Michael Hardt / Antonio Negri
BIRODALOM*

ELŐSZÓ

A Birodalom a szemünk előtt ölt testet. Az elmúlt néhány évtizedben, miután a gyarmati rezsimek felbomlottak, majd szédületes sebességgel azután, hogy a kapitalista világpiac útjában végre leomlottak a szovjet gátak, a gazdasági és kulturális csere ellenállhatatlan és visszafordíthatatlan globalizációjának lehettünk tanúi. A globális piac és a globális termelés áramkörei mellet kialakult egy globális rend, az irányítás új logikája és struktúrája — röviden, a szuverenitás új formája. A Birodalom az a politikai tényező, mely gyakorlatilag szabályozza ezeket a globális cserekapcsolatokat, ő az a szuverén hatalom, mely kormányozza a világot.

Sokan úgy érvelnek, hogy a kapitalista termelés és csere globalizációjával a gazdasági viszonyok függetlenebbek lettek a politikai ellenőrzéstől, a politikai szuverenitás ennek következtében pedig meggyöngült. Vannak, akik úgy üdvözlik ezt az új korszakot, mint a kapitalista gazdaság felszabadulását azon restriktív és torzító hatások alól, melyeket a politikai erők gyakoroltak rá; mások felpanaszolják, hogy ezzel bezárultak azon intézményes csatornák, amelyeken keresztül a munkások és a polgárok tiltakozásukat fejezhették ki a kapitalista profit hideg logikájával szemben, vagy bármi módon befolyásolhatták azt. Természetesen igaz, hogy a globalizációs folyamattal egy ütemben gyöngül a nemzetállamok szuverenitása, jóllehet a hatékonyságát még nem veszítette el teljesen. A termelés és a csere elsődleges elemei — a pénz, a technológiák, a munkaerő és a javak — egyre problémamentesebben áramlanak át a határokon; a nemzetállamnak ezért egyre kevesebb és kevesebb hatalma lesz szabályozni az áramlásokat, és az autoritásának érvényt szerezni a gazdasággal szemben. Még a legdominánsabb nemzetállamokat sem lehet többé mindenható, szuverén autoritásokként elgondolni, akár a határaikon belül, akár azokon kívüli vonatkozásban. A nemzetállamok szuverenitásának elgyöngölése mindazonáltal nem jelenti azt, hogy a szuverenitás mint olyan, értelmét, jelentését vesztette volna.
 

A jelenlegi átalakulások közepette a politikai ellenőrzés, az állami funkciók és szabályozómechanizmusok mindvégig megőrizték szerepüket a gazdasági és társadalmi termelés és csere világának irányításában. Alapfeltevésünk az, hogy a szuverenitás új formát öltött, egy sor nemzeti és nemzetek feletti szervezet képében, melyeket kizárólag az irányítás és az ellenőrzés logikája egyesít. A szuverenitásnak ezen új, globális formáját nevezzük Birodalomnak.

A nemzetállamok szuverenitásának meggyöngülése és növekvő képtelenségük a gazdasági és kulturális cserefolyamatok szabályozására, ténylegesen az egyik elsődleges tünete a Birodalom eljövetelének. A nemzetállami szuverenitás alkotta a sarokkövét mindenfajta imperializmusnak, melyet az európai hatalmak megalkottak a modern kor folyamán. "Birodalom" alatt mindazonáltal valami, az "imperializmustól" gyökeresen különböző dolgot értünk. A nemzetállamok modern rendszere által definiált határok alapvető fontossággal bírtak az európai kolonializmus és gazdasági expanzió számára: a nemzet területi határai határozták meg a hatalmi centrumot, amelyből az irányító szerepet gyakorolták külső, idegen területek fölött, a különböző csatornák és gátak rendszerének alkalmazásán keresztül, mely felváltva segítette elő, vagy akadályozta a termelés és a cirkuláció áramait. Az imperializmus valójában az európai nemzetállamok szuverenitásának a nemzeti határokon túlra történő kiterjesztése volt. Végül a föld csaknem valamennyi területét felosztották, és a világtérképet az európai nemzeti színek kódolták: vörös a brit terület, kék a francia, zöld a portugál és így tovább. Ahol csak a modern értelemben vett szuverenitás gyökeret eresztett, megalkotott egy Leviatánt,  mely kijelölte és uralma alá hajtotta a társadalmi hatóterét, és hierarchikus területi határokat hozott létre, részben az önazonossága tisztaságának megvédése érdekében, részben pedig mindannak kiküszöbölésére, ami mint "más" jelentkezett.

