A GENOVAI MEGMOZDULÁSOK
    Le Monde diplomatique/Angol kiadás, 2001. Augusztus

    Júliusban államfőket vontak katonai zár alá Genovában. Kereskedelemről és pénzről beszéltek egy jól őrzött,      luxus kivitelű ketrecben, míg odakint az olasz csendőrök szembeszálltak a tüntetőkkel, akiknek csak kisebb hányada volt erőszakos. Az eredmény: hírműsorok felvételei kézfogásokról és kormányszintű megállapodásokról, melyek részletei mára feledésbe merültek — és egy indokolatlan halálesetről, 600 sebesültről, verésekről és frusztrációról. A következő megbeszélésre a biztonságos qatari enklávéban kerül sor.
 

    Susan George(1):
    Barikádokon a demokrácia
 

    A genovai tekintélyvesztést követően a "globalizáció-ellenesek" által támadott multinacionális, európai és nemzetközi intézmények a következő visszatérő problémával küzdenek: hogyan tegyék hiteltelenné, hogyan gyengítsék, manipulálják, és —lehetőség szerint— hogyan semmisítsék meg a polgárok nemzetközi mozgalmát, mely Seattle óta zavarja a világegyetem urainak találkozóit. Az antiglobalista-ellenesek arzenáljának legkézreállóbb fegyverei a rendőri válaszlépések illetve a közvetlen elnyomás. Idén áprilisban, Québecben, a tavasznak könnygáz illata volt: az FTAA (Free Trade Area of the Americas - Összamerikai Szabadkereskedelmi Övezet)(2) ellen tüntetőkkel szemben bevetett könnygázpatronok száma, hivatalos közlés szerint 4.707 volt — "kiugró" mennyiség, a québeci kormány által felállított bizottság véleménye szerint(3). A hordozóanyagokra és a kémiai összetevőkre vonatkozó, orvosok által feltett kérdésekre adott válaszukban a hatóságok tájékozatlanságuknak adtak hangot: "Csak olyan teszteket végzünk, melyek az derül ki, hogy mennyire hatékony a gáz az emberekre nézve."(4)

    Az alkalmazott erő és manipuláció tekintetében Európa is új csúcsokat dönt. Göteborgban, az Európai Únio állam -és kormányfőinek júniusi csúcstalálkozója idején a svéd rendőrséget éleslőszerrel látták el. Június 22-én, Barcelonában, ahol a fórumok és demonstrációk tovább folytatódtak, annak ellenére, hogy a Világbank lemondott a new economy témakörében szervezett konferencia megtartásáról, civil ruhás rendőrök szivárogtak be a menet végére, rongálásba kezdtek, és egyenruhás rendőröket támadtak, így provokálván ki azok erőszakos válaszlépését a tüntetők és az újságírók ellen.

    Genovában az olasz rendőrség még tovább ment: egy halott, több mint 600 sebesült, többszáz önkényes letartóztatás és egy valódi politikai konspiráció. Bizonyítékok vannak a rendőri szervek és a különböző városrészekben romboló Black Block agent provocateurök közötti bűntársi viszonyra.(5)

    Ám, mivel az erő alkalmazásának kevés hatása van, a hatóságok a jogi zaklatás eszközéhez folyamodnak. A többek között a seattle-i megmozdulásokra szervezett "erőszakmentességi" felkészítő tréningjeiről ismert Ruckus Society(6) egyik vezetőjét a Republikánus Párt philadelphiai naggyűlésére szervezett demonstráció másnapján az utcáról gyűjtötték be. Hat órán keresztül vallatta egy tiszt, akinek, mint kedvesen megjegyezte, parancsa volt arra, hogy "még a szart is a nyakába varrja"(7). 13 vádpontban helyezték vád alá és (precedens nélküli módon, ilyen kisfajsúlyú vádak esetén) a szabadonbocsátása fejében 1 millió dollár óvadékot kértek.

