TIM WISE
    December 20, 2001
 
 
 

    A mediareakciók nem várattak sokat magukra, és abban sem volt meglepetés, hogy a hüvelykujjak végképp lefelé fordultak.
    "Hihetetlen, mennyire kegyetlen ez az ember. Borzalmas ez a hidegvér."
    "Ez a szörnyeteg semmibe veszi az emberi életet."
    "Miféle ember az, aki nevetni képes több ezer ártatlan ember halálán?"
Csak néhányat idéztem a jogosan felháborodott kommentárok közül, az elmúlt két hét terméséből: újságírók, USA politikai vezetők és mindennapi emberek reakcióit a közelmúltban bemutatott Osama bin Laden kazettára. A felvételen bin Laden vállalja a felelősséget a szeptember 11-i merényletért, valamint cinikus kijelentéseket tesz az akció többezer civil áldozatával kapcsolatban.
Amennyiben a fordítás hiteles, a kazetta bizonyosan az erkölcsi gátlástalanság igen gusztustalan példája. De valóban erre a szemcsés VHS-felvételre volt szükségünk, hogy belássuk, Osama bin Laden gazember? Vagy inkább azért szórták ránk most ezt az anyagot, hogy újra beizzítsák az amerikai közvéleményt?
    Semmi sem jellemzőbb persze az ilyen felháborodásra, mint hogy kivételesen válogatós. Könnyű volt például ítéletet mondani, mikor a szovjet komisszárok, illetve szövetségeseik indokolták cinikus módon brutális tetteiket, ugyanakkor jóval nehezebb lehet hasonló morális kalkulust alkalmazni Amerika szövetségeseivel kapcsolatban: gondolok itt azokra a gyakran brutális diktátorokra, akiknek a rezsimeit támogattuk, függetlenül attól, hány ártatlan civilt gyilkoltak, kínoztak meg, vagy "tüntettek el".
    Kevés az okunk kételkedni, hogy ha valaki videokamerákat helyezett volna el olyan USA-ügyfelek irodáiban, mint Duvalier, Marcos, Somoza, Pinochet vagy Suharto, tőlük is kaphattunk volna ajándékba izgalmas példákat arra, hogyan is gondolkodjunk a gyilkosságok okairól. Embertelenség, kegyetlenség és barbárság - ahogy a dolgok állnak, soha nem voltak akadályai egy kis USA-támogatás elnyerésének.
    Ami persze izgalmasan érdekes - vagy legalábbis az lehetne egy olyan, mondén természetű dolog iránt elkötelezett nemzet számára, mint mondjuk a következetesség -, az azt látni, amint az amerikaiak borzalommal eltelve reagálnak bin Laden jeges, számító kommentárjaira, ugyanakkor elfogadják, (vagy tudni sem akarnak róla),  mikor választott tisztviselőik, vagy egyéb USA nyilatkozók rendszeresen, a lelkifurdalás teljes hiányával figyelmen kívül hagyják az emberi életet.
A bin Laden által mondottak valóban annyival felkavaróbbak erkölcsileg, mint Madelaine Albright, egykori USA külügyminiszter kommentárjai? Emlékeznek, Albright kisasszony fogalmazott úgy, hasonlóképpen a kamerák előtt, hogy ha igaz is, hogy durván félmillió iraki gyerek halt meg az USA bombázások és gazdasági szankciók következtében, a dolog végül is "megérte az árát." (1)
    Egyébiránt a számításnak, hogy t.i. a civil áldozatok "méltó árat" képviselhetnek valamely politikai cél eléréséhez, egészséges pedigréje van, akár magán a Bush családon belül is. George W. ugyan alig lát a felháborodástól, amint Osama bin Laden vállat von az általa okozott borzalamakat követően, ám mégis komoly kétségeink lehetnek, hogy tartott-e valaha ilyen értelmű előadást tulajdon édesapjának. Pedig ott a tény, hogy mikor Bush papát megkérdezték, ugyan Manuel Noriega elfogása megérte-e az USA erők által legyilkolt többezer ártatlan panamai polgár árát 1989-ben, az azt felelte, hogy jóllehet "minden emeri élet értékes", végülis "igen", a dolog "megérte az árát". (2)
    Tegyük fel tehát, hogy ezen szavak puszta említése: "minden emberi élet értékes", kevébé teszi kifogásolhatóvá a tömeggyilkosságot? Így valóban annyival jobban mutat? Vagy nem kéne esetleg méginkább zavarba jönnünk, ha ekkora szakadákot látunk aközött, amit valaki mond és amit tesz, mint ha valami hasonlót hallunk bin Laden szájából? Osama legalább nem álszent. Amint jogos dühünkben sütkérezünk látván jelenlegi egyos számú közellenségünk véres szétrombolását, arra is hajlandóságot kéne mutatnunk, hogy egy kicsit "visszatekerjük a kazettát", és hallgassunk meg tetszőleges számú, ugyanennyire felkavaró kommentárt vörös, kék vagy fehér amerikaiak szájából.
Hallgassuk csak az USA katonákat, akik a megadás után is folytatták az iraki erők bombázását a Sivatagi Vihar hadműveletben - ami bizonyítható háborús bűn -, amint igen jól szórakoznak, "pulykavadászatnak" nevezve, illetve  "akváriumi halakra való lövöldözéshez" hasonlítva a légi akciókat. Ahogy Amerika egyik legfinomabb szelleme kifejezte: "Ez a legnagyobb július 4-i show, amit valaha láthattak. Látni felrobbanni azokat a tankokat, ahogy okádják a tüzet, meg ami még bennük van... egyszerűen csodálatos". (3)