A modern szuverenitás alkonyából egyenes út vezet a Birodalom felé. Az imperializmussal ellentétben a Birodalom nem létesít territoriális hatalmi centrumot, és nem támaszkodik rögzített határokra vagy korlátokra. A Birodalom decentralizált, deterritorizáló hatású irányító apparátus, mely a maga nyitott, táguló határain belül egyre inkább megtestesíti a teljes globális valóságot. A parancshálózatok modulálásával a Birodalom hibrid identitásokat, rugalmas hierarchikus rendszereket és többszörös cserekapcsolatokat irányít, kezel (menedzsel). Az imperialista világtérkép jól megkülönböztethető nemzeti színei elmerültek és feloldódtak a globális birodalmi szivárványban. A bolygó modernkori, imperialista földrajzának transzformációja, és a világpiac kialakulása egy, a kapitalista termelési módon belüli átmenetet jeleznek. A legjelentősebb változás az, hogy a Három Világ (az Első, a Második és a Harmadik) térbeli megoszlása összezavarodott, így az Első Világot folyamatosan ott találjuk a Harmadikban, a Harmadikat az Elsőben, a Második viszont jószerivel nincs sehol. Úgy tűnik, a Tőke egy elsimult világgal találja magát szemben — vagy inkább egy olyan világgal, melyet a megkülönböztetés és a homogenizáció, a deterritorializáció és az újra-territorializáció új és komplex rendszerei definiálnak. Ezen új és globális áramlatok útjának és határainak kialakítását egy, a magukban a termelélsi folyamatokban lezajlott átalakulás kísérte, aminek következtében az ipari, gyári munka szerepe csökkent, a prioritás pedig áttevődött a kommunikáló, kooperáló és affektív munka területeire. A globális gazdaság posztmodernizációjával a javak előállításának folyamata egyre inkább affelé mozdult el, amit a későbbiekben biopolitikai termelésnek fogunk nevezni. Magának a társadalmi életnek az előállításáról, termeléséről van tehát szó, melyben a gazdasági, a politikai és a kulturális egyre inkább átfedik és erősítik egymást.

Sokan úgy találják, hogy a legvégső autoritás, mely a globalizációs folyamatokat és az új világrendet irányítja, az Amerikai Egyesült Államok. Á támogatók úgy üdvözlik az Egyült Államokat, mint a világ vezető erejét, az egyedüli szuperhatalmat, az ellenzők pedig elítélik, mint imperialista világhatalmat. Mindkét nézet azon a feltételezésen nyugszik, hogy az Egyesült Államok egyszerűen magára öltötte a globális hatalom palástját, melyet az európai nemzetek hagytak lehullani. Ha a XIX. század a briteké volt, akkor a XX. század az amerikaiaké, helyesebben, ha a modernitás európai volt, a posztmodern éra amerikai. A kritikusok által megfogalmazott legsúlyosabb vád tehát az, hogy az Egyesült Államok az egykori európai imperialista hatalmak praktikáit ismételgeti, miközben a támogatók serege úgy ünnepli az USA-t, mint egy hatékonyabb és jobb szándékú vezető hatalmat, amely helyrehozza, amit az európaiak elrontottak. A mi alapfeltevésünk, hogy tehát kialakult egy új birodalmi forma, mindkét említett álláspontnak ellene mond. Egyetlen nemzetállam, így az Amerikai Egyesült Államok sem alkothatja egy imperialista hatalmi terv centrumát. Az imperializmus ideje lejárt. Egyetlen nemzetállam sem lehet a világ vezető hatalma azon a módon, ahogyan a modern európai államok azok voltak.