    A jogtalan letartóztatások, a fogvatartottak megfélemlítése és a velük szembeni erőszakos bánásmód, a találkozók bezárása mint "megelőző intézkedések", mindenütt napirenden vannak, ahol a globalizáció ellenzői összegyűlnek. Ha bizonyítékra van szüksége, látogasson el valamelyik független, decentralizált Indymedia website-ra(8), melyek Washingtonban oly sok fejfájást okoznak. A quebec-i nagy tüntetés napján FBI -és állami titkosügynökök jelentek meg a seattle-i Indymedia irodában, bírósági rendelettel követelve, hogy fedjék fel mindazoknak — több ezer emberről van szó— a nevét és az e-mail címét, akik az azt megelőző 48 óra folyamán ellátogattak a site-ra. Ez az Egyesült Államok alkotmányában biztosított jogok nyílt megtiprása(9). A július 21-ről 22-re virradó éjszaka, Genovában csendőrök rohamozták meg minden hivatalos meghatalmazás nélkül az alternatív média központját; embereket vertek és tartóztattak le, azt állítván, hogy "lázadók" beszivárgására utaló bizonyítékokat kerestek.

    A kormányoknak Európában sincsenek fenntartásaik a törvények szabados kezelésével kapcsolatban. 2000 decemberében kísérletet tettek az Európai Unió liberális gyakorlata elleni demonstrációk „megkurtítására”. Az Európa Tanács nizzai találkozójakor 1.500 olasz állampolgárt tartóztattak fel a francia-olasz határon, jóllehet mind érvényes jeggyel és útlevéllel rendelkeztek. 2001. januárjában a svájci hatóságok az összes Davosba vezető főutat lezárták, megszállt területté varázsolva a környéket. Az olasz kormány négy napra felfüggesztette a Schengeni Egyezményt, így remélvén megakadályozni, hogy a más országokból érkező tüntetők találkozót adhassanak egymásnak Genovában.

    Negatív következmények

    Vannak komoly, ideológiai természetű negatív következmények is. Hogy tudják a hatalmak rendezni soraikat egy olyan fiaskó után, mint Seattle? Az első ügyes húzás, hogy az ellenzéket azzal vádoljuk, hogy a "szegények ellenségei", amely csellel a Londoni Financial Times és a The Ecologist élt, csakúgy, mint Mike Moore, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) igazgatója, aki Genovában úgy nyilatkozott, hogy "okádni lenne kedvem ezektől a tüntetőktől". Paul Krugman, a Massachusetts Institute of Technology gazdasági szakértője, média-üdvöske, hozzátette: "A globalizációellenes mozgalomnak már jelentős bűnlajstroma van éppen azon emberek veszélyeztetésében és problémák súlyosbításában, amelyeknek képviseletében tetszeleg". A genovai tüntetőkkel kapcsolatban így beszélt: "Bármi is a szándékuk, mindent megtettek azért, hogy a szegényeket még szegényebbé tegyék"(10).

    A genovai találkozó előtti este George W. Bush újra elővette a témát, a Le Monde-nak adott egyik nyilatkozatában: "A tüntetők szegénységre ítélik az embereket". A Seattle-t követő első számában a The Ecologist megpróbálkozott egy második érveléssel is. A civil szervezetek sikereivel szemben azt állította, hogy azok "veszedelmes hatalmi eltolódást mutatnak meg nem választott és nem számonkérhető érdekcsoportok irányában". Az antiglobalisták feltételezett legitimitás-hiánya folyamatosan kritika tárgya üzleti körökben, a Genfi Üzleti Közlemény 1998. szeptemberében történt publikálása óta. Az irat egy párbeszéd utóélete, melyet Helmut Maucher, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara akkori elnöke (egyben a Nestlé vezetője és ügyvezető igazgatója, és az Európai Iparosok Kerekasztalának elnöke) és az ENSZ főtitkára szerveztek.

    A közleményben ez volt olvasható: "Az aktivista csoportoknak arra kéne hangsúlyt fektetniük, hogy legitimizálják önmagukat. Ahol ez nem történik meg, ott tervbe kell venni olyan szabályozások bevezetését, melyek révén a jogaik és a felelősségük megállapítóvá válik. Az üzleti élet gyakorlatában a szakszervezetekkel, a fogyasztói szervezetekkel és egyéb reprezentatív csoportokkal való munka kap szerepet, mely csoportok felelősek, szavahihetők, átláthatók és számonkérhetők, következésképpen tiszteletet érdemelnek. Amit megkérdőjelezünk, az az aktivista csoportok proliferációja, melyek nem tarják önmagukra érvényesnek az önfegyelem ezen kritériumokat.

