csinálni, és meg is kell hogy csináljuk. Nincsenek sport-telepeink, sportjaink, iskoláink, teljesen előről kell alkotnunk az egész művész-népet, és ez egy nagy munka, viszont ezt így előbb-utóbb egyenesbe lehet tenni. El kell kezdenünk rajta dolgozni. Sokan vagyunk. Abból kell kiindulni, hogy a művész-nép tehetséges. Most úgy nézünk ki, mint akik meghülyültek. Ez az ágról-szakadt kis nép. Színészek, akiknek nincs szakmájuk… Ezt ne emeld ki légy szíves, itt csak zárójelben mondom az ilyesmit. Úgy értem ezt, hogy amíg nincs alkalma kifejezetten alkotó munkában részt venni – aminek a szövege is képez téged –, hanem egy rekonstruáló szintben kell részt vennie, mondjuk egy balesetet kell rekonstruálni, vagy egy Jó napot kívánok-ot kell rekonstruálni. A színészi munka abból áll, hogy ezt úgy mondom – olyan természetellenesen –, hogy tudod, hogy színész-munka. S nekünk… Ja, és hogy a színész miért marad buta? Azért, mert egy életen át krimiket forgat, egy életen át mellébeszél, egy életen át a Ványa bácsi megy a színházban. Ki tudom számítani itt a noteszban is, hogy ebből semmit se fejlődik. És akkor ott van a kollega ennyi és ennyi évesen, és totál butuska szegény. Érted? És még le is lett maflázva, pedig egy rendes ember. Most ilyen színész kollégáink hány százezren vannak? De tulajdonképpen senki sem öngyilkosjelölt, s így az emberi életet végig krimizett, vagy nem tudom miket játszik… Nekünk nyilvánvaló érdekünk, hogy gyönyörű szövegeink legyenek, az életet megéneklő ragyogó művészetünk, és akkor ebben mégha rekonstrukció-szerűen veszek is részt, még az is képez engem. És boldogságban tart, mint egy új színészt, miközben ez nem is akkora feltaláló-művelet. De így, hogyha a hülyeségben dolgozik az illető… És ezért ez az egész színészi dolog, ez nekem ilyen. Ez is így rosszul alakul.
Munka-templomainkban azt tudom elképzelni – ahol egyébként is más jellegű munka lesz – , hogy ezek fölváltják a színházat. Egyrészt lesznek templom-parkok, templom-iskolák, külön rendőr-templom, állatok-temploma, a növényekhez szóló, az államhoz, vagy például a csillagokhoz, a szerelemhez szóló templom – mely egyben a családé is –, szenzációsan megoldva. Gyönyörű, vezethető képeink, irodalmunk, szobraink lesznek hozzá, amit mindig bele tudunk építeni, ami megoldja azt, hogy okos legyen a művészet és okosabbak tudjunk lenni mi is. Ezek mind fejleszthető munkák, aminek így a társadalomban is az lesz a jelentősége, hogy az embereket melegen a lélekben tudja tartani.
Neon Tiger Young Man and the Memory of JesusA művész-szakma, hogy mi a művészet, mi a feladata… A művészetnek össze kell foglalnia az összes tudományt, ami van, köztük a bogarak, az ásványok, a növények, az elemek, a fémek, a gázok, a csillagok tudományát. Ez az embereknek szakmájuk, és ezt egy nyelven, művész-nyelven kifejezni, ez a dolgunk. Ez az egyesített anyag, ami egyben varázs-anyag is. És ez a művész-nyelv fontos, hogy átszálljon az emberekhez. Hogy ez legyen… Van az a szó, hogy népzene. Ezt úgy is föl lehet fogni, hogyha van népzene, akkor van népszöveg is. Népzene akkor lenne, ha lennének művészek, akik komoly, ragyogó zenét készítenek, amiből válhat népzene. És lenne népi szellem, amit a népzene – ha lenne kíváló művészet, aminek erős szelleme van –, akkor abból ki tud nyílni. Ha ez nincs, akkor van a kommersz. Ez a profi-kommersz ügy, ez egy olyan dolog most, ami elveszi a népművészet helyét. Azért kínos az egész, mert nincsen színe, nincs karaktere, nincs szaga, nem lehet vele mit kezdeni. Nem szabad ostorozni emiatt senkit, a mi dolgunk a föltárás és leépítés. Szóval könnyedén. Inkább humorizálással.
Értenünk kell, hogy az egész népünk egy kulturális csődben van. Az egész művész-nép. És sajnos, még technológiailag is. Szóval így, ahogy elkészítenek egy szobrot, ahogy képzelik, hogy rajzolni kell, vagy ahogy képzelik, hogy egy balettosnak mit kell csinálni, mert egyébként rossz táncos. Az egésznek olyan merev dolgai vannak, ez mind ilyen mellément...