Az Egyesült Államok valóban kivételes helyet foglal el a Birodalomban, de ennek a kivételezettségnek éppen nem a régi európai imperialista hatalmakhoz való hasonlósága az oka, hanem az azoktól való különbözősége. Ezeket a különbségeket legtisztábban úgy ismerhetjük föl, ha az USA alkotmányának tökéletesen birodalmi jellegű (nem imperialista) alapelveire koncentrálunk, ahol alkotmány, konstitúció alatt mind a formális alkotmányt, az írott dokumentumot értjük, együtt annak számos módosításával és jogi apparátusával, mind pedig az anyagi természetű konstitúciót, tehát a társadalmi erők folyamatos alakulását és újra-alakulását. Thomas Jeffersont, a Szövetségi Nyilatkozat fogalmazóit és az Egyesült Államok egyéb, szellemi értelemben vett alapítóit mind a birodalmi modell inspirálta; hitték, hogy az Atlanti óceán túlpartján egy új Birodalmat alkotnak, nyitott, táguló határokkal, ahol a hatalom hatékonyan oszlik majd szét a különböző hálózatokban. Ez a birodalmi gondolat mindvégig fennmaradt és egyre érlelődött az USA konstitúciójának története során, most pedig globális szintre emelkedett, a maga tökéletesen kifejlett és megvalósult formájában.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a "Birodalom" kifejezést nem metaforaként használjuk, ami megkívánná a hasonlóságok felvonultatását a mai világrend és a Római, Kínai, Amerikai Világbirodalmak között, és így tovább, inkább mint egy elvi koncepciót, amely elsősorban elméleti megközelítést igényel. A Birodalom elvét elsősorban a határtalanság jellemzi: a Birodalom irányítóhatalma korlátlan. Először és mindenek előtt tehát a Birodalom alapelve egy olyan apparátust feltételez, mely képes hatékonyan átfogni a térbeli totalitást, valójában tehát az irányítást gyakorolni a teljes, "civilizált" világ fölött. Uralmát semmiféle területi határ nem korlátozza. A Birodalom alapelve másodsorban nem úgy mutatkozik meg, mint egy történelmi alakulat, melynek alapja a hódítás, inkább mint egy olyan rend, amely képes hatékonyan felfüggeszteni a történelem menetét, ezáltal pedig a dolgok jelenlegi állását az öröklétben rögzíti. A Birodalom perspektívájából nézve a dolgok mindig így lesznek, és mindig is így kellett volna lenniük. A Birodalom tehát nem úgy láttatja az uralmát, mint a történelem menetének egy átmeneti állapotát, hanem mint egy olyan berendezkedést, melynek nincsenek időbeni korlátai, ebben az értelemben tehát a történelmen kívül, vagy a történelem végét követően tűnik föl. Harmadsorban, a Birodalom irányító hatalma a társadalmi rend valamennyi regiszterén játszik, a szociális világ mélységei felé terjeszkedik. A Birodalom nemcsak ellenőrzést gyakorol egy adott terület, egy adott népesség fölött, de meg is alkotja a világot, melyet belakik. Nemcsak szabályozza az emberi érintkezést, de közvetlenül az emberi természet ellenőrzésére törekszik. Uralmának tárgya a társadalmi élet a maga teljességében, így a Birodalom a bio-hatalom paradigmatikus formáját mutatja fel. Végezetül, jóllehet a Birodalom gyakorlatát szűntelen vérfürdők jellemzik, a Birodalom elvét a békének szentelik — az örök és egyetemes békének, túl a történelmen.

A Birodalom elnyomó és pusztító hatalma mérhetetlen, ez azonban nem kell, hogy szükségképpen nosztalgiát ébresszen bennünk a régi uralmi formák iránt. A Birodalomba való átmenet szakasza és az ahhoz kötődő globalizációs folyamatok új lehetőségeket kínálnak a  felszabadító erőknek. A globalizáció természetesen nem dologi természetű, és azok a többszörös folyamatok, melyeket mint globalizációt értelmezünk, nem egységesek és nem egyszólamúak. A mi politikai feladatunk, ahogy az az érvelésünkből ki fog derülni, nem egyszerűen a globalizációs folyamatoknak való ellenszegülés, hanem azok újraszervezése, új célok felé való irányítása. A Birodalmat támogató sokaság kreatív erői képesek arra is, hogy autonóm módon létrehozzanak egy ellen-Birodalmat, a globális áramlatok és közlekedés alternatív politikai szerveződését. A Birodalom ellen, annak felforgatása (szubvertálása) érdekében folyó küzdelmek, valamint azok, amelyek egy valódi alternatíva megvalósítása érdekében folynak, tehát magán a birodalmi színtéren folynak majd le — ez az új tipusú küzdelem már meg is kezdődött. Ezen, és még egy sor további, ehhez hasonló harcon keresztül a sokaság új demokratikus formákat és egy új, alkotmányozó hatalmat talál majd elő, mely egyszer majd átvezet bennünket a Birodalmon túlra.