    A harmadik húzás annak ismételgetése, hogy a tiltakozók nem tudják, miről beszélnek, valamint különböző címkék osztogatása ("opportunisták", "alarmisták") mind embereknek, mind szervezeteknek. Azok gondolatait és véleményét úgy kommentálják, mint: "dezinformáció", szemérmetlen hazugság" és "értelmetlenség". Thomas Friedman, a New York Times újságírója szerint a neo-liberalizmus ellenfelei "szánalmasak, és egy nagy pofont érdemelnének"(11). A Financial Times, csipetnyi fenyegetéssel a hangjában mondja, hogy amennyiben meg akarjuk állítani a globalizáció ellenfeleinek előrenyomulását, akkor "most van itt az ideje, hogy meghúzzunk egy vonalat"(12). De mi van akkor, ha az "önfegyelem" nem működik, ha senki nem törődik a "meghúzott vonallal", az ellenzők pedig továbbra is "értelmetlenségeket beszélnek"? Nagyon-nagyon sokan gondolkoznak ezen jelenleg.

    A sivatag kellős közepén

    2000. márciusában a washingtoni Cordell Hull Institute(13), a szabadkereskedelem egyik agytrösztje elindított egy szemináriumot "Seattle után: a WTO új lendülete" címmel. Az 50 résztvevő közül — vezető kormányzati tisztviselők, miniszterek, nagyvállalati tanácsadók, diplomaták — mindössze kettő képviselt civil szervezetet. Egyikük a dolgok menete fölötti fölháborodásában egy beszámolót tett közzé az Interneten(14). A találkozó eszerint nem annyira a WTO-val foglalkozott, mint inkább azzal, hogy különböző módszereket találjanak az ellenfelek elhallgattatására. Cecil Parkinson, azelőtt Margaret Thatcher kabinetjének kereskedelmi minisztere azzal kezdte, hogy soha többé nem szabad WTO találkozót rendezni az USA-ban, lévén ott túl egyszerű tüntetéseket szervezni. Clayton Yeutte, egykori USA mezőgazdasági államtitkár azonos véleményen volt. Olyan helyet kell választani, ahol "garantálni lehet a biztonságot", és nem szabad túl korán közzétenni a találkozó részleteit, „hogy a tüntetők kikerüljenek a képből”.

    A brazil külügyminiszter a "sivatag közepén" látta volna szívesen a következő meetinget — ahogyan az többé-kevésbé történni is fog novemberben, mikor a találkozót Katarban rendezik meg — vagy "egy luxus yachton". Valóban: a 2002-es G8 csúcs szinte megközelíthetetlen helyszínen, a Kanadai Sziklás hegység láncai között kerül lebonyolításra. Ezután nagy tapsot aratott azzal, hogy szenvedélyesen védelmébe vette a gyermekmunkát, mondván: Brazíliában a gyerekek úgy segítenek a családjuknak néhány reálhoz jutni, hogy szeneszsákokat cipelnek a lerakattól a vasműbe. Egy vezető amerikai kormánytisztviselő azt javasolta, hogy "küldjék a civil szervezeteket egy másik homokozóba játszani": tehát meg kéne mondani nekik, hogy a fenntartásaikat a Nemzetközi Munkaügyi Szervezethez juttassák el, melynek gyakorlatilag semmi hatalma sincsen. Egy másik USA kormányzati tisztviselő a "civil szervezetek delegitimizálására" való törekvésében azzal a javaslattal élt, hogy meg kellene győzni az azokat támogató alapítványokat, hogy zárják el a csapot. Ezzel azután visszavonulásra lehet kényszeríteni őket.