Most nekünk, hogy ki tudjunk kupálódni, nyilvánvaló, hogy értenünk kell az állatok a nyelvét. Ezt föl kell vennünk újra a programunkba, mert az állatokkal nem tudunk találkozni így, hogy mindenhol hentes-bolt van, hogy minden ember éttermi-állatbarát, s végső soron nem barátja az állatoknak. Az állatoktól távol élve, a bogaraktól, a növényektől, a csillagoktól is távol vagyunk, automatikusan. Hozzájuk már el se jutunk, a Planéta személyiségéhez meg egyáltalán nem. Tehát ez a „jaj Istenem”, ez is már csak a semmibe megy el.Jh: Kellenek emberek, pionírok, mint ti, én, meg mások, akik hajlandóak – remélem –, megcsinálni azt, hogy maguktól végeznek tudományos munkát, egyesítenek bennünket, és dolgoznak ezen, hogy megismerjük a dolgokat, hogy föl tudjunk építeni egy jó művészetet mindenhol a világon. És ezért nekünk, hogy a világunkon, tehát a Planétánkon, így az emberiség-testen belül össze tudjunk tartani... Esetleg adunk egy új nevet a művész-népnek, hogy fölismerjük egymást. Egy kis szignált. Valami hangszignált. Megoldjuk! A művész-népre létfontos szükség van Afrikában is, mert tragikomikus kárt okoz az, hogy az emberek nem tudnak a mesében találkozni. Szóval Kongóban sem, Koreában sem, Afganisztánban sem, Milánóban sem, Hollywoodban sem. Így nem tart össze minket semmi.
Nincs mesénk, s ezáltal, hogy nincs mesénk, az élő emberek, vagy például az anarchisták fantáziáját semmi se tudja pallérozni. Semmi. És ezért van az, hogy a szegény politikusok is csak úgy kezelik őket, mintha ők egy ilyen tényleges ellenzéki faktor lennének. Tulajdonképpen totál műveletlen embertársakról van szó, akiknek nincs meséjük, mert még nincs elkészítve az új mese.– Mi az a mese?
Jh: Hát a mese, a mese alatt nem hagyományt kell értenünk, hanem – ahogy az előbb mondtam -, a mese az az egyesített anyag. Tehát minden tudomány együtt – bogaraknak, állatoknak, növényeknek, csillagoknak a tudománya, amit mi emberek tudhatunk róluk –, ez az egyesített anyag, ami mondjuk kiad egy mese-anyagot, ami varázs-anyag is. Pont, mint egy fazékban, vagy egy lombikban, ahol valami plussz is kijön. Mert ennek a lefordítása, ennek az egyesített anyagnak a belső szerkezete identikus az Univerzum szerkezetével. Tehát, hogy úgy mondjam hivatalos és tudományos, ha ezt jól végezzük el. Most ebből a meséből – amit Bibliának is nevezhetünk –, tudunk gazdálkodni, ez az ami közös, mint a kémiában a Mengyelejev táblázat. Vagy a matematikában is hasonló életegyenletek vannak. A művészet is kozmikus, kozmikus úton halad. Mindenhol van művészet, mindenhol van egyesített anyag – és szükség is van rá –, és mese-anyag is. S van mese-faktum is. Nem tudom, szóval mikor egy mesés kis csavar elindul az űrhajón. Na pont az egy ilyen plussz alkatrész. De mégis van ilyen. Biztos! Hát, ha szükség van rá.