Az imperializmusból a Birodalomba történő átmenet elemzésekor először annak európai, majd euró-amerikai genealógiáját követjük, nem mintha azt hinnénk, hogy e régiók volnának az új gondolatok és történelmi innovációk kizárólagos, vagy kivételezett forrásai, hanem pusztán azért, mert ez volt az uralkodó földrajzi volnulat, amely mentén a jelenlegi Birodalmat tápláló eszmék és praxisok kifejlődtek, párhuzamban — amint azt kifejtjük majd — a kapitalista termelési mód fejlődésével. Jóllehet a Birodalom genealógiája ebben az értelemben eurocentrikus, jelenleg aktív erői azonban nem szűkülnek le egyetlen régióra sem. Az ellenőrzés logikája, mely bizonyos értelemben Európából és az Egyesült Államokból származik, ma az egész bolygóra kiterjedő uralmi gyakorlatot erősít. Még lényegesebb, hogy a Birodalmat támadó, és egy alternatív globális társadalom körvonalait kirajzoló erők maguk sem korlátozódnak egyetlen földrajzi területre sem. Ezeknek az alternatív erőknek a földrajza, az új kartográfia még megírásra vár, vagyis éppen ma íródik, a sokaság ellenállásával, harcaival és vágyaival.

A könyv írása közben megpróbáltuk a tőlünk terjedő legjobb szinten alkalmazni egy széles értelemben vett interdiszciplináris megközelítést. Az érvelésünk szeretne egyformán filozófiai és történeti, kulturális és gazdasági, politikai és antropológiai lenni. Egyrészt a tanulmány tárgya kívánja meg ezt a széleskörű interdiszciplinaritást, mivel a Birodalomban azok a határok, melyek azelőtt igazolták a szűk diszciplinaritást, egyre inkább leomlóban vannak. A birodalmi világban a gazdasági szakember például alapvető ismeretekkel kell rendelkezzen a kulturális termelés területén, hogy megérthesse a gazdaságot, hasonlóképpen a kultórkritikushoz, akinek alapvető ismeretekkel kell rendelkeznie a gazdasági folyamatok terén, ha meg akarja érteni a kultúrát. Projektünknek ez tehát az alapszükséglete. Reményeink szerint ez a könyv a Birodalmon belül való és a Birodalom elleni elméletalkotáshoz és cselekvéshez szolgáltat egy általános elméleti keretet, és az elvek, koncepciók eszköztárát.  Mint a legtöbb vaskos könyv, ez is több módon olvasható: elejétől a végéig, végétől az elejéig, részletenként, a dámajáték szabályai szerint, vagy levelezésben. Az 1. rész fejezetei a Birodalom általános problematikájába nyújtanak bevezetést. A központi rész (2. és 3. rész) a modernitásból a posztmodernbe, helyesebben az imperializmusból a Birodalom korába való átmenet történetének összefoglalása. A 2. rész elsődlegesen a történelem, a gondolatok és a kultúra nézőpontjából mutatja be az átmenetet, a korai modernitástól a jelenkorig ívelően. Ennek a résznek a vezérfonala a szuverenitás elvének genealógiája. A 3. rész ugyanezt az átmenetet öleli fel, ezúttal a termelés szempontjából, azt igen tágan értelmezve, a gazdasági termeléstől egészen a szubjektivitás előállításáig. Ez az elbeszélés rövidebb időszakot ölel fel; elsődlegesen a kapitalista termelési módnak a XVIII. század végétől a jelenig tartó átalakulására koncentrál. A 2. és 3. rész belső szerkezete ilyen értelemben megfelel egymásnak: mindkettő első szakasza a modern, imperialista fázis tárgyalja, a központi szakasz az átmenet mechanizmusaival foglalkozik, a záró fejezetek pedig a mi posztmodern, birodalmi világunkat elemzik.

Azért strukturáltuk  így a könyvet, hogy aláhúzzuk a gondolatok világából a termelés világába történő átmenet fontosságát. A 2. és 3. rész közötti Intermezzo kapocsként funkcionál, mely az első nézőpontból a másodikba való mozgást artikulálja. Szándékaink szerint a nézőpontoknak ez az átmenete (átfordítása) olyasféle módon működik majd, mint a Tőkében az a szakasz, mikor Marx felszólít minket, hogy hagyjuk ott a cserék zajos világát, és szálljunk le a termelés rejtett lakhelyére. A termelés világa az a világ, ahol a társadalmi egyenlőtlenségek világosan tettenérhetőek, továbbá ez az a világ, amelyből a Birodalom hatalmának leghatékonyabb alternatívái, és az avval szembeni leghatékonyabb ellenállás sarjadnak. A 4. részben tehát megkíséreljük beazonosítani és elkülöníteni ezeket az alternatívákat, melyek ma egy, a Birodalmon túlra történő elmozdulás vonalait vázolják fel.

A könyvet jóval az Öböl-háború vége előtt kezdtük el írni, és jóval a Kosovói Háború kezdete előtt fejeztük be. Az olvasó így tehát az érvelésünket a Birodalom épülésének e két jelértékű eseménye középpontjában helyezheti el.
 

*Hardt - Negri: Empire, © Harvard University Press, 2000.