    És mi van Ed Korryval, chilei amerikai nagykövettel? 1973-ban az USA pénzelte a Salvador Allende demokratikusan megválasztott kormánya elleni államcsínyt, hogy kiváltsa azt a félteke egyik legbrutálisabb diktatúrájával. Még Allende győzelme előtt Korry megjegyezte: "Ha Allende győz, mindent meg kell tennünk, ami csak hatalmunkban áll, hogy Chilét és a chileieket végletesen elszegényítsük, megfosszuk minden életlehetőségtől". (4)
    Vagy vegyük az egykori külügyminisztert, U. Alexis Johnsont. 1971-ben, mikor az Államok foszforos gyújtóbombákkal és napalmmal szórta be a laoszi tájat, több tízezer civil áldozatot "gyűjtve be", Johnson a következő szavakkal írta le a népirtást: "olyasmi ez, amire nekünk, amerikaiaknak büszkének kell lennünk". Utóbb ki is fejtette, hogy "amire a pénzünket fordítják, az - a régi jó kifejezéssel élve - nagyon is költséghatékony". (5)
    Vessünk egy pillantást Robert Martensre, a dzsakartai USA nagykövetség tisztviselőjére, az indonéz államcsíny idején, amely hatalomra segítette Suhartót 1965-ben, aminek eredménye kb. 500.000 ember legyilkolása volt. Arról szólván, ahogy a CIA feltételezett felforgató elemek listáival látta el az indonéz hadsereget, hogy az kivégezhesse őket, Martens megjegyezte: "Valóban nagy segítséget nyújtottunk a hadseregnek. Valószínűleg rengeteg embert megöltek, nekem is valószínűleg rengeteg vér tapad a kezemhez, de ez végül is nem tisztán rossz dolog. Olyan időket élünk, mikor keménynek kell lennünk a döntő pillanatokban." (6) Olyan érzelmek ezek, melyekben kétségtelenül osztozna az Al-Khaida feje is.
    Ott van még Fred Sherwood, egykori CIA pilóta esete, aki részt vett az 1954-es, USA vezette guatemalai államcsínyben, mely eltette az útból a választott kormányt. Később letelepedett az országban, és az ottani Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke lett. Az 1970-es évek végén, amint az Államok immár két évtizede folytatta a halálcsapatok és a katonai diktátorok pénzelését, Sherwood még mindig semmi hibát nem talált a gyilkos akciókban: "Miért kéne aggódnunk a halálcsapatok miatt? A komcsikat gyilkolják, az ellenségeinket. Személy szeint még több hatalmat adnék nekik.... Halálcsapatok - a fenébe is, én velük vagyok!" (7)
    Végül, de nem utolsósorban, mihez kezdjünk Dan Mitrionéval? Mitrione volt az uruguayi USA Közbiztonsági Hivatal vezetője. Ebben a minőségében lényegében az volt a munkája, hogy betanítsa az uruguayi rendőrséget és katonatiszteket, hogyan kínozzák minél hatékonyabban politikai ellenfeleiket. Munkatársai szerint kedvenc szlogenje ez volt: "megfelelő kín a megfelelő helyen, a megfelelő mértékben, a kívánt hatás eléréséhez". Miután a kínzóknak szakmai gyakorlatra is szüksége van, Mitrione és diákjai minden beredezést és eszközt, ideértve a nemiszerveken alkalmazott áramütést is, az utcákról összefogdosott hajléktalan csavargókon tesztelték. Miután
Mitrione és csapata végzett a gyakorlatokkal, egyszerűen megölték őket. (8)
    De láss csodát, 1970-ben, mikor Mitrionét magát is elrabolta és kivégezte egy uruguayi lázadó csoport, William Rogers külügyminiszter  maga is részt vett a temetésén, csakúgy mint Frank Sinatra és Jerry Lewis, akik jótékonysági koncertet adtak a család javára. Ron Ziegler, a Fehér Ház szóvivője Mitrionéról szólva kijelentette: "Elhivatottsága a világ békés fejlődésének előmozdításában
álljon példaként minden szabad ember előtt". (9)
    Egyszóval nagy hagyományai vannak az emberi élet tökéletesen bűntudat -és lelkifurdalás nélküli semmibe vételének. Kockéztatván a hazafias érzület gyengítését, arra is emlékeztethetnénk, hogy e nemzet megalapításának alapfeltétele volt, hogy kiirtsuk az őslakók millióit, mint "telepesek" és pionírok, akik ki akarták sajátítani a földjeiket.  Ugyanilyen feltétel volt, hogy fekete emberek testét gyömöszöljük rabszolgahajók rakterébe, mellékkörülményként kezelve, hogy hányan fognak közülük meghalni az Afrikából Amerikába vezető úton. Meg is halt több millió, mások meg nevettek rajtuk. Kegyetlenség? Hidegvér? Nem veszi tekintetbe az emberi életet? Tévedés ne essék: ezek a kijelentések jól jellemzik Osama bin Ladent, ebben mindannyian egyetérthetünk. De ugyanilyen jól jellemzik igen sok politikai vezetőnket és a politikai és katonai elitünk sok-sok tagját. Ha továbbra is követjük azt a szokást, hogy a vérgőzös retorikát csak abban az esetben ítéljük el ilyen módon, mikor az aktuális ellenségeinktől érkezik, akkor a világ többi része továbbra is hipokritákként fog kezelni minket. Olyan embereknek fognak látni a szemükben, akik vizet prédikálnak és vért isznak.
Olyan nemzetnek, amelynek külön erkölcsi kódexe van a saját, és egy másik a többiek tetteinek megítéléséhez. Csak csodálkozzunk, vajon "miért gyűlölnek minket?"
 