A mese az, ami minket… Itt vannak a politikusok, és itt van a művész-nép, aki a mesében tart minket, ott pedig az államszervezés a másik oldalon. S ha ez a mese-rész nem tart minket össze… Én láttam a kongói püspököket. Érted, ott ezek az emberek ezzel a kereszt-dologgal, amivel tulajdonképpen teljesen komikusak. S akkor jönnek a mezőgazdasági dolgozók, és próbálnak táncolni. Ugyanakkor a régi vallásuk meg már egyáltalán nem igaz, mondjuk így az állattenyésztés miatt. Ezért a mesében komolytalanok. A komoly az hiányzik nekik. Mint az araboknál is, azért van ez a randalírozás, mert nem jó a vallás se, tehát nem tartja az embereket. A lélek az, hogy a lélek lenne maga a mesénk. Az is egy egyesített anyag. Ha így vesszük, a lélek kisugárzása, s az egyesítve. Így a lélekre szükségünk van ezeken a helyeken, ahol az emberek óriási igényt tartanak, és ahol tradíciója is van a mesének, a szabad világban, Kongóban, Afrikában. Hogyha ez nincs meg, akkor az emberek panganak, unatkoznak, és ebből születik az anarchia és randalírozás. Politikailag pedig csak rá lehet szólni, hogy hagyjátok abba, de nem történik semmi. A politikusok ezt nem tudják egyedül megoldani, itt a művész-népnek ezzel az új bibliával kell a világunkat egybe terelni és összetartani. És hát boldoggá tenni az embereket. Ez egy kötelező program. Mert az egy őrület, mikor a filmeket arra használják, hogy a nézőket jól fölidegesítsék, fölzaklassák, s aztán vége, mehetnek haza. Ez egy helytelen – ma már azt is lehet mondani – viselkedés. Érted? Nem szabad már csinálni. És nekünk, és nektek is nyugodtan – és személyesen is –, önérzetesen végig kell gondolni, hogy mi a kötelességünk? Amíg mi részt veszünk a részletek közötti rendcsinálásban, semmi sem történik. Azért ez a globál méret, ezt a méretet nem tudjuk elérni, ha nem vagyunk barátai a dolgoknak. Akkor nekünk se ér össze. Azért van az, hogy jóindulatuak is vagyunk, és továbbképezzük magunkat. Nekem van egy munka-anyagom, 28000 oldal írott szöveg, és abban van 5000, ami kifejezetten újságíróknak, kollegáinknak, és politikusoknak egy ilyen hozzájárulás, amit egy ilyen információs irodalomnak is készítettem. Nekem nehézséget okoz ezt átadni, fogalmam sincs, hogy hogy lehetne.
Jh: Az állatokat csak mi tudjuk megvédeni, mi művészek. Innen, a mi szellemünkből tudja majd valahogy megérteni a többi ember. Mert mondjuk ez kombinálódik - az állattenyésztés -, az állatkínzással, és az állatok deformálásával 12.000 év óta. A Föld, mint planéta-személyiség még üzemelni fog ötmilliárd évet. Most az űrhajózás hajnalán vagyunk, így ezt nyilvánvaló, hogy le kell váltanunk – mint egy technológiát – az állat evést. Ami ezen kívűl még gusztustalan is. Mint egy ipar, és ahogy kinéznek. Merő egy szenvedés az egész. Nyomorékokat tenyésztünk, tizenhétféle olyan állatot, ami szívbeteg, csontbeteg, ízületbeteg, idegbeteg. Ezeket esszük, isszuk, szoptatva vagyunk tőlük, az ikráikat megesszük, a bőrükben járunk. Ami meg totál betegít. És nincs rá okunk, mert van mást enni. El kell kezdenünk mérnöki munkát végezni, fölépíteni egy új mezőgazdaságot. Nekünk művészeknek ezt propagálnunk kell, kapacitálnunk. Nem az állatevőkkel kell vitatkozni, hanem ügyesen elhelyezni ezeket a nézeteinket. Nem vitát csinálni belőle, hanem elhelyezni, átvinni. Ez az állatevés azért nem jó, mert a filozófiánknak is – „vadászmező”, meg „a nagy hal megeszi a kis halat” –, ez a rákfenéje, hogy nem tudunk másként gondolkodni. Nincs is rá alkalmunk, mert maga a hullaevés – amiről ezt is tudni, hogy nem állatot eszünk, hanem hulla-anyagot –, ez a hullaevés nekünk az értelmünkbe is kerül. Nem tudunk kibontakozni miatta. Szóval kizárt dolognak tűnik, s emiatt a „high-állapotba” is már alig lehet eljutni. Be kell rúgni, vagy nem tudom, mert ebből máshogy nem tudunk kibontakozni. És azon kívül itt van, hogy hatmilliárd állat szenved a Földön, naponta. Olyan körülmények között élnek, hogyha bemész egy tenyészdébe, és úgy magadra vennéd egy állat sorsát, akkor elámulnál azon, hogy némelyik, például a csirkék között van vagy háromszáz-millió, amelyik hivatalosan is egy 16x32 centis ketrecben él, ami mögött is ketrec van, alatta is, fölötte is, végig neon-fényben. Tehát ott születik, ott él, és onnan ugrás a fazékba, vagy a kis zacskóba. Három-hat hét alatt. Vagy van amelyik tojatva van. Itt vannak a tehenek, akik az emberiséget szoptatják. Naponta nem tudom hány liter tej, mert a nagy pohár hideg anyatej az reggelente olyan