Michael Hardt / Antonio Negri
Mit akarnak a genovai tüntetők?
 

Genova, a nyitottságáról és politikai tisztánlátásáról ismert reneszánsz város válságba került ezen a hétvégén. Szélesre kellett volna tárnia kapuit a világ legnagyhatalmúbb vezetői csúcstalálkozójának tiszteletére. Ehelyett Genova középkori erődítménnyé alakult, hight-tech vezérlésű barrikádokkal. A jelenlegi központi globalizációs ideológia az, hogy nincsen alternatíva. Ez, furcsamód, mind az irányítókat, mind az irányítottakat megfosztja a mozgásterüktől.

A Nyolcak vezetőinek nincs más lehetőségük, mint belemenni egy komplikált politikai show-ba. Könyörületesnek és céljaikban áttetszőknek próbálnak látszani. Ígéretet tesznek, hogy segítik a világ szegényeit, és térdet hajtanak II. János Pál és az ő érdekei előtt. Valódi napirendjükön azonban a hatalmasok egymás közötti viszonyainak újratárgyalása szerepel, olyan pontokon keresztül, mint pl. a rakétavédelmi rendszerek kialakítása.

Az államfők azonban, úgy tűnik, elszakadtak a körülöttük zajló változásoktól, és mintha egy régimódi színdarab színpadi utasításait követnék. Már látjuk is a fotót, jóllehet még nem készült el: George W. Bush elnök, mint egy valószerűtlen király, alacsonyabb rangú monarchák körében. Ez nem a jövő képe. Inkább látszik nyugdíjas uralkodók archív fotójának, valahonnan 1914 előttről.

A genovai csúcstalálkozó ellen tűntetőket azonban nem zavarják meg ezek a divatjamúlt hatalmi díszletek. Jól tudják, hogy egy alapvetően új globális rendszer van kialakulóban, amely többé nem azonosítható (magyarázható) a brit, a francia, az orosz, vagy akár az amerikai imperializmussal (...mus fogalmaival).

Az a számos tiltakozó, aki Genovába érkezett, felismerte, hogy a jelenelegi világrend fölött egyetlen nemzeti államnak sincsen ellenőrzése. Következésképp tiltakozni is a nemzetközi és a nemzetek feletti intézmények felé kell, mint a G8 és a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap. A mozgalmak nem amerika-ellenesek, ahogy gyakran feltűnnek, hanem egy másik, egy szélesebb hatalmi struktúrát céloznak meg.

Ha a mai globalizációs folyamatokat nem nemzeti, hanem nemzetek feletti hatalmak irányítják, akkor fel kell ismernünk, hogy ebben az új rendben nincsenek meg a demokratikus képviseleti intézményrendszer azon mechanizmusai, amelyekkel a nemzeti államok rendelkeznek: nincsenek választások, nincs nyilvános vitafórum.

Az irányítók gyakorlatilag vakok és süketek az irányítottak felé. A tiltakozók az utcára vonulnak, mert ez a rendelkezésükre álló egyetlen kifejezési mód. Az egyéb társadalmi mechanizmusok és fórumok hiánya nem az ő művük.

Az globalizációellenesség fogalmával nem jellemezhetjük megfelelően a genovai (vagy göteborgi, quebec-i, prágai vagy seattle-i) tüntetőket. A globalizációs vita továbbra is reménytelenül zavaros fog maradni, hacsak mi nem ragaszkodunk a globalizáció fogalmának tisztázásához. A tiltakozók valóban a kapitalista globalizáció jelenlegi formája ellen egyesültek, de nagy többségüknek nincsenek ellenére a globalizációs áramlatok és erők, mint olyanok; nem izolacionisták, nem szeparatisták, még csak nem is nacionalisták.

A tiltakozások maguk is globális mozgalommá váltak, melynek egyik legtisztább célja a globalizációs folyamat demokratizálása. Nem nevezhető tehát antiglobalizációs mozgalomnak. Inkább a globalizációért folyó, helyesebben egy alternatív globalizációs mozgalomról van szó, amely arra tör, hogy megszűnjön a gazdagok és szegények, hatalmasok és alávetettek közötti egyenlőtlenség, hogy táguljanak az önmeghatározás lehetőségei.

Ha csak egy dolgot értünk meg a Genovában ezen a hétvégén hallható hangok sokaságából, annak annak kéne lennie, hogy egy más, egy jobb jövő lehetséges. Ha ugyanis valaki felismeri a globalizáció jelenlegi formáját támogató nemzetközi és nemzetek feletti erők félelmetes erejét, könnyen arra a belátásra juthat, hogy az ellenállás reménytelen.

De azok, akik ma az utcán vannak, elég bolondok ahhoz, hogy higgyenek az alternatívák lehetőségében — hogy nem feltétlenül az "elkerülhetetlen" az utolsó szó a politikában. Megszületett az új tipusú politikai aktivista, aki lelkületében őriz valamit a hatvanas évek ellentmondásos idealizmusából — a realista akcióknak ma a lehetetlent kell követelnie, vagyis: valami újat.

A tiltakozási mozgalmak a demokratikus társadalom integráns részei, úgyhogy már csak ezért is mindannyian köszönetet kéne mondjunk azoknak, akik most Genova utcáin állnak, akár egyetértünk velük, akár nem. Persze a tiltakozási mozgalmak nem szállítják tálcán a problémák megoldási módját, ezt nem is kell várnunk tőlük. A céljuk annyi, hogy átalakítsák a közgondolkodást azáltal, hogy politikai vágyakat alkotnak, egy jobb jövő érdekében.

Látjuk már ennek a jövőnek a magjait abban az arctengerben, amely Seattle utcáitól Genova utcáiig húzódik. Ennek a mozgalomnak az egyik legfontosabb jellemzője a változatossága: szakszervezetisek együtt az ökologistákkal, papokkal, kommunistákkal. Már látjuk egy olyan sokaság eljövetelét, melyet már nem jellemez egyetlen identitás, hanem felfedezhetjük a közösségiséget a maga sokaságában.

Ezek azok a megmozdulások, melyek legtisztábban kötik Genovát ezen a hétvégén reneszánsz múltjának — új cserekapcsolatokra és az új gondolatokra való — nyitottságához.