    Bármi legyen is az ok, a legfontosabb amerikai alapítványok elkezdtek változtatni a megközelítésükön. Megbízható források szerint —amelyek névtelenek szeretnének maradni— a globalizácóellenes agytrösztöktől és szervezetektől kezdik megtagadni a forrásokat. Valamint, ami szokatlan, a nagyobb alapítványok elnökei személyesen ellenőrzik a programmenedzsereik által végrehajtott támogatás-kihelyezéseket, olyan esetekben, mikor azok a múltban a Seattle-konstellációban támogattak csoportokat. A Ford -és a Rockefeller alapítványok most olyan szellemi központokat preferálnak, mint az Economic Strategy Institute, melynek elnöke Ronald Reagan egykori tanácsadója, és amelynek támogatói listája az USA transznacionális társaságainak egyfajta Ki Kicsodájával ér fel(15).

    Az elektronikus kontroll a másik erőteljes üzleti fegyver. Az eWatch társaság(16) jól mutatja a kapitalizmusnak azon képességét, hogy mindenből hasznot húzzon, még a saját fensőbbségét támadó tevékenységekből is. Az egyik PR társaságnak ez a szektora teljeskörű net-átvilágást vállal mindennel kapcsolatban, ami az előfizetőit érinti, nemcsak a mediális területen, de mintegy 15.000 online nyilvános vitacsoportot és 40.000 hírcsoportot is beleértve. A 3.600-16.200 dolláros évi tagdíj befizetése esetén: "Ön mindent tudhat a konkurenciáról, a kormányszintű szabályozásokról, az aktivistákról, ellenzéki csoportokról és minden másról, ami hatással van az üzletére". Nem is drága.

    Ilyen taktikára senki sem számított. Lehet, hogy mindez azt bizonyítja, hogy a társaságok iránytotta globalizáció ellen folyó mozgalom hatása valóságos — különben miért is törődnének velük a világegyetem urai? De ezzel alábecsüljük a nemzetközi tőke támadásának súlyát ebben a harcban. Eddig még soha ilyen nyíltan nem mutatták ki a demokrácia iránti gyűlöletüket. Minden eszközzel, legyenek azok tiszták vagy szennyesek, meg kell alapozniuk az uralmuk legitimitását, megelőzvén a további sokkokat. (Ebből a szempontból az ég küldte Busht és Berlusconit.) A társadalmi mozgalmaknak, különösen Genova után, nagyon a lábuk elé kell nézniük: aknamező előtt állnak.

Jegyzetek:

(1) Az Attac France elnök-helyettese, eddig megjelent könyvei: Rapport Lugano, Fayard, Paris, 2000, és Remettre l'OMC á sa place, Mille et Une Nuits, Paris, 2001.
(2) lsd. "Chasing the holy grail of free trade", Le Monde diplomatique, angol kiadás, 2001. április
(3) Toronto Star, 2001. május 3., hivatalos forrásokra hivatkozva
(4) Idézi Cathy Walker, a kanadai autóipari munkások szakszervezetének egészségügyi és biztonsági igazgatója a 'Now Magazine'-ban, Toronto, 2001. május 17-23.
(5) Egy katolikus pap, Don Vitallano Della Sala beszámol arról, hogy látott Black Bloc tagokat kiszállni egy rendőrségi furgonból (La Repubblica, 2001. július 22., Le Monde, 2001. július 24.).
(6) lsd Bruno Basini "Avec les maquisards anti-mondialisation", L'Expansion, Párizs, 2001. június 7.
(7) John Sellers saját elmondása szerint.
(8) www.france.indymedia.org és www.indymedia.org.
(9) Communiqué issued by the Seattle Independent Media Centre kommünikéje, 2001. április 27.
(10) Paul Krugman, "Why sentimental anti-globalisers have it wrong", International Herald Tribune, 2001. április 23.
(11) New York Times, 2000. április 19.
(12) Financial Times, 2001. április 19.
(13)  A Cordell Hull Institute az Institut français de relations internationales (Ifri) egyik amerikai partnere
(14) Bruce Silverglade, Centre for Science in the Public Interest, "How the International Trade Establishment Plans to Defeat Attempts to Reform the WTO", elektronikus üzenet, 2000. április 5.
(15) lsd. www.econstrat.org, főleg in a Rockefeller és a Ford Alapítványok nemzetközi kereskedelmi tanulmányokra folyósított ösztöndíjairól szóló tájékoztatókat
(16) A dallasi eWatch a PR Newswire alvállalata: www.ewatch.com