Tim Wise író, előadó, antirasszista aktivista. Elérhetősége: tjwise@mindspring.com
 

Jegyzetek:

(1) CBS, "60 Minutes," interview with Madeline Albright, conducted by Lesley Stahl, May 12, 1996. In discussing the effects of sanctions in Iraq, the following exchange took place:

Lesley Stahl: We have heard that a half million children have died. I mean, that's more children than died in Hiroshima. And, you know, is the price worth it?

Albright: I think this is a very hard choice, but the price--we think the price is worth it.

(2) New York Times, December 22, 1989, p. 16

(3) Blum, William 1995. Killing Hope: U.S. Military and CIA Interventions Since World War II. Common Courage Press: 336; also, "Road to Basra," Washington Post, February 27, 1991: 1.

(4) Quoted in "Controlling Interests," documentary film (San Francisco: California Newsreel), 1978, cited in Parenti, Michael. 1989. The Sword and the Dollar: Imperialism, Revolution and the Arms Race. St. Martin's Press: 57

(5) Testimony before the US Senate Armed Services Committee, Hearings on Fiscal Year 1972 Authorizations, July 22, 1971: 4289; cited in Blum, 1995: 140

(6) Blum, 1995: 194; also, Kadane, Kathy, "CIA Lists," San Francisco Examiner, May 20, 1990; also, Covert Action Information Bulletin. Number 35, Fall 1990: 59, contains excerpts of interviews with U.S. Diplomats conducted by Kadane for SF Examiner article.

(7) Pearce, Jenny. 1982. Under the Eagle: U.S. Intervention in Central America and the Caribbean. Latin American Bureau, London: 67; also, Schlesinger, Stephen and Kinzer, Stephen. 1999 (updated edition). Bitter Fruit: The Story of the American Coup in Guatemala. Harvard University Press; also, Lernoux, Penny. 1984. In Banks We
Trust. Doubleday Books: 238, citing a CBS News Special, March 20, 1982 ("Update: Central America in Revolt")

(8) Blum, 1995: 200-203; Extracts from the report of the Senate Commission of Inquiry into Torture, accompanying the film script for the documentary, State of Siege. 1973, Ballantine Books: 194-196; also, "Death of a Policeman: Unanswered Questions About a Tragedy," Commonweal, September 18, 1970: 457; also, Langguth, A.J. 1978. Hidden Terrors. Pantheon: 249; also, New York Times, August 5, 1978: 3

(9) Blum, 1995: 203; also Langguth, 1978: 305.