egészséges. Ezeket nekünk mindig meg kell említeni a jövőben, bármilyen unszimpatikussá is tesszük magunkat. És persze az is tény – mondtam előbb, hogy nem vitázni kell, s nem megszégyeníteni az embereket, hanem ezt így nálunk művészeknél lerendezni –, ami nehéz, mert a hullaevés kicsit olyan mint a heroin. Nem nagyon tudnak leszokni róla. Erre is úgy rákapott mindenki. Van ennek valamilyen szaga és bejön valami kis sonkaszag, vagy ez a tyúkleves-szag, és már beindul a folyamat. Ebből nekünk ki kell jönni. Ez nyilvánvaló. Ugyanakkor meg vannak ezek az érvek, hogy a hő megeszi a vizet, az állatok is eszik egymást, ezért kell nekünk ezt… Hát tudjuk, hogy nem így van, tehát a kollegáinkal együtt nekünk egy új állat-életrajzot, egy új állat-mechanikai képletet kell fölvázolni az emberek számára, aminek különféle biológiai könyvekből te is, én is, ő is mindig utána tudunk lapozni. Összeállítjuk, és tudjuk, hogy hogy van. Az állatok is abszolút társadalomban léteznek, a bogarak is, teljesen szoros társadalomban, mindegyiknek szakmája van, külön szakmai tudása. Az állatok közt nagyon sok rendőr van, majdnem mindenki köztisztasági is, szóval felelős a tisztaságért. ők is dolgoznak. És szükségük van rendőrségre, mert ott is nagyon sok ilyen kis bice-bóca van, akiket ők tulajdonképpen nem megölnek, ahogy mi ezt látjuk, hanem kivesznek a forgalomból. Mivel az Örök Élet – vagy továbbszületés, vagy folyamatos élet –, ez nekik nyilvánvaló, csak nekünk nem az. Egy állatnak, ha tovább születik így a társadalomba, a társadalommal együtt, az elég. Nekünk embereknek ez nem elég, mi azt akarjuk, hogy a nevem is maradjon fönn, az életrajzom is. Ez egy ilyen személyi kultuszos tévedés. Az állatokat meg kell értetnünk, és ha értjük az állatokat és terjesztjük az állatok modern, kozmikus, és mechanikai képét, és tudunk vele érvelni, azzal tudjuk segíteni az embereket is a társadalommal együtt dolgozni, a politikusokkal, és nem ez ellen. Egy új konyhát is kell a minisztériumnak, a parlamentnek, mint egy programot kijelölnie, hogy akkor ez és ez lesz, mert az állatevést erősen visszavesszük. És akkor ilyen iskolákat, és átvezető szakembereket is kiképeznek. Új szakácsokat, új mezőgazdaságot. És, hogyha ezt programba tudjuk venni, akkor meg is tudjuk csinálni. És itt a politikusokkal is együtt kell dolgozni. Szóval mint jó barátokat kell kezelni őket, és az újságírókat, meg a nem annyia szimpatikus politikusokat is. Az institútort kollegának venni. Ők nem akarnak rosszat – azt figyeltem meg –, az egy ilyen humbug volt. Engem hamarabb megértettek már politikusok, mint művészek. Mert a logikájuk jobban fog erre. Úgyhogy, ha logikusan érvelsz, a társadalom számára történő dolgokat hamarabb megértik. Nálunk művészeknél ez nem nagyon esik le, ez a tantusz.
Nekünk itt a Földünkön van egy állattenyésztő kultúránk. És van ez az állattenyésztő korban született művészetünk, azon kívűl a keresztény világban született, meg a mohamedán világban született művészetünk. Ez a művészetünk nem tudott indián lenni, mert egy más alapból indult. Ez azt jelenti, hogy a nacionalista-állattenyésztő, és ez a keresztrefeszítői bázisból kinyíló művészet, nem is művészet. Tulajdonképp nem is lehet, mert a művészetnek egyesítenie kell mindent. Most ebből a keresztény-, nacionalista-, állattenyésztő talajból kinyíló művészetre lehet mondani, és kell is mondani, hogy sajnos nem jó. Nem felel meg annak a követelményeknek – nem is követelménynek –, annak a normának, ami az űrhajózás korában nekünk kell.– Mi az ami megfelel?
Jh: Hát minimum az indián iskola. Szóval minimum az, hogy – a minden és mindenki barátja útján – végre az emberiség nem egy nacionalista méretben gondolkodik. Nem csak arról van szó, hogy egy Magyarország méretében gondolkodom, hanemhogy időben is csak egy Svájc vagy Amerika, vagy Magyarország léptékében. Tehát nem ötmilliárd évben gondolkodik ott a művész – vagy az univerzum alakulásával együtt tizenötmilliárd évben –, hanem csak nyolcszáz vagy kétszáz évben, ami egy ilyen helyi gondolatokkal átszőtt, helyi történetekben született valami, illetve azt illusztrálja. Most ezek a helyi dolgok, bármilyen szépen is vannak elkészítve, érdektelenek az űrhajózás korában, ahol nekünk olyan művészetre van szükségünk, ami integrálja az egészet, amit megismerhetünk egyáltalán. Plussz még a galaktikát is beveszi, ezt a hatalmas nagy és új bibliát, ezt az új történetet amivel mi most konfrontálunk.
Budapest, 2001 október